Újabb infók a Rebelsről

Dave Filoni a MoviePilot.de-nek nyilatkozott. Elmondta, hogy visszatérnek a klasszikus trilógia űrhajói, és mennyiben különbözik a Rebels a korábbi munkájától, a The Clone Warstól.

Rengeteg olyan dolgot fogunk látni, ami híressé vált, de már rég nem láttuk képernyőn. Csillagrombolók, TIE-vadászok és a rohamosztagosok – vagyis a Birodalom visszatér, és ez nagy változás, hiszen évek óta csak a Köztársaság idejében játszódtak az események. A sorozat hangvétele is másmilyen. A TCW egyre sötétebb lett, ahogy közeledtünk a háború végéhez és a Jedik bukásához. A Rebels visszahozza a poénokat és a gyorsabb tempót, amiről a régi trilógia híres volt.

Filoni az új helyszínről, a Lethal bolygóról is beszélt:

A Rebels a Peremvidéken fog játszódni. Ha a Peremvidék szóba kerül, az emberek rögtön a Tatuinra gondolnak, ahol Luke Skywalker is felnőtt. Most azonban egy jóval civilizáltabb bolygón vagyunk, egy olyan helyen, mely eleinte profitál a Birodalom létezéséből. A történetek többsége a Lethal bolygón zajlik, melynek felszínét többnyire fű borítja és a felszín tele van hatalmas kődarabokkal. Ez a kinézethez Ralph McQuarrie vázlatai szolgáltak alapul, melyek még a klasszikus trilógiához készültek. Próbáltuk olyanná varázsolni a Lothal bolygót, mintha szerepelt volna a régi trilógiában. Idegen, de olyan érzésed van, hogy találnál ilyen helyet a Földön is. A Hoth, a Tatuin és az Endor ilyenek, és úgy gondoltuk, ez is ideillik.

Eddig egyetlen szereplőjét ismertük csak a sorozatnak, a Sith Inkvizítort, most azonban Filoni bemutatott egy újat is. Ő pedig egy droid, becsületes nevén Chopper.

02 01

Cad Bane saját sorozatot kap

A legújabb pletykánkat most a Yahoo szolgáltatja, melyhez az ötletet a Netflixre érkező Marveles sorozatok adhatták: Cad Bane, a The Clone Wars egyik fejvadásza akár saját sorozatot is kaphat, állítja a forrás. De azért még azt is hozzátette, hogy nagyon korai még erről beszélni. “Ez még csak egy sorozat, de nagy esély van még többre, melyek mindegyike egy-egy karakterre koncentrálna.”

A Making Star Warstól Jason is hallott ezekről a pletykákról, de ő is úgy véli, hogy még korai erről beszélni, mert egyelőre semmi jelentős előrehaladás sem történt az ügyben. Ő azonban olyan infókat is hallott, miszerint a sorozat nem is animációs lenne, hanem élőszereplős. Persze tegyük hozzá, hogy a forrása nagyon szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy lesz-e ebből egyáltalán valami.

Azt kell mondanom, hogy én is nagyon szkeptikusan állok a dologhoz, főleg, hogy egy Cad Bane-re fókuszáló sorozatról van szó. Nemhogy animációs sorozatot nem tudnék elképzelni vele, na de élőszereplőset? Szerintem ő bőven olyan karakter, aki néha-néha tiszteletét teszi egy-egy epizódban és kész. Engem nem igazán érdekelne a téma… Ti mit gondoltok róla? Milyen karakter főszereplésével néznétek sorozatot?

A Rebels ott lesz a New York-i Comic-Conon

New York Comic-Con

Október 10. és 13. között rendezik meg a New York-i Comic-Cont, ahonnan nem hiányozhat a Star Wars sem. A legfontosabb panel október 13-án lesz, ottani idő szerint 14:45-től. A címe: Star Wars Rebels: The Might of The Empire.

Mi történik, mikor a Galaktikus Birodalom elfoglal egy bolygót? Mi van, ha a birodalmiakat érdekelni kezdi a világod, és Rohamosztagosokat meg TIE vadászokat rendel ki, hogy biztosítsák a rendet? A Star Wars Rebels, a Lucasfilm izgalmas és vadonatúj animációs sorozata a Disney XD-n felteszi ezeket a kérdéseket – akárcsak ez a panel, melyet a Lucasfilm rezidens Star Wars szakértője, Pablo Hidlago vezet majd.

A sorozattal kapcsolatos részleteket szigorúan őrzik, azonban a rajongók, akik ellátogatnak a NYCC-re, elsőként tekinthetik meg a hozzá készült, új látványterveket, tudhatnak meg új információkat a Galaktikus Birodalom rettentő erejéről. A Star Wars Rebels a III. és a IV. epizód között játszódik, ami egy nagyon sötét időszak a galaxis számára. Az eredeti trilógia szellemében, újra a Birodalom a történet legfőbb gonosztevője, és a Star Wars Rebels a birodalmi erők iszonyú hatalmát helyezi a középpontba.

A sorozat csak egy év múlva jön, szóval ne szalasszátok el a lehetőséget, hogy bepillantsatok a fejlesztés korai szakaszaiba!

Lesz még Star Wars Origami és az 501-es Légió műsora. A Jedi visszatér 30. évfordulóját ünneplő könyv, a The Making of Star Wars: Return of the Jedi is bemutatásra kerül.
A programok leírását itt találjátok.

A panelek alapján úgy tűnik, hogy ez a Comic-Con sem a VII. epizódról fog szólni, de legalább megtudunk egy keveset a Rebels-ről.

Újra tervben az élőszereplős sorozat?

Mielőtt a Disney-éra beköszöntött volna a Messzi-messzi galaxisban, évekig az élőszereplős sorozat előkészületei tartották izgalomban a rajongókat. Lassan szállingóztak a hírek, már megvolt 50 órányi forgatókönyv, de végül Rick McCallum, a producer 2011-ben azt mondta, hogy a költséghatékony filmtechnikának még fejlődnie kell, és 3-4 évvel el kell halasztani a forgatást. Azóta persze sokat változtak a dolgok a Lucasfilm háza táján.

ABC logo

Néhány napja az IGN újságírója megkérdezte Paul Lee-t, az ABC igazgatóját, hogy van-e valami remény egy Lucasfilm-ABC produkcióra:

Eléggé sok a dolguk, ha megnézzük, hogy milyen filmeket terveznek megjelentetni a következő néhány évben, de beszélgettünk már róla.

…Imádnám, ha összejöhetne. Kifejezett rajongója vagyok a Lucasfilmnek. Csodálatos világa van.

Volt már szó róla, hogy J.J. Abrams a Star Treket is több médiumra szánta annak idején, így talán egyszer tényleg láthatunk egy élőszereplős sorozatot is kedvenc univerzumunkból.

Az ABC-t 1996-ban vette meg a Disney, és azóta olyan sorozatoknak adott otthont, mint a Felicity, az Alias, a Lost (három Abrams sorozat), a Született feleségek, az Egyszer volt, hol nem volt, a Castle vagy a Marvel Cinematic Universe-ben játszódó, idén debütáló Agents of S.H.I.E.L.D. Ez utóbbi sikerétől sokban függhet egy esetleges Star Wars sorozat.

Star Wars: Reclamation – Frissítve!

Friss: Tracy Cannobbio a Lucasfilmtől hivatalosan is megcáfolta, hogy ilyesmin dolgoznának. ~ Eszter

Úgy tűnik, hogy új sorozat lép az elkaszált The Clone Wars helyébe. A hír még nincs megerősítve, de ha lehet hinni a pletykáknak (már pedig az eddigiek alapján miért ne hihetnénk nekik), akkor a Star Wars: Reclamation lesz a hetedik epizód bevezető sorozata, mely arra hivatott, hogy bemutassa a az új rész karaktereit, helyszíneit, eseményeit, stb.

Bővebben itt olvashattok a sorozatról (karakterek, sztori):

swr1 swr2 swr3 swr4 swr5 swr6

Mit szóltok a hírhez? Örültök annak, hogy újra lesz egy Star Wars világában játszódó sorozat?

Temuera Morrison a Spartacus előzményében

A Spartacus: vér és homok című sorozat sikerén felbuzdulva a készítők úgy döntöttek, hogy leforgatják az előzményeket. A forgatás ebben a hónapban kezdődik, és a hatrészes sorozatot 2011 januárjában tervezik bemutatni. Az aréna istenei alcímet viselő előzményben felbukkan majd Temuera Morrison is, aki Peter Mensah karakterének, Doctore-nak az elődjét, Oenomaust fogja alakítani, tehát ő lesz a gladiátorok edzője. A John Hannah által alakított Batiatus apját pedig a Herkulesből és a Legend of the Seekerből is ismert Jeffrey Thomas fogja életre kelteni.

Az előzménysorozat a gladiátorképző akadémiáról fog szólni, és azelőtt játszódik, hogy Spartacus odakerült volna. Ennek ellenére Andy Whitfieldnek lesz egy apróbb szerepe ebben a sorozatban is, mielőtt visszatérne a 2. évadba. Az aréna isteneiben Morrison és Thomas mellett még fel fog tűnni Dustin Clare, Jaime Murray és Marisa Ramirez, de elvileg számíthatunk még az eredeti sorozat néhány szereplőjére is: John Hannah, Lucy Lawless, Mensah és Manu Bennett.