Könyv – Darth Plagueis

A régóta várt Darth Plagueisről szóló regény végre kapott egy megjelenési dátumot és egy borítót (ami még változhat ugyebár). James Luceno legújabb könyve 2011. december 27-én fog megjelenni, és a kreatív Darth Plagueis címet kapta.

A regényből megismerhetjük a hatalmas és bölcs Darth Plagueis történetét, aminek rövidített verzióját már hallhattuk A Sith-ek bosszújában Palpatine-tól. Megtudtuk tőle, hogy Plagueis manipulálni tudta az Erőt, hogy életet teremtsen vagy éppen megakadályozza a halált. Ironikus módon azonban a saját halálát nem tudta megakadályozni – a tanítványa megölte őt álmában. (Remélem, ez nem számít spoilernek :D )

33 hozzászólás a(z) “Könyv – Darth Plagueis” bejegyzéshez

  1. Én is ezt akartam írni.Végre egy jó borító.Eddig elég amatőrökkel találkoztam.Szépen megfestett, +még fiatal palpi is,sőt plagueis is:D Na Egy sw könyv amit igazán el is olvasnék..Mint mondtam nem igazán kedveltem eddig a star wars könyveket, úgyhogy nem vagyok itthon a dologban, mennyi az esélye hogy magyarul beszerezhető lesz? min múlik? a könyvek hány százaléka jut el hozzánk s mennyi idő alatt?

     
  2. Nagyon-nagyon kevés könyv jut el hozzánk. A megjelenéshez talán hozzátartozik, hogy mennyien szeretnék elolvasni magyarul. Minél többet írtok ide, hogy érdekel titeket a regény, annál nagyobb az esély rá, hogy az illetékesek felfigyelnek rá és elgondolkodnak rajta. Na meg persze anyagi oldala is van a dolognak.

     
  3. Itt is van róla pár dolog.

    http://starwars.wikia.com/wiki/Darth_Plagueis_%28novel%29

    Például, hogy 2008-ban jött volna ki, de 2007-ben törölték a megjelenési listáról, és helyette jött ki a Kettő szabálya. Luceno reménykedett benne, hogy Lucasék nem kaszálják el végleg a regényt, annál is inkább, mert a Millennium Falcon c. regénye jól fogyott. A legújabb hírek szerint 2011. december 27-én jelenik meg.

     
  4. Kicsit félek az ilyen könyvektől.Talán az egyetlen sw könyv amit olvastam az a jedi visszatér regényváltozata volt.Szépen leírták benne hogy jabbának pár éve meg hosszu lobogo haja volt, hogy a nagy gonosz császár nem tudja kis az a yoda fickó, és darth vader hosszú percekig a mestere után akart mászni a halálba az aknába.A legjobb filmes pillanatokat elrontották, legtöbb dolog nem működött, és úgy érzem hogy megkérnek egy személyt hogy írjon egy könyvet, az meg nem tudva a későbbi dolgokról, és esetleg réggebbieknek se néz utána rendesen, és lucaséktól teljesen függetlenül meg ír valamit, ami végül 30 sebből vérzik,és később csak baj van vele:S Őszintén szólva emiatt a rossz tapasztalat miatt nem kezdtem bele több regénybe a témában.Játékoknál szükséges dolog hogy eltérnek a canontól(a filmekből készült játékoknál is) szórakoztató ,hozzáad, nem írja felül, játék…egy könyvnél meg számomra valahogy nem működik ha végül valami nem egyezik…Angolul még nem olvastam könyvet.De lehet ezt későbbiekben megpróbálom,ez a palgueis palpatine dolog nagyon érdekel hogy gondolta ki.

     
  5. Hát pedig rengeteg jó könyv van (meg persze kevésbé jók is).
    A magam részéről a Thrawn trilógiát mindenképpen ajánlanám elolvasásra, szerintem az egyik legjobb SW folytatás. A másik “kötelező” darab nálam a Birodalom áranyai.

     
  6. A gonosz útvesztője, Sith-ek bosszúja, a Sötét Nagyúr szerintem a legjobbak a Bane könyvek mellett.
    A Thrawn trilógiát jónak tartom, de nem a legjobb. Zahn új regényei sokkal jobbak lettek.
    A Birodalom árnyait nemrég olvastam. Nem tartom a legjobbnak, volt pár dolog, ami lehúzta nálam.

     
  7. A gonosz útvesztője nálam A Jedik gyermekei szintjén helyezkedik el kábé… Ezek azok az SW regények, amiket csak hosszú, kínkeserves szenvedéssel tudtam végigolvasni. Hónapokig nem nyúltam hozzájuk, és mikor megint rávettem magam, hogy olvassak belőlük, csak pár mondatig jutottam. A Thrawn trilógia meg nálam csak egy sima közepes.

    Szóval ez nagyon relatív, hogy kinek mi a legjobb. Úgy lehet a legkönnyebben kideríteni, hogy mindenki elolvas mindent, nem pedig mások véleményére hagyatkozik.

    anma: érdemes SW könyveket olvasni, jó háttérsztorik vannak, az meg egy dolog, hogy pár részlet nem egyezik. Ezek könyvek, irodalom, mindenkinek mást és mást jelent. Nekem is voltak negatív tapasztalataim, de ettől függetlenül minden regénynek adok egy esélyt. Még Darth Bane-nek is adtam, és pozitívan csalódtam.

    Talán kezdhetnéd a Han Solo trilógiával, én imádom, ahogy összekötik a végét az Ep4-gyel. :)

     
  8. Tényleg a Crispin féle Han Solo trilógia, az is mekkora :)
    Mondjuk nekem a Daly féle trilógia jobban megmaradt a nosztalgia miatt, és azt ráadásul többször is olvastam. Ha jól emlékszem az volt az első SW regény a filmregényeken kívül Magyarországon (vagy a Birodalom örökösei, már nem emlékszem).

     
  9. A Jedik gyermekei számomra is szenvedés volt olvasni. De A gonosz útvesztője szerintem mérföldkövekkel minőségibb könyv. A Jedik gyermekeire 2-est, ha tudok adni, elég unalmas és vontatott, ráadásul sok h*lyeség is van benne. Ellenben A gonosz útvesztője elejétől a végéig lekötötte e figyelmemet, nagyon pergős és jó stílusban van megírva. És nagyszerű előzménye az EP3-nak.
    Amivel inkább szenvedtem az a Külső Űr volt, az is egy 2-es szinten áll. Nem is olvasok sem Hamblytól, sem Karen Millertől többet SW könyvet.
    A Crispin féle Han Solo sorozatot meg most már nem tudom beszerezni, de nem is érdekel annyira az a sorozat. A Szukits SW könyvek többsége, amelyek most az elkövetkezendő időkben jönnek jobban érdekelnek.

     
  10. Szerintem nem volt rossz a Külső űr, persze lehet, hogy Obi-Wan miatt mondom, de akkor is. Örültem, hogy végre foglalkozik valaki Obi és Bail Organa barátságával. Vannak ennél ezerszer bénábbak is, lásd A Jedik gyermekei és annak a folytatása. Nekem még az Álmok bolygója is teljesen semmitmondónak tűnt, amikor olvastam. Akárcsak A gonosz útvesztője. :P Az tényleg egy útvesztő…

     
  11. huhúúú kemény mennyiféle ízlés és vélemény:D Úgy látszik a könyvek kényesebbek ezen szempontból mint a filmek:) Mindenesetre ez a érdekel,ha tudom akkor megszerzem miután kijött ,de reménykedem hogy lesz magyarul

     
  12. Ha már Az álmok bolygójánál vagyunk, szerintem még az is sokkal, sokkal jobb, mint a Külső Űr. Jó volt, hogy foglakozott a könyv Obi-van és Bail barátságával, csak az a baj, hogy talán túlságosan is hosszan. A z egész könyv egy rétestészta dologra emlékeztet. Kettest is csak azét tudok rá adni, mert nagyszerű volt a karakterábrázolása. A Probook jól rá is faragott a kiadásával, csak pár 100 darab fogyott el belőle.
    Az eddigi Klónok Háborúja könyvek közül A gonosz útvesztője lett a legjobb szerintem, 5-ös szintű könyv.
    A Yoda regény remélem megüti ezt a szintet.

     
  13. Engem totál hidegen hagy, hogy mennyit adtak el a Külső űrből, ettől függetlenül szerintem igen is jó regény, nekem tetszett, egy-két nap alatt kiolvastam, nem úgy mint A gonosz útvesztőjét, ahol megint megy a hajsza Dooku után, akivel már hatezerszer összecsaptak az Ep2 és Ep3 között. Ennyire emlékszem a regényből. Hogy harcoltak Dookuval, de ő megint – meglepő módon – elmenekült. Húha…

    A gonosz úrvesztőjére ötöst adsz egy tízes skálán? Mert azzal talán egyetértenék. :P

     
  14. Nem A gonosz útvesztője 5/5 5-ös skálán osztályozom a könyveket.
    Ahogy elnéztem a legtöbb ember ennyit ad rá.
    A gonosz útvesztőjében a hajsza inkább Sidious után volt. Dookuval meg nem harcoltak és nem is csaptak össze vele.
    A Külső Űrnél a tiéd az első pozitív vélemény, amit hallottam, ellenben vagy 50 negatívat olvastam, vagy hallottam.
    De hát, nem vagyunk egyformák.

     
  15. Nem A gonosz útvesztője 5/5 5-ös skálán osztályozom a könyveket. Én azt olvastam ki 2 nap alatt. A Külső Űrnél szenvedtem vagy egy hetet.
    Ahogy elnéztem a legtöbb embernek tetszett, a tiéd az első negatív vélemény, amit hallok.
    A gonosz útvesztőjében a hajsza inkább Sidious után volt. Dookuval meg nem harcoltak és nem is csaptak össze vele.
    A Külső Űrnél a tiéd az első pozitív vélemény, amit hallottam, ellenben vagy 50 negatívat olvastam, vagy hallottam.
    De hát, nem vagyunk egyformák.

     
  16. Én hallottam már mástól is pozitív véleményt a Külső űrrel kapcsolatban. Lehet, hogy te egy hetet szenvedtél vele, de én A gonosz útvesztőjével több hónapot is szenvedtem…

    A gonosz útvesztőjében Mace-ék valóban Sidious után kutatnak, de Obi és Anakin összefutnak Dookuval. Valami romok alól kecmeregnek ki, ha jól emlékszem. Remélem, nem kell belőle idéznem… Biztos ugyanarról a könyvről beszélünk?

     
  17. Igen, de Dookuval személyesen nem csaptak össze, így értettem. És az csak a könyv vége felé volt.

    Most, hogy belegondoltam mégse a tiéd az egyetlen pozitívabb vélemény, amit hallottam a Külső Űrnél, de sokkal több volt a negatív. De ezzel nem kell foglalkoznod végül is, nálam is volt már úgy nem egyszer, hogy a többség agyba főbe szidott egy regényt, ami nekem nagyon tetszett és fordítva is. nem egyformák az emberek.
    A Külső Űrt nyári szünetben olvastam. Ha olyan időszakban olvasom, amikor elfoglaltabb vagyok, nyilván nekem is beletelik 1 hónapba az elolvasásba. Bár a számomra nem tetsző könyveknél gyakran vagyok úgy, hogy jobb túlesni rajta, aztán jöhet egy jobb könyv.

    A Deathtroopers megvételét most fontolgatom, lehet, hogy leteszek róla. Két ismerősöm nemrég elolvasták angolul és bődületesen rossz véleményt alkottak a könyvről. Állításuk szerint miden idők egyik legrosszabb könyve.

     
  18. Deathtroopersről mindenfélét hallani, kap hideget-meleget. :) Ettől függetlenül én várom a magyar megjelenést, adok neki egy esélyt. ;)

    Azon gondolkodtam az utóbbi napokban, hogy úgyis itt a nyár, mindenkinek több ideje van olvasni, lehetne tartani egy SW olvasó hónapot, megadnék bizonyos regényeket (ezeket elérhetővé is tenném az oldalon, hogy mindenki részt vehessen a dologban), minden hétre mást, akik kedvet éreznek hozzá, elolvassák és írnak róla véleményt, jó kis beszélgetések alakulhatnának ki. Persze nem a legújabb regények lennének a listán, hanem olyanok, amiket itt még nem tudtunk kitárgyalni. Vajon lenne érdeklődő?

     
  19. Fúúú.. télleg sok vélemény, az egyszer biztos :Đ Nekem mindkettő könyv tetszett, de a Gonosz útvesztője valahogy jobban :P A Külső űr semleges, néha kicsit vontatott, de amúgy izgalmas :) Egy hármas. A Gonosz útvesztője meg ötös, mivel nagyon jól ki lett találva, és mindig izgalmas :Đ
    A bejegyzésre: Ne már :S Bár ez nem idevaló, de nekem si van vázlaton egy Darth Plagueis-es könyv xĐ Igaz, nem csak róla szól, de nagy szerepet kap benne, az egyik főszereplő :P :Đ De az enyém úgy sem hivatalos, meg minden, csak hobbi, tehát mindegy ;)

     
  20. Nekem ez az élőhalottasdi nagyon SW idegen elem. Szerencsére a Red Harvestben lévő háttérmagyarázat már elnyerte a tetszésemet. Talán adok egy esélyt a Deathtroopers-nek, feltéve, ha nem lesz az is klubkönyv a Szukits-nál.

    Ez SW könyv olvasás érdekesnek hangzik. Bár most fantasy-ket olvasok nagy számmal, felgyülemlett egy rakás elolvasatlan könyvem.

     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$