Szerinted mit mond és egy kis szünet

Nem is értem, mi történt, de múlt héten kimaradt a kedvenc játékunk. Na jó, valójában elfeledkeztem róla, teljesen A Köztársaság romjai hatása alá kerültem, azt intéztem, stb. Még mindig lehet ám jelentkezni írónak! :) Amíg nem vagyok, addig is küldjétek a próbaírásokat, e-mailen el tudtok majd érni, meg ide is felnézek néha és hétfőn már egyébként is itthon leszek. ;) A jelentkezés pedig jövő hét szerdán fog lezárulni, ha minden igaz. De tényleg jelentkezzetek bátran, úgy sokkal izgalmasabb, ha többen írjuk! :) Na de akkor itt a kép, amit el kéne látnotok viccesebbnél viccesebb szövegekkel:

Aztán van nekünk egy Hónap Jedije projectünk, amire már két szépséges cikk is érkezett (Jocasta Nu és Galen Marek), szóval augusztusra és szeptemberre el vagyunk látva. Arra gondoltam, hogy januárban majd lesz egy szavazás (vagy zsűri dönt), hogy melyik jedis cikk a legjobb, és a legjobb cikk írója kap majd valamilyen Star Warsos apróságot. Még nem tudom, hogy mit, de januárig úgyis kitalálok valami jót. ;) A cikkírással kapcsolatban ide kattintva informálódhattok.

Van nekünk egy nemrég indult szerepjátékféleségünk, fórumos történetmesélés, mely Satine és Obi-Wan múltját fejtegeti. Ide is várunk még lelkes írókat, be lehet szállni, még nem haladtunk nagyon sokat a történetben (ami nem is rossz, hiszen minél jobban kifejtjük a dolgokat, annál tovább élvezhetjük Obi-Wan és Satine társaságát). Az eddigi irományokat a fórumon tudjátok elolvasni, és ugyanitt lehet jelentkezni is. :) Jó szórakozást az olvasáshoz, vállalkozó kedvűeknek pedig az íráshoz! ;)

Aztán nehogy nagyon hiányoljatok ám! ;) És mindenkinek további kellemes nyarat, hétfőn innen folytatjuk.

10 hozzászólás a(z) “Szerinted mit mond és egy kis szünet” bejegyzéshez

  1. Padmé:Nemár, kimerült ebből az izéből az elem
    Qui-Gon (Obi-Wannak): Komolyan, ez a verdája? Szerintem elég gáz egy királynőhöz képest
    Obi-Wan: Az. És még a slusszkulcson sem tudja melyik gombot kell nyomogatni.
    Anakin: Qui-Gon, nekem sosem volt apukám.

     
  2. PADME: Helyesen levi óóóószá! Nem levioszáááá (:P+:S blöe)
    ANAKIN: Én vagyok a Kiválasztott… akit a Sötét Nagyúr (Voldemort) majd megöl, igaz Dumbledore?
    QUI-GON: A nevem nem Dumbledore, hanem Dámldór!
    OBI-WAN: Mester! Így kell szemöldököt és homlokot ráncolni?

     
  3. (lehet többet is?)
    PADME: Ec pec, kimehetsz, holnap után bejöhetsz…
    ANAKIN: Most bújócskázunk? De akkor miért egy helyre bújtunk mind a négyen?
    OBI-WAN: Nem tudom…
    QUI-GON: Már elszámolt! Anakin, feküdj!

     
  4. ANAKIN: Pisilnem kell! NAGYOOOON! Már fél órája pukkad a…
    QUI-GON: Túl sok kólát ittál?
    OBI-WAN: Ne félj, Padme épp most kapcsol át a vízeséses sorozatra, ahol csobog a víz…
    PADME: Addig daloljunk: csipp-csepp! Egy csepp, öt csepp, meg tíz! Olvad a jégcsap csepereg a víz…

     
  5. Padmé:Na most megvakítom ezzel a lézerrel.
    Qui-Gon:Ha nem tudnád már nem a suliban vagyunk.Ne nézz oda fiam.Ez nagyon csúnya lesz.
    Anakin:Uuuu
    Obi-Wan:Qui-Gon én megverlek.A gyereknek is meg kell tanulnia hogyan kell lézerrel mások szemébe világítania a suliban.Különben csúfolni fogják.Amúgy ez tényleg randa lesz…

     
  6. Padmé:Dráááágaszááág, dráágaszááág! Itt a drááágaszááágom! Mindent elpusztít! Mert essz a hatalom gyűrűje! ….öööö iszéé…léészere!
    Qui-Gon ezt gondolja: ~Ez megőrült…~
    Anakin ezt gondolja: ~Mivan???~ aztán ezt mondja:Énisz akarom használni a drágaszágot!Drágaszág, drágaszág!
    Obi-Wan ezt gondolja:~Ez már pszihózis…~
    Qui-Gon:Nyugodj le fiam.Ninc szükszéged rá.Mert ő a miénk.Ez a mi drágaszágunk!Igen!Drááágaszááág!
    Obi-Wan:Tolvajok, tolvajok! Asz a miénk kell hogy legyen! Ellopták tőlünk! Komisz kisz Padmék, Anakinok ész Qui-Gonok!Ki kéne tekerni a mockosz kisz nyakukat!Öld meg őket!Öld meg!Mind hármat! Asztán mi elvesszük a drágaszágot.Ész mi leszünk a királynő!

     
  7. Padme: Ezt figyeljétek! Most ezzel a droidok számára láthatatlan lézerrel amit vettem jelzek a többieknek.
    Qui-Gonn: úgy tűnik nem látják.
    Obi-Wan: A droidok annál inkább
    Droidok a háttérben: Hé ott vannak támadás!
    Qui-Gonn: Kitől vetted?!
    Padme: Háááát valami sötét ruhás alak adta akinek nem láttam az arcát.
    Obi-Wan: Darth Sidious volt az?
    Padme: Nem tudom de szerintem…hoppáá bocsi :D

     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$