Fejvadászok lázadása – 1.fejezet: A tatuini meló

A kocsma, ahová a négy fejvadász érkezett, Mos Eisley kellős közepén állt. Átlagos kocsmának látszott; félig besüllyesztették a földbe, kör alakú volt. A kocsma falai homokszerű anyagból volt, mintha homokot tapasztottak volna egybe, de sokkal keményebb volt. Mindenesetre nem érdekelt senkit a fal szerkezete, igazából jól megvédte a bent tartózkodókat ez az anyag, sőt még hűvösebb is volt a kelleténél. A hangulatot a bithi zenészek forrósították, mögöttük twi’lek táncosnőkkel. A táncparkett a kocsma szélén helyezkedett el, kissé rosszul elhelyezve, hisz az érdeklődőknek legalább a fele nem fért el ott. Tovább nézelődve a kocsmán, söntést lehet észrevenni, hájas, koszos csapossal és különféle lényekkel, akik a csehó különlegességét, valami zöld löttyöt iszogatnak. Nem biztos, hogy ízlik nekik a lötty, már a kinézete is visszataszító. A kritikusok (a Galaxis söpredéke) sem szeretik, jól melléfogtak a „nagy specialitásukkal”. Ezért van, hogy a már-már lepukkantnak tűnő helyen inkább nézik a táncosokat, mint isznak. A söntés mellett rendezetlenül asztalok állnak, kör alakú asztalok, amik fénylenek. A többcentis porrétegtől. Itt a söpredék kártyázik, szkanderozik, kockázik és minden olyan dologgal foglalja el magát, amivel csak a bűnözők foglalkoznak, és amiken busás nyereményeket lehet nyerni. A kocsma másik szélén buborékszerű mélyedések vannak fúrva, ide is asztalokat helyeztek. Ez volt a VIP szektor. Bár ez sem ragyogott, ide legalább eljutottak a takarítók legalább egy évben egyszer. Már ha voltak takarítók, mert ez a részleg a kocsma többi részéhez képest ez már-már csillogónak tetszett.

Itt ült eme négy fejvadász is: egy emberszerű alak, egy trandoshi, egy gand és egy robot. Látszott rajtuk, szebb napokat is éltek már, megannyi sebhely, a droidon megannyi karcolás látszódott.

A Galaxison végigsöpört a Lázadás szele. Alighogy elpusztították a rettegett Halálcsillagot, a Cirkarpusz rendszer csatlakozott a Lázadáshoz, és elkezdték kiépíteni bázisukat a Hoth jégbolygóján. De a Birodalom felfedezte őket, kiűzte a Felkelőket a Hoth-ról. És itt kezdődik az, ami a négy fejvadász számára nagyon nem mindegy.

A hoth-i történtek után a Felkelők kapitánya, Han Solo elmenekült a Birodalom karmai közül. Darth Vader, a Szith Sötét Lovagja busás jutalmat ígért annak, aki előkeríti Solót és űrhajóját, a Millenium Falcont. Hat rettegett fejvadász indult útnak a zsákmányért: Boba Fett, Dengar, IG-88, Bossk, Zuckuss és 4-LOM. A leggyorsabb Boba Fett volt. Na és itt van az a dolog, ami a négyüknek egyáltalán nem mindegy: ők is megszerezhették volna Solót, nagyon is könnyen, de Boba Fett mindig gyorsabb náluk, mindig övé a legnagyobb dicsőség. Arra gondoltak, mi lenne, ha most ők lennének gyorsabbak, ővék lenne a dicsőség. De miért csapatban? Hisz nagyobb lenne a profit. A baj csak az, hogy egyedül egyikük sem érne fel Fett-tel. De négyen még bosszút állhatnak rajta. Négyen még érhetnek valamit, ráadásul Fett Solót a Tatuinra hozta, Jabba, a hutt palotájába. Ott, ahol most ők négyen tartózkodnak. Négyen négyféle helyen sikerülhet kijavítani a hibájukat, amit Solo üldözésekor ejtettek.

Köztük volt a hajdanán híres robogóversenyző Dengar, a Trandoshról érkezett Bossk, az önmagára és másokra is veszélyes gand, Zuckuss és társa 4-LOM, a robot. Az utolsó fejvadász, IG-88, az orvgyilkos droid még Felhővárosban elpusztult. Nem barátja egyik sem a másiknak, de csak egy cél hajtotta őket ide: megleckéztessék Boba Fettet és megmutassák neki, hogy ők sem érnek kevesebbet. Mindegyikük utálta a Tatuint, de ez legyen a legkisebb gondjuk. Dengarnak sikerült intéznie a csehóban egy VIP asztalt. Idehívta a többieket, és megbeszélte velük, hogy a kettes asztalnál várja őket.

Dengar hírhedt robogóversenyző volt fiatal korában. Egyetlen ellenfele volt: Han Solo. Az ő epikus küzdelmük során Dengar balesetet szenvedett, az orvosok azt mondták, a bukósisak nélkül ő halott lenne. Már le is mondtak róla, a Birodalom viszont nem. Egy forradalmian új módszerrel megmentették őt, viszont agyából kimostak minden érzelmet. Továbbá a fején mindig fehér csuklyát hordott, ami elrejtette sérült fejét. Nem biztos, hogy védte is volna őt, de takargatni megfelelt. Dengar még a Lázadónak is beállt a Hoth-on, Solo volt a célpontja. Ugyan nem kapta el, de szemmel követte minden mozdulatát. Mikor a hoth-i bázis elpusztult, aMillenium Falconra vérdíjat tűzött ki Darth Vader. Ő is jelen volt, mikor a Sötét Lovag utasításba adta, hogy fogják el Han Solót, magas jutalom jegyében. Bármilyen eszközzel. Szabad kezet kapott mindenki. Ki-ki a maga útján járt akkor, IG-88 tucatnyi birodalmi tisztet ölt meg azon a napon. Viszont Fett módszere volt a leghatásosabb: amikor az Executor csillagromboló kiengedte a hulladékát a végtelen űrbe, Boba Fett követte a szemétre rákapcsolódó Millenium Falcont. Eljutott a Bespin nevű bolygóra, Felhővárosba, ahol Vader oldalára állt. Solót karbonittömbbe fagyasztották, Fett pedig elindult, hogy vérdíj fejében Jabbának, a huttnak adja, aki korábban, még a Halálcsillag pusztulása előtt vérdíjat tűzött ki Han Solo fejére, mert elvesztette az értékes sensostim fűszer szállítmányát a Kesselen.

Dengar némán várta, hogy a többiek megérkezzenek. Késtek. Már a bithi zenészek dallamai sem voltak nyugtatóak, annyira türelmetlen volt. Nem azért, mert annyira várta őket, hanem mert szeretne túl lenni az egészen, meg hát késni sosem illik. Még az Univerzum legtehetségesebb fejvadászainak sem.

Nem maradt azonban el Bossk látványos belépője sem két twi’lek hölgy társaságában, de valószínű, hogy Bossk társasága csak a hölgyeknek volt kellemes. A trandoshi fintorogva hajtotta el a két nőstényt – már amennyire látni lehetett a fintort. A trandoshiak emberszerű lények, de arcuk hosszabbak, koponyájuk hosszúkásabb, orrlyukaik is kétszer akkorák, mint az embereknek, csúszós, barna bőrük van, reszelős, össze-vissza ágazó foguk. Kézfejeik karmokban végződtek, amikbe nem volt ajánlatos belefutni, hiszen mélyre hatoltak, ha vészhelyzetben harcolni kellett. A trandoshiaknak ajkuk sem volt. Lábfejük is ugyanolyan éles karmokban végződtek. Bossk ezeket a fenyegető karmokat hosszú csempész csizmával fedte. Egyébként fehér kezeslábast viselt, amibe néhol sárga foltok tarkítottak. A ruha könnyű volt, és védett sok rossz dolog ellen, mint például egy pontosan becélzott lézerlövedék ellen, illetve jól szellőzött. Bossk vállán méteres hosszúságú ismétlőpuskája lógott le. Fenyegető volt. Dengarnak már akkor összeszorult a torka, mikor meglátta a fegyvert. Az ilyenfajta puska lövedéke bizony fájdalmas.

– Hé, Bossk – hívta fel magára a figyelmet. Bossk odanézett, majd egy ideig gyanúsan méregette Dengar ráncos, fehér csuklyával fedett arcát. Legalább ötven évesnek nézett ki, kerek arca volt, mosolyra ritkán húzódó, lefelé kanyargó szájjal. – Minek kezdtél ki két kurvával? – folytatta.

– Ők kezdték – Bossk sárga, gyíkokéhoz hasonlító szeme összeszűkült.

Dengar bólintott, majd kezével jelezte a trandoshinak, hogy foglaljon helyet.

– Mi a francért kellett idehívnod? – Bossk morcosan kérdezte mindezt, puskáját nagy zajjal az asztalra csapva. Az asztal üveglapja repedezni kezdett.

– Szeretném, ha asszisztálnál a bosszúmban – mondta Dengar. – De ha egy kicsit jobban meggondoljuk, akkor bosszúnkban.

– Bosszúnkban – a trandoshi fejvadász ízlelgtte a szót. – De még mindig nem értem. Kin akarsz, kin kellene, hogy bosszút álljunk?

– Boba Fetten – Dengar kiköpte a szavakat. Bossk igyekezett megvédeni magát a köpetektől, de ruhájára kapott egy kis nyálat.

– De mi a francért akarsz te bosszút állni? – kérdezte, miután megbizonyosodott róla, hogy a piszkos köpések ellenére kedvenc ruhadarabja kifogástalan állapotban van.

– Hát te nem veszed észre, hogy mindig Fett a legjobb, a leggyorsabb? Hogy mi sokszor labdába se rúghatunk? – Dengar kicsit túlzott ugyan, de Bossknak ennyi is elég volt, hogy ne szaladjon ki és hagyja a francba fejvadász bajtársát.

– Na és aztán? Én így élvezem.

– Sosem álmodtál már arról, hogy te vagy a legjobb, hogy ha elmész egy csoport ember előtt, mindenki letérdel előtted, elmondja minden titkát és könyörög, hogy ne vadászd le őt? – Dengar magabiztosnak érezte magát.

– Ha én alszom, nem álmodom – de ez túl rossz vicc volt a trandoshitól, hogy akárki nevessen. Mellesleg, utólag megnézve nem feltétlenül poénos. – De azért egy kicsit kell, hogy visszatérj a földre, és tudomásul vedd: nem te vagy a legjobb, de azok közé tartozol, akik profik, akik nem félnek bemocskolni a kezüket.

Furcsa, hogy egy olyan fejvadász, mint Bossk, a nagy trandoshi dicsőíti egyik fejvadászt – mert hát nem gyakran tesznek ilyet a fejvadászok. De mindenesetre igaza volt.

– Ezt csak azért mondod, hogy hagyjam az egészet – az ember fejvadász pedig igazat beszélt, lehet, tényleg emiatt kapta a szép szavakat.

– Esküszöm az életemre, hogy így van.

– Ne esküdözz itt nekem, hanem mondd meg, beszállsz-e vagy kimaradsz a buliból? – Dengar kezdte elveszíteni a türelmét, már a fogai közt szűrte a szavakat.

– Nem feltétlenül – de Bossk is tudta, csak az időt húzza.

– És ha fizetek?

– Talán.

Ha még a fizetésre sem hajlandó reagálni, valami nagy szar van gondolta Dengar. Egyébként ő nem tudott volna fizetni, de még szerencse, hogy a trandoshiak nem Erő-érzékenyek, különben már rég kiderült volna ez a tény.

– Nekem nincs semmi bajom Fett-tel – folytatta az érvelést a trandoshi. – Úgy látom, csak te vagy az, akinek nem tetszik az egész.

– Egyedül mégsem tudok vele elbánni. Nem érzem magamat elég erősnek – ritkán hallani ilyet egy fejvadásztól.

– De igen. Csak lebecsülöd magad. Hol van az a Dengar, aki semmitől sem fél, mi? Hol van az a régi éned? – Bossk lehet, hogy túlságosan is költői volt.

– Nem vagy te jedi lovag, hogy bölcselkedj nekem. Beszállsz vagy nem? – Dengar úgy beszélt, mitha le akarná zárni az ügyet.

– Mennyi zsozsót adsz?

– Tízezer.

– Tizenöt – a trandoshi alkudni akart. Hát legyen.

– Tizenkettő.

– Tizennégy.

– Ennek semmi értelme – sóhajtott Dengar.

– Jó, de te akarod, hogy beszálljak. Tizenöt lepedő alatt nem is fogok.

– Akkor legyen tizenöt – adta be a derekát.

Rendeltek egy italt. Mindegy volt nekik, mit, csak ne a „kocsma specialitását”, mert arra ránézni is rossz volt. Mikor megkapták a sörüket – az alacsony ára tükrözte a minőségét is – , koccintottak, majd megegyeztek, hogy Bossk asszisztál Dengarnak a nagy bosszújában. Az, hogy a nagy szót kivehetik majd belőle, az a jövő zenéje. De fenn állt annak a kockázata is, hogy a bosszút is elhagyhatják; Dengarnak akkor pedig szép kis összeget kell fizetnie. Annyit, amennyiből egy új űrhajót is lehetne venni.

– Most, hogy megegyeztünk, hát akkor, mondd, hogy is akarsz te bosszút állni Fetten. Mert nem lesz könnyű. – sóhajtott Bossk. – Csak a pénz, ami érdekel.

– Tudom – helyeselt Dengar. – Hajdanán társak voltunk. Azért is kell velem jönnöd.

Aztán nem folytatták csevejüket, mert elhalkult a lebuj. Bossk háttal állt az ajtónak, hátrafordulva látta, ahogy a gand, Zuckuss állt a csehó bejáratában, kintről mindenfajta fényforrást elzárva. A gandok emberszerű lények, de arcukon egy lélegeztető gépet hordanak, ugyanis az ő világukon nem olyan a levegő, mint például a tatuinon vagy más bolygón. A lélegeztetőben ammónia van. A gandok bőre hasonló a trandoshiakéhoz, szemük öklömnyi, táskás, világító fehér. Bogaraknak van hasonló látásra szolgáló szervük. Hajuk nincsen. Szájukat sem látta senki. Kezük olyan mint az embereké. Zuckuss kesztyűt hordott, így nem tudni, milyen is valójában.

Mögötte, kicsit lemaradva a protokolldroid, 4-LOM lépett be. A Millenium Falcon elfogása után 4-LOM próbálta megállítani Boba Fett-tet, de megsérült. A Felkelők oldalán is harcolt, és régebben saját maga módosította önmaga programozását, hogy bűnöző életmódba kezdjen. Zuckussal a legnyagyobb tettük a yavini Vassillika elfoglalása. A Zuckuss-4-LOM páros örök rivalizálásban állt a Bossk-Dengar párossal.

– Na, hol van Dengar? – semmi köszönés, Zuckuss úgy szelte át a termet, mintha nem is lökött volna félre közben legalább öt embert.

– Itt – morogta a keresett személy, még integetett is.

A gand odafordult, mintha nem tudná felfogni, kit lát, úgy méregette a szemével riválisát nagy, bogárszerű szemeivel.

– Ülj le – mondta egyszerűen Dengar.

Zuckusst 4-LOM követte, majd mindketten leültek.

– Mi a francot akarsz, te mocsok, te… – de Zuckuss nem fejezhette be brilliánsan megfogalmazott mondandóját, mert Bossk puskáját lóbálva jelezte, hogy nyugodjon meg. A felemelt puska alatt láthatóvá vált az asztal repedt üveglapja.

– Hé, hé, nyugodj le, Zuckuss – csitította őt is Dengar. – Azért vagy itt, mert azt akarom, asszisztálj nekem és Bossknak a bosszúban.

– Bosszúban? Kit akarunk megfingatni? – szörcsögte lélegeztetője alól Zuckuss.

– Boba Fettet – nyögte ki Dengar. – Bossk, nem kell megjátszanod magad, mindig is tudtuk, hogy te jobb akarsz lenni Bobánál.

– Senkinek sem mondtam ezt – fintorgott az említett személy.

– Mindenesetre jól leplezted, hogy érdekel a dolog – bólintott Dengar. – Na de nem ezért vagyunk itt. Zuckuss, jössz?

– Mennyi lé a fizetség?

– Tizenőt lepedő megfelel?

– Hát, nem is tudom… – a gand ötölt-hatolt, mintha komolyan megfontolná, mit is kockáztasson az ügy érdekében.

– Benne vagyok – vágta rá a protokolldroid 4-LOM. Eddig meg sem szólalt, de most három, felfordított háromszögben elhelyezett szemei világítani kezdtek.

– Még nem tudom, mennyire jó állapotban vannak az áramköreim – motyogta 4-LOM.

– Neked mindig tökéletesek. Sajnos – hízelgett Bossk is.

– Elvállalom – a gépies hang igenlően csengett. – Tizenötezer. Nem kevesebb.

– Nem sok ez… – kezdte volna Dengar.

– Nekem nem – mondta a droid.

– Nagy franc vagy – morogta Dengar. – Tiéd a meló. Zuckuss?

– Tizenötezerért hajlandó vagyok – helyeselt a gand. – De csak a pénzért, világos?

– Tudom, hogy rivalizáltunk egymással nagyon hosszú ideig – kezdte Bossk. – De a jó cél érdekében együtt kell dolgoznunk.

– Jó cél? – köpte a gand. – Hol itt a jó cél? Nekem úgy tűnik, bosszú a semmiért.

– De gondold el Fett arcát, amikor bekerítjük, és azt mondjuk neki: megvagy – ezután Dengar belekortyolt a nem túl ízletes sörébe.

– Még külön meg is kínozhatod – mosolygott Bossk 4-LOM-ra.

Ezután mindannyian felálltak, és ki-ki elindult a maga útjára. Bossk kifelé menet még egy kreditet is odadobott a söntésre, mondván, javítsák ki az asztalt, amit majdnem ripityára tört. Kiléptek volna a kocsmából, de egy igencsak hájás, sebhelyes alak megállította őket. Félmeztelen volt, kilátszott a szőrökkel borított hasa, és körszakállas, nagy tokájú arca. Vissza is tolta Bosskot, de a trandoshi a puskáját lóbálva jelezte, hogy le lehet állni. A férfi más taktikát választott:

– Pont ilyen négy csirkefogóra van szükségem – vigyorgott sárga fogaival a négy fejvadászra.

– Csirkefogó? Vigyázz, mit beszélsz! – hörögte Zuckuss. Dengar csendre intette.

– Mi kéne, ha volna, tata? – vicsorgott Bossk is.

– Egy nagyszerű tervem van egy értékes protokolldroid elrablására. Az a robot annyira értékes, hogy még maga a Császár is keresi – hadarta a dagadt.

– Na persze, én meg az öregapád szakálla vagyok – élcelődött Dengar.

– Na jó, túloztam, nem a Császár keresi, hanem egy helyi bandafőnök. Nagy jutalmat kap, aki kézre keríti eme aranyrobotot.

– Akkor a bandafőnököt nyírjuk ki, vagy a droidot raboljuk el? – kérdezte Bossk.

– Na jó, de ki ez a nagy-nagy bandafőnök – szörcsögte Zuckuss.

– Jabba, a hutt – köpdöste a férfi. Mindenki megkapta a napi nyáladagját.

– Ööö, az a helyzet, hogy nekünk külön melónk van – tudatta vele Dengar. – De jutalomért természetes, hogyén elvállalom.

– Én is – helyeselt Bossk, majd a másik kettő is.

– Remek, remek. Csak az a gond, hogy nem tudom, mivel fizessek – szomorkodott a férfi.

– Ha jobban meggondoljuk, csak Jabba palotájába kellene, hogy bejussunk – magyarázta Dengar. – De a veszélyességi pótlék is kell ám hozzá, mert nem biztos, hogy a protokolldroid megszerzése lövöldözés nélkül lezajlik majd.

– Ezer – számolgatott a dagadt. – Fejenként.

– Na, mondjál hozzá még egy nullát és elég lesz – incselkedett a gand. Már nekivetette volna magát a férfinak, de Bossk megütötte őt a puskája tusával. A gand hátrahőkölt.

– Elég lesz – egyezett bele Dengar. – De mondd csak, pont mi kellünk, és pont most?

– Jó alkalmat fogtam ki, hogy itt vagytok. Ráadásul Jabba rancorjának a gondozója vagyok, és nehezen szabadultam a palotából.

– Így érthető, miért nem fizetsz – vonta fel a szemöldökét Bossk. – Mi lesz, ha elvisszük neki a droidot?

– Pénzt is ad – bólintott a férfi. – Ráadásul a dicsőség is a tiétek lehet.

– Mondom, hogy mi csak a palotába akarunk bejutni – magyarázta Dengar. – De ha pénzt is kapunk, még biztosabb, hogy vállaljuk a melót.

– Akkor vállaljátok mind a négyen? – tudakolta az ismeretlen férfi. Mindenki, még 4-LOM is bólogatott, ahogyan egy protokolldroid bólogatni tudott. – A nevem Malcolm.

– Az én nevem Dengar – mutatkozott be az idős fejvadász. Mindenki követte a példáját. – Ja, és mi négyen az Univerzum legjobb fejvadászai vagyok.

– Nagyon örülök – mosolygott Malcolm, majd intett, hogy kövessék.

A nagy csapat elhagyta a koszos lebujt.

~*~

Dengar, Bossk, Zuckuss és 4-LOM követték az újonnan megismert Malcolmot, Jabba házikedvencének a gondozóját, egyenesen át Mos Eisley poros, forró utcáin át. Mos Eisley a Galaxis söpredékének a leggyakoribb találkozóhelye. Kívülről nem tűnik nagynak, de sokkal hatalmasabb, hiszen félig a földbe van süllyesztve a város, mint ahogy az előbbi csehó is. A tatuin központjának tartják, de a főváros hivatalosan Bestin, Mos Eisley-tól 200 kilométerre nyugatra. Mos Eisley a civilizáció központja a Tatuinon, a Jundföldi vonulat északkeleti tövében. Vannak épületek, amik több emelet magasra törnek, mint például Jabba villája, de jórészt csak párologtatók és alacsony kupolák kaptak itt helyet. Próbálták úgy építeni a házakat, hogy védjék a Tatuin ikernapjaitól. Messzi látképenlátni mélyedéseket, ezek lövőárkok, a város védelme érdekében.

Malcolm átvágott az egyik szokatlanul forró utcán. Körülöttük jawák jártak táncot, illetve siklók ütöttek el majdnem robosztus igásállatokat. A párologtatóktól alig lehetett elférni, volt olyan, ami talán már nem is üzemelt. Majd Malcolm balra fordul, ahol egy igencsak magas épületbe vezetett egy meredek, betonból készült lépcső. A férfi intett, hogy kövessék, majd felmásztak a lépcsőn. Kitűnő látvány nyílt az épületre: ismeretlen betűk írva a falra, a bejáratot két párologtató vette körül, serényen dolgozva. Az épület előtt nyolckarú droidok dolgoztak, nem tudni min, jóformán csak a forró homokot túrták. 4-LOM beszédbe is elegyedett az egyikkel, de csipogáson kívül nem sikerült mást kiszednie a pókdroidból. Talán az volt értelmes magyarázat, hogy a droid kiás mindenféle apró dolgot a homokból, és kétszeres áron eladatja a piaci árusokkal. Apró, jelentéktelen cuccok voltak ezek, csavarok, fémlapok, senkinek sem kell, jó dolgok arra, hogy rásózzák az emberre nagy áron. Az utcában egyébként jawák cincogása vegyült igásállatok bőgésével, siklók hangjával és droidok csipogásával.

Malcolm megállt egy duracél borítású biztonsági ajtó előtt. Csak várt. Majd egy szem nyúlt ki az ajtó egyik nyílásából.

– Nyugi, csak én vagyok – válaszolta károgó hangján. Az ajtó felcsusszant, mind az öten beléptek. Az épület belseje kitűnően volt légkondícionálva, mintha hideg vízbe ugrottak volna, vagy mintha eső lenne a tatuinon, ami ritka volt ám. Mindenesetre jó volt hűsölni. A padló rondán szőtt szőnyeggel volt lefedve, valami sárkányszerű, pocsékul kirajzolódó formával. A szobában egy vitrin állt, tele fegyverekkel, mindenféle-fajta pisztollyal, puskával, nyílpuskával, lézervetővel. A gyűjtemény legjobb darabja mégis a Mer-Sonn rakétavető volt. A szobában még egy asztal is helyet kapott, mindkét oldalán öt-öt székkel, plusz az asztalfőkön is szék volt elhelyezve. Ez sem lehetett valami kényelmes, legalább is ránézésre. Az asztal melletti falon egy holovetítő állt. Ki volt kapcsolva, de mind az öten sejtették, hogy nemsokára be lesz kapcsolva. A szoba végén egy ajtó állt, nem valami biztonsági ajtó, inkább úgy tűnt, mintha homokból készült volna. A szoba falán ablakok is díszelegtek, most lehúzott rolóval, a jó sötétítés érdekében, ami jólesett a vakító napsütés után.

A terem végében felcsapódott az ajtó. Egy weequay, illetve két rodiai lépett ki belőle. A weequay-ek emberszerű lények, de fejük tetejéről hajfonatok lógnak a vállukig, bőrük a fa kérgéhez hasonlóan érdes és piszkos. Könyörtelen lények. A rodiaiak zöld fejű, hosszú, keskeny szájú élőlények, bőrük inkább csak szaruból áll, szemük öklömnyi, két. Mint két hatalmas üveggolyó, amikkel a világot pásztázzák. Hangjuk magas, egy emberi férfinak az ilyen hang már nagyon kínosnak tetszik. A weequay-ek hangja ellenben általában mély, dörmögő, van, hogy olyan halk, hogy hallani sem lehet.

– Hé, srácok, megjöttek az embereink – „üdvözölte” a három alakot Malcom. A négy fejvadász csak szolidan biccentett a fejével.

– Kiket szedtél össze, Malcolm? – tudakolta a weequay mély hangon, tört basic (közös) nyelven.

– Ő itt a főgóré, Dengar – mutatott az említett személyre Malcolm. Dengar nem szólt semmit, de tudta, a „főgóré” jelzőhöz a többieknek is lesz még egy-két szavuk. Igaza lett.

– Persze – morogta Bossk. – Mi meg a béka segge alatt vagyunk, igaz?

– Ne foglalkozzatok velük – nevetett Malcolm. Intett, hogy üljenek le az asztalhoz. Az egyik rodiai eközben egy adatkártyát húzott elő. Malcolm ült az asztalfőre, a szembelévőre a weequay. A négy fejvadász igyekezett úgy ülni, hogy minél többet lássanak a holovetítő kivetített képéből. Az egyik rodiai a weequay mellé ült le, megfordítva a székét. Az adatkártyás rodiai eközben megkerülte az asztalt és a meghajtóba dugta a kártyát, majd leült Malcolm mellé. Aztán twi’lek hölgy tálcán italokat hozott, minden előjel nélkül. Valami nívós bornak nézett ki. De nem volt több hígítatlan rostos gyümölcslénél.

A teremben sötét lett, a hölgy visszafelé vezető útján teljesen lehúzta a rolót. Vaksötét volt, csak az eléjük kivetített holorajz kékes derengését lehetett látni.

– Na, lássuk, mibe is csöppentünk – hörögte Zuckuss.

Malcolm Dengaron kívül a három fejvadászra ügyet sem vetett.

– Ez itt Mos Espa műholdas rajza – magyarázta az időközben talpon álló, székét visszahúzó weequay. – De ez igazából nem számít. Nekünk csak ez az egy utca a lényeges – a holoképen ráközelített az említett utcára. Kéken derengtek a kupolák és a párologtatók. De más érdekes is volt az utcában. Az egyik végét egy nagy fal határolta.

– Először a falat kell áttörnünk – magyarázott tovább a weequay.

– Áttörnünk? Azt hittem, a rablás szó azt jelenti, diszkréten járunk majd el – sziszegte Zuckuss.

– Hát ti igen, híres-neves fejvadászok – vette át a szót Malcolm. A híres-neves jelző még egy plusz pontot ért neki. – Ti a fal áttörésekor majd kerülőuton tereli el a hátvédek figyelmét. Ha sikerül, a másik három rabló attöri a falat, de nem kell tartaniuk a további fegyveres ellenállásra.

A holokép továbbsiklott a falon túlra. Szögletes épületek foglaltak helyet itt, idegen nyelven írt feliratokkal. Furcsa volt, hiszen ilyen épületek nem voltak jellemzőek sem Tatuinra, még Mos Espára sem. Mos Espa egy jelentéktelen falucska, messze Mos Eisley-tól. Jobbára csak egy rabszolgatelepülés, de mióta Jabba keze elért odáig, a nagy Boonta fogatversenyeket Mos Espában rendezik. Jabba irányítása alatt élte Mos Espa a fénykorát, sőt azt beszélik, Darth Vader is innen indult világhódító útjára – kis túlzás ez. Most pedig Jabba számára fontos droidot őriznek ott. Úgy látszik, komoly fegyveres ellenállásra is számítaniuk kell. Mindegy. A pénzért mindent.

– A szögletes épületek állomásokat rejtenek – folytatta a weequay. – Ezekből az állomásokból három van – a képernyőn vörösen izzani kezdtek az említett állomások. A térkép végében hatalmas, csúcsos épület kapott helyet. De nem tudni, mit takart pontosan. – Ha kiiktatjuk ezeket az állomásokat, az aréna kapui megnyílnak – fejezte be a weequay, majd leült. Eközben a térkép tovább siklott. Az épületet egy ajtó zárta le, túlsuhant a térkép rajta, majd újra eltávolodott. Egy aréna látszódott fölülnézetből. Magas, többméteres falai voltak, oldalról nézőtérrel körbezárva, két végében kijáratok, illetve büfék, vizesblokkok, és minden olyan hely, amely a kényelmet biztosítja azoknak, akik ideérkeznek nézni az arénában zajló eseményeket. Az aréna talaja ugyanolyan homokos volt, mint a Tatuin felszíne. Az aréna két végén rácsos ajtók várták, hogy felcsapódjanak, egyik oldalról a kivégezni való személyt, vagy a bátor harcost engedik be, másik oldalról egy öreg, régóta harcoló, halálos rancor lép be az arénába. Kegyetlen hely, de az itteni lakosok imádják nézni a vért, a halált.

– A rancor nem lesz kiengedve – vette át a szót Malcolm. – Annak csak egy kicsit beljebb, a stadion alatti járatokban van a ketrece. Mi a másik oldalon, az emberek bejáratán keresztül fogjuk megközelíteni a célpontot, de a rancor ketrecén rászerelünk egy távirányítós bombát, ami kiszabadítja a rancort, és feltartóztatja a védőket egy ideig. Addig mi elszelelünk, és egy űrhajóra szállítjuk a protokolldroidot. Kérdés, hogy vállalja-e valaki, hogy leparkol az aréna mellett dokkban?

– Én – jelentkezett Bossk. – A Hound’s Tooth készen áll.

– Egy kérdés – szólt közbe 4-LOM. – Miért nem a dokkok felől közelítjük meg a célpontot, akkor legalább elkerülhetjük a rancor arénáját, még azt a nyamvadt falat sem kell lerombolni.

– A baj csak az, hogy a dokkok felőli bejáratot pajzs védi – sóhajtott Malcolm. – Amit csak kívülről, a bejárat másik oldaláról lehet megszűntetni. A dokkok felőli részéről pedig nem.

– Kockázatos egy meló – dünnyögött Dengar. – De még nem tudjuk, hol az a francos protokollrobot.

A holokép tovább siklott. Az aréna mögött újabb utca vált láthatóvá, ugyanolyan szokatlan, szögletes épületekkel. A holoképen néhányuk vörösen izzani kezdett.

– Ezek mit jelentsenek? – tudakolta Zuckuss.

– A protokolldroid hat részre van szedve: két kézre, két lábra, egy törzsre és fejre. Mivel az akcióban heten vesznek részt, mindegyikőtöknek lesz egy célpontja. A hetedik addig megsemmisíti a pajzsot a dokkok bejáratánál.

– És a hátvédek? Mennyien vannak? – kérdezte Bossk puskáját simogatva.

– Nem többen tíznél. Jabba egyik kémje jelentette – mosolygott Malcolm.

– Furcsa, hogy Jabbának mindene van, még kémje is. De minek, ha mi is meg tudnánk oldani? – elmélkedett Dengar.

– Először Boba Fett lett volna az akció vezetője – miközben Malcolm beszélt, a holokép elhalványult, a szobába éppen belépő twi’lek hölgy felhúzta a rolót. Napsugarak kúsztak be, szemet bántva. – De végül rábeszéltem Jabbát, hogy egyedül Fett mit sem érne. Azt mondtam, tudok találni egy ütőképes csapatot. És íme, itt van az a csapat.

– Okos egy ember vagy, Malcolm – mondta Bossk mély hangján. – Pedig azt hittem, a hájad nagyobb, mint az agyad.

– Kuss legyen – vágott vissza az említett személy. Majdnem egymásnak estek, de Zuckuss rá nem jellemzően megakadályozta a bunyót.

– Ez mire volt jó? – tudakolta 4-LOM. A trandoshi csak legyintett, majd puskáját az asztalra dobta, majdnem kettétörve azt.

– Én benne vagyok – mondta ezután. A többiek helyeseltek. – Már csak az a kérdés, mikor kezdjük. A hajóm készen áll.

– Legyen holnap – ajánlotta Malcolm. Bár neki teljesen mindegy volt, hiszen nem vesz részt az akcióban.

– A holnapi nap jó lesz – helyeselt az egyik rodiai. A másik is bólintott, majd kivette a kártyát a meghajtóból. A weequay is beleegyezett a holnapi akcióba. Ellenőrizte pisztolya töltöttségi szitnjét. Nem tudni, minek, hiszen tudta, hogy tele volt a tár.

– Ha viszont sikerül a misszió – tette hozzá Dengar, majd Malcolm-hoz fordult. – Te fizetsz, és beviszel minket Jabba palotájába.

Malcolm nem ellenkezett, inkább örült, hogy ezentúl kibújhat az események alól. Jabba valószínűleg hiányolja őt a házi kedvence mellett.

– Holnap, Mos Espától délre találkozunk – szervezkedett a weequay. – Kivéve a Hound’s Tooth. Te, fejvadász…

– Bossk, ha kérhetném – szakította félbe a weequayt.

– Bossk, te a dokk másik bejáratán az utcára mész, és bérelsz egy robogót, amivel gyorsan eljutsz hozzánk Mos Espa belvárosába. Tessék, itt van egy jegy, amivel ingyen szerezhetsz egy járgányt – azzal átnyújtott egy adatkártyát a trandoshinak. Bossk bólintott, majd mindannyian koccintottak a hölgy által behozott itallal. Az ital valami egzotikus koktél volt, a lében táncot járt a királykék és a zöld szín. A koktél túl édes és tömény volt, senkinek sem ízlett, de mindenki felhörpintette, ügyet sem vetve a lötty tetején úszó, lassan a pohár alján gyökeret verő gyümölccsel.

– Az akció sikerességére – mondta Malcolm, és az utolsó kortyot megitta.
A koccintás után a weequay a két rodiaival együtt eltűnt a szoba végén díszelgő ajtó mögött, majd Malcolm szólalt meg:

– Engedjétek meg, hogy meghívjalak titeket Tatuin legnívósabb szállodájá… – de nem fejezte be, mert Bossk a puskájával egyenesen rá célzott.

– Mára elég a Tatuinból és a csehókból. Inkább a saját hajómon éjszakázom, saját légkört szívva.

Mind a három másik fejvadász helyeselt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$