Most akkor mi is a Han Solo-film címe?

A Disney eddig is azt a stratégiát követte, hogy egyszerre csak egy filmet promotál. Az utolsó Jedikről sem tudtunk sokat, amíg el nem ült a hacacáré a Zsivány Egyes körül. Feltételezhetőleg most is ez a terv, azonban most nem számolhatnak egy évvel a két film között, ugyanis Han Solo filmje májusban kerül bemutatásra. Ebből következik, hogy már most kevesebb idő van a premierig mint egy év. És nem nagy túlzás, ha azt mondjuk, semmit sem tudunk a filmről. Még a címét is csak találgattuk… egészen mostanáig?
Folytatás

Az utolsó Jedik: érdekességek és fotók a Vanity Fairtől

A Vanity Fair mostani számában, melyet a Star Wars 40. évfordulójának szenteltek, sok-sok új fotót és érdekességet találhatunk Az utolsó Jedikkel kapcsolatban. Íme a négyfajta a borító (kattra nőnek):



Folytatás

Képek az ifjú Han Solóról és másokról

A TMZ-nek hála először vethetjük szemünket Alden Ehrenreich Solójára és a film furábbnál furább járgányaira:

Han Solo: kiszivárgott koncepciórajzok és részletek Woody Harrelson szerepéről

Mivel eddig borzasztóan kevés információt kaptunk a jövőre érkező (mééééég mindig cím nélküli) Han Solo-moziról, örülhetünk, hogy felbukkantak az alábbi képek az eBayen. Az első adagban láthatjuk a fiatal Hant A Birodalom visszavágban viselt ruhájában (bár erről el tudjuk képzelni, hogy nem eredeti rajz), és egy versenyrobogót:


Folytatás

Érkezik a Thrawn és folytatódik a Legendák!

A Szukits jóvoltából már előrendelhető Timothy Zahn legújabb (és egyben első kánon) könyve, a Thrawn. A puhafedeles kiadás 420 oldalon érkezik június 28-án.

Szukits

A váratlanabb hír, hogy a Legendák-sorozat magyarul elérhető köteteinek száma is gyarapodik, méghozzá egyszerre kettővel. Alan Dean Foster 2002-es A klónok támadása tie-inje, A közelgő vihar (The Approaching Storm) és Karen Traviss Életre-halálra (No Prisoners) című, 2009-es regénye június 14-én jelenik meg.
A három cím együtt is előrendelhető, ebben az esetben 40% az engedmény. :)

Holnap kezdődik a Celebration, nézd online!

Nyakunkon az idei Celebration, ami nem kevés újdonsággal kecsegtet, hiszen alig tudunk valamit hivatalosan a Lucasfilm terveiről. Az idén Orlandóban megrendezésre kerülő eseményt a Youtube-on követhetjük majd figyelemmel. A stream magyar idő szerint holnap, azaz április 13-án 17:00-kor kezdődik és április 16-án 23:00-kor ér véget.

Rey

Folytatás