Cad Bane saját sorozatot kap

A legújabb pletykánkat most a Yahoo szolgáltatja, melyhez az ötletet a Netflixre érkező Marveles sorozatok adhatták: Cad Bane, a The Clone Wars egyik fejvadásza akár saját sorozatot is kaphat, állítja a forrás. De azért még azt is hozzátette, hogy nagyon korai még erről beszélni. “Ez még csak egy sorozat, de nagy esély van még többre, melyek mindegyike egy-egy karakterre koncentrálna.”

A Making Star Warstól Jason is hallott ezekről a pletykákról, de ő is úgy véli, hogy még korai erről beszélni, mert egyelőre semmi jelentős előrehaladás sem történt az ügyben. Ő azonban olyan infókat is hallott, miszerint a sorozat nem is animációs lenne, hanem élőszereplős. Persze tegyük hozzá, hogy a forrása nagyon szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy lesz-e ebből egyáltalán valami.

Azt kell mondanom, hogy én is nagyon szkeptikusan állok a dologhoz, főleg, hogy egy Cad Bane-re fókuszáló sorozatról van szó. Nemhogy animációs sorozatot nem tudnék elképzelni vele, na de élőszereplőset? Szerintem ő bőven olyan karakter, aki néha-néha tiszteletét teszi egy-egy epizódban és kész. Engem nem igazán érdekelne a téma… Ti mit gondoltok róla? Milyen karakter főszereplésével néznétek sorozatot?

Boba Fett, Cad Bane és Aurra Sing – Őket nem látjuk újra

A TheForce.Net értesülései szerint az ígért “bónusz tartalom” két történetívből fog állni. Ez a legjobb esetben is maximum 8 részt jelenthet.
Azt, hogy ezekhez a részekhez mikor és milyen módon juthatunk hozzá, még nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy mit nem fogunk látni bennük:

A Boba Fett-tel és a hőseinket évadokon át fenyegető, többi fejvadásszal foglalkozó epizódok azon történetek közé tartoznak, melyek nem élik túl a műsor törlését. Ez a történetív, mely a forrásaim szerint, már majdnem teljesen készen volt, megmutatta volna nekünk Cad Bane és Aurra Sing sorsát.

Ezt a döntést (ha tényleg igaz) nehéz megérteni, hiszen a sorozat minden lezárásból csak profitálna.
A két ívből az egyik valószínűleg a 66-os paranccsal foglalkozik majd, ahogyan a videóban is láthattuk. Szerintetek miről szól majd a második?

Episode #03 – Children of the Force

Információk

Magyar cím: Az Erő gyermekei
Írta: Henry Gilroy, Wendy Meracle
Rendezte: Brian Kalin O’Connell

Fontosabb szereplők: Cad Bane, Obi-Wan Kenobi, Ahsoka Tano, Anakin Skywalker, Mace Windu, Darth Sidious, Palpatine főkancellár, Yoda, Cody
Helyszín: Coruscant, Rodia, Naboo, Black Stall Station, Mustafar

Szinkronhangok

  • Cad Bane (Háda János)
  • Anakin Skywalker (Moser Károly)
  • Ahsoka Tano (Molnár Ilona)
  • Obi-Wan Kenobi (Anger Zsolt)
  • Yoda (Versényi László)
  • Yularen admirális (Jakab Csaba)
  • Narrátor
  • Mace Windu (Kőszegi Ákos)
James Mathis III
  • Typho kapitány (Maday Gábor)
  • Mahtee Dunn
  • RO-Z67
  • Klónok (Varga Rókus, Berzsenyi Zoltán)
  • Darth Sidious (Gruber Hugó)
  • Palpatine főkancellár (Gruber Hugó)

Rövid tartalom

Cad Bane megszökik a holocronnal, hogy Darth Sidious parancsára felkutassa az Erő-érzékeny gyerekeket a Galaxiban. Obi-Wan elől sikerül ismét elszöknie, de Anakin és Ahsoka feltartóztatják a Naboo-n, hogy kifaggassák Bane-t az elrabolt gyerekek tartózkodási helyével kapcsolatban…

Galéria

Kvíz

Kvíz #03
Children of the Force

Episode #02 – Cargo of Doom

Információk

Magyar cím: Végzetes rakomány
Írta: George Krstic
Rendezte: Rob Coleman

Fontosabb szereplők: Cad Bane, Ahsoka Tano, Anakin Skywalker, Bolla Ropal, Rex, Yularen admirális, Nute Gunray
Helyszín: A Devaron feletti űr

Szinkronhangok

  • Cad Bane (Háda János)
  • Anakin Skywalker (Moser Károly)
  • Ahsoka Tano (Molnár Ilona)
Tom Kenny
  • Nute Gunray (Végh Péter)
  • Yularen admirális (Jakab Csaba)
  • Narrátor
  • Klónok (Varga Rókus, Berzsenyi Zoltán)
  • Bolla Ropal
Matthew Wood
  • Droidok (Molnár Levente)

Rövid tartalom

Anakin és Ahsoka Cad Bane nyomába erednek, hogy visszaszerezzék tőle a Jedi holocront. A Devaron felett találnak rá a fejvadász hajójára, amire át is szállnak…

Galéria

Kvíz

Kvíz #02
Cargo of Doom

Episode #01 – Holocron Heist

Információk

Magyar cím: Harc a holokronért
Írta: Paul Dini
Rendezte: Justin Ridge

Fontosabb szereplők: Cad Bane, Ahsoka Tano, Anakin Skywalker, Obi-Wan Kenobi, Todo 360, Cato Parasitti, Jocasta Nu, Mace Windu, Yoda
Helyszín: Felucia, Coruscant

Szinkronhangok

  • Yoda (Versényi László)
  • Narrátor
  • Obi-Wan Kenobi (Anger Zsolt)
  • Plo Koon
  • Anakin Skywalker (Moser Károly)
  • Ahsoka Tano (Molnár Ilona)
  • Klónok (Varga Rókus, Berzsenyi Zoltán)
  • Ord Enisence
  • Cad Bane (Háda János)
  • analizáló droid
  • Todo 360 (Kossuth Gábor)
Flo DiRe
  • Jocasta Nu (Kassai Ilona)
  • Cato Parasitti (Kiss Eszter)
  • Mace Windu (Kőszegi Ákos)
  • Darth Sidious (Gruber Hugó)

Rövid tartalom

Cad Bane néhány segítőjével bejut a Jedi Templomba, hogy Darth Sidious megbízásából ellopjon egy Jedi holocront. Ahsoka, Anakin és Obi-Wan a többi mester segítségével próbálják elkapni a fejvadászt, mielőtt meglóg az értékes holmival.

Érdekességek

  • Az epizód elején a navigációs tiszt azt a parancsot adja ki a lövészeknek, hogy a hajó bal oldala felől támadó szeparatista fregattokra koncentráljanak, de a lövéseket egy jobbról közelítő fregatt kapja.
  • A forgatókönyv szerint Ki-Adi-Mundi is részt vett volna a Jedi Tanács megbeszélésén, de amikor az epizód készült, az animációs modell még nem volt kész, ezért a cereai Jedi mester csak a második évad későbbi epizódjaiban tűnik fel.
  • A holokronok először Tom Veitch and Cam Kennedy képregénysorozatában, a Dark Empire-ben (Sötét Birodalom) tűntek fel. A sorozat 1991-ben és 1992-ben jelent meg. Azóta a holokronok szerves részét képezik az EU-nak, megjelentek már regényekben és játékokban is, de filmen itt láthatóak először.
  • Két coruscanti épület oldalán a következő feliratok szerepelnek Aurebesh betűkkel: “THE HOLE” (A lyuk), “PURPLE WER” ().
  • Bolla Ropal adatlapján a következő információk szerepelnek Aurebesh betűkkel:
    ROPAL, BOLLA
    SZÜLŐBOLYGÓ – RODIA
    KÉPESSÉG: KÉRDÉSES
    FENYEGETÉSI POTENCIÁL: MINIMÁLIS
    MINDEN EGYÉB INFORMÁCIÓ KORLÁTOZVA
  • Az Aurebesh betűk Cato/Ord Enisence billentyűzetén fejjel lefelé vannak.
  • Cad Bane bombáin a következő felirat olvasható: “COUNTDOWN TO DEATH” (Visszaszámlálás a halálig).
  • Az egyik löveghajó orrán Plo Koon egységének jele látható, mely magát a Jedit ábrázolja két klónsisak társaságában. A fölötte lévő felirat Aurebesh-ből átírva: “PLO’S BROS” (Plo Tesói).

Galéria

Kvíz

Kvíz #01
Holocron Heist