Veszélyben Mos Espa

Mos Espa

Valószínűleg nemsokára maga alá temeti a homok Mos Espa űrkikötőjét, melyet 1997-ben építettek a Baljós Árnyak számára, jelenti a BBC.
A tudósok már évek óta viszonyítási pontkén használják a sivatag közepén felépített díszleteket arra, hogy a vándorló dűnék mozgását figyeljék. Az egyik ilyen dűne érte el az épületek szélét, és évenkénti 15 méteres sebességével hamarosan el is nyeli őket. Évek múltán, ha a homok elvonul, Watto boltjának és a piactérnek helyet adó díszletek újra felbukkannak majd, azonban biztos nem a mostani állapotukban. Ahogy Anakin mondta: “A homokvihar nem tréfa!”
Folytatás

Baljós árnyak adatlap

Egyre közeledik február, amikor is ismét a mozikba kerül a Baljós árnyak. Persze most 3D-ben. ;) Ennek apropójából elkészítettem a film adatlapját, ahol megtalálható néhány érdekesség, előzetesek, infó a regényváltozatról, a filmzenéről, a színészekről. Igyekszem majd tovább bővíteni, ahogy az időm engedi. Ha bármi hibát találtok benne, jelezzétek! Plusz infókat is szívesen fogadok, amivel ki lehet egészíteni (persze forrás megjelölésével). :) Katt a képre!

Star Wars I. rész – Baljós árnyak

Alap információk

Rendezte: George Lucas
Írta: George Lucas
Producer: Rick McCallum
Zene: John Williams
Hossz: 136 perc
Megjelenés: 1999. szeptember 16. (MO)
3D megjelenés: 2012. február 9. (MO)

Felvezető szöveg

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának tervét heves viták övezik.

A kapzsi Kereskedelmi Szövetség úgy próbálja elérni célját, hogy felfegyverzett csatahajóival blokád alá veszi a parányi Naboo bolygót.

Míg a Köztársaság Szenátusában véget nem érő szócsaták zajlanak az aggasztó eseményekről, a Főkancellár titokban útnak indít két Jedi lovagot, a béke és az igazság őrzőit, hogy oldják meg a konfliktust…

Előzetesek

Színészek

  • Ewan McGregor – Obi-Wan Kenobi
  • Natalie Portman – Amidala királynő/Padmé
  • Liam Neeson – Qui-Gon Jinn
  • Jake Lloyd – Anakin Skywalker
  • Samuel L. Jackson – Mace Windu
  • Ian McDiarmid – Palpatine szenátor
  • Ray Park – Darth Maul
  • Pernilla August – Shmi Skywalker
  • Silas Carson – Nute Gunray/Ki-Adi-Mundi
  • Anthony Daniels – C-3PO
  • Kenny Baker – R2-D2
  • Frank Oz – Yoda
  • Ahmed Best – Jar Jar Binks
  • Terence Stamp – Valorum főkancellár
  • Oliver Ford Davies – Sio Bibble
  • Hugh Quarshie – Panaka kapitány
  • Keira Knightley – Sabé
  • Andy Secombe – Watto

Zene

A zenét John Williams komponálta és a London Symphony Orchestra előadásában rögzítették. A filmzenékből kétféle kiadás jelent meg. Az első tizenhét darab zenei aláfestést tartalmaz. A második, gyűjtői kiadás hatvannyolcat, olyan részletekkel, melyek a film végleges változatából kimaradtak.

  • 1 – Star Wars Main Title and The Arrival at Naboo – 2:55
  • 2 – Duel of the Fates – 4:14
  • 3 – Anakin’s Theme – 3:05
  • 4 – Jar Jar’s Introduction and The Swim to Otoh Gunga – 5:07
  • 5 – The Sith Spacecraft and The Droid Battle – 2:37
  • 6 – The Trip to the Naboo Temple and The Audience with Boss Nass – 4:07
  • 7 – The Arrival at Tatooine and The Flag Parade – 5:07
  • 8 – He Is the Chosen One – 3:53
  • 9 – Anakin Defeats Sebulba – 4:24
  • 10 – Passage Through the Planet Core – 4:40
  • 11 – Watto’s Deal and Kids at Play – 4:57
  • 12 – Panaka and the Queen’s Protectors – 3:24
  • 13 – Queen Amidala and The Naboo Palace – 4:51
  • 14 – The Droid Invasion and The Appearance of Darth Maul – 5:14
  • 15 – Qui-Gon’s Noble End – 3:48
  • 16 – The High Council Meeting and Qui-Gon’s Funeral – 3:09
  • 17 – Augie’s Great Municipal Band and End Credits – 9:37

Érdekességek – a teljesség igénye nélkül

  • A díszleteket olyan magasra építették, amilyen magasak a színészek voltak, a többi részt természetesen számítógépes grafikával pótolták. Azonban Liam Neeson túl magasnak bizonyult, ezért újabb 150.000 dollárt kellett költeni arra, hogy kijavítsák a díszleteket.
  • Qui-Gon Jinn kommunikátora valójában egy átalakított Gilette Sensor Excel Razor női borotva.
  • Amidala királynő piros ruháját, melyet a trónteremben is visel, nyolc hétig készítették.
  • A korai vázlatok szerint Amidala királynő az Utapau bolygó uralkodója lett volna. Ezt a nevet azonban elvetették és később ezen a bolygón csapott össze Obi-Wan Kenobi és Grievous tábornok A Sith-ek bosszúja című részben.
  • Qui-Gon szinte ugyanazokkal a szavakkal írja le Mos Espát, mint Obi-Wan Kenobi az Egy új reményben Mos Eisleyt.
  • Egyetlen olyan jelenet van a filmben, ahol nem használtak vizuális effektusokat, ez pedig az a rész, amikor a neimoidi hajó tárgyalótermébe beárad a mérgező gáz.
  • A forgatás során Ewan McGregor folyamatosan utánozta a fénykardok búgó hangját. Ezt az utómunkálatok során kellett eltávolítani a felvételekről.
  • Natalie Portman hangját digitálisan elváltoztatták, hogy legyen némi különbség Padmé és Amidala királynő hangja között.
  • Azokban a jelenetekben, amikor Padmé és Amidala királynő is szerepelnek, Natalie Portman játssza Padmét, Keira Knightley pedig Sabét, a királynő egyik udvarhölgyét, aki egyben a hasonmása is.
  • A klasszikus trilógiában a fénykardok aktiválását illetve deaktiválását sose láthattuk, ez először a Baljós árnyakban látható.
  • Ewan McGregor, aki Obi-Wan Kenobit játssza, Denis Lawson unokaöccse. Lawson a klasszikus trilógiában Wedge Antillest alakította.
  • A Baljós árnyak volt az első Star Wars film, ami megjelent DVD-n.
  • Eredetileg Bail Organa is szerepelt volna a szenátusi részben, de az Adrian Dunbarral forgatott jelenetet végül kivágták és a karakterét átnevezték Bail Antillesnek, akit később Panaka kapitány is emleget.
  • A rohamdroidok eredetileg fehérek lettek volna, mint a klasszikus trilógia rohamosztagosai, de később George Lucas megváltoztatta a színüket.
  • Natalie Portman nem tudott ott lenni a film bemutatóján, mert az érettségijére készült.
  • Darth Maul nem az őt alakító színész (Ray Park) hangján szólalt meg az angol verzióban, hanem Peter Serafinowicz kölcsönözte neki a hangját.
  • A film 136 percéből nagyjából 10-15 perc nem tartalmaz semmilyen speciális effektet.
  • A fiatal Obi-Wan Kenobi szerepét eredetileg Kenneth Branagh-nak szánták volna.
  • Ebben a filmben is elhangzik a Wilhelm sikoly, mégpedig akkor, amikor a hangárban lelőnek egy őrt.
  • Amikor Natalie és Keira már kosztümben voltak és a sminkjük is elkészült, annyira hasonlítottak egymásra, hogy Keira édesanyjának is gondot okozott különbséget tenni köztük.
  • Darth Mault eredetileg Benicio Del Toro játszotta volna.
  • 12 évvel a film bemutatója utána Liam Neeson (Qui-Gon Jinn) és Pernilla August (Shmi Skywalker) ismét régi karaktereik bőrébe bújhattak, jobban mondva az animált karaktereknek kölcsönözhették a hangjukat a The Clone Wars animációs sorozat Overlords című epizódjában. Neeson a Ghosts of Mortis című részben is közreműködött.

Kimaradt jelenetek

  • A vízesés jelenet – Amikor Qui-Gon, Obi-Wan és Jar Jar megérkeznek a Naboo fővárosába, Theedbe a bongóval, éppen egy hatalmas vízesés előtt találják magukat és gyorsan el kell hagyniuk a járművet.
  • A verseny előtti reggel – Anakin korán felkel, hogy javítgassa még kicsit a fogatot, ekkor vált pár szót Padméval.
  • A versenyzők bemutatása – Ez a jelenet több versenyzőt és a tömegben felbukkanó lényt is bemutat.
  • Kibővített második kör – Ebben a körben láthatjuk Sebulba kreatív szabályértelmezési módszereit és a bizonyítékot, hogy Anakin mennyire különleges.
  • Anakin összetűzése Greedóval – Ez a jelenet a verseny után következik és bemutatja Anakin agresszív oldalát, de végül kivágták, mert George Lucas úgy szerette volna bemutatni Anakint, mint egy jó fiút, aki később gonosszá válik.
  • Búcsú Jirától – Ez a jelenet akkor játszódik, amikor Qui-Gon és Anakin elhagyják Mos Espát és elbúcsúznak Jirától. Darth Maul egyik droidja követni kezdi őket, de rövid idő után Qui-Gon észreveszi és megsemmisíti.
  • A légitaxi – A taxiút tíz másodperccel többet mutat Coruscantból.

Regény

A Baljós árnyak regényváltozatát Terry Brooks írta. Ellentétben a klasszikus trilógia regényváltozataival, a regény olyan jeleneteket tartalmaz, amik a filmben nem szerepelnek. Ezeket Terry Brooks találta ki kifejezetten a könyvváltozathoz. Az első két fejezet Anakin legutóbbi versenye után játszódik, egy későbbi fejezet pedig Anakin és egy sérült buckalakó találkozását írja le.

Brooks még a regény megírása előtt találkozott George Lucasszal és ekkor már kapott pár infót a 2. és 3. részről. Valószínűleg ezeknek az információknak köszönhető, hogy a buckalakós rész utal Anakin édesanyjának későbbi halálára, és hogy Anakin Padmé távozása miatt érzett dühtől forrongva összeverekszik egy rodiai gyerekkel.

A regényből a Sith-ek történetét is megismerhetjük, még Darth Bane-t is említik benne. Brooks memoárja szerint egy órán keresztül beszélt telefonon Lucasszal, mire sikerült megvitatniuk a Jedik és a Sith-ek történelmét. Tehát a könyvben szereplő információk magától Lucastól származnak.

Brooks memoárjának 14. fejezetét a Baljós árnyak regényváltozatának szentelte és leírta, hogy ez igazán remek tapasztalat volt a számára.

Díjak és jelölések

  • Oscar-díj jelölés: a legjobb hang
  • Oscar-díj jelölés: a legjobb hangeffekt vágás
  • Oscar-díj jelölés: a legjobb vizuális effekt
  • BAFTA jelölés: a legjobb hang
  • BAFTA jelölés: a legjobb vizuális effekt
  • Saturn-díj: a legjobb kosztüm
  • Saturn-díj: a legjobb hang
  • Saturn-díj jelölés: legjobb színész (Liam Neeson)
  • Saturn-díj jelölés: legjobb rendező (George Lucas)
  • Saturn-díj jelölés: legjobb maszk
  • Saturn-díj jelölés: legjobb fiatal színész (Jake Lloyd)
  • Saturn-díj jelölés: legjobb fiatal színésznő (Natalie Portman)
  • Saturn-díj jelölés: legjobb sci-fi film
  • Saturn-díj jelölés: legjobb férfi epizódszereplő (Ewan McGregor)
  • Saturn-díj jelölés: legjobb női epizódszereplő (Pernilla August)