Fejvadászok lázadása – 5. fejezet: Mos Espa – 2

A vörös sziklákkal tarkított völgyben elszabadult a pokol.

A hat főből álló csapat a buckalakók felségterületére lépett. A nap kör alakban sütött egy bizonyos pontra. A ponton állatok csontjai hevertek. Némelyiken még a bűzlő hús is megmaradt.

A mögöttük elhangzó, oroszlán üvöltéséhez hasonló csataordítás elviselhetetlen volt, Dento és Gento, a két rodiai egyből megfordult, lőttek is, de az előbb azon a helyen tanyázó buckalakó hűlt helyét találták telibe.

Buckalakók. Förtelmes teremtmények. Arcukat sosem látta senki, ugyanis azokat befáslizták, elfedve az arcukat. Testüket rongyok borították, szemük sötéten villogott. A lebernyegük mögöttük lobogott, egyébként semmit sem érő karabélyaikat a tatuini porfészek lakói rettegték. De nem ez volt az igaz fegyverük: sokan voltak, egymás mögött haladtak, hogy ne lehessen látni, mennyien is vannak pontosan. Fejükből továbba hegyes, apró szarvak álltak ki, tehát ha fejjel nekifutnak valakinek, az is megteszi a kellő hatást. A buckalakók kegyetlenségükről voltak híresek, szívük nagyon szőrös lehetett, vagy nincs is nekik ilyen szervük.

A völgy tetején is állt egy buckalakó, eltakarta a napot, majd célzott. De túl lassú volt, látni lehetett, ahogy arra a bizonyos pontra nem sütött a nap, 4-LOM fotoreceptorait felfelé fordította, majd a sziklákra zúdított egy sorozatot.

A völgynek annak a része leomlott, ahol pont a lesipuskás buckalakó tanyázott; a vad lény hatalmas halálsikolyt hallatva több métert zuhant, a zuhanásának röppályájának a végén felnyársalták a sziklák.

Eközben a többi buckalakó oda fordította a tekintetét a lehullott sziklaözönre. Az omlás nem várt következménye az volt, hogy vöröses por kezdett szállingózni, ami eltakarta a kilátást. Dengar vakon belelőtt a porba, halálsikolyok hallatszódtak a túloldalról, de a buckalakók, akik időközben egyre csak gyarapodtak, eleresztették vékony, sárga lövedékeiket. De nem láttak elég jól, a lövések a sziklákban csapódtak be, tovább omlasztva a völgyet.

Dento apró pisztolyát a völgy falára fordította, és azt vinnyogta:

– Hátrébb!

A többiek az utasítást követve elhátráltak, Dento pedig maga előtt beomlasztotta a völgy falát.

A robaj elviselhetetlen volt. A fal megremegett, vörös szikladarabok gurultak a talajra, egyre több, majd még több és még több. Dento lassan hátrált, már-már súrolták őt is a sziklák. A por már-már mindent befedett, a buckalakók oroszlánokat is megszégyenítő ordítást hallatva lehelték ki a lelküket – már ha volt nekik olyan.

– El onnét, Dento – rikoltotta Crag, majd még jobban hátrált, nyílpuskaszerű fegyverét célzásra tartva. Dento közben hátat fordított az ezúttal a másik oldalról is sziklákat köpő völgynek, és csatlakozott a többiekhez.

– El kell hagynunk ezt a területet – ordította a zúgást is túlharsogva Zuckuss. – Zavarja a légzőkészülékemet a por.

– Ne aggódj, mindjárt – kiáltotta vissza Dengar. Mindannyian úgy kiabáltak egymás felé, mintha egy smashball meccsen lennének, és mindannyian a stadion másik végében ülnének.

– Ne tököljünk sokat – szörcsögte Zuckuss, mikor a hegyomlás véget ért. A por kezdett felszakadozni. Gento azonban a leomlott sziklák felé vette az irányt.

– Mi a… – kezdte Zuckuss.

Gento szerette volna ellenőrizni, hogy rodiai társa tényleg megölt-e mindenkit a völgyben. Felmászott a vörös sziklákon, és körbekémlelt a halom másik oldalán.

Farkasszemet nézett egy buckalakóval.

Aki mögött legalább ötven másik zárkózott fel.

– Ááá – vijjogott Gento, majd leugrott a kőhalomról. – Gránátot – vinnogta újra, miközben felállt.

– Miért, mi van o… – Dengarnak elállt a szava, ahogy látta: a buckalakók még többen vannak, és átmásznak a kőhalmon.

– Gránátot már – rikácsolta Gento.

– Várj – kotorászott a saját testében 4-LOM. Majd előhúzott egy hőgránátot, és a kövek közé hajította.

A gránát besülledt a kőhalomba. A buckalakók egyre többen másztak át a másik olalra, mintha hangyák lettek volna a bolyban. Már tízen lehettek… Tizenöten.

Majd a gránát felrobbant.

A buckalakók a levegőbe repültek. De a hat főből álló csoportot is fellökték a robbanás hullámai. A levegőből buckalakók hullottak, mintha az eső esne. Leglább heten landoltak a földön, fejük és testük csak megperzselődött húscafatokká váltak. A kőhalom is omlásnak indult, por keveredett a lehullott, a kőhalomba akadt végtagokkal. Zuckussnak köhögnie kellett. A látvány félelmetes volt. Égő hús szaga lengedezett mindenfelé, az áttörő buckalakók megakadtak társaik végtagjain, és az elesőket eltaposták a mögöttük lévő hullámban érkezők. Már a torlasz tetején eleresztették sárga színű lövéseiket, amik világítottak az időközben újra felszálló porban. A csapat viszonozta a tüzet, Crag még egy gránátot is eldobott. A robbanás újra porfelhőbe borította a völgyet, a levegőbe lábak, kezek, fejek és kicsavart, élettelen testek repültek a szélrózsa minden irányába. Amelyik buckalakó egyben maradt, az felkenődött a vörös falra, és vastag vércsíkot hagyott maga után.

– Menjünk – kiáltotta Crag. 4-LOM is bólintott, a robot már ropogtatta a homokszemeket az áramköreiben.

– Ja – helyeselt Dengar is. Fejfedője egy kicsit félrecsúszott a gránátok lökéseitől, de fejsérüléseit még így is teljesen eltakarta.

A csapat megiramodott hátrafelé, nem foglalkozva a lövedékekkel, amik a falba fúródtak, de csak kavicsokat löktek le a falról, annyira vékonyak voltak a sugarak. Ahogy felállt a por, a hat személy már a válla fölött érezte a lövedékeket, a buckalakók pontosabban lőttek, volt, amelyik futás közben tüzelt. Eközben Crag hátra-hátrafordult, viszonozva a tüzet, egyméteres lövedékfalba burkolva a csapatot. Végül kicsit lemaradt, mert háttal futott, hogy pontosabban célozzon. Emiatt könnyebb célponttá vált.

És nem figyelt.

Az egyik lézersugár a vállába fúródott be – de miért is lenne olyan erős fokozatú, hogy halálos sebet ejtsen? Ugyan a weequay megbotlott, elesett, fegyvere messzire csúszott, porfelhőt kavarva, vállát nem tudta mozgatni a bénító erejű lövés miatt.

Fel is ordított, de nem kétségbeesettségében, hanem hogy felhívja magára a figyelmét a többieknek.

4-LOM volt a leggyorsabb, mechanikus agya feleszmélt, egyetlen szeme felizzott, majd a többiek is visszafordultak, szembenézve a sárga lövedékekkel.

– Ti ketten tartsátok a frontot – intett a rodiaiaknak Dengar. – Zuckuss, 4-LOM, ti fussatok, Mos Espában várjatok meg minket!

– Nem vagy olyan helyzetben, hogy csicskáztass – ordított Zuckuss, majd viszonozta a tüzet.

– Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezen veszekedjünk – vágott vissza Dengar.

– Hagyjuk itt – szólt vissza a gand.

– Csak együtt sikerülhet megcsinálni a küldetést – mondta Dengar.

Egy ember ide-da… – kezdte Zuckuss. De elhallgatott, légző készülékét súrolta Dengar fenyegető puskája. 4-LOM-ot sürgetve elindult az ellenkező irányba, ahol a völgy vége már világított. Onnantól nincs messze Mos Espa. Már a párologtatók is fehérlettek.

Dento és Gento halálos, vörösen világító lézerfalba burkolta magukat, saját nyelvükön utasításokat visítva egymásnak. Dengar éppen Craget segítette fel. A weequay-nek zsibbadt a bal könyöke, keze ide-oda fityegett. Úgy tűnt, nem bírja egy igeid mozgatni.

– Tarts ki – lehelte neki Dengar.

– Hagyjatok itt – mondta váratlanul Crag. – Be kell teljesítenem a sorsomat.

– Hagyd ezt a dumát – csóválta a fejét a fejvadász. – Rád szükségünk van!

– Hagyjatok itt – üvöltötte kétségbeesetten Crag.

Dengar azonban előreugrott, pont oda, ahol a weequay nyílpuskája fúródott a földbe, rátenyerelt, felemelte, majd fekvő helyzetben hason lőtt egy éppen odaérő, ütni készülő buckalakót. Eközben Dento és Gento visszavonulót fújt. Dengar bólintott, majd az épségben lévő kezénél fogva felhúztza Craget a földről, és intett, hogy ahogy tud, fusson. Majd hátrafordult, és eldobott még egy gránátot. Aztán futásnak eredt, és még a válla fölött látta, ahogy a robbanás lyukat üt a földbe, a buckalakók ide-oda széttrepülnek, és elcsendesedik mögöttük a völgy.

~*~

Bossk nagy gázfröccsöt adott a robogónak, áthaladt a piactéren, szétrebbentve néhány nézelődőt, feldőltve egy gyümölcsös standot, amknek gyümölcsei ide-oda gurultak a homokban, majd bekanyarodott az egyik nagyobb térre. Itt a házak kör alakban érintették egymást, kupoláik jóval alacsonyabban voltak, mint máshol. Az egyik ház szobáját nem fedte fal, így jól lehetet látni a bent sürgölődő jawákat, és az árnyékban lehetett látni egy versenyfogatot. Bossk nem értette, mit keresnek jawák a fogatnál. De ilyenen sosem gondolkodik.

Körbenézett a téren.

Mindenhol jawák sündörögtek, és toydariak lbegtek fel-alá. De maga a tér hangulata rosszat sejtetett. Tudta, el kell hagynia ezt a helyet.

Megnyomta a gázt adó gombot, a robogó előre ugrott. Majd megint lefékezett. Majdnem elütött valakit.

Az a valaki Boba Fett volt.

Bossk felnézett a nála magasabb Fett-re. A fejvadász nem szólt, puskáját fenyegetően kezdte felemelni…

Üsd el ingerelte magát Bossk itt az aklalom!

Boba azonban megfordult, és a tér másik végén behajtott egy szűk sikátorba.

Bossk nem azok közé tartozott, akik hagyják meglógni az ellenségeiket. A robogónak nagy gázfröccsöt adott, és hamar utolérte Fettet.

Boba elkanyarodott, egy még szűkebb helyre. A falakat droidok alkatrészei, kábelek, toldalékok alkották, tömör alakot öltve. Bossk majdnem beverte a fejét egy protokolldroid kezébe. Úgy gondolta, helyesebb, ha leszáll a járműről, és gyalogosan követi őt.

Fett megint elkanyarodott. Bossk követte, puskáját célzásra tartva. A fal mögé lapulva kiugrott a rejtekéből.

Zsákutca. Fett egy fémalkatrészek alkotta törlasszal nézett farkasszemet. Szemek, fotoreceptorok, hangképző szervek alkottak egyetlen nagy kupacot. Fett zsákutcába került.

És nagy bajba.

– Eltévedtél? – tudakolta Bossk.

– Hogy kerülsz ide? – szűrte Fett sisakja mögül.

– Nekem is van ám eszem – közölte a trandoshi. – Követtelek, hogy megszerezzem Solót.

– Késő. Már leadtam Jabbának. És kaptam érte kétszázötvenezret.

– Csalódtam Jabbában – füstölgött Bossk, a fegyvere töltöttségi szintjét vizsgálva. – Ráadásul most megöllek és elveszem a lét.

– Ne gondold, hogy hagyni fogom – nevette Fett.

– Nem gondolom – vont vállat Bossk. – Csak akkor te se gondold, hogy én veszítek a mi kis játékunkban.

– Játékunkban?

Na, most kell észnél lenni!

– Játékunkban. Most megküzdünk, ugye tudod?

– Nem akarok veled harcolni – csattant fel Fett.

– Milyen fejvadász vagy te, hogy nem akarsz harcolni, mi? – fröcsögte Bossk.

– Csak próbállak megkímélni.

– Mitől?

– A halálodtól.

– Ne fáradj – majd Bossk célzásra emelte a puskáját. – Kevés Mos Espa kettőnknek…

– Most szórakozol?

– Nem.

Maga sem hitte el, hogy ilyeneket mond. De Bossk ezekben a pillanatokban előbb beszélt, aztán gondolkodott.

– Jó, legyen – mondta váratlanul Fett. – Harcoljunk.

Majd egyszerűen felrepült. Hátrakétája vékony lángot hagyott maga után, megperzselve a homokos talajt.

– Találj el – ingerelte Bosskot. Az ingerlett személy csak nézte, ahogy ellenfele eltűnik a semmiben. Még néhány lövést is megeresztett felé, de azok nagyon messze elkerülték Fettet.

– Az istenit – szitkozódott Bossk.

Hirtelen morgó hangot hallott.

Maga mögül.

Egy hatalmas, elején éles szélű propellerekkel felszerelt masina kanyarodott be. Hatalmas kocka alakja betöltötte a szemét-folyosót. Egy ész nélküli toydari ült a pilótaülésében. Nem láthatta őt, túl alacsony volt, és túl magasan volt a gép pilótaülése. Bossk-nak nem volt ideje jelezni, hogy éppen rajta akarnak átmenni, elindult a zsákutca végébe. Próbált felmászni a kacatokon, de lecsúszott karmos kézfeje. Mögötte a kombájn alig egy méterre süvöltött a propellereivel.

Gyerünk sürgette magát Bossk.

Mindhiába.

A puskájával leadott néhány lövést a járműre. A propellerek darabjaira hullottak a lövések eredményeképpen, a jármű eleje is megrongálódott. De még így is közeledett, félő volt, hogy kilapítja a megannyi szeméttel együtt. Azonban Bossk nem az a fejvadász, aki feladja. Hatalmasat ugrott – ekkkorát még sosem életében -, majd megkapaszkodottt egy droid karjában. Feljebb húzta magát.

A kombájn már súrolta őt.

A puskáját hátrafelé céloztatva lőtt. Majd eltalálta a gép motorját. Rögtön le is fékezett a jármű. Bossk fellélegezhetett. Hallotta a toydari gőgös hangját. De nem értette, miről beszél. A droid karján felhúzta magát, és lába támaszkodóra lelt egy kiálló tömörfém hengerben.

– Ez az – nyögte. Majd még feljebb kapaszkodott. Már látta a tetőt. Karmos kezei remekül megtartották őt a levegőben. A karmos lábai pedig belemélyedtek a fém- és duracél kacatokba.

Elszalasztotta Boba Fettet.

De legalább nem hagyta itt a fogát.

~*~

Crag kicsit furcsán járva, de megmenekült, és most Mos Espa végtelennek tűnő, forró utcáit rótta öt társával.

Dengar ügyesen kimentette őt. Nem bízott a fejvadász képességeiben – de most már megbánta, hogy nem tette. Mégiscsak megbízhat benne.

A többiek betértek egy üresnek látszó boltba. A boltban műszaki cikkeket árultak. Mindenhol droidok sürögtek a köralakú, árnyékos teremben. A neoncsövek kékes színt adtak a boltnak. Állítólag lőszerért jöttek, bár nem biztos, hogy itt találnak.

A bolt vezetője, egy fel-alá mozgó toydari egyből feléjük vette az irányt, kishíján feldöntve egy ezüstösen csillogó protokolldroidot.

– Mi járatban? – szólt olyan nyelven, amit a hatan nem értettek.

– De érted, mit makod? – vonta fel a szemöldökét Dengar.

– Nem – vont vállat Zuckuss. Bogárszeme kék színben játszott, ahogy visszaverte a neoncsövek ragyogását.

– Mi járatban? – tudakolta ezúttal basic nyelven a toydari. Kicsit tört pontossággal beszélt, de érthető volt.

– Mit lehet kapni itt? – tudakolta Dengar.

– Nézz körül – szidta le a toydari.

– Nincs idő erre – szólt közbe idegesen Crag. – Van valami sebtapaszotok, vagy valami, ami kirázza a görcsöt a karomból?

– A bakta mindent megold –repült közelebb a bolt tulajdonosa a weequay-hez.

– Jó, de tudni akarom, van-e itt bakta – lépett hátra Crag.

– Van, van, biztos van a hátsó raktárban – mondta mézesmázosan a toydari. – Forpio, nézd meg a raktárban, van-e valami kenőcsünk?

– Uram – szólt oda Forpio, a protokolldroid -, úgy tudom, ez egy műszaki bolt.

– Mégis óvni kell magunkat az esetleges sérülések elfertőződésétől, és meg kell szüntetni a sérülést – vetette ellen a gazdája.

– Uram, tudom, de mégsem valószínű, hogy…

– Menj – rivallt rá a gazdája, de Forpio most sem indult el.

– Más valamit? – fordult a vendégekhez a toydari – Van néhány új R5-ös modellem, limitált széria…

– Ha mutatnál valami lőszert, vagy durranós micsodát, az is megteszi. Vagy ilyen nincs egy műszaki boltban? – kérdezte Dengar.

– De, de, meg lehet oldani – vakarta vastag, kemény szőrökkel borított tokáját a bolt tulajdonosa.

– Csak ne lassan, mert nincs sok időnk – sürgette őt Dengar. A toydari átrepült a terem végében álló pult fölött, majd eltűnt a mögötte lévő ajtóban.

– Hé, Forpio – szólította meg 4-LOM a protokolldroidot. – Milyen az, ha valakinek gazdája van, hm?

– Van, amikor kifejezetten… Idegesítő – mondta Forpio, gondosan megválogatva a szavakat, hiszen tudta, ha nem jól beszél, innen ki lesz penderítve, vagy eladják máshova. Pedig itt jól érezte magát.

– Sosem tudtam, milyen más droidja lenni – mondta 4-LOM úgy, mintha az emlékeiben merülne el. – Saját magam írtam fel a programozásomat, hogy bűnöző legyek.

– Bűnöző – nyikkant fel Forpio. – Ó tervezőm!

– Nyugodj meg, attól még, hogy bűnöző vagyok, nem bántalak.

– Segítség, ez itt egy bűnö… – de 4-LOM lassan Forpio hangképző szervére tette a kezét, hogy a protokolldroid elnémuljon.

– Látszik, hogy semmit sem tudsz az igazi életről – közölte fitymálóan 4-LOM.

– Jaj, egek – nyögött halkan Forpio a hattérben, mikor a toydari újra berepült a terembe.

– Hát, itt van, amit tehetek – szólt, majd markából apró dobozokat dobott a pultra. Mindegyik doboz apró volt, többféle színű csomagolásban.

– Ez minden? – hörgött fel Zuckuss kissé csalódottan.

– Könyörgöm, droidokat építek, nem harci rohamdroidokat – csattant fel a toydari. – Húsz kredit – bökött a pultra a kezével.

– Viccelsz? – kérdezte Crag.

– Nem.

– Legyen tíz – alkudozott Dengar.

– Rám nem hat az alkud – röhögött a toydari. – Csak a pénz, ami működtet.

– Ez csodás – morgolódott Zuckuss, jó nagyott rúgva a homokkő pultra. – Húsz kredit öt csomag banthaszarért? Még mit nem?

– Nono – vágott közbe a bolt tulajdonosa. – Ez egy egész tölténytár. Mindannyiótoknak elég lenne, többször is.

– Bizonyítsd be – verte a pultot a gand.

– Ahhoz szükségem lenne egy fegyverre.

– Ne, hagyd, kifizetem – intett Dengar. A toydari szeme felcsillant.

– Nehogy már… – kezdte Zuckuss, de Crag is nyugalomra intette.

– Húsz kredit méltányos ám!

Amikor megtörtént a fizetés, köszönés nélkül távoztak, Zuckuss még a fegyverét is rángatta a boltos felé, de végül ő is békésen távozott.

– Biztos jó ez így? – tudakolta Gento.

– Igen – mondta Dengar. – Fejvadászok vagyunk, a pénzt majd vissza raboljuk, ha elvégeztük a feladatunkat – ígérte végül.

~*~

Bossk átvágott a szemét-folyosón. Nem nézte, merre megy, csupán a hangokat követte, amik halkan szóltak valamerről messziről. A fény gondot okozott érzékeny szemének, hol itt, hol ott sütött be a nap egyik vakító sugara. De végül megérkezett egy napfényes, homokos térre. Itt is roncsok borítottak mindent, egy X-szárnyú vadászgép törzse beárnyékolta a helyet. Az egyik elnyűtt rohamosztagos sisakon egy gran ült, és valamit dúdolt. A granek békés, három szemű, halszájú teremtmények, foguk senkiben sem tennének kárt. Kezük akaárcsak az emberé. Testük is az emberéhez hasonlított, csak éppen síkos, világosbarna bőrük volt.

Ez a gran egy öreg, sokat megélt gran lehetett. Ráncok szabdalták a fejbőrét, inkább hasonlított egy aszalt barackra.

– Helló – szólt Bossk. A gran oda fordította a fejét. – Hol vagyok?

– Az egyik bolt udvarán – mondta csiripelő hangon.

– Hol a kijárat?

A gran maga mögé mutatott, hosszú ujjai remegtek a magasban.

– Kösz – dünnyögte Bossk, majd puskáját maga előtt lóbálva elhagyta a folyosókat és környékét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$