Megvannak az első spin-off új írója és főszereplőjelöltjei

Gary Whitta távozása után, az első spin-off forgatókönyvíró nélkül maradt egy időre. Sokan azt jósolták, hogy Simon Kinberg (Sherlock Holmes, X-Men: Az eljövendő múlt napjai) tölti majd be a pozíciót, aki dolgozik már egy később (2018?) bemutatandó spin-offon is, de végül Chris Weitz kapta a munkát.

Chris Weitz

45 éves Weitz testvérével együtt írta és rendezte az Amerikai Pitét és az Egy fiúrólt, melynek forgatókönyvéért Oscarra is jelölték őket. Ezen felül egyedül írta-rendezte Az arany iránytűt. Rendezői munkái között szerepel A kertész és, amitől sok rajongó a szívéhez kapott, az Alkonyat: Újhold is. Íróként jegyzi még a Z, a hangyát, a Bölcsek kövére 2 – A Klump családot (brrrrr….) és a jövő hónapban érkező Hamupipőkét.
Folytatás

Akkor lássuk Daisy Ridley-t!

Feltételezem, olvastátok Eszter írását a VII. epizód főszereplőiről (ha nem, katt ide). Sokat nem írhattunk az új színészek közti egyetlen nőről, a brit Daisy Ridley-ről, hiszen jószerivel semmi nemzetköziben nem szerepelt még.

Daisy Ridley

A néhány epizódszerepéből összevágott videót hamar eltávolították, úgyhogy nem sokan tudták megnézni. Azonban a DigitalSpy felfedezett egy tavalyi rövidfilmet, mely az ő főszereplésével készült egy fesztiválra. Fura film, de a védelmére szóljon, hogy 48 óra alatt kellett elkészülnie és kötelező módon kellett szerepelnie benne az “Is there ever a circumstance where hanging upside down can be a good sign?” mondatnak és egy A4-es papírnak, amit elolvasnak, majd zsebre vágnak. :)
Folytatás

Barbara Goodson interjú

Ma egy interjút olvashattok Barbara Goodsonnal, aki Talzin Anyának kölcsönözte a hangját.

A Talzin Anya alakításod nagyon egyedi A klónok háborúja univerzumában.

Igen, azt akarták, hogy olyan hangot kölcsönözzek neki, mint egy romániai boszorkány. Nem emlékszem a karakter pontos elemzésére, de nagyon erős érzéseim vannak Maria Ouspenskayaról, akiről nem sokan tudják kicsoda, kivéve az 50-60 év körüliek. Ő szerepelt azokban a fekete-fehér vérfarkasos filmekben még Lugosi Béla idejében. Ouspenskaya azt mondta (erős román akcentussal) “Vigyázz a vérfarkas harapására.”.

Jól utánozod!

Tudod, ha valamit gyerekként ismersz meg, befogadod, mint egy szivacs. Ouspenskaya volt a legédesebb szürke hajú hölgy, de ó, milyen hangja van! [Ouspenskaya hangját meghallgathatjátok itt.]

Az eddigi szerepléseid közül szerinted melyik karakter hasonlít legjobban Talzin Anyára?

Hm, talán Rita császárnő (Rita Repulsa) a Power Rangersből, de ő több volt egy Én szeretlek Lucy boszinál. Sikítozott és dühöngött, szóval úgy hiszem ő az aki hasonlít. Sokszor játszottam Szörnyellát a Disney jégműsorokban és játékokban. Ez az összes sötét, finoman baljóslatú nő egybeolvadt egy bizonyos ponton.

Mit gondolsz a kinézetéről?

Ó, felséges! A járása fenomenális, szinte siklik. És a piros! Egyik barátom nézte velem a részt és azt mondta, “Ez csak smink rajta vagy ilyen a bőre?”, mire én: “Nem tudok rá válaszolni”. Ez annyira jó.

Most nőies leszek, de olyan mintha vér lenne az ajkán. Nagyon jól megrajzolnak mindent, de az ajkak olyan furák. Kicsit hasonlítanak Jokerre [Heath Ledger Jokeréről van szó]. Én biztos vagyok benne, hogy nem volt szándékos, de ha ez én lennék, letörölném az ajkaimat…

Mit gondolsz a visszhangról Talzin hangja mögött?

Úgy gondolom, ez egy jó választás volt. Ha olyan ember lennék – alapvetően halhatatlan, igen -, akkor nagyon is visszhangzana a hangom. Ősi energiák áramlanak bennem. Hasonló az Ördögűzőhöz, ahol próbameghallgatáson voltam, a korai 20-as éveimben. Olyan embert kerestek, aki Linda Blair másik énje lenne, és elég idős ahhoz, hogy trágár szavakat mondhasson. 16 évesnek néztem ki, de idősebb voltam, ők egy hasonmást kerestek, végül Mercedes McCambridge kapta meg a szerepet.

Láthatjuk majd még Talzin Anyát valamely epizódban a közeljövőben?

Úgy hiszem, igen…

Genevieve O’Reilly a Birdsongban

Genevieve O’Reilly A Sith-ek bosszújából lehet ismerős a számotokra, ugyanis ő alakította a fiatal Mon Mothmát a filmben. Most azonban színpadon is meg lehet csodálni színészi képességeit (nem ez az első alkalom).

Sebastian Faulks nemzetközi bestseller regénye, a Birdsong egy férfi utazását meséli el az elsöprő szerelemtől egészen az első világháborús horrorig. Stephen Wraysford (Ben Barnes :love2: ) egy francia gyártulajdonosnál vendégeskedik a világháború kitörése előtt és szenvedélyes viszonyba bonyolódik vendéglátója feleségével, Isabelle-lel (Genevieve O’Reilly). A viszony mindkettőjüket örökre megváltoztatja.

Ezt a magával ragadó történetet először Rachel Wagstaff álmodta színpadra és 2010 szeptemberében került sor a Trevor Nunn által rendezett bemutatóra. Ha kíváncsiak vagytok a darab hivatalos oldalára, kattintsatok ide. :)

Natalie új filmjével nyit a Velencei Filmfesztivál

Régen írtam már színészekről, és így a Celebration V előtt nincs is semmi hír a Star Wars háza táján, csak a visszaszámlálás. Ezért kicsit utánanéztem, hogy mi újság Natalie Portmannel.

A Velencei Filmfesztivál szeptember 1-jén nyitja meg kapuit, és az első film, amit levetítenek, nem más, mint a Black Swan című thriller, melyben Natalie játssza a főszereplő balerinát. Natalie mellett még feltűnik Winona Ryder is, aki egy kiöregedőben lévő balett táncost alakít és arra számít, hogy ő kapja a főszerepet A hattyúk tavában, ám az igazgató Natalie figurájára szeretné osztani a szerepet. Itt lép képbe a rivális, Mila Kunis. Az ő és Natalie karaktere között érdekes kapcsolat fog kialakulni. A filmet Darren Aronofsky rendezte, akinek előző két filmjét is Velencében mutatták be, és A pankrátorral el is vitte az Arany Oroszlánt. Reméljük, hogy ez a filmje is hasonló sikereknek fog örvendeni.

Az idei Comic-Conon Natalie is tiszteletét tette, mégpedig a 2011-ben bemutatásra kerülő filmje, a Thor kapcsán (a rendező Kenneth Branagh). Egy újabb képregény adaptáció, a főszerepben Chris Hemsworth (George Kirk – Star Trek), ő lesz Thor – vannak már róla jó kis képek, lehet nyálat csorgatni. ;) Natalie Jane Fostert fogja alakítani, de a filmben feltűnik még Anthony Hopkins, Kat Dennings, Rene Russo és – meglepő módon – a Nick Furyt megtestesítő Samuel L. Jackson! Ide kattintva már elérhető a film hivatalos oldala, a tovább mögött pedig találtok egy majdnem 6 perces előzetest, és néhány képet a Comic-Conról. :)

Folytatás

Mindenki vámpír

Kezdjük először a The Clone Wars Anakin Skywalkerével, Matt Lanterrel. Pár napja twitteren linkelte be valaki a Vampires Suck (Hivatalos oldal) című film előzetesét, már csak a cím miatt is kénytelen voltam megnézni. :D A film egy paródia a Katasztrófafilm (itt is Matt volt az egyik főszereplő mellesleg…) és hasonló filmek készítőitől, mely az Alkonyat-saga elé állít görbe tükröt, de olyan ismertebb egyéneket is kifiguráznak benne, mint Lady Gaga vagy a Jersey Shore stábja. A főszerepben természetesen Matt Lanter, ő alakítja az új Edward Cullent, aki jobban csillog, mint valaha. ;) A filmet augusztus 18-án fogják bemutatni az USA-ban, de a neten már több helyen is fellelhető, vagy éppen teljes egészében megtekinthető. A tovább mögé én is beillesztettem a teljes filmet (sajnos nem a legjobb minőség…), itt pedig álljon az előzetes:

Nem csak Matt Lanter tör be a vámpíriparba, hanem Keisha Castle-Hughes is (Apailana királynő – Ep3). Egy nagyon kreatív címen futó produkcióhoz csatlakozott nemrég, a címe Vámpír. A filmet május elején kezdték el forgatni Vancouverben. Keisha mellett még olyan színészeket láthatunk majd a vásznon, mint Kristin Kreuk (Smallville), Adelaide Clemens (X-Men: Origins), Trevor Morgan (Mean Creek), Kevin Zegers, Amanda Plummer és a japán Yu Aoi.
Zegers egy tanárt fog alakítani, aki nagyon odavan az emberi vérért, és az áldozatai teljesen véletlenül fiatal nők lesznek. Bizony.
A filmet a japán rendező, Iwai Shunji jegyzi, aki a New York, I Love You című filmhez is hozzátett egy kis történetet.

Folytatás