Keira Knightley

Név: Keira Christina Knightley
Született: 1985. március 26. Anglia, Middlesex, Teddington

Keira az angliai Teddingtonban született. Édesanyja díjnyertes drámaíró, édesapja színész. A bátyja, Caleb 1979-ben született. A színésznő diszlexiás, ennek ellenére jó eredményeket ért el tanulmányai során. Már gyermekkorában érdekelte a színészet, több helyi produkcióban is szerepelt, többek között olyanokban, amelyeket az édesanyja írt (After Juliet).

Az 1990-es években több tévéfilmben és sorozatban is szerepelt, majd 1999-ben jött a Star Wars Episode I – The Phantom Menace, melyben Amidala királynő dublőrét, Sabét alakította. Amikor Natalie Portman és ő a kész jelmezben álltak egymás mellett, a szüleik is nehezen különböztették meg őket egymástól. Első szerepét a 2001-es A tolvajok hercegnője című filmben kapta, melyben Robin Hood lányát kellett eljátszania.

A nagy áttörést mégis egy vígjáték hozta meg a színésznő számára: a 2002-es Csavard be, mint Beckham. Ekkor vált ismertebbé, és meg is kapta A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka (2003) című szuperprodukció női főszerepét. A film hatalmas sikerén felbuzdulva elkészült még két folytatás is, Keira mindkettőben szerepelt, de az előkészületi stádiumban lévő negyedik epizódot – Orlando Bloommal együtt – már nem vállalta be.

A kalózsztori első része után egy újabb Jerry Bruckheimer produkcióban tűnt fel: az állítólag a legújabb történelmi adatok alapján készült Artúr királyban Guinevere királynőt alakította. A vígjátékokról se mondott le, feltűnt a brit Igazából szerelem című filmben, melyben olyan színészek voltak a partnerei, mint Liam Neeson, Emma Thompson, Alan Rickman, Hugh Grant és Colin Firth.

2005-ben szerepelt A fiókban, a Dominóban és a Büszkeség és balítéletben, ám a három film közül csak az utóbbi ért el sikereket. Keirát még Golden Globe-ra és Oscarra is jelölték a filmben nyújtott alakításáért, de egyik jelölést sem váltotta díjra. A 2007-es Vágy és vezeklés újabb Golden Globe jelölést hozott a színésznő számára, de a győztes végül Julie Christie lett.

2008-ban újabb kosztümös film címszerepében volt látható (The Dutchess), mellette még a Szerelem határaiban játszott. 2010-re már sokkal több produkció is be van ígérve az ő szereplésével: Last Night, Never Let Me Go, London Boulevard, My Fair Lady.

Színésznők

001. Amy Allen
– Aayla Secura (Ep2-Ep3)

002. Anna Graves
– Satine Kryze hercegnő (The Clone Wars)

003. Ashley Eckstein
– Ahsoka Tano (The Clone Wars)

004. Ayesha Dharker
– Jamillia királynő (Ep2)

005. Bonnie Piesse
– Beru Whitesun (Ep2 – Ep3)

006. Cara Pifko
– Suu (The Clone Wars)

007. Caroline de Souza Correa
– Sheltay Retrac (Ep3)

008. Catherine Taber
– Padmé Amidala, Numa (The Clone Wars)

009. Genevieve O’Reilly
– Mon Mothma (Ep3)

010. Gwendoline Yeo
– Cato Parasitti, Nala Se, Peppi Bow (The Clone Wars)

011. Jaime King
– Aurra Sing (The Clone Wars)

012. Jameelah McMillan
– Queen Neeyutnee (The Clone Wars)

013. Jennifer Hale
– Aayla Secura, Riyo Chuchi szenátor (The Clone Wars)

014. Kath Soucie
– Jekk (The Clone Wars)

015. Keira Knightley
– Sabé (Ep1)

016. Keisha Castle-Hughes
– Apailana királynő (Ep3)

017. Koo Stark
– Camie (Ep4)

018. Leeanna Walsman
– Zam Wesell (Ep2)

019. Meredith Salenger
– Barriss Offee (The Clone Wars)

020. Natalie Portman
– Padmé Amidala (Ep1 – Ep3)

021. Nika Futterman
– Asajj Ventress (The Clone Wars)

022. Olivia d’Abo
– Luminara Unduli (The Clone Wars)

023. Rose Byrne
– Dormé (Ep2)