Tahl

„Elköteleztem magam melletted, Qui-Gon” – Tahl Qui-Gon Jinnek

Tahl volt Bant Erein első mestere és a Jedi Archívum könyvtárosa. Továbbá közeli kapcsolatban volt Qui-Gon Jinnel, akibe szerelmes lett. Egy börtönben vakult meg egy küldetés során a Melida/Daan-on.

Életrajz

Régóta volt Qui-Gon barátja, mivel egy időben jelentkeztek a Jedi Templomba tanulni. Kapcsolatuk folytatódott, azután is, hogy mindketten Jedi Lovaggá váltak.

BBY 47-ben Tahlt és Qui-Gont együtt küldték az Apsolonra, mint ellenőröket, az első szabad választások közeledtével. Ennek a küldetésnek a folyamán került Tahl közelebb kapcsolatba az ikernővérekkel, akik a nép hősei voltak: Ewane, Eritha és Alani. Mintegy az apsoloni demokrácia szimbólumaként, a bolygó az Új Apsolon nevet kapta. Tahl vonakodva hagyta el a bolygót Qui-Gonnal mivel maradni akart, hogy biztosítsa a stabil állapotot a bolygón. Később visszatérhetett az Új Apsolonra, ami egyben a végzetét is jelentette.

BBY 44-ben Tahlt Melida/Daan-ra, a romlott világra küldték, mint békítőt, ahol a melidai és a daani emberek egymást gyilkolták. Egy csata során elfogták és megsebesült, ami később a vakságához vezetett. Mivel képtelen volt kiszabadítani magát a melidai fogságból, Qui-Gon Jinnt és padawanját Obi-Wan Kenobit küldték a kiszabadítására. Mikor visszatért a Coruscantra, Tahlt Yoda mester TooJay-ra egy 2TJT-re egy személyi navigációs droidra bízta, hogy segítse őt, habár a dorid idegesítette Tahlt és kiderült, hogy az Xanatos tervének része a Jedi Templom elpusztításában.

Vaksága nem nagyon hatott Tahlra, mivel hatalmas ismerettel rendelkezett a galaxis történelméről, politikájáról, és gyakorlatilag mindenről tudomása volt a galaxisban. Ez nagyban hozzájárult, hogy segíteni tudott Qui-Gonnak a különböző küldetésekben, amikre a Jedi Tanács küldte, mivel a Tanács tartózkodott attól, hogy Tahlt más küldetésre küldjék. Tahl nagyon jól értett a kódtöréshez és a kihallgatáshoz, ami nagy segítségnek bizonyult Qui-Gonnak és Obi-Wannak.

BBY 42-ben Tahl és Qui-Gon ismét együtt dolgoztak egy küldetésben és ez alkalommal egy szabotőrt kellett felfedniük a Clee Rhara-i repülő-rendszerben, a Centax-2-őn. Végül megtalálták a szabotőrt, Tarrence Chenatit, aki egy 20 évvel ezelőtt meghalt ember nevét viselte.

Tahl nem sokkal ezután padawant fogadott. Obi-Wan közeli barátját, Bant Eerint választotta, de őt gyakran magára hagyta Tahl, hogy kisebb, saját küldetésekre menjen. Ez dühítette a Tanácsot és Qui-Gont is, akivel sokat vitatkozott emiatt.

A Templomi Rablások

Tahl Qui-Gonnal dolgozott, hogy megpróbáljanak megtalálni több különböző ellopott tárgyat a Templomból, amelyek kristályokat és fénykardokat tartalmaztak. A nyomozás során megtalálták az elrejtett tárgyakat egy tóban a mon calamari Jedi, Bant Erein segítségével. Kiderült, hogy a tolvaj Bruck Chun volt, egy ígéretes idősebb Jedi.

Visszatérés az Új Apsolonra és halála

BBY 41-ben Tahl segélyhívást kapott az ikrektől, Erithától és Alanitól, mivel apjukat Ewane-t megölték a Legfőbb Kormányzói újraválasztása után. Tahl válaszolt a segélyhívásra és egyedül indult az Új Apsolonra Qui-Gon nagy aggodalma ellenére.

Mikor megérkezett az Új Apsolonra, elfogadta az ikrek kérését, hogy úgy öltözzön, mint az előző titkosrendőrség, az Absolutes egy tagja, így törvényen kívüli próbált meg államcsínyt végrehajtani a bolygó demokratikus kormánya ellen. Mivel több hétig nem tett jelentést a Tanácsnak, Qui-Gon aggodalma egyre növekedett és eldöntötte, hogy megkeresi őt, annak ellenére, hogy a Tanács kifogásolta tervét. A Jedi Mester és Padawanja Obi-Wan Kenobi vezette Tahl keresését, és segítette őt küldetésében. Itt volt az idő, hogy Qui-Gon elmondja, amit valóban érez, és elkötelezze magát mellette, és a nő is ugyanezt tette. Röviddel azután, hogy Tahl titkos helyzetét felfedezték Balog, a Fő Biztonsági Irányító elrabolta, aki azt színlelte a Jediknek, hogy együttműködik velük. Balog egy [Sensory deprivation Service] érzék elnyomó eszközben tartotta Tahlt, egy drogot injekciózva be neki, ami lassan elszívta az erejét.

Qui-Gon mindenre kiterjedő vadászatba kezdett, hogy megtalálja Balogot és megmentse Tahlt. Mikor végre megtalálta a Jedi Mestert, még mindig élt, habár a sérülései kínozták, és a fogva tartása is túl szigorú volt, így nem élte túl. Ez a veszteség, amit Qui-Gon felnagyított magában, a közeli kapcsolata miatt, a sötét oldal szélére sodorta őt. Qui-Gon hajlamos volt a bosszúra. Kézre kerítette Balogot, aki megszökött mikor Tahlt megmentette, hogy megölje. De amikor halálos csapást mért volna Balog mellkasára, Tahl hangja figyelmeztette, hogy ne tegye. Visszanyerte irányítását érzelmei felett, és nem ölte meg Balogot, hanem kiszolgáltatta őt a hatóságoknak. Úgy vélik, hogy Tahl szelleme, mint Qui-Gon-é, túlélhette.

Tahl halála után Kit Fisto lett Bant új mestere.

A színfalak mögött

Lehetséges, hogy Tahl felfedezte a halhatatlanság titkát Qui-Gonnal a Whillstől. Akkor jött erre bizonyíték, mikor Qui-Gon hallotta a hangját, amint figyelmezteti, hogy Balog halálával a sötét oldalt követi.

Tahl továbbá egy karakter neve a Flash Gordon képregénysorozatban.

Írta: NB
Wookieepedia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$