A KÖZTÁRSASÁG ROMJAI – 4. RÉSZ – LEBUKÁS

Nos, ahogyan Eszter is ígérte, íme a folytatás :) Mondanom sem kell, hogy az írónak – Kav12-nek hála – ez a rész is bővelkedik izgalmakban!
Mielőtt azonban belemerülnétek az olvasásba, felhívnám a kedves Írókollégák figyelmét néhány “visszatérő” hibára (na, nem súlyosak, nem kell aggódni, de azért megszívlelendőek! :))
– a Jedi szót, minden esetben nagy J-vel kell írni :)
– fontos, hogy főhőseink tegezik egymást(!), és arra még inkább tessék odafigyelni, hogy a tegeződés és magázódás ugyanazon szereplők között (pláne egy mondaton belül!), ne váltakozzon! Vagy az egyik, vagy a másik (főhőseink esetében ugyebár az előbbi) :)
– a bolygók neveit pedig nyugodtan írhatjátok a következőképpen: Korélia, Tatuin stb. csak hogy a legsűrűbben előforduló neveket említsem :)
Azt hiszem, egyelőre ennyi! :)

Továbbra is várjuk véleményeiteket, hozzáfűzéseiteket az írásokkal kapcsolatban, és ne feledjétek: ugyanitt lehet jelentkezni a következő rész megírására. Hajrá mindenki! ;)

Sőt, ha van kedvetek (vagy netán ismertek valakit, aki jól rajzol) le is rajzolhatjátok a szereplőket, avagy egy-egy kedvenc jelenetet az eddig megjelent részekből. Ne fogjátok vissza magatokat! :)

4 hozzászólás a(z) “A KÖZTÁRSASÁG ROMJAI – 4. RÉSZ – LEBUKÁS” bejegyzéshez

  1. NB: várjuk az írásodat :)

    Kav12: készíteni szerettem volna ehhez a részhez ez plakátot, mivel Schaannal és a mesterével nyit az epizód. Mivel még mindig nem találtunk megfelelő színészt a karakter számára, nem tudtam befejezni a képet, de ha kész lesz, fel fogom ide rakni. :)

    A héten már mindenki ismét jelentkezhet, hiszen lejár az egy hónap! :)

     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$