Lando

Star Wars #1

Írta: Charles Soule (Death of Wolverine, Inhuman, She-Hulk)

Rajzolta: Alex Maleev (Daredevil, Spider-Woman, Moon Knight)

Terjedelem: füzetenként 19-24 oldal

Futott: 2015. július – 2015. október

Éra: a Lázadás kora

Galaktikus idő: A IV. és az V. epizód között valamikor (0-3 ABY)

Ismeritek… imádjátok… most csatlakozzatok hozzá, ahogy a sarmőr Lando Calrissian az eddigi leghúzósabb melóján vesz részt a saját képregénysorozatában! Mielőtt elkötelezte magát a Lázadás mellett, mielőtt Felhőváros vezetője lett, Lando csalással, csábítással és néhány jól irányzott mosollyal boldogult a galaxisban.

Lobottal az oldalán Lando egy felettébb értékes hajó ellopására készül… de lehet, hogy ezúttal nagyobbat harapott, mint amit le tud nyelni?

SPOILERek következnek!
A Princess Leia befejeztével újabb ötrészes minisorozatot indított a Marvel, ezúttal Lando Calrissiannal a középpontban. A történet elején Lando és társa, Lobot éppen a Castellen próbálják visszafizetni tartozásukat a bűnöző Torennek. Miután az előző stikli teljesítését nem fizette meg úgy, ahogy Landóék remélték, belemennek Toren melójába, melyért cserébe az elengedné a tartozást, és még maradna is nekik. A munkára velük tart egy ugnaught tudós és egy klónozott, génmódosított ikerpár, akik rendkívül jól bánnak a pengével. A feladat egy különleges luxushajó ellopása, melyről azonban menet közben kiderül, nem másé, mint az Uralkodóé, aki egy Chanath Cha nevű, titokzatos fejvadászt küld utánuk.

Az első két füzet olvasása után valahogy nem volt egyértelmű, merre tart a történet, és ha havonta olvasta az ember a számokat, könnyen elfelejthette, kit hogy hívnak, és mi is történt az előző számban. Közvetlenül egymás után olvasva viszont teljesen más élményt nyújt a minisorozat, és a harmadik számtól nagyon jó és feszes sztorit kapunk. Lando karakterét rendkívül jól eltalálta Soule, és megfelelően egyensúlyoz a nőcsábászi, a szerencsejátékosi és a bűnözői oldalai között. Hallani lehetett olyan kommenteket az interneten, hogy “Lando nem is ilyen gyáva”. Nos, itt sem az, csupán okos. Kibeszéli magát a bajból, és ha az nem megy, hát ő lő először. A valódi meglepetés és ínyencfalat azonban nem Lando, hanem Lobot. Az ő karaktere az, akit az EU-hoz képest teljesen átírtak, és minden szempontból a javára változott. Azelőtt Felhőváros szolgálója/irányítója volt fiatal kora óta, most Lando régi jó barátja lett, aki vele együtt kerül a Bespinre. Lényegében ő lett Lando Csubakkája. Testvéries kapcsolatuk mindkét karaktert egy kicsit valóságosabbá teszi. Arra pedig, hogy miért nem halljuk Lobotot beszélni A Birodalom visszavágban, megható és esetleges további történeteknek megágyazó magyarázatot kapunk.
Az, hogy az Aj^6-os fejpánttal gondok lehetnek, már a Lázadókban is szerepet kapott, azonban ott más hatása volt. Tseebo megőrült, Lobot csak “robot” lett. Persze, lehet korábbi konstrukció, de az is lehet, hogy csak másként hat emberre és rodiaira.

Lando & Lobot

A rajzok jól szolgálják a történet hangulatát, és enyhén stilizáltak, ahogy a Princess Leia esetében. Cassaday Star Wars-beli munkáját hol jónak, hol rossznak találhatta az ember, ahogy folyamatosan azon küzdött, hogy a színészek arcát varázsolja a papírra, de nem mindig sikerült. Ezen a téren Maleev az okosabb utat választotta, és úgy rajzolta meg Landóékat, hogy hasonlítsanak, amennyire kell, de közben tudja is panelről panelre hozni ugyanazt a kinézetet.
Az a bizonyos hangulat pedig könnyed, de közben mégis komoly, ahogy annak egy Calrissian-sztoriban lennie kell. A kedvenc poénom az volt, mikor a sztori közepén Lando csak úgy mellékesen azt mondja az ugnaught történésznek, hogy egy “lenyűgöző hölgy”, miközben a legkisebb utalás sem volt rá, hogy a karakter nem egy öreg férfi. De persze, hogy nő. Hiszen Landóról beszélünk. Brr…

Érdemes olvasmány, ami akár A Birodalom visszavág előzmény-képregényének is tekinthető.

A füzetek:

Lando #1
Lando #1
2015-07-08
(magyarul)
Lando #2
Lando #2
2015-08-12
(magyarul)
Lando #3
Lando #3
2015-08-26
(magyarul)

Lando #4
Lando #4
2015-09-16
(magyarul)
Lando #5
Lando #5
2015-10-07

Felvezető könyvek a 7. epizódhoz

Idán ősszel sem fogunk olvasnivaló nélkül maradni, a StarWars.com-on megjelent cikk alapján el leszünk látva könyvekkel, képregényekkel és a fiatalabb korosztályt megszólító regényekkel is.

Érkezik A Jedi visszatér után játszódó Aftermath című regény Chuck Wendigtől. A borítója semmi extra, de én mégis imádom. :) Sőt, már előre imádom a regényt is, mert: Wedge Antilles!!!

Aftermath_Random-HouseAs the Empire reels from its critical defeats at the Battle of Endor, the Rebel Alliance — now a fledgling New Republic — presses its advantage by hunting down the enemy’s scattered forces before they can regroup and retaliate. But above the remote planet Akiva, an ominous show of the enemy’s strength is unfolding. Out on a lone reconnaissance mission, pilot Wedge Antilles watches Imperial Star Destroyers gather like birds of prey circling for a kill, but is taken captive before he can report back to the New Republic leaders.

Meanwhile, on the planet’s surface, former Rebel fighter Norra Wexley has returned to her native world — war weary, ready to reunite with her estranged son, and eager to build a new life in some distant place. But when Norra intercepts Wedge Antilles’s urgent distress call, she realizes her time as a freedom fighter is not yet over. What she doesn’t know is just how close the enemy is—or how decisive and dangerous her new mission will be.

Determined to preserve the Empire’s power, the surviving Imperial elite are converging on Akiva for a top-secret emergency summit — to consolidate their forces and rally for a counterstrike. But they haven’t reckoned on the Norra and her newfound allies — her technical genius son, a Zabrak bounty hunter, and a reprobate Imperial defector — who are prepared to do whatever they must to end the Empire’s oppressive reign once and for all.

Claudia Gray Lost Stars című regénye már a young adult kategóriába tartozik, azért a tartalom alapján erre is kíváncsi leszek.

The reign of the Galactic Empire has reached the Outer Rim planet of Jelucan, where aristocratic Thane Kyrell and rural villager Ciena Ree bond over their love of flying. Enrolling at the Imperial Academy together to become fighter pilots for the glorious Empire is nothing less than a dream come true for the both of them. But Thane sours on the dream when he sees firsthand the horrific tactics the Empire uses to maintain its ironclad rule.

Bitter and disillusioned, Thane joins the fledgling Rebellion — putting Ciena in an unbearable position to choose between her loyalty to the Empire and her love for the man she’s known since childhood.

Now on opposite sides of the war, will these friends turned foes find a way to be together, or will duty tear them — and the galaxy — apart?

Ha valakinek még mindig nem elég a Luke-Leia-Han-sztorikból, hát ismét itt egy trilógia, mely a három főszereplőre összpontosít – szintén a fiatalabbakat megszólítva. Luke sztorija az Ep4 és az Ep5 között játszódik, Leiáé az Ep5 és az Ep6 között, Hané pedig szintén az Ep4 és az Ep5 között.

Weapon-of-a-Jedi_DBG Moving-Target_DBG Smugglers-Run_DBG

A Marvel sem fog kimaradni a jóból, elindul náluk egy ötrészes sorozat, a Shattered Empire. A sztoriról egyelőre sokat nem tudunk, ez is A Jedi visszatér után veszi fel a történet fonalát – a második Halálcsillag megsemmisült, a Császár meghalt, a galaxis ünnepel. Mi jön ezután? Greg Rucka képregényéből ki fog derülni.

Shattered-Empire-Variant_Marvel

A további címekért pedig látogassatok el a hivatalos oldalra.

Képregény – Lando minisorozat

A Marvel és a Lucasfilm ma jelentette be, hogy Lando Calrissian a saját minisorozatában fog visszatérni, méghozzá idén nyáron!

lando

Az első rész júliusban fog megjelenni. A történetről egyelőre csak annyit tudunk, hogy még azelőtt játszódik, hogy Lando a Lázadás hősévé vált, de miközben a galaxis legértékesebb hajóit próbálja meg ellopni, ott lesz mellette Lobot.

Kíváncsiak vagytok a képregényre?

Képregény – Rebellion #03

Hosszabb szünet után visszatért az egyik képregénysorozatunk, melyet Darth Ravennek köszönhetően olvashatunk magyarul! Jó szórakozást hozzá! A pakk a borítóra kattintva letölthető.

Belinkelem az első két részt is, hogy ne kelljen keresgélni:

1. rész | 2. rész

A birodalmi szállítókonvojon végrehajtott sikeres rajtaütést követően a két remek X-szárnyú pilóta Wedge Antilles és Luke Skywalker visszatértek a Lázadók parancsnoki hajójára, hogy gyermekkori barátjuk, Janek “Tank” Sunber üzenetére bukkanjanak, aki most a Galaktikus Birodalom Flottájának tisztviselői közé tartozik.

Korábban már szemtől-szemben is találkoztak egymással, amikor is Luke megmentette Jorin Sol életét, majd pedig kimenekítette a Kalist VI-on elhelyezkedő birodalmi bázisról – Tank ugyan megpróbálta megállítani, de elbukott. Skywalker árulásán való tépelődése eredményeként, Sunber úgy döntött, hogy személyesen Darth Vadernek jelenti a Skywalkerrel való találkozását.

Mialatt Luke epekedve várta, hogy végre dekódolják Tank üzenetét, Deena Shan a gyengélkedő felé vette az irányt, hogy Jorin Sol felépülését felügyelhesse, de ehelyett romokban találta a helyiséget. Egyszer csak Sol előbukkant a sötétségből és fojtogatni kezdte Deenát…

01

Star Wars

Star Wars #1

Írta: Jason Aaron (Original Sin, Thor: God of Thunder)

Rajzolta: John Cassaday (Astonishing X-Men, Uncanny Avengers)

Terjedelem: füzetenként 32-48 oldal

Éra: a Lázadás kora

Galaktikus idő: napokkal vagy hetekkel a yavini csata után (0 ABY)

MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB ŰRKALANDJA VISSZATÉR A MARVELHEZ! A Galaktikus Birodalom ellen harcoló Luke Skywalker és a lázadók szedett-vedett csapata nemrég aratták eddigi legnagyobb győzelmüket: a Halálcsillag nevű hatalmas harci-űrbázis elpusztítását. A Birodalom azonban még korántsem bukott el! Csatlakozz Luke-hoz, amint Leia hercegnő, a csempész Han Solo és Csubakka, a droidok, C-3PO és R2-D2, továbbá a Lázadó Szövetség többi tagjának oldalán a szabadságért harcol a gonosz erőivel szemben, melyeknek Darth Vader és mestere, az Uralkodó parancsolnak.

Ahogy azt a promóciós szöveg is nagybetűkkel hirdeti, a Messzi-Messzi Galaxis visszatért a Marvelhez, ahol, mielőtt 23 évre a Dark Horse-hoz kerültek volna a jogok, 1977 és 1987 között rengeteg Star Wars képregény jelent meg. Ezeknek a történeteknek a minősége erősen változó volt, azonban akkor még nagyon máshogy álltak a kontinuitás és kánonság fogalmához. Az egyik legtöbbet felemlegetett Marvel karakter a lepik fajához tartozó Jaxxon. Igen, ilyen is volt. :D Azonban a világ sokat változott azóta, és talán nem kell tartanunk hasonló esetektől. Az író, Jason Aaron nem mondható régi motorosnak, mivel 2001-ben mutatkozott be a képregények világában, és csak 7 évvel ezelőtt írt alá exkluzív szerződést a Marvellel, azonban ez alatt a rövid idő alatt is lenyűgöző karriert futott be, nem csak ott, de a DC-nél és leányvállalatánál, a Vertigónál is.

A nem túl kreatívan (viszont hagyománytisztelően) Star Warsnak elnevezett képregénysorozat első történetszála, mely a Skywalker Strikes címet kapta, nem sokkal az Egy új remény után veszi fel a fonalat. Hogy pontosan mikor, azt még az illetékesek sem tudják. A legpontosabb meghatározás, amit az írótól kaptunk, az a “néhány nappal vagy pár héttel” a Halálcsillag felrobbantását követően. Ez a fajta bizonytalanság a kronológiát illetően eddig jellemző a Story Group kánonra, de minden bizonnyal megkönnyíti majd a retconnolást a jövőben. Annyi azért már megállapítható, hogy a Heir to The Jedi-nál valamivel később játszódik.
(Innentől spoileres leszek.)
Az első két szám, és feltehetőleg a harmadik is, a lázadók a Cymoon 1-en végrehajtott akcióját mutatja be, melynek célja egy automatizált birodalmi fegyvergyár elpusztítása. Han, Leia és Luke magukat Jabba küldönceinek álcázva bejutnak a létesítménybe, míg Csubakka a távolból fedezi őket, 3PO pedig a sofőr szerepében várakozik az Ezeréves Sólyom fedélzetén. A terv gond nélkül halad egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen Darth Vader, és ki nem derül, hogy a gyár mégsem teljesen automatizált, rabszolgákat is dolgoztatnak. Hőseink és a megmaradt rabszolgák ezután menekülőre fogják… Nagyjából ennyi az első két füzet sztorija. A készítők maguk is bevallották, hogy az akciófilmekben is használatos “cold open”-nel nyitnak, aminek annyi a célja, hogy lendületbe hozza a történéseket. A kevésbé akció-orientált történetvezetés majd ez után jöhet. Ez filmben be is válik, hiszen általában 10-15 perc után már túl is vagyunk rajta, ebben az esetben azonban két-három hónapunk is van rá, hogy megrágjuk a történteket, amiből ugye nincs sok. Lényeg a lényeg, kíváncsi leszek, mi történik, ha nem az akció lesz a prioritás, hanem a történet.

Leia, Han, Luke, R2

Azt nem tudom, hogy a Cymoon 1-esen végrehajtott akció mennyire lesz fontos a későbbiek szempontjából, de ettől függetlenül is sok mérföldkőnek nevezhető esemény kapott helyet a Star Wars oldalain: Luke és Vader először találkozik szemtől-szemben, Vader először fogja kezébe Anakin kardját a Mustafar óta, Han “hivatalosan” is elkötelezi magát a Szövetség mellett, és ha minden igaz, Luke először hallja Ben hangját a IV. epizódban történtek óta (igaz, ez a Heir to the Jedi-ban még megtörténhet időközben). Számomra ezek közül Han tette tűnik a legjelentősebbnek. A Timothy Zahn frissen megjelent Gazfickókját olvasva is kiderül, hogy az EU-ban teljesen más irányba vitték Han Solo karakterét A Birodalom visszavágot megelőzően. Ott az Egy új remény után is megmaradt a saját kis ügyes-bajos dolgaival foglalkozó csempésznek, aki csak akkor segít a lázadóknak, ha kérik. Az új kánon Solója viszont anonimitását feláldozva, önként vállalkozik a feladatra. A Han Solóról kialakult képemnek jobban megfelel az Expanded Universe megközelítése. Én úgy szeretem, ha az űrcsempészeim egy kicsit haszonlesőek, és csak lassan köteleződnek el az igaz ügy mellett.

Apropó haszonleső űrcsempész, aki lassan köteleződik el az igaz ügy mellett. Ezt én már a Lázadók első részei után is mondtam, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy az utóbbi időben a Star Wars rengeteget emel át a Firefly – A szentjánosbogár karakterei közül. A támadást a szabadságharcos űrcsempész (Malcolm Reynolds – Han) vezeti, vele tart a legénység harcos női tagja (Zoe Washburne – Leia) és a különleges képességekkel megáldott ifjonc, aki sűrűn elkóborol (River Tam – Luke). A bonyodalmat a sötét alak feltűnése okozza, aki a különleges képességű tagra vadászik és a saját katonái megölésétől sem riad vissza (Kék kezesek/Megbízott – Vader). Hőseinket a távolból mesterlövészpuskával fedezi a csapat izomembere (Jayne Cobb – Csubakka), a romhalmaz hajón (Serenity – Sólyom) pedig a comic reliefért felelős, nagydumás, harcra képtelen tag várja őket (Hoban Washburne – C-3PO). Az tudvalevő, hogy a Serenity legénysége részben az Ezeréves Sólymon megforduló karakterekre épült, azonban az elmúlt 1-2 évben tapasztalható visszahatás még ennek fényében sem elhanyagolható.

Visszatérve a képregényre, Cassaday rajzai az elfogadható és kitűnő között ingadoznak, legalábbis ami a hasonlóságot illeti. Harrison Ford arcvonásait a megszokottnál többször sikerült felismerhetőre rajzolni, viszont Mark Hamill néha egy porcelánbabára vagy Putyinra emlékeztet…
Leia és Luke is új ruhát kaptak. Vagyis Luke esetében ez csak részben igaz, hiszen az Egy új remény végén viselt dzsekiben akciózik, ami viszont igazi felüdülés a korábban rendszeresen használt tunika (Komolyan ki viselne ilyet a Tatuinon kívül?) és pilótaruha után. Leia öltözéke pedig jó átmenetet nyújt a IV. epizód hercegnői ruhái és későbbi részek kicsit funkcionálisabb szerelései között, továbbá megidézi Padmé stílusát is.
Egy interjú szerint Aaron kifejezetten ügyelt arra, hogy 3PO szövegét hitelesre írja. Szerintem ez az egyetlen dolog, ami nagyon nem sikerült az első két füzetben. A protokolldroid stílusát akár már passzív-agresszívan kötekedőnek is nevezhetjük, korántsem visszafogottan bosszantónak vagy bocsánatkérően kotnyeleskedőnek, mint a filmekben. Ettől eltekintve a többi szereplő legtöbb mondata nem hangzott idegenül.

A Star Wars első száma rekordokat döntött eladásban, azonban a Marvel mondhatni, csalt egy kicsit. A rajongók gyűjtői hajlamaira építve rengeteg alternatív borítóval rukkoltak elő. Ezek közül 68-at megnézhettek itt. Még egy Jaxxonnal viccelődőt is kaptunk.

Az ébredő Erővel kapcsolatban nem sok mindenre következtethetünk ebből a pár oldalból, de egy ismerős arc már visszaköszön a rabszolgák soraiból. Nincs meg? Itt a segítség.
Kíváncsi leszek, merre tart majd a történet, hogy vajon miket csempésznek bele, amik esetleg a későbbi filmek miatt nyernek fontosságot.

Az eddigi füzetek:


Star Wars #1
Skywalker lesújt
magyar megjelenés: 2017. március 22.
Megrendelem

Star Wars #2
Leszámolás a csempészek holdján
magyar megjelenés: 2017. május 17.
Megrendelem