The Clone Wars második évados Blu-Ray kritika

Áttekintés

borito Immár jó pár hete, hogy kezembe vehettem a The Clone Wars sorozat második évadának Blu-Ray kiadását, így elérkezettnek láttam az időt egy kis összegzésre. Ismét végignézve a szezont, szemernyit se változott a korábbi véleményem, sőt, a csúcsminőséggel megtámogatott élmény még inkább megerősítette bennem a pozitív érzéseket. A történetek hangulati íve és sötétebb tónusa nagyon megfogott, ezzel emelve az első évad fölé a másodikat. Persze ez nem lóverseny, és kell is a változatos történetvezetés. Nagyszerűnek tartom, hogy a sorozat minden évadban próbál kicsit megújulni és minél több aspektust bemutatni. Ezen tulajdonságok nélkül hamar egysíkúvá, és valljuk be, unalmassá is válna. Szerencsére tudják ezt a készítők is, így ez a veszély nem fenyeget. Ebben a tekintetben legfőképp a harmadik évadot látva nyugodhatunk meg. No de ne szaladjunk ennyire előre, maradjon terítéken a második etap. Jó volt mélyebben megismerni a Geonosisi és Mandalorei kultúrát, a fejvadászok életének mozzanatait, és az új világokat. Az első évaddal ellentétben itt már mélységében is jobban be van mutatva a háttérben zajló ármánykodás (melynek bemutatása a harmadik évadban teljesedik ki), komolyabb dolgok is terítékre kerülnek. Morális húrok ugyanúgy megpendülnek, mint a jó és a rossz közötti elmosódott határvonal kérdése. A szokásos főszereplők mellett, újabb karakterekkel is megismerkedhettünk, de valljuk be, épp ez a lényege egy ilyen szériának. A fentebb említett változatosságot is ez biztosítja.

A cikk a tovább mögött folytatódik. :)

kulso belso

Képminőség

A kép az 1080p felbontásnak és a 24p –nek köszönhetően hozza az elvárható pluszt, amire egy lapáttal még rátesz a mozifilmeknél megszokott, 16:9 –es (2.35:1) ráta is. Így valóban veszteségmentesen élvezhetjük az epizódokat, úgy, ahogy azt a készítők megalkották. Animációs filmről lévén szó, el is várja az ember, hogy minden részlet tű éles legyen, hisz itt semmi kifogás nem lehet.

Sokféleképpen láttam már ezt a sorozatot, monitoron, különféle formátumokban, de amit a gyári BD nyújt, az jelenti az abszolút csúcsot. De jól is van ez így, hiszen egy eredeti terméktől azt várja el az ember, hogy minőségben verhetetlen legyen.

vanquor hangar

Hang

Hang terén kisebb hurráoptimizmus kerített hatalmába, amikor megtudtam, hogy DTS-TRUE HD sávot kap a kiadvány! Ráadásul a hivatalos csatornákon érkező kommentárok is ezt a lehetőséget erősítették. Tudvalévő, hogy Lucas filmjei inkább a DolbyDigital formátumot részesítik előnyben, én mindenesetre bizakodó voltam. Sajnos csalódnom kellett, mert ezúttal is „csak” DD5.1 –es hangsáv került a lemezekre. Persze ez is elég jó nekem, és most mintha jobban kihasználták volna az öt csatornát, mint korábban. A keverés már-már a mozifilmek szintjét súrolja, de azért egy Ben Burttnyi plusz még hiányzik, hogy tényleg egy szinten lehessen emlegetni a kettőt. A dinamika is rendben van, egyszóval nem érheti szó a ház elejét.

Extrák

Extrák tekintetében változás az első évadhoz képest, hogy most minden lemezen helyet kapott egy-egy nagyobb lélegzetvételű filmecske. Az első harmadban két történetszál kulisszái mögé is betekinthetünk, hála a “Magic of the Holocron Episodes,” illetve a “Return to Geonosis” című werkfilmeknek. A további két korongon pedig a “Creating Mandalore” és az “Attack of the Zillo Beast” filmecskék kalauzolnak minket az epizódok készítésének hátterébe. Ami pozitívum, hogy a hosszabb werkfilmek révén sokkal jobban bele tudunk tekinteni a háttértörténésekbe, a készítés fázisaiba. Most láthatjuk igazán, hogy ugyanazzal a metódussal dolgoznak mint a filmek esetében. Először a storyboard készül el, majd a karakterek és járművek modelljei, amiket aztán bedigitalizálnak. A végén pedig Filoni és csapata járja körbe az animátorokat, instruálva őket munka közben. A csúcson pedig természetesen Lucas áll, akivel a csapat megtekintve a kész epizódot elvégzi a végső finomításokat. Jó volt ezt így egyben látni, hisz erről a készítési aspektusról maximum csak hallhattunk. Ami viszont kicsit negatívum, hogy a legtöbb rész hátteréről nincs semmi mozgóképanyag. Az első évadban minden epizódról volt egy kisfilm, itt most ez hiányzik. Talán feláldozták a nagyobb werkfilmek oltárán, talán csak újítani akartak. Az is árulkodó, hogy míg a korábbi esetben 147 perc volt ezen extrák hossza, ez most 64 percre redukálódott. Mindenesetre nekem hiányoznak. A menü is egy kicsit visszalépés hisz a tavalyi pofás animált verziót most egy statikus váltotta fel, ami ráadásul egy az egyben a borítón látható Yoda kép. Viszont a már megszokottnak mondható Jedi Templom Archive szekció kárpótolhat minket, hisz megint rengeteg 2D és 3D modell, korai animatics felvételek és produkciós rajzok garmadája fogad minket, mindösszesen 141 perc időtartamban.
Meg kell még említeni a 68 oldalas produkciós könyvet, amiben további érdekes képeket és rajzokat láthatunk, viszont nagyon helyesen, most nincs egybe építve a borítóval, hanem annak belsejében, egy kis tokban kapott helyet.

menu

Összegzés

Azt kell mondanom, hogy csak úgy, mint az első évad esetében egy TCW rajongónak ez egy „must buy” kiadvány. Jól lemérhető, hogy tőlünk nyugatabbra mit is jelent az a szó, hogy minőség. Sajnos itthon esély sincs rá, hogy a közeljövőben egyáltalán megjelenjen egy hasonló kiadás. Addig is, aki teheti, és megfelelő rendszere van hozzá, nyugodtan szerezze be külföldről, ráadásul az ára is igen baráti. Idehaza legalább 50% felárral lehet venni ilyen minőségű kiadványokat. Minden „centet” megér.

malastare felucia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$