A Köztársaság romjai – Évadzáró

Elérkezett ez a pillanat is. Befejeztük A Köztársaság romjai második évadát! Gondoltátok volna? :P A lenti képre kattintva máris olvashatjátok az évadzáró epizódokat.

És. A sorozat új helyre költözik. Létrehoztam egy új oldalt, ahol ezentúl megtalálhattok minden virtuális Star Wars sorozatot. A régi epizódok is fel fognak oda kerülni idővel. A harmadik évad viszont már csak ott lesz olvasható. Azért lesz majd még jelezve, nehogy bárki is elfelejtse. Most még nem adok hozzá linket, mert csinosítgatjuk kicsit.

Továbbra is lehet írónak jelentkezni, jedi.rend@gmail.com, egy 2-3 oldalas próbaírás a beugró. Hajrá! :)

A ROTR írói nevében mondom, reméljük, hogy tetszett nektek az évad, és tartsatok velünk a 3. évad során is. Már az új helyen! :)

A halál völgyének árnyékában

Endor előtt néhány perccel

A Bakura fővárosa ostrom alatt állt.

Gyilkos lézernyalábok cikáztak a látóhatár minden irányába, amint a parányi lázadó vadászgépek hajmeresztő manőverek és folyamatos tüzelés által igyekeztek makacsul, hogy feltartóztassák a Salis D’aar fölé lebegő birodalmi csillagrombolót. A módosított csillagcirkáló a Galaktikus Birodalom felségjeleit viselte; az Imperator II -es osztályú hajón átüthetetlen védőpajzs feszült.
A lázadók vadászrajai reménytelen csatát folytattak a birodalmi egységeket szállító rohamsiklókkal, és az azok védelmére rendelt TIE-vadászok sokaságával.
A szárazföldi csapatok első rohamosztagosai öt standard perccel ezelőtt landoltak a bolygófelszínen, s nyomban áttörték a főváros védelmét.
Krudence ezredes ajkai halovány mosolyra húzódtak a büszkeségtől, amikor a Salis D’aar fölé kúszó vészjósló árny fekete színnel bevont felszínére pillantott. A tisztben bizonyosságot nyert, hogy a Birodalom polgárai – akik nem mellesleg egytől-egyig emberi lények voltak – felsőbbrendűek. Az idegen lényeket rabszolgasorsba teszították, hiszen nem voltak mások, csupán csekély önálló értelemmel felruházott állatok. A lázadók pedig közülük pótolták soraikat. Micsoda barbárság!
Krudence azok közé tartozott, akik a császár eszméihez híven gyűlölték az undorító idegen lényeket. Ők meglátták az igazságot, s készek voltak érzelmeiket félretéve döntést hozni és cselekedni a Birodalom dicsőségére. Amint tekintetét a fenséges hajón nyugtatta, nem kerülte el a figyelmét a közelében süvítő lézernyalábok cikázó villogása. Hajlandó volt az életét áldozni a Császárért, aki végre békét és igazságot hozott a galaxisnak, zseniális éleslátásának tanúbizonyságát adva.
A tiszt visszapillantott a csatamezőre. Mögötte csizmás láb dobbanása hallatszott.
– Uram! – harsogta a jövevény. – A tábornok parancsa megérkezett! Orbitális tűzcsapás kezdődik pontosan két perc múlva.
Krudence nem fordult a rohamosztagos felé.
– Nagyon jó, parancsnok – nyugtázta. – Azonnal hívja vissza a támadó egységeket a lokalizált csapáspontoktól!
– Igen, uram.
– Leléphet.
A birodalmi tiszt feszesen kihúzta magát, amint a parancsnok eltrappolt. Ajkai szegletében halovány mosoly játszadozott. A lázadók játéka a végéhez közeledik. Most megtapasztalhatják a Birodalom valódi erejét. A császár maga végez a Szövetség bandavezéreivel, s az áruló bagázs végleg felszámoltatik – hogy beköszönthessen a béke, a hatalom rendje a galaxisban.
S a Birodalom végre legyőzhetetlen lesz.

 

A szakadt, hiányos öltözékben kóválygó férfinak nem kellett különösebben megerőltetnie magát, hogy felfigyeljen a hirtelen bekövetkezett, baljóslatú változásra. Nem volt szüksége rá, hogy meglepődjön, amikor az ellene küldött rohamosztag fehér páncélos katonái sarkon fordultak, és otthagyták őt a vérrel és szerves maradványokkal tarkított tisztás közepén – vállalva ezzel a kockázatot, hogy ellenfelük új erőre kap. Nem. Ennél sokkalta veszélyesebb volt a hír, ami bejárta a Birodalom hierarchiájának minden egyes fokát. A hírt, melynek hatására egész légiók zavarodtak össze; az igazságot, amely hirtelen mozdulatlanságra kényszerítette a galaxist.

A férfi megpillantotta a város fölött repülő lázadó vadászgépet, amely rikító színekben pompázó, ünnepi tűzijátékkal kecsegtette a boldogságtól ujjongó tömeget. A Bakura urai elvesztették reményeiket, s a nép ujjongva köszöntötte az új korszak bekövetkeztét. A vadász most felé indult. Nyilván szenzorai észlelték gyűlöletéből táplálkozó, hatalmas energiáit.

Darth Sordis végre összeszedte magát. A Sith Nagyúr felegyenesedett meggörnyedt testtartásából, amely a felismerés súlyának hatására kissé megrogyott az elmúlt percekben. A Sith lelkét azonban felemás érzések uralták. Egyáltalán nem örült annak, hogy a Galaktikus Birodalom legfőbb vezetője elpusztult. Az sem volt ínyére, hogy a lázadók győzelemre jutottak Palpatine császárral szemben. Nem.

Aztán belül mégis ujjongott. Ő ugyanis tudván tudta azt, ami a Birodalomban csak igen keveseknek adódott meg, hogy ismerjék. Az igazságot, amit az uralkodó féltve őrzött meg magának: a tényt, miszerint Palpatine császár valójában nem létezik, és a Birodalmat egy Sith Nagyúr kormányozza. Darth Sidious ármánykodásai révén jöhetett létre ez a Birodalom, amint a Sithek bosszút álltak ezer évnyi száműzetésükért, és kiirtották esküdt ellenségeiket, a Jedi Lovagokat.
A vadász közelebb ért. Darth Sordis megindult az űrkikötő irányába, keresztezve a keresztszárnyú gép pályáját. Ekkor azonban új ötlete támadt. Minek gyalogoljon el odáig, ha az Erő számtalan más lehetőséget tartogat a számára?
Megidézte magában a sötét energiamezőt. Érezte, amint a sötét oldal körülöleli őt, s vele együtt a lázadó pilótát. Kinyújtotta ép karját, és megragadta a felé suhanó vadászt. A hajó lassulni kezdett, majd a Sith Nagyúr fölé lebegett. Sordis látta a pilóta arcán tükröződő kétségbeesést, amint az a kommunikációs mikrofonjába üvöltve kérte társait a beavatkozásra.
A Sith Nagyúr könyörtelenül akaratához láncolta az X-szárnyút. A pilóta eszeveszett rémületében igyekezett az ellenkező irányba kormányozni, s az erőlködés hatására a hajtóművekből gyanús gázok kezdtek szivárogni.
A fenébe! Ezzel már nem repülök sehová – gondolta Sordis, majd odavágta a gépet a mögötte közelítő másik lázadó vadászhoz.
A két hajó hatalmas robaj közepette csattant össze, majd hatalmas tűzgomolyává felfújódva a földbe csapódott, és letarolt mindent, ami az útjába került.
Sordis megigazította a kötést jobb karjának véres csonkja felett, majd mintha mi sem történt volna, továbbhaladt a fényárban úszó város irányába.
Darth Sidious azzal a feladattal bízta meg őt, hogy kémei információjának megfelelően utazzon a Bakurára, és pusztítsa el az ott bújtatott Jedi Lovagot. A Sith rendelkezésére bocsátott csillagromboló rohamosztagosai azonban mind egy szálig gyengeelméjűnek bizonyultak, amikor a Jedi sikeresen befolyásolta őket, hogy támadják meg vezetőjüket. Az eszüket vesztett birodalmiak légiója tört Sordis életére, ő azonban lemészárolta mindet. A Jedi megszabadította őt egyik végtagjától, majd gyáván elmenekült.
Sordis nagyúr elől azonban nem volt menekvés.
Megtalállak, gyáva féreg, és meglakolsz!
Érezte, amint a Mester az űrkikötő felé iramodott, azonban ekkor megérezte Sidious halálát, és az érzés eltompított benne minden egyebet. Most azonban ismét a Jedire fordíthatta a figyelmét.
Elindult.
Áthaladt a felrobban vadászok roncsain, majd tovább folytatta útját a városba.
A kiirtására érkező lázadók és hajóik egytől-egyig odavesztek. Akármennyi vadászt és bombázót küldtek a Sith megsemmisítésére, mind csúfos vereséget szenvedtek. Darth Sordis pedig rendíthetetlenül haladt tovább.

 

Rimmel tárbornok az előretolt harcálláspont tűzvezérlő központjából figyelte a csata menetét. A hadtestparancsnok nem volt elragadtatva a hírtől, amely az egész galaxist bejárta, de ő valójában nem Palpatine császárt szolgálta. Jól jött ez a kis lázadás a csapatainak a gyakorlatozáshoz.
A birodalmi tiszt ugyanis egy sokkalta nehézkesebb mester alá volt rendelve. Tulajdonképpen azóta szolgált vele, amióta a Sith felbukkant a Korriban romjaiból. Ott és akkor fogadott örök hűséget neki. A Sith-rend Sötét Nagyura kegyeibe fogadta őt, s gyümölcsöző kapcsolatuk látszólag újabb győzelem felé röpíti őket. A Sötét Nagyúr, aki azon kiváltságosokhoz tartozott a galaxisban, akik a Darth címet viselhették a nevük előtt, magának a Császárnak kéréseit hajtotta végre.
Az Uralkodó – lehetséges, hogy igazából életben van, hiszen a lázadók nem ismertek lehetetlent, hogy összezavarják az ellenséget – , aki igen fontos szerepet játszott a találkozásukban, elengedhetetlennek tartotta a Bakurán letelepedett szövetségi hátvéd csapatok likvidálását. Palpaine nem szerette a meglepetéseket, s miképpen a Halálcsillagnál, úgy a galaxis más pontjain is biztos talajt szándékozott teremteni a végső győzelem alá. A Bakurát, eme létfontosságú fészket pedig a legelitebb, legtapasztaltabb és leghatalmasabb csapatára bízta, kiknek vezetőjévé a saját tanítványát léptette elő. Természetesen nem Vadert – a végrehajtót súlyosan korlátozta létfenntartó öltözékének nyűgje – , hanem valódi mentoráltját: Sordis Nagyurat.
A Császár haláláról szóló kósza hírek pedig nem zavarhatják össze a birodalom harcosait. Hűségük nem lankadhat még az uralkodó esetleges halála után is, hiszen – bármit is állított Palpatine – ő csak egy ember, és nem az egész fenséges Birodalom. Rimmel tábornok a széthúzás esedékességét elkerülvén nem hozta katonái tudomására a felbolygató híreket.
A főtiszt azonban igen alkalomhoz illetlennek találta a Salis D’aar fölöt kibontakozó tűzijátékot, amely szinkronban cikázott a TIE és egyéb vadászgépek lézersugarainak fényével. Valaki igen nagy hangsúlyt fektetett a lázadók lelki felbuzdítására, s Rimmel, mint a hetedik légió főparancsnoka tökéletesen tisztában volt a hasonló pszihológiai manőverek fontosságával. Elvégre a birodalmi katonák sem voltak klónok többé, akik tökéletesen vakon engedelmeskednek a parancsoknak. Az az agymosott Krudence viszont élő példája volt képlékenységüknek.
Rimmel ismét Sordis Nagyúr feladatán töprengett. Biztosra vette, hogy a Császár nem küldött volna egy Sith Lordot az egyszerű hadjárat lebonyolításához. Ennél valami nagyobbnak, valami veszélyesebbnek kellett történnie a háttérben, ha a bolygó ekkora népszerűségre tett szert ilyen rövid idő alatt Palpatine rideg szemében. A tábornok természetesen sejtette a küldetés valódi természetét, viszont nem avatkozhatott Sordis feladatába.
– Parancsnok – fordult a mellette őrködő harcoshoz. – Jelentse az ezredesnek, hogy a koncentrált csapás három perc múlva indul!
– Igenis, uram!
Rimmel tábornok elégedett mosolyra húzta száraz ajkait. Biztosra vette, hogy miután megnyerték ezt a csatát, ő és a légiója felejthetetlen emléket hagy Sordis nagyúrban. S akkor talán rátérhetnek a Sith egyéb terveinek megvalósítására.

 

Ammel Brodrig összekapta az asztalán felejtett iratokat. A hóna alá csapta a papírköteget, vetett egy utolsó pillantást tágas irodájára, majd megiramodott a kijárat felé. Az ajtóban két állig felfegyverzett rohamoszagos csatlakozott hozzá. A folyosó végén újabb pár állt be mögéjük.
A szektorkormányzó belépett a turbolift fülkéjébe. Négy katonája mögé sorakozott. Az ajtó bezárult, s ők máris zuhantak lefelé.
– Készen áll a siklóm? – vonta kérdőre a hozzá legközelebb álló páncélost a szürke talárt viselő politikus. Kezébe vette csontfejű pálcáját, majd iratait ruhájának redői közé rejtete.
– Igen, uram – felelte az egyik rohamosztagos. – A földszinen átadjuk önt egy másik szakasznak, ők majd elkísérik a siklójához.
– Nem kell nekem kíséret – dörmögte Brodrig. – Hogy a fenébe húzunk el innen? – a lázadókkal kapcsolatos aggályait már nem fűzte hozzá… netán kiderülne, hogy ő nem hithű birodalmi. Személy szerint repesett az örömtől, hogy megölték a császárt.
– Ne aggódjon, uram, kijut innen – felelte a katona.
A lift ajtaja széttárult, s ők máris a néptelen folyosókon haladtak. A négy rohamosztagos körbevette a kormányzót. Brodrig szerette az Eres III-mat a felszíni látványa miatt, ami csodálatosan eltakarta az alatta elterülő nyomortanyákat. Gyönyörűen ocsmány volt ez a gondolat. A kormányzó évek óta igazgatta a Corporate Szektor ügyeit, de egyszer sem keltett benne csalódást a naplemente. A birodalmi szektorparancsnok valójában egy lusta dög volt, egy buta vrelt, aki képtelen volt egy hivatalos levelet megszerkeszteni. A Császár is tudta ezt, így a parancsait Brodrignak címezte, aki évek óta kormányozott a háttérből.
Megpillantotta a rá váró újabb négy harcost. Régi társai lepattantak mellőle. Brodrig megszaporázta lépteit, hogy utolérje új kísérőit.
Minden jel nélkül éktelen robaj rázta meg az épületet. Brodrig megtántorodott, s mire feleszmélhetett volna, leendő és volt őrei holtan hevertek a kőpadlón.
A politikus azonnal lézerpisztolya után nyúlt…
És egy hideg csövet érzett a tarkójára tapadni.
– Nem mozdulsz – suttogta elfogója. – Nekem aztán mindegy, élve maradsz-e vagy holtan. Könnyeb dolgom volna, ha nem… mozognál – mondta, miközben megkötözte Brodrig kezeit egy fémbilinccsel.
– Ki maga? – faggatta a kormányzó, miközben újra elindultak a turbolift felé.
A támadó azonban nem válaszolt.
Brodrig egyetlen pontos mozdulattal elgáncsolta a férfit. Az döbbent arccal esett padlónak. A kormányzó magasba emelte pálcáját, és hegyes végével a lázadó fölé emelte, majd lesújtott vele.
Maga mögött hagyta a hullát.
Besietett a fülkébe, és néhány perc múlva az épület tetején lépkedett.
Számtalanszor végigpróbálta már ezt a menekülőutat.

 

A Salis D’aar központjában felállított hadműveleti központban feldúlt, különböző egyenruhás és fajú lények nyüzsögtek olyan öltözetben, ami nemigen volt egységesnek mondható. A birodalmi támadás váratlanul érte őket, s hála titkosszolgálatuk bakijának, még az invázió elején sem gondolták, hogy miattuk érkezett a csillagromboló, hiszen ők igen kevés létszámban voltak itt.
A teremben mindössze egyvalaki strázsált rendíthetetlen nyugalommal. A vörös bőrű, széles vállú Jedi mester szőrtelen fejével mindneki fölé tornyosult. Saját maga sem tudta, hogy milyen fajhoz tartozott. ÉLetében nem találkozott rokonaival, s bár neve híressé tette őt bizonyos körökben, a Birodalomban csupán a háttérben munkálkodhatott annak megtöréséért.
Mélységesen megdöbbentette Palpatine rendelete, miszerint a nem emberi fajhoz tartozó lények nem minősülnek civilizált létformának, sőt, állatnak kell tekintnei őket. Talán némi személyes bosszú is volt a dologban, de elhatározta, hogy megfékezi a galaxisban dúló erőszakot és elnyomást. Hosszú éveken keresztül támogatta a Peremvidékre szorított sorstársait. Most azonban rejtőzködnie kellett. S bár sosem kereste a lázadók segítségét, nemrégiben kapcsolatba lépett vezetőikkel. Ők pedig csapatokat küldtek a szolgálatára.
Astor Rajivari pedig készséggel elfogadta őket.
– Uram! – lépett hozzá a lázadók paracsnoka. – A pajzsgenerátorunk megszűnt! Egy csapat birodalmi elitharcos bejutott, és felrobbantotta a főgenerátort! Nem tudjuk tartani magunkat!
A Jedi sóhajtott egyet, majd előlépett, hogy vessen egy pillantást a város határainál dúló csatára. A távolban vastag porfelhő takarta el a fényt, pontosan ott, ahol a pajzsgenerátornak kellett volna lennie. Hatalmas robbanások rázták meg a déli bejárat környékét, izzó lángok kaptattak az ég felé, miközben a bakura napjának sugarai egyre több birodalmi rohamosztagos páncélján csillantak meg.
Astor mester tudta, hogy hamarosan megkezdődika légibombázás.
Hát elékrezett ez is. Itt a vége, s bár Palpatine halott, Rajivari sem élheti úl ezt a csatát. Egyvalamit aoznban elhatározott magában. Nem adhatja fel az elveit. A Sith. El kell őt pusztítania, bármi áron. És tudta, hogy el fog jönni hozzá.
– Parancsnok! Ürítse ki a területet! -rendelkezett. – Nekem még maradt némi elintéznivalóm.
– Igen, uram!
A Jedi összefűzte ujjait a háta mögött, és lehunyta a szemét. Érezte, amint elmerül az Erőben, s katonái máris fürgébben cselekedtek.

 

Rimmel tábornokot számtalanszor nevezték már ostobának, amiért a frontvonalon,a legeslő sorban harcolt együtt az embereivel. Azt viszont nem tudták róla, hogy több csatában vett már részt, mint a birodalmi haditengerészet vezérkara együttvéve.
Épp ekkor ért oda csapatával a városhatárnál állomásozó előseregéhez. Futtában süvítést hallott a feje fölül, és a válla fölött megpillantotta a levegőből alászökkenő Sith Nagyurat. Darth Sordis éjfekete köpenye égésnyomoktól forrott, vörösen izzó fénykardja úgy parázslott, mint a szemeiben lángoló gyűlölet. Haja és öltözete olyan fekete volt, mint háborgó, puszításban örvénylő lelke.
– N-nagyúr – esett térdre a tábornok. – SIkerült elpusztítanunk a pajzsukat, továbbá körbevettük a várost. Nem menekülhetnek – Rimmel felegyenesedett. – Ő nem menekülhet.
A Sith felé fordította felemás szemeit. Sárgán és vörösen izzó tekintete egyszerűen égetett. Nem volt menekvés. Nem volt remény a kegyelemre.
– Törölje le ezt a szánalmas települést a bolygó pusztáiról, tábornok – rendelkezett mély, érces hangján. Nem beszélt hangosan. Szavainak így is súlya volt.
RImmel az adóvevőjéhez kapott.
– Kapitány! Kezdjék meg a szőnyegbombázást! Azán küldjön le egy TIE-osztagot, az esetleges túlélők eliminálására!
A tábornok újabb parancsokat várva fordult a Sötét Nagyúr felé. Nem nézett a szemébe, mert borzongott tőle, és nem akart gyengének mutatkozni az emberei előtt. Még így is érezte Sordis hatalmas energiáit, amik úgy elsöpörték volna őt, mint a fillibogarat az orkán. Már a jelenléte sem volt könnyen elviselhető.
– Én felkeresem a Jedit – szólt a Sötét Nagyúr.
Rimmel tudta, hogy a fénykardos alakok egytől egyig őrültek, ezt viszont nem akarta meghallani.
– De nagyúr… Épp most rendeltem el a légicsapást! Nem mehet be a városba!
Sordis villámgyorsan mozdult, s Rimmel ép markának szorításában találta a nyakát. Izmai elernyedtek, képtelen volt védekezni a vasmarok ellen.
– Komolyan azt hiszi – suttogta Sordis a tábornok arcába – , hogy a szánalmas kis játékszerei elpusztíthatnak egy Jedi lovagot? Vagy akár… engem? – néhény percig belebámult a katona szemébe, majd engedett szorításán, és elengedte a főtisztet. – Esélye sincs egy mesterrel szemben. Ezt az ügyet magam intézem. Akár tetszik magának, akár nem.
Több szót nem is fecsérelt. Oldalára rögzítette fénykardját, s döngő léptekkel elindult a remegő város irányába. Rimmel tábornok megdörzsölte a torkát, majd utasította az embereit, hogy végezzenek az esetleges menekülőkkel.

Hamarosan megindult az égi csapás. Hatalmas turbólézernyalábok csapódtak Salis D’aar felszínébe. Felhőkarcolók törtek ketté, egész negyedek váltak pusztasággá egyetlen célegyenes találattól. Lángok csaptak elő a megsértett földből.

A Bakura égett.

 

*

 

Rajivari mester körültekintett az üres vezérlőteremben. Az ablakon kívül úgy tűnt, az utcák tökéletesen kihaltak. Birodalmiak százai tartottak befelé a kapukon, de néhány másodperc múlva szedték a sátorfájukat, és sietős léptekkel a városon kívülre masíroztak. A Jedi tudta, hogy ez csakis egyvalamit jelenthet. A Birodalom néhány perc múlva eltörli a föld színéről Salis D’aar csodálatos épületegyütteseit.

Ezt a csatát elvesztették. S bár a Birodalom győzött, Astor Rajivari hősies nyugalommal készült fel a halálra. Nincs érzelem, béke van – mondta ki hangosan a Jedi kódex első sorát. Nincs halál, az Erő van. Tisztában volt sorsával, mégis boldogan vetette alá magát a végnek. Hiszen tudta, ez még csak a kezdet. Miután egyesül az Erővel, sokkalta nagyobb hatalommal fog rendelkezni, mint a fizikai lét bármelyik periódusában. Hallott arról, hogy néhány a legbölcsebb Jedi mesterek közül képes volt megtartani az egyéniségét az úgynevezett halála után, bár Rajivari szerint az pusztán annak lehetett az eredménye, hogy az Erőnek valamilyen titokzatos oknál fogva szüksége volt még rájuk.

– Nincs érzelem, csak lelki béke – ismételte a Jedik egyik legbölcsebb törvényét.

– A lelki béke hazugság, csakis szenvedély létezik – reccsent egy durva, érces hang.
Rajivari szempillantás alatt megpördült, miközben kezében termett zölden izzó fénykardja. Első megdöbbenését, miszerint képtelen volt megérezni az idegen kisugárzását, hamar eltemette. A vele szemben álló, mozdulatlan férfi sötét köpenybe burkolózott, s az idomait tökéletesen elrejtette. De semmi sem takarhatta el a fejét és az arcát. Rajivari akarata ellenére érezte, hogy eddigi töretlen nyugalma meginog, s az iszonyatnak adja át a helyét.

A köpenyes férfi egy sötét energiahullám volt az Erőben, amely mindenféle úton kijáratot keresett testi börtönéből. A Jedi azonnal felismerte, hogy egy Sith lovaggal áll szemben. Holott úgy hitte, ősi ellenségeik eltűntek a klónháborúkban, számíthatott volna rá, hogy a sötétség sosem puszul el. Ellenségének felemás színű – sárga és vörös színekben izzó – szemeiből egyöntetűen áradt a színtiszta gyűlölet. Feketére mázolt szemüregei még jobban kihangsúlyozták szikrázó tekintetét, s ajkait mintha ellenségei vérével kente volna be. Mindez a betegesen sápadt arccal összhatásban dermesztő megjelenést kölcsönzött a férfinak.

Sordis tudta, hogy elrettentő kisugárzása noha meglepte és kibillentette egyensúlyukból ellenfeleit, kissé meglepődött, amikor a legendás Jedi mester lelkében ugyanannak a bizonytalanságnak a terjedő csápjait vélte érezni, ami legtöbb riválisának a vesztét okozta. Ennek viszont egyéb oka is lehetett, úgymint az, hogy Sordis, sőt egyenesen a Sithek létezéséről a Jedinek fogalma sem volt. Legmerészebb álmaiban sem remélhette, hogy megmérkőzhet élete ellenfelével, ősi riválisával, egy Sith Nagyúrral.

Míg a Jedi maga elé emelte pengéjét, Sordis nem mozdult. Ki akarta használni az utolsó pillanatot is, amíg a vörös bőrű férfi táplálta a saját kételyeit. Habár a Sith megtanulta, hogyan táplálkozzon saját belső érzéseiből és önmagából, hogy felszíthassa gyűlöletét, s ezáltal legyőzhetetlenné váljon, sosem hagyta figyelmen kívül az egyéb érzéseket, amelyekből növelhette a sötét oldal hatalmát.

– Szóval így történt – morogta a Jedi. – Egy Sith koordinálta a támadást. Mostmár értem, hogyan gőzte le a Birodalom a katonáimat.

– Nem – rázta a fejét Sordis. – A rohamosztagosok megkapták a saját feladaikat. Engem viszont nem érdekel a lázadók szánalmas sorsa. Engem te érdekelsz, Jedi – alaposan elnyújtotta az utolsó szót.

Rajivari nem leplezhette meglepetését.

– Hogy érted ezt? – kérdezte.

– Az Uralkodó nevében – kezdte gúnyosan a hivatalos szöveget -, árulás vádjával ezennel elrendelem… a kivégzésedet.

– Az Uralkodó… tud rólam?

– Ő mindenről tud – mondta Sordis, s válaszával párhuzamosan búgva életre kelt fegyverének energiapengéje. A fénykard úgy izzott, mint a férfi lelklben örvénylő gyűlölet. Feleslegesnek látta egyéb magyarátazokba bocsátkozni. Inkább meghagyta a Jedit a saját kételyeiben elbizonytalanodva. Merített a másik érzéseiből, amivel még jobban felszította haragját. Darth Sordis a sötét oldal eleven, tomboló megnyilvánulásává változott.

A másodperc törtrésze alatt cselekedett. A levegőbe szökkenve ellenfele háta mögött kötött ki, s mialatt ezt véghezvitte, indított egy gyilkos csapást a Jedi háta felé. Rajivari elütötte a Sith pengéjét, aki megpördült, s egy sikertelen döfést követően halálos támadósorozatot indított ellensége ellen. A Jedi kénytelen volt hátrálni néhány lépést, mialatt védekező stílusban forgatta maga előtt zöld pengéjét.

Fejében egymást kergették a gondolatok. Az eőbb úgy meglepte a férfi kijelentése, hogy alig tudta kivédeni a szavak után nyomban érkező alattomos támadást. Az Uralkodó egy Sith-et küldött, hogy őt, Rajivarit elpusztítsa. A császár tudta, ki ő. A Sith Rend mitikus történeteiből a mester azt szűrte le, hogy Palpatine nem sokáig maradhat a trónján, ha ilyen szolgákkal veszi körül magát. Talán maga az iszonyatos megjelenésű Sith lesz az új Uralkodó, s a Jedi biztosra vette, hogy a nyomort, ami jelenleg a galaxisban létezett, lehet még fokozni. Abben a pillanatban elhatározta, hogy ha kell, az élete árán, de elpusztítja vadul vagdalkozó ellenfelét.

A Sith otromba, ingerült manőverei messze elmaradtak Rajivari kifinomult vívóstílusától. Ennek ellenére maga is meglepődött azon, hogy képtelen egyetlen támadást is indítani ellenfele irányába, ugyanis a férfi feltartóztathatatlanul nyomult előre. A Jedi kardját lefelé, hegyével a padlónak irányozva védte ki a rézsútos támadást, így dereka egyben maradt. A mozzanatot folytatva megpróbálta kiperdíteni a Sith fegyverét a markából, azonban képtelen volt teljesen lenyomni a másik pengéjét.

A két fénykard egymáson csúszkálva megállapodott.
– Elpusztulsz – jelentette ki a Sith egy önelégült mosoly kíséretében. Rajivari belenézett hajmeresztő tekintetébe, s acélos pillantással állta azt. – Mind elpusztultok. A Jedi Rendnek, s a hőn áhított, hazug békének befellegzett. Népek szenvednek. Csillagok égnek porrá. Nem is értem, miért töritek magatokat! – a horrorisztikus kacaj, amellyel kifejezte fennhatóságát és igazát, fellobbantott valamit a Jedi mester oly nyugodt bensőjében.

Hirtelen vad dühvel lökte el magától a Sithet. Az Erővel megtámogatott lökés a szemközti fal irányába röpítette a férfit, aki azonban vetett egy bukfencet a levegőben, és talpra érkezett. Összeszorított fogai között éktelen gyűlölet szivárgott. Rajivari nem törődött vele, s egyetlen szökkenéssel előtte termett. Mostmár ő irányította a küzdelmet.

Megújult erővel vetette be minden tudását. S bár a Sith leírhatatlan pontossággal védte a csapásait, a Jedi mester tudta, hogy előbb-utóbb elfárad. Legalábbis abban biztos volt, hogy ő maga nem fog. A pengék éles hangokkal estek egymásnak, s szemmel követhetetlen pontossággal cikáztak a két ellenfél kezében. Sordis ide-oda ugrált az összecsapás alatt, de képtelen volt megzavarni ellenfelét.

Rajivari dermedten pillantotta meg a Sith szája sarkában bújkáló elégedett mosolyt. Ekkor rájött, mekkorát hibázott. A Sith játszik vele. Hirtelen ötlettől vezérelve kikapcsolta fegyverét, s hátraszökkent támadója elől. Sordis nem követte, ehelyett hangos kacajban tört ki.

– Lám-lám – mondta bosszantóan leereszkedő hangon – , a nagy Jedi mester kísértésbe esett. Lássuk csak, elég ostoba hozzá, hogy meghaljon, vagy ehelyett igénybe veszi a sötét oldalt, hogy reményt adhasson másoknak?

– Sosem csatlakozom hozzád – köpte ingerülten Rajivari. Nincs érzelem béke van – emlékeztette magát, s néhány szempillantás alatt sikerült egyensúlyba hoznia magát. Mostmár hideg fejjel gondolkozhatott.

– Látod, ez a te veszted – felelte Sordis. – Engem nem ér semmiféle kielégülés, ha megöllek téged. Annál is inkább… elértem azt, amit szerettem volna. Megtörtelek, Jedi. Ezzel az apró mozzanattal elárultad hitvány barátaidat. Mondd csak – sétált közelebb a fal mellett álló férfihoz – , milyen érzés? Milyen a tudat, hogy senkire sem számíthatsz? Oly sok életet mentettél már meg, s lám, neked senki sem segít. Mélyebbre süllyedtél, mint én.

– A szavak semmit sem érnek – szólt a Jedi. Nyugalmának tökéletes tudatában maga elé emelte pengéjét, s belenézett a hátborzongató szemekbe. – Te vagy az, aki vesztett. A béke…

– A béke hazugság! – ordította Sordis, s meglendítette fénykardját. Rajivari nem váratta, irtózatos tempóban megiramodott az álnok Sith felé. Az Erő tisztán áramlott át a lelkén, eltörölve az iménti feketeséget. A világos oldalon keresztül látott. Csapásra emelte pengéjét, s a levegőbe szökkenve lesújtott. Következő megrökönyödésében már képtelen volt tisztán gondolkozni. Az energiakisülések eltalálták, s messze repítették Sordistól. Egész testét iszonyú kín járta át, amint a villámok formájában jelentkező sötét oldal átjárta midnen egyes porcikáját. Üvöltött kínjában, s fénykardjának markolata rég porrá omlott ujjai között.

A Sith Nagyúr arcán folyamatosan megcsillant a kisülés felvillanásainak fénye, s a férfi arcára tébolyult kifejezés költözött. Ez félelmetesebb volt az összes eddiginél, amit Rajivari valaha is látott. Ott és akkor tudta, számára eljött a vég. És a galaxis számára is.

Sordis abbahagyta a kínzást, s lassú léptekkel a tehetetlenül füstölgő Jedihez lépett. Néhány pillanatig figyelmesen tanulmányozta a számára ismeretlen fajhoz tartozó férfi vörös bőrét, ami most repedezetten felfeslett az arcán. Táplálkozott szenvedéseiből, s megnövelte a saját erejét. A csata és a gyors küzdőmódszere ellenére cseppnyi fáradtságot sem érzett. Nem hagyta, hogy a harc hevében benne rekedt sötét energiák elpárologjanak. A béke hazugság – emlékeztette magát. – Csakis szenvedély létezik.

Felemelte a kezét, és újból támadott. Az Erő energiái átáramoltak Sordison keresztül, s a Jedi mesterre özönlöttek. Rajivari ordító teste előbb befeketedett, aztán a mester elhalkult. Sordis porrá égette őt, aztán fejére helyezte köpenyének kámzsáját, majd aktiválta pengéjét, s beledöfte az irányítóközpont számítógépébe. Még a vörösen izzó fénykardból is kék szikrák sugároztak mindenfelé.

Darth Sordis eltette a fegyverét, majd értesítette a parancsnokát, hogy pusztítsa el a várost.

 

 

 

 

 

A Köztársaság romjai – Döntések

Hosszú kihagyás után folytatjuk A Köztársaság romjai című sorozatunk második évadát. A 20. rész írója a csapatunk legújabb tagja, Matt. A lenti képre kattintva máris olvashatjátok a Döntések című epizódot.

Bár hőseink legyőzték az azkabetek organikus hajóját, mégis egy kitörni készülő háború közepén találják magukat, ahol talán végzetes döntéseket kell hozniuk. Azonban egy másik üldözőjükkel sem számoltak el teljesen…

Jövő héten már a dupla évadzáró első részével folytatjuk. :)

Az Ex-Jedi – 20. fejezet

A fejezetet itt találod PDF formátumban…

Minden egy átlagos, nyugis napnak tűnt a Reaver fedélzetén. Carl a kabinjában heverészett, Ventris pedig megpróbált összeütni valamit a konyhában, mialatt Fenn bőszen figyelte a hiperteret. A férfi majdnem el is szenderedett unalmában, pedig még délután két óra sem lehetett. Aztán úgy gyulladtak fel a vészjelzők, mintha maga a halál veszedelmes mennydörgése sújtott volna e kicsiny bárka fedélzetére.

– Szökik az energia! – ordított fel Fenn, hogy a többiek is értesülhessenek a baljós veszedelem felől, elvégre a következő percekben dől majd el az életük.

– Mi az, hogy szökik? – ért oda elsőként Carlos, értetlenül állva a történtek előtt.

– Valahol szivárog a 7-es! – jött az egyértelmű felelt, mikor Ventris is idetalált.

– Az hogy lehet? Nem helyrehoztuk a múltkor? – ugyan Jaris már nem válaszolt erre a kérdésre, a hirtelen felgyúló vészfények és a széndioxidjelzők utánozhatatlanul éles moraja tökéletesen kielégítette a kíváncsiságát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az Ex-Jedi – 19. fejezet

A fejezetet itt találod PDF formátumban…

A sikeres szökést követően Fenn úgy döntött, hogy a hajót a lehető leghamarabb fel kell tölteni az élet szempontjából létfontosságú dolgokkal, mint például élelemmel. Ezért egyből a legközelebbi ismert rendszer, a Bespin felé vette az irányt. Aztán valami azt súgta neki, hogy oda nagyon nem kéne menni, ezért a rendszer közelében lévő űrállomások egyikében egyezett meg az egyre éhesebb társaival.
Odaérkezve már csak egyetlen dolog hiányzott: a pénz.

Mivel Xilt sosem körözték, és a bakszámláját megosztotta Sigillel, aki végül elvette tőle, ezért ő volt az egyetlen, aki rendelkezett némi költőpénzzel. A teljesség kedvéért ötezer kreditet vett ki, amiből sikerült újratölteni a Reaver pofátlan módon kirámolt készleteit, a maradékot pedig berakta a „közösbe”, hogy legyen egy kis költőpénz. Ezzel az öreg kárára ugyan, de megoldódott a probléma, viszont egy hétbe sem telt bele, mikor egy újabb, még kredit által sem enyhíthető gond adódott. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az Ex-Jedi – 18. fejezet

A fejezetet itt találod PDF formátumban…

Nem meglepő módon, Sigil azonnal a szökésen kezdett agyalni, amint „bekísérték” a cellájába. Mivel kezdettől fogva úgy kezelték, mint valami kutyát, nem tulajdonított magának túl sok értéket a Birodalom árgus szemében. Az ehhez hasonló esetekben, azt sem tudja, hogy szökjön meg. Azonban tudta, hogy ezúttal Ann is az elnyomók gaz karmai közé került. Semmiképpen sem akarta megkockáztatni, hogy baja essen.
Mindezek fényében a legkézenfekvőbb megoldás mellett döntött.

– Hé, te! – szólította meg a cellájához legközelebb álló rohamosztagost, aki elsőre, észre sem akarta venni, aztán másodszorra sem. Végül aztán csak a férfi felé irányzott egy rosszalló pillantást a vaskos sisakján keresztül. Ez bőven elegendőnek bizonyult Sigil számára, hogy eszközölhessen egy elmetrükköt. – Kapcsold le a cellákat!

– Bocs, öreg harcos, sajnos rajtam nem fognak a hókuszpókuszaid – vigyorgott a birodalmi szélesen a sisakja alatt. – Drake admirális elrendelte, hogy a jedik mellé csak olyan személyeket engedjenek, akikre nem hat az ilyen. Egy kattintás ide a folytatáshoz….