Saoirse Ronan és Benedict Cumberbatch

Saoirse Ronan

Rachel Hurd-Wood és Ksenia Solo után Saoirse Ronant hallgatták meg Han és (feltehetőleg) Leia lányának szerepére, jelenti a Latino Review, mely azért nem írt róla rögtön, mert a forrása megkérte, hogy várjon vele addig, míg meg nem történik a meghallgatás. Úgy tűnik megtörtént. A Bleeding Cool saját casting-közeli forrása is megerősíti ezt, azzal a kiegészítéssel, hogy nem az egyik főszerep lehet az övé, hanem A főszerep.

A 19 éves, ír színésznőt eddig olyan filmekben láthattuk, mint a Szikraváros, a Komfortos mennyország, a Hanna – Gyilkos természet és A burok. Nemrég passzolta Skarlát Boszorkány szerepét a Bosszúállók folytatásában, annak ellenére, hogy Joss Whedon direkt neki írta a karaktert. Lehet, hogy egy még csábítóbb ajánlat állhatott a döntés hátterében?

Ide kapcsolódik az a hír (pletyka), ugyancsak a LR-tól, hogy a VII. epizódban nem csak a protagonisták, de a “rosszfiúk” között is lesz női szereplő. Ha ez igaz, az üdítő lesz, hiszen a szebbik nem képviselői nem sok szerephez jutottak az előző két trilógiában (1-1 kivétellel, természetesen).

A Benedict Cumberbatch-szóbeszédet már sokan cáfolták, köztük a szóvivője és maga a színész is. A LR ennek ellenére is azt állítja, hogy a Sötétségben – Star Trek és a Sherlock sztárja szerepet kap a VII. epizódban. Sőt, az egész trilógiában! És ez a szerep minden epizódban növekedni fog.

Gondolom már mondanunk sem kell, hogy ebből semmi sem hivatalos még…
Mit gondoltok? Ki lenne a legjobb Solo leány? Mi lesz a Cumberpletyka vége?

8 hozzászólás a(z) “Saoirse Ronan és Benedict Cumberbatch” bejegyzéshez

    • Ennek a pletykának még annyi valóságalapja sincs, mint a többinek. Az egész abból indult ki, hogy Új-Mexikó hasonlít Korribanra. Ha meg már lesz Korriban, biztos ott képzi majd ki magát az új Sith. Ha meg már lesz gonosz csaj a filmben, miért ne lehetne Lumiya?

      Íííígen, sok a ha, és a szokásosnál is több benne a találgatás… Amúgy is mondták már egy párszor, hogy nem az EU-t dolgozzák fel. Magyarul csak új karakter lehet.

      A Solo lány szerepére nekem eddig Rachel Hurd-Wood jött be a legjobb. Drukkolok neki. :)

       
    • Olyan pletyka van, hogy Új-Mexikó Korriban lesz. Inkább csak felvetés. Lumiyát meg egy másik magyar oldalon olvastam, azt hittem, arra gondolsz. Tény, még bármi lehet, de ne nagyon számítsunk EU karakterekre!

       
  1. Visszajelzés: TESSERACT

Hozzászólás a(z) Goten56 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$