Fejvadászok lázadása – 8.fejezet: Bossk terve

Lando úgy döntött, több ideig marad lakosztályában, mint tervezte. Ugyan eddig úgy becsülte, egy-két héten belül kiszabadítja Hant, most azonban taktikát váltott: ezentúl nem lesz túl rámenős az ügyben. Ja, és nem játssza a vagány kisfiú szerepét Fett előtt. Mert alig egy órával ezelőtt éppen hogy megúszta. Meg aztán szerette volna, ha Jabba sem keresné egy ideig. Nem volt ezt könnyű elérni – ne szépítsünk: mostani körülmények között lehetetlen. A nagy hutt uraság ugyanis minden palotai söpredéket megbíz az ő elkapásával, természetesen nagy díj fejében. Boba Fett-től még megmenekült. De Fett csak egy volt, és ha nem vigyáz, nem egy, hanem tizenegy pénzéhes fejvadász liheg majd a nyakában.
Bárcsak megérkezne Luke…

El kell ismerni, Lando szeretett magányos farkasként tevékenykedni. És nem csak a kártyaasztaloknál. De most valahogy hiányolt egy társat. Mind hajdanán Vuffi Raat. Az ötcsápos, vörös szemű droidot nehezen fogadta be, ez is bizonyítja, hogy magánysan élt – és magányosan szeretett is élni. De az Oseon rendszerben megszakadt a magányos életmódja: először a Millenium Falcont, majd Vuffi Raat játszadozta össze kártyán. Utóbbit egy Osuno Whett nevű embertől nyerte, aki az ottdefa rangnak örvendett – valamiféle kutató lehetett. Később Whett Lando rosszakarójává vált, Rokur Geptával és Klyn Shangával együtt. Klyn Shanga Vuffi Raat Reanatasia Mészárosaként emlegette, Lando őt nem igazán érdekelte. Annál inkább Rokur Gepta, aki elől egy rakat életkristályt vitt el Lando, plusz a Cerebrohárfát, a különleges, túlvilági hangszert, ami kishíján megsemmisítette a Rafa IV fővárosát, Teguta Lusatot.
Aztán jött a csata ThonBoka csillagbarlangjában. Rokur Gepta Shangával együtt életét vesztette, előbbi Lando keze által. Aztán Vuffi Raa elment, mert kiderült, hogy társai is vannak, akik járják a végtelen űrt. Továbbá Lando kapott értékesnek ígérkező kristályokat a csillagbarlang lakóitól, az oswaftoktól, akiknek különleges képességeik voltak. Igaz, nem voltak többek egyszerű vákuumlényeknél, mégis egyre többen lettek rájuk kíváncsiak.
A tölük kapott drágakövet csak egyszerű sók voltak…
Aztán jött a szabakk-bajnokság. Han elnyerte a Falcont. Majd bő három évvel később Han Solo és Leia hercegnő megjelent Felhővárosban. Hant Lando Boba Fett kezére játszotta, Leiával, Csubival, a robotokkal és Luke-kal elmenekültek Felhővárosból, ami akkorra a Birodalom és Darth Vader uralma alá került.
Most meg itt van, egyedül.
Luke meg elindult. Alig várta, hogy ideérjen. A magány most megőrjítette, pedig alig egy napot töltött a palotában.
Egyszerűen berendezett szobájában, háton feküdt az ágyban. A ragadozó szájához hasonlító sisakja maga mellett nyugodott. Amúgy is utálta hordani. Csillingelt az adó-vevője.
– Luke? – tudakolta.
– Igen – szólt bele Skywalker.
– Mit szeretnél tudni? – kérdezte Lando színtelen hangon.
– Mintha azt mondtad volna, hogy kezd a dolog húzóssá válni – mondta Luke. – Nos, meditáltam ezen.
– Na, és? – csillant fel Lando csábítóan barna szeme.
– Semmit nem éreztem, Lando – mondta lehangoltan Luke. Lando arra számított, hogy a barátja valami biztatóval rukkol elő. Erre demoralizáló módon azt mondja, nem érzett semmit! Lando ezt válogatott szitkokkal fogadta volna, de tűrtőztette magát.
– Ezért kellett felhívnod? – dühöngött szitkok helyett a szerencsevadász.
– Természetesen nem. Csak azt akarom mondani, szándékszom még eltölteni valamennyi időt a Dagobán.
– Mi a franc az a Dagoba? – fortyant fel Lando.
– Meg kell látogatnom egy régi barátom – mondta Luke olyan selymes, olyan lágy és nyugodt hangon, hogy Landónak minden dühe elpárolgott. – Meg hát – folytatta -, ez az illető egy jedi-mester. Gondoltam, felkészülve menjek a barátom kiszabadítására.
– Igen – értett egyet szórakozottan Calrissian. – Ebben igazad van. De figyelj, még egy dolog! Jabba észrevette, hogy létezem! Rám küldte Boba Fettet.
– Ó!
– Nem arra akartam célozni, hogy ne menj a Dagobához – vagy mi a franchoz? -, csak nem biztos, hogy végig tudom tartani Fettet.
– Azt ajánlom, tarts ki – modta megnyugtatóan Luke a vonal túlsó végéről. – Ha megérzek valamit a meditációm közben, feltétlenül szólok. Viszont lehet, hogy addigra Leia is odaér.
– Jó lenne, Luke, mert ha így folytatódik, kiskanállal szedegetnek majd fel…

Landónak igaza volt a kiskanalas dologban. De a négy fejvadász nem Landót akarták erre a sorsra jutni, hanem Boba Fettet. Dengar vezette a csapatot, ez nem volt vitás, viszont az is tény, hogy semmivel sem jobb, mint a többiek. Dengar ötlete volt a bosszú, tehát ő az egészben a főnök – de nem az ütőkártya.
Az ütőkártya igazából a csapatmunka volt.
Legalábbis Bossk ezt állította. Ott ültek, lakosztályuk négy fala közt, egy igazán roskatag széken, korhadt fából összetákolt, poros, bűzös asztalra könyököltek, fegyvereik meguk mellé támasztva, vagy az asztalra dobva nyugodott. Ez a lakosztály sem volt különb a többinél: ágy, szekrény, asztal… Az egyszerűen, barátságtalanul berendezett szobák nem változtak. Csupán egy fáklya volt, ami a fényt biztosította, az is egy rozoga állványon lógott, az állvány a falba volt beágyazva. A négy szék minden mozdulatukra nyikorogtak, mint az olajozatlan ajtók. 4-LOM hallószervét már csaknem szétroncsolta ez a hang. A hallószerve mellesleg Bossk-ra figyelt, akinek morgó hangja az asztalfő felől szólt.
– A tervem egyszerű – magyarázta a trandoshi. – Elmegyünk Fetthez, elcsaljuk ide, és leszámolunk vele.
– Ez a nagy terv? – tudakolta gúnyosan Zuckuss. – Ilyet még egy fogyatékos bantha is kitalált volna!
– Zuckussnak igaza van – vette át a szót Dengar. – Nem így kellene csinálnunk…
– De igen! – erősködött Bossk. – Minél egyszerűbben csináljuk, annál jobb!
– Ennél azért többet várnék a Galaxis egyik legjobb fejvadászától – hergelte őt Zuckuss. – Fett is többet várna!
– Fettnek szégyen lenne, ha ilyen könnyen becserkésznék – vélekedett a trandoshi.
– Fett ilyenféle taktikán átlát – vetette ellene Dengar is. – Nyilván hozzászokott, hogy amatőrök amatőr módon vadásznak rá!
– De mi nem vagyunk amatőrök! – fröccsentette oda neki Bossk. – És a módszer egyáltalán nem amatőr.
– Akkor kell egy b-terv – szólalt meg váratlanul 4-LOM.
– Á, egy b-terv – mosolyodott el Dengar. – Ez jó ötlet. Gondolkozzunk!
– Ha akarod, a programom ki tud egyet dolgozni – ajánlotta a protokollrobot.
– Mennyi idő kell? – tudakolta Dengar.
– Egy szabvány óránál nem több.
– Láss munkához!
– Ma sem fogunk agysérvet kapni a gondolkodástól – morogta a háttérben Bossk, miközben 4-LOM végtagjai elernyedtek, és a fejében mintha szirénák világítottak és vijjogtak volna. 4-LOM megmerevedett, és nem szólt többet. Közben a többiek elkezdték elosztani a fekhelyeket. Igaz, ezt nagyobb szobának titulálták, mégsem volt igazából nagyobb. Csupán két ágy kapott helyet a helyiségben. De úgy becsülték, valaki tud a földön vagy ülve aludni. Ez nem volt más, mint 4-LOM, aki egyszerűen kikapcsolja magát. Továbbá sikerült felfedezniük – fél óra kellett hozzá -, hogy az egyik asztalfőnél lévő szék – jobban megnézve fotel – átalakítható ággyá. Már ha azt ágynak lehetett nevezni. Inkább lehetett mondani rá: matrac. Egy érdes bőrrel bevont, süppedős matrac.
A fekhelyek el lettek osztva – igaz, a bal sarokban lévő ágyért ádázküzdelem folyt. Persze csak szóharc, nem bántották egymást, a terv beteljesítése végett. A bal sarokban elhelyezkedő ágy azért volt különleges, mert kettő helyett csak egy rugó állt ki a felszakadt borításból. Végül Zuckuss nyerte a harcot, a másik sarokban Dengar, Bossk-nak pedig a pótágyon kellett kuporognia. A protokollrobot értelemszerűen a földön fog aludni.
Mikor letelt az egy szabvány óra, mindenki felfigyelt éppen végzett teendőjéből. Zuckuss éppen ammóniát légző készülékét birizgálta, Dengar a kötéseivel matatott, Bossk a puskáját tapogatta, közben gyíkszemét ide-oda forgatta.
Majd 4-LOM zümmögve életre kelt, végtagjai ropogtak, nyikorogtak. Majd mikor teljesen magához tért, a robot fejében véget értek a szirénázások.
– Megvan – jelentette.
– Na, akkor lökjed – huppant le az egyik székre Dengar. A többiek ugyanezt tették.
– Ha nem járnánk sikerrel, megpróbálhatnánk egy öngyilkos rohamot.
– Öngyilkos rohamot?! – szörnyülködött mind a három fejvadász kórusban.
– Na nem kell megijedni – vett fel olyan hangnemet 4-LOM, hogy úgy tűnt, nevet. – Úgy gondoltam, hogy ha nem sikerül az első terv – Bossk terve -, akkor célozzuk meg egyenesen Solót. Szabadítsuk fel! Nyírjuk ki Jabbát! Mit vesztünk?
– Elég sokat – vágta rá Bossk. – Ez tényleg öngyilkos. Ja, és jó, hogy nem ez az elsődleges terv. Nem is hajtjuk végre. Enyém sikerülni fog.
– Nem biztos – vélte Zuckuss.
– De biztos! – vágta rá újra a trandoshi. – Vagy meg sem kell próbálni? A vén öreg robotbarátod…
– Ne sértegess – vetette oda fenyegető hangnemet felvéve 4-LOM.
-… Talán jobb tervet talált ki? – fejezte be Bossk.
– Hát… Hogy is mondjam – vonta meg a vállát Zuckuss. – Igen – mondta végül.
– Csak azért mondod, hogy idegesíts – vicsorgott Bossk.
– Nem, komolyan beszéltem, gyíkpofa.
Már úgy tűnt, Bossk nekiesik gand társának, de Dengar és 4-LOM közbeavatkozásának köszönhetően sikerült megakadályozni a bunyót.
– Most Bossk-kal értek egyet – mondta egy perc múlva Dengar, miútán lecsillapodott mindkét fél. – Először próbálkozzunk a könnyebbel. Attól, hogy Bossk találta ki, meg mert egyszerű, lehet sikeres.
– Előbb még más volt a véleményed – vetette fel Zuckuss. – Azt mondtad, máshogy kellene csinálnunk.
– Ebben kétségtelenül igazad van – ismerte be a másik. – Viszont a másik tervet hallva… Inkább az első.
– Akkor döntsünk – ült le Bossk. – Én tervem, vagy 4-LOM-é?
– Bosské – vágta rá Dengar.
– Enyém – csapott a mellvértjére 4-LOM. Ez nyilvánvaló volt, hogy a saját tervére voksol.
– Zuckuss? – kérdezte Bossk vigyorogva, látva, hogy a gand válla tíz centit lesüllyedt, légző készüléke kissé ferdén állt, bogárszemében a pöttyök egyre gyorsabban és gyorsabban rezegtek körbe-körbe. – Tudom, hogy úgyis a hűséges bádogkassztnid tervére fogsz szavazni. De akkor döntetlen lesz az állás.
– Szerencséd van – hörögte Zuckuss. – Rád szavazok, csak hogy ne tököljünk, menjünk móresre tanítani Fettet.
Bossk fellélegzett. Megnyert egy harcot. De nem társai ellen kell majd diadalmaskodnia. Nem holmi tervek harcát kell megnyerni – kint, a szobán kívül kell elvenni Boba Fett pénzét. És mindennél fontosabb, hogy a dicsőségét vegyék el. Egy órán belül el is fogják – már ha felkészülnek addig. Mert már ment le a nap, este hét-nyolc óra lehetett.
Aztán, miután elhangzott Bossk szava, miszerint ideje munkához látni, a szobában megmozdult valami. Nem tudni, mi – talán a benti levegő érezte, hogy ma nagy dolog fog történni a palotában.

Boba Fett fejében teljes sötétség honolt. Ellenben a palota tróntermében akkora ricsaj volt, hogy ha nem viselne sisakot, a dobhártyája szétrepedt volna. Így vélekedett magában. Egyébként a zaj korántsem volt olyan nagy, amilyennek beállította. Túl szép volt úgy lefesteni a palotát, mint fülsüketítő épületet. Csak hozzá kellett szoknia az idegen fajok beszéléséhez, trillázásához, csipogásához, dörmögéséhez, és minden olyan hanghoz, ami a palotába érkezés előtt még nem volt számára szokványos, mert ez a zaj itt mindennapos volt.
Fett némán járkált a tömegben. Mint mindig. Ehhez is hozzászokott. Második napja volt a palotában, egy nap elég volt a hozzászokáshoz. Most éppen a palotai őrség tagját, Klaatut szándékozott felkeresni.
Mert ahogy négy vetélytársának, neki is volt terve. De neki komplikáltabb.
Klaatut egyik mellékfolyosón kapta el. A folyosón majdnem teljes volt a sötétség. Csupán a gamorraiak csorgó nyála szolgált lámpaként. Éppen egymásnak röfögtek valamit. Négy gamorrai volt a folyosón, mindegyik Klaatut fogta közre.
Klaatu egy Kadas’sa’Nikto férfi volt a Kintanról. Feje hasonlított a neimoidiékhoz, de csupán csak a zöld arcszín miatt. Az arcát csupa kidudorodások, szarvak, agyarak borították. Kerek fej, zöld taplógombákkal tarkítva – így nézett ki Klaatu. Éppen valami rongyos barna köpönyeget és több darab bőrből gyengén összevarrt bőrsisakot viselt. Boba Fett valahonnan fényt bocsátott ki – talán a sisakjából -, így Klaatu egyből kiszúrta őt.
– Mit akarni te? – tudakolta pocsék basic nyelven.
– Nyugalom, barátom – nyújtotta felé karját Fett. – Mindjárt megtudod. Hacsak nem itt hagyod az őrségedet.
– Ők tartozni hozzám – dörögte reszelős hangon a Kadas’sa’Nikto. – Nem távozni ők.
– Jó – egyezett bele Boba Fett. – Akkor a fegyveredet tedd le!
– Te akarni mit? – folytatta tovább az akadékoskodást Klaatu.
– Segítséget. Úgy gondoltam, te vagy a megfelelő ember a nagyszabású tervemben.
– Nagyszabású terv? – csillant fel Klaatu szeme. – Mennyi fizetség?
– Még nem tartunk ott – igyekezett elterelni a pénzről a témát Fett. – Vállalod, vagy mégsem?
– Hüm – ingatta ide-oda a fejét a Kadas’sa’Nikto. – Halljuk a terv!
– Nagyon egyszerű – legyintett Fett. Majd a sisakjából apró holoképek jelentek meg a sötét, párás levegő közepében. A négy fejvadászt ábrázolták a képek. Klaatu egy ideig nézte őket, majd a hologram elhalványult. – Tudomásom szerint mind ott lesznek a mai nagyszabású banketten, a palotában. Már csak azért is, mert elhozták a droidot, amit Jabba kért.
– Én úgy hallottam – szólt közbe a testőr, – hogy te hozni el a droid.
– Na jó, ezt most ne tárgyaljuk meg, bonyolult – Fett igyekezett témát váltani, nehogy kitudódjon a bűnössége. – Mindenesetre kell valamiféle kábító eszkösz, amivel egy ideig kivonhatjuk őket a forgalomból.
– Kábítani? – meresztgette a szemeit Klaatu. – Ott lenni te fegyvered.
– Ó, igen, de gondolkodj! Hamar felélednének! Nekem nem egy éjszaka kell, nem egy nap. Legalább kettő.
– Nem segíteni – lépett hátra Klaatu. – Ez hülyeség. Ha nem kábítólövedék elkábítani, akkor mi?
– Mondjuk valamiféle méreg – dünnyögte a fejvadász. – Mivel te egy fontos személy vagy a palotában, itt mindent felhasználhatsz, nemde? Szabad bejárásod van mindenhová. Gondoltam, te tudnál segíteni, talán elfogadtad volna a tízezres fizetséget, de azért ne törd magad annyira…
Volt valami sértődöttség Fett hangjában, amitől Klaatu megtorpant hátrafelé menetele közben. Aztán, mikor meghallotta a tízezer szót, rögtön az ellenkező irányba kezdett el menetelni.
– Talán mégis lenni valami megoldás – mondta, hangja eltökéltségről árulkodott. – Megteszek mindent, hogy kapni tízezer pénz.
– Remek, remek – nevetett Fett. – Tudtam, hogy nem csalódhatok benned!
– Akkor, megbocsátasz, menni utamra én – fordult meg a Kadas’sa’Nikto. – Nem akarok késlekedni a méreg beszerzésével!
– Menj, vén huplisfejű – mondta, csak úgy magának, térdig gázolva a bűzlő vízben a fejvadász.
Aztán, a trónterembe visszasétálva néma maradt saját tervének szövögetése közben.

Késő délután volt, mire Bossk, Dengar, Zuckuss és 4-LOM kilépett lakosztályuk ajtaján. Lementek az ajtajuk előtt lévő csigalépcsőn, kerülgetve a fáklyákat, majd a folyosón átvágva kiléptek a főfolyosóra. Majd, tudva, merre van a trónterem, továbbmentek egy másik csigalépcsőn – és ott voltak.
A trónteremeben.
Bossk érzékeny szeme rögtön észrevette az ütött-kopott mandalori páncél. Éppen két vadító öltözetű táncos környékezte meg Boba Fettet, de a fejvadász a kurvákra sem hederített; átvágott a terem másik végében. Majd mintha észrevette volna őket, de ez csak egy pillanatig tartott. Aztán elfordult, és tovább rótta a köröket a trónteremben.
– Látom – mondta fojtott hangon Dengar mögötte.
– Én is – helyeselt a trandoshi. – Nem volt nehéz megtalálni.
– Na persze, a trandoshiak remek szeme – vélte Dengar. – Egy trandoshi szeme kincset ér…
– Erre most nincs időnk – intette le mérgesen Bossk. – Hogy csaljuk ide?
– Nem muszáj pont ide csalni – mondta Zuckuss. – Lehet, hogy ő megy valahová, és mi megyünk utána.
– Ahogy elnézem, nem érdekeljük őt különösebben – vélte Bossk. – Meglátott minket, de nem mintha sokat foglalkozott volna azzal, hogy itt vagyunk.
– Akkor legyen Zuckuss terve szerint – mondta Dengar. – Kövessük.
– És ha nem megy el innen? – vetette fel Bossk.
– Várjunk néhány percet – intette őt türelemre a gand. – Egyébként használd már azt a röntgenszemed! Azon a „hátsóajtó” szerűségen épp most húzza el a belét.

Boba fett hirtelen nem tudta, mint történik vele.
Egyik percben még a tróntermet hagyja el, hogy nekivágjon egyik olyan folyosónak, amit még nem fedezett fel. Ráadásul egy trandoshit látott, egy emberrel, egy ganddal és egy droiddal körülvéve. Az a négy személy vagy a négy fejvadász, vagy a véletlen műve. mindenesetre úgy döntött, eltűnik a szemük elől…
A másik percben zsivaj támadt mögötte. Hátranézett, de a gyanúja nem igazolódott be. Nem a négy fejvadász volt, hanem egy igencsak furcsa szerzet lökött meg egy másik, igencsak furcsa és részeg lénységet. Most mindketten a földön fekszenek, egy tócsában, aminek kiömlött pia szaga van, és több felháborodott személy rázza melletük az öklét.
De persze nem Boba fett formája, hogy ezt megússza. – Ugyanis a négy fejvadász kivált az összegyűlt tömegből – egyenesen felé tartva. nem szóltak, még fegyverük sem volt. Vagy volt, de nem húzták elő…
Próbált úgy tenni, mintha észre sem vette volna őket, de a terve nem vált be. A fejvadászok körülvették a következő szobában – véletlenül pont a droidbontóban.
Fett még sosem használta ezt a folyosót, hogy megközelítse a droidbontót. De most hálát adott a szerencséjének, hogy a lehető legjobb helyen sikerült megállnia. Innen aztán nem fog elmozdulni! Nem fog úgy tenni, mintha nem látná őket. Sőt! Itt fog maradni, itt tartja mind a négyüket.
– Nocsak, nocsak, barátocskáim – szólt, mikor mind a négy megérkezett és körülvették őt. – Mi járatban?
– Semmi különös – vont vállat Bossk. – Csak éppen el kéne, hogy takarodj!
– Nini, min húztad magad fel annyira? – kérdezte Fett. Közben folyamatosan hátrált, hogy minél messzebb kerüljön, és jobban tudjon célozni.
– Azon, hogy te vagy a legjobb – húzta elő a fegyverét a trandoshi. – De ez most nem így lesz.
– Azt szeretném én látni – kiáltott fett, majd lőtt. De nem a négy fejvadász felé, hanem az ajtó kapcsolójához. Az ajtó lecsapódott.
Bent maradtak.
Ők öten. És még pár, müködőképes és zümmögő droid.
Viszont Bossk terve eddig csődöt mondott. Ugyanis nem ők voltak előnyben, hanem a kiszemelt áldozat. Üldözőkből üldözött lett.
– El kell ismerni, tényleg te vagy a legjobb fejvadász – füttyentett Dengar.
– Valóban – helyeselt Fett.
– Élvezd az utolsó pillanataidat! – kiáltott Bossk. – Ugyanis most kicsinállak!
Azzal, mint egy mérges kígyó, sziszegett, előrelendült, rendezetlen fogai kimeredtek, fegyverét szokatlan gyorsasággal rántotta elő és remekül célzott – Boba Fett viszont elhajolt a lövedékek elől, és visszatámadott. A vakító vörös sugarak elkerülték a fejvadászokat, akik időközben szétszéledtek, fegyvert rántottak, és próbáltak fedezéket keresni a törmelékhalmok mögött. A körülöttük zümmögő droidok hamar elbotlottak, és darabokra hullottak – a lézersugarak őket sem kímélték. Ahogyan a fedezékeket sem. Égő roncsok repkedtek a levegőben, ahogy Zuckuss trombita alakú sugárvetőjéből a lövedékeket eregette. Bossk pedig ide-oda szökkent, fedezékről fedezékre, már alig egy méter választotta el őt Boba Fett-től.
A megközelített személy pedig egyre csak hátrált. Már a falat is súrolta, miközben újabb törmelékeket borított lángba, és repített a levegőbe. A levegő megtelt a lézersugarak ózonos illatával és égő avar szagával. Zuckussnak növelnie kellett az ammónia-befecskendezését, ha életben akart maradni.
Bossk intett, hogy a többiek törjenek ki. Mindenki megindult, előugrottak a fedezékükből, cseppet sem csökkentve kilőtt lövedékeiknek számát, amik most újabb fekete lyukakat égettek a homokkőbe, mivel futás közben jóformán még célozni sem lehetett. Aztán mindannyian új fedezékbe vonultak, alig egy méternyire Bossk mögött.
– Gránátot – ordította túl a puskák vinnyogását Bossk. Maga sem tudta, mit érne a gránáttal – de most, hogy Boba fett a falhoz lett szorítva, ez volt a leglogikusabb…
Arra persze nem is gondolt, hogy el is tud ugorni Fett. De hát ilyenkor ki gondol rá? Ki gondolkodik percekig gyilkos össztűz célkeresztjében? Ő, Bossk, a trandoshi most semmiképpen sem.
A kért gránát pedig fél perccel azután elrepült…

Boba Fett vesztett.
Tudta, nyilvánvaló volt. Beismerte a vereséget, de csak saját magának. Nem adta meg azt az örömöt a négy fejvadásznak, hogy élvezzék, amint bevallja a kudarcát. De nem sokáig gondolkodhatott ezen a kudarcon, hirtelen sötéten csillogó, gömbölyded tárgy repült a magasban.
Egy gránát!
Rögtön tudta, hogy el kell ugorni. A gránát pattogott egy picit, majd megállt ott, ahol előbb ő állt.
Majd felrobbant.
Hiába ugrott oldalra fél métert, elvesztette az egyensúlyát, és a robbanástól tovább repült a kelleténél. Még a falba vájt, égő fekete lyukat sem szemlélhette meg, mert elemi erővel csapódott a jobb oldali falnak – pontosan az az előtt álló, szúrós alkatrészeket tartalmazó törmelékeknek. A páncélja megvédte néhány helyen – a mellénél, a fejénél, a vállánál és itt-ott a lábánál is -, de a keze annyira roncsolódott, hogy a gyilkos lövedékzápor célkeresztjében alig tudta mozgatni. Oldalra nézve látta, hogy a fehér ruha ujja felszakad, és csorog a karjából a vér, beszínezve a talajt. De nem foglalkozott az éles fájdalommal, gyorsan ráugrott a földön heverő, itt-ott sérüléseket szenvedő fegyverére, mellvértje alá rejtette a lövedékek elől – amik csak nem akarták eltalálni őt! -, majd a fájdalomtól szenvedve, feljebb emelte a puskát, és vaktában lőtt.
Viszont olyan pontosan, hogy úgy tűnt, mintha napokig célozgatott volna. Először a fedezéket robbantotta szét a három elől röppenő sugár, majd az akkorra már védtelenül guggoló 4-LOM-ot találta telibe a másik három lövedék.
A robot páncélja behorpadt, majd a másodperc törtrésze alatt megolvadt. Füstölgő lyuk tátongott a mellén, a második energialövedék a nyakát robbantotta szét, a robot feje a magasba repült. Majd az utolsó a tátongó lyuk alá néhány centivel csapódott be, a törzsét is leszakítva. Még csak kiáltást sem volt ideje képezni hangképzőjével, máris megsemmisült, hátrahanyatlott, és eggyé vált a törmelékekkel, amik körülötte égtek, tűzbe borítva őt.
Zuckuss felhördült – pontosabban felcsörcsögött -, majd rögötön viszonozta a tüzet. Boba Fett kihasználta a droid megsemmisülése alatti időt, felugrott, és még időben ugrott fedezékbe, megvédve magát a skarlátvörös lézertűztől.
– DÖGÖLJ MEG! – ordította magából kikelve Zuckuss, kibújva a fedezékből, célzás nélkül lőtt, a sugarak elvitték a fedezéket, lángok mardosták a mandalori páncélt, de a gandnak mindegy volt, mindegy volt neki merre lő, megőrült, meg akarta bosszulni a társa pusztulását. Akik ismerték Zuckusst, nem gondolták volna, hogy ennyire szíven viseli a protokolldroid sorsát. De Zuckuss több éve, lehet, hogy már egy évtizede dolgozott együtt 4-LOM-mal – barátok voltak, sok éven át. Még szép, hogy ennyire magánkívül volt, mikor látta, hogy barátja eggyé vált a szeméthalommal.
A lövedékek pedig betaláltak. De a páncélról visszapattantak a sugarak, gellert kapva változtattak irányt, lyukacsossá változtatva a plafont, lángba borítva a termet. A mandalori páncél legyőzhetetlenné tette viselőjét.
A magyarázat igazából az volt, hogy a fegyver kezdett kiürülni, és csak gyengébb hatóerejű lövedékeket lőtt ki, és a sorozat végén már csak kábító lövések dördültek el a gand fegyverének csövéből. Az ilyen erejű sugarak könnyen visszapattantak Fett páncélzatáról. A legerősebb, halálos sugarak csak a fedezéet érték – a kábítóak értek csak el a fejvadászig.
A fegyver végleg kiürült.
– Ennyi volt, barátaim – tápászkodott fel Fett, a páncél sérüléseit vizsgálgatva. Mintha semmi sem történt volna, mintha egy baráti beszélgetésen lennének túl, olyan hangnemben mondta ezt. – Még találkozunk. – Azzal kilőtte az ajtó terminálját, és egyszerűen, senkitől sem zavartatva kisétált a droidbontóból.
A négy másik fejvadász pedig kővé dermedve nézték ezt. Elfáradtak, így hát nem volt kedvük a további harchoz. Vesztettek. Bossk terve csődöt mondott.
Mindenki elismerte, még maga Bossk is. Azt, hogy hogyan tovább, még senki sem tudta.
Főleg Zuckuss nem, aki most a roncsokat kerülgetve elfutott 4-LOM olvadt darabjaihoz. Egy üres területre vonszolta a robotot, majd megvizsgálta halott barátját. A fej, a test és a lábak egymástól külön lengedeztek, egyetlen egy vezeték tartotta csak egymáshoz őket. A roncsot olvadt fém szagta lengte körül, apró füstpamatok szálldogáltak a mellkason tátongó lyukból.
– Ezért még megfizet az a rohadt szemét – dünnyögte Zuckuss. – Megfizet azért, amit tett! Gondoskodom róla…
– Gyere – hívta őt Dengar, elindulva a kijárat felé. – Itt nem tehetsz semmit.
– Menjetek – intett a gand. – A szobában találkozunk.
Majd egyedül maradt a gyászával.

– Ejha, ezzel meg mi történt? – füttyentett Lando, rápillantva az igencsak csapzottan kinéző Boba Fettre.
– Fogalmam sincs, öreg – válaszolta mögötte egy igencsak rossz kinézetű illető. Ugyan Lando nem várt választ, mégis kapott. Igazából csak saját magától kérdezte, amit kérdezett. – De úgy látszik, valaki elszórakozott vele.
– Vagy valakik – helyeselt Lando. – Mert hát Boba Fett ellen nem elég egy ember…
– Akárki, vagy akárkik csinálták ezt vele, azok aztán értették a dolgukat – vélte a másik.
Lando előrenyomakodott a tömegben, félrelökve két durost, amint azok italozgattak. Nem foglalkozva velük, közelebbről is megcsodálva a mandalori páncélt, repedéseket vélt felfedezni. Ráadásul Fettet a lézersugarak ózonszaga lengte körül…
Tudta, hogyha valamikor, hát most nem kell, hogy a fejvadász közelében legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$