Ki-Adi-Mundi

Ki-Adi-Mundi 92 évvel a yavini csata előtt született, a távoli Cerea nevű bolygón. A nép sokáig békében élt, mindenféle háborútól, viszálytól megszabadulva. Azonban a Klón Háború előtt rá kellett jönniük, hogy nem lehet örökké békében élni. Az itt élő emberek különös tulajdonságnak örvendhettek: két agyuk volt, melynek köszönhetően intelligenciájuk jóval meghaladta az átlagos emberekét. Ki-Adi-Mundi ezen képességének köszönhetően mindig kíváncsiak voltak véleményére, tanácsaira.

Fiatalkora

Mundira fiatal korában rámosolygott a szerencse, még akkor is, ha Obi-Wan Kenobi szótárában nem szerepel ez a szó. Egy rejtélyes Jedi, An’ya Kuro fedezte fel ezen a jelentéktelen, ám mégis Mundi által fontossá tett kis bolygón. Kuro elkezdte Ki-Adi tanítását, de a legfontosabb ismereteket Yoda osztotta meg tanítványával.

Fiatal Jediként nem tölthette minden idejét a tanulással, fontos feladatokat kellett végeznie: 25 évesen, immáron lovagként vissza kellett térnie szülőbolygójára, ugyanis Bin-Garda-Zon és emberei megtámadták a maroknyi népet. Mundi megígérte édesapjának, hogy egyszer visszatér, és ezt az ígéretet be is tartotta: az Erőtől duzzadó Jedi megmentette népét a biztos haláltól. Azonban nem lehetett felhőtlen az öröme: csak később tudta meg, hogy húgát megölték. Mundi bosszút esküdött (természetesen a sötét oldal egy pillanatra sem jelent meg benne). A harc alatt Bin megpróbált egy kést dobni Ki-Adiba, azt a Jedi könnyedén elrepítette az Erővel. Ki-Adi végül legyőzte a bűnszervezet vezetőjét. Ezután fő feladata a Cerea bolygó megvédése volt.

A cereaiak kihaló félben voltak, egyre fogyott a nép. A Jedi Tanács, és maga a Jedi Rend ezért nem mindennapi döntést hozott: megengedték Mundinak, hogy felesége és gyerekei legyenek. Természetesen mindent megtett népe fenntartásáért, ezért négy feleségétől összesen hét gyermeke született. Ám itt még nem volt vége a kiváltságoknak.

Sok időt töltött a Tatuinon is. A Tanács küldte ide, mondván, Jabba a Hutt elfogott két cereai gyermeket. Mundi, miután megtudta hogy cereaiak a túszok, egyből sietett megtudni, hol lehetnek, miért történt ez. A gyermekeket megmentette, ám tatuini tartózkodása alatt nagy zavart érzett az Erőben, de ekkor még nem törődött vele. Később arra gondolt, hogy talán Anakin Skywalker volt az…

Első lépések egy nagyobb világ felé

Eleinte ugyan csak akkor ült be valakinek a helyére, ha az távol léte miatt nem tudott jelen lenni, de miután mestere, Micah Giett meghalt, valamint hős tettei képességeit bizonyították, Mundi végleg elfoglalhatta helyét a Tanács teremben.

Nem sokkal ezután megkapta a mester címet. Az üléseken sokat adtak a véleményére, mindig figyelembe vették, hogy ő mit gondol. Mikor a Tanács Anakin Skywalkert vizsgáztatta, megérezte, hogy a jövőjét a Sötét oldal veszi körül, és veszélyes lehet, ha sokat gondol édesanyjára, hisz Yoda is megmondta: “Meg kell válni attól, aminek elvesztése fájdalommal járhat”. Részt vett Qui-Gon Jinn hamvasztásán, majd a győzelmi ünnepen is jelen volt.

Jedi Mester

Tanítványai közt volt Aurra Sing, akiben bár meg volt az Erő, csalódott a Jedi Rendben, és bosszút esküdve a Köztársaság ellen, fejvadásznak állt. A naboo-i invázió után Mundi ismét elutazott a Tatuinra, mert azt hallotta, hogy az egyik rejtélyes buckalakó nem más, mint Sharad Hett, Ki-Adi egykori padawanja. A Jedi-mester arra kérte Hettet, hogy térjen vissza a coruscanti a Jedi Templomba, ám a rejtélyes buckalakó szerint neki itt van a helye a Tatuinon, ezekkel az emberekkel. Egy idő után Mundi arról informálódott, hogy Aurra Sing megölte Hettet. Ki-Adi úgy döntött, tanítványául fogadja Sharad fiát, A’Sharad Hettet. A két Jedi együtt harcolt Malastare-on, és még számos küldetésben, amikkel Tikkes szenátor bízta meg őket. Később Mundi átadta őt An’ya Kuronak, hogy ő folytassa tanítását.

Klón Háború, 66-os parancs

22 évvel a yavini csata előtt jelen volt YE 22-ben a geonosisi csatában, ahol azokhoz a Jedikhez tartozott, akik Padmé Amidala, Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi megmentésére indultak. A csata hatalmas veszteségekkel járt a Jedik számára, ám Mundi ott volt a maroknyi túlélő között. De ekkor még odébb volt a legfenyegetőbb dolog: a droid hadsereg létszáma megnőtt, így a Jediknek nem sok esélyük maradt volna, ha nem érkezik meg Yoda mester a klón hadsereggel, akik megtisztították a terepet a Jedik körül, így Ki-Adi-Mundi, és a többi Jedi sértetlenül távozhatott.

A geonosisi csata tulajdonképpen a hosszú, fáradalmas Klón Háború kezdete volt. A háború alatt Mundi tábornokként harcolt, hol Obi-Wan Kenobi, hol Anakin Skywalker oldalán. Bár komoly mesterről van szó, Ki-Adi néha megengedett magának egy viccet.

Mundi végig harcolt a háború alatt, a végzetét nem más okozta, mint a 66-os parancs. Jedik ezreit ölték meg szerte a Galaxisban, alig maradt néhány. Ebbe a több ezerbe Ki-Adi-Mundi is beletartozott. Éppen a mygeetoi csatát vezette, amikor klóncsapatai a parancs hallatán ellene fordultak, és tüzelni kezdtek a Jedire. Mundi néhány lézersugarat hárítani tudott, ám talán a meglepetés számlájára írható, hogy a lövedékek eltalálták, így Ki-Adi-Mundi, a Jedi Tanács fontos tagja a Mygeeto bolygón életét vesztette.

Írta: Kovács Bence
Forrás: Wookieepedia