K’Kruhk

K’Kruhk egy him whiphid Jedi-mester volt, aki túlélte a Klón Háborút, a 66-os parancsot, majd az azt követő Tisztogatásokat is, ahol Darth Vader és az ügynökei a túlélő Jedikre vadásztak.

Korai évei

Több mint öt évtizeddel a yavini csata előtt született a Toolán, a whiphidek szülőbolygóján. Már csecsemő korában felfedezték benne az Erőt és azonosították, így hát a Coruscanton, a Jedi Templomban nevelkedett. Toola, az anyabolygó csak egy távoli emlék a számára.

A yinchorri felkelés

Gyerekkorában a hagyományos Jedi – nevelést kapta, mígnem tizenhárom évesen padawanjává választotta Lilit Twoesas, a fiatal Jedi-mester. Az ő tanítványaként harcolt az yinchorri felkelés alatt olyan nagy Jedik mellett, mint Mace Windu, Plo Koon, Saesee Tiin, Qui-Gon Jinn, Obi-Wan Kenobi, Eeth Kooth és Adi Gallia. Ez volt K’Kruhk első nagy csatája. Az ilyen jellegű felkelések jellemzőek voltak a Klón Háborút megelőző évtizedekre. A Jedik igyekeztek egyben tartani az omladozó Köztársaságot, míg a Sith gonosz erői a színfalak mögött bomlasztották. A yinchorrikat, ezeket a hatalmas termetű gyíkszerű lényeket is Darth Sidious ügynökei ösztökélték. A csata végül a Jedik győzelmével ért véget, de K’Kruhk elveszítette mesterét, aki életét áldozta tanítványáért. K’Kruhk ekkor megvadult és rengeteg ellenséget lemészárolt, hogy visszaszerezze Twoesas testét, aki végül a kezei közt halt meg. Ő pedig egy másik mester kezei alatt fejezte be képzését, Lilit Twoesas elveszítése nagyon megrázta, és egész hátralevő életére rányomta bélyegét.

A Klón Háború

A következő években K’Kruhk képzett Jedi-lovaggá érett. 22 évvel a yavini csata előtt csatlakozott ahhoz a mentőakcióhoz, amelynek feladata volt kimenteni Obi-Want, Anakint és Amidala szenátort a geonosisi arénából. Itt rengeteg Jedi veszett oda, de K’Kruhk túlélte és végül itt is győztek. Ezzel vette kezdetét a Klón Háború. A háborúban K’Kruhk rengeteg ütközetben vett részt, sok halált látott, sok szörnyű dolognak volt a szemtanúja. Például tanúja volt Sora Bulq, a weequay Jedi-mester árulásának és a sötét oldalra való átállásának. Ez szintén nagyon mélyen érintette, hatalmasat csalódott egykori harcostársában. Később magával Asajj Ventresszel került szemtől szembe, Dooku gróf hírhedt tanítványával. Kettejük összecsapása végül döntetlennel végződött.

Nem sokkal ez után Ki-Adi-Mundi, Shaak Ti, Aayla Secura és még néhány Jedi társaságában a Hypori bolygóra utazott bevetésre. A misszió kezdettől fogva katasztrófa volt, csapdába kerültek és a néhány túlélő, köztük K’Kruhk a bolygó felszínén rekedt. Itt kerültek szembe először a Jedik a rettegett Grievous tábornokkal. Grievous képességeit ismerjük, három Jedit megölt, Shaak Ti és Aayla Secura súlyosan, Ki-Adi-Mundi könnyebben sebesült meg, mire a mentőcsapatok megérkeztek. Maga K’Kruhk is halálos, kritikus sebet kapott a dereka táján, de mivel a whipideknek van egy erős, veleszületett regenerációs képessége, K’Kruhk a hibernáció állapotába került, gyakorlatilag tetszhalott volt és mivel a többiek halottnak hitték, otthagyták, mert gyorsan menekülniük kellett. Miután a sebeit begyógyította és felébredt, sikeresen elmenekült a bolygóról. Ezután végigharcolta a háborút, számos küldetésben részt véve, amíg el nem érkezett a 66-os parancs. A parancs elhangzásakor K’Kruhk éppen néhány fiatal tanítvány társaságában volt. A whiphidnek sikerült legyőznie a rájuk támadó klónokat, így megmentve a gyerekeket, elmenekültek, és elrejtőztek egy vad, érintetlen bolygón, ahol K’Kruhk magára vállalta a tanító szerepet, és az évek múlásával kiképezte a fiatalokat.

Az Új Jedi Rend

K’Kruhk végignézte a Birodalom bukását, az Új Köztársaság kialakulását és az Új Jedi Rend felemelkedését. Amikor előjött önkéntes száműzetéséből, csatlakozott a Luke Skywalker által alapított Új Jedi Rendhez.

Noha a whipidek általában vadak és agresszívek, ellentétben fajának jellegzetes egyedeivel, K’Kruhk kifejezetten szelíd, kedves és komoly volt. Mély tisztelet élt benne az élet, a természet iránt, és megalkuvást nem tűrve mindig az igazság oldalán állt. Mindemellett korának egyik legnagyobb harcosa volt, például azon kevés Jedik egyike, akik túlélték a Grievousszel való találkozást. Ezenkívül tehetséges gyógyító is volt, valamint ő az egyetlen ismert Jedi Yodán kívül, aki képes volt megérezni a klónokban a nekik kiadott 66-os parancsot. Leginkább figyelemre méltó képessége mégis a túlélés volt, amit részben fajának veleszületett képességének köszönhet. Nem egy olyan sérülést szenvedett, amely bármely más Jedinek végzetes lett volna.

Míg a Jedi Rend és a Köztársaság elesett, K’Kruhk életben maradt. A Birodalom felemelkedett, majd megdőlt, helyébe az Új Köztársaság lépett, K’Kruhk pedig még mindig élt. A másik galaxisból érkező agresszor Yuuznan Vong és a Sith Darth Krayt sem tudta megölni. Az Új Jedi Rend egyik legnagyobb tanítója vált belőle. Padawanja volt például Cade Skywalker, Anakin és Luke Skywalker leszármazottja.

137 (!) évvel a yavini csata után még élt, a Jedi Tanács tagja volt. Ekkor már legalább 187 éves volt, a Nagymester T’ra Saa (aki szintén egy hosszú életű faj, a netik tagja, és már a Klón Háború kitörésekor több száz éves volt) után korának második legöregebb Jedije.

Írta: Horváth Csaba Tarfful
Forrás: Wookieepedia