Jelentés az Abu Dzabi-i forgatásról

A VII. epizód munkálatainak Abu Dzabi-i helyszínről először úgy egy hónapja hallottunk, de nem sokkal később már képeket is kaptunk a díszletekről (minden bizonnyal egy AT-AT talpáról).

Abu Dzabi

A sivatagi forgatási-helyszín azóta sok változáson ment keresztül, ha hihetünk a The Nationalnek, a helyi újságnak, mely a fent említett fotókat is szállította:

A forrásaink jelentik, hogy a díszletek lassan elnyerik végleges formájukat. Egy “egész világ” épült az egyik helyszínen egy sósivatagra: egy “kompszerű” űrhajó, egy hatalmas torony, egy “nagy, több évszázadosnak tűnő piac”, valami, amit a stáb csak az “űrlény ház”-ként emleget, továbbá 10-15 “nagyon gyors buggy”, melyeket turbinák hajtanak. (Tatooine-i homoksiklók esetleg?)

Az újság szerint továbbá rengeteg robbanóanyagot is használ a stáb, illetve készítettek egy nagy krátert is. Ha minden igaz, az érdembeli forgatás május 13-án, azaz holnap kezdődik nagyon szigorú biztonsági felügyelet mellett.

Már forog a VII. epizód!

Megint itt az ideje egy kis körbetekintésnek VII. epizód témában.
Az utóbbi napok talán legfontosabb híre, hogy valahol, valakik már elkezdték filmre vinni az új rész jeleneteit. Erről maga Alan Horn, a Disney Stúdió elnöke számolt be, szóval nagyon nem pletyka:


Folytatás

Doctor Who és egyéb színészpletykák

Doctor Who

A Bleeding Cool szerint Matt Smith, a Ki vagy Doki? jelenlegi címszereplője jelentkezett a VII. epizód egyik szerepére. Persze pletyka az egész, de mindenképpen érdekes lenne Doctor Who-t (esetleg) fénykarddal látni szónikus csavarhúzó helyett. A forgatás bőven beleférne Smith idejébe, hiszen decemberben búcsúzik a sorozattól. Nem ő lenne az első Doctor, aki ellátogat a messzi-messzi galaxisba, hiszen David Tennant még Emmy-t is nyert Huyang, a fénykardépítő droid megformálásáért A klónok háborújában.

A másik brit színész, akiről mostanában azt rebesgetik (legalábbis a színész maga), hogy meghallgatták az egyik szerepért, az Jason Flemyng (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, Blöff). Róla nagyjából egy éve lehetett utoljára hallani, mikor azt jósolta, hogy Matthew Vaughn lesz a rendező. Nagy kérdés, hogy mennyire lopta be magát a Lucasfilm szívébe azzal, hogy posztolta a rá vonatkozó forgatókönyvrészlet egy oldalát. Persze nagyrészt olvashatatlan, de akkor is.
Folytatás