10 thoughts on “Altar of Mortis videó

  1. Amúgy páran úgy gondolják, hogy ezzel a sok preview-val egy csomó mindent elárulnak a nézőknek. Pedig semmit! Az előző részből sem tudtunk meg semmit, csak Qui-Gont az előzetes alapján, pedig a másik két látomás mellett az szerintem nagyon eltörpül! Hát még Ahsokáé mellett! :Đ És a Dathomir-trilógiából sem tudtunk meg sok mindent, csak a leges legalapabb szitut, hogy Sidious Dookunak-ölje meg Ventresst, mire Ventress azt hiszi Dooku direkt, ezért egy új tanítvánnyal bosszulja meg. Az előzetesek alapján ezt tudtuk meg, de persze egy csomó SPOILER is volt :Đ De a végkifejletét nem tudtuk meg azok alapján (mármint az előzetesek alapján). És ennek én nagyon várom, hogy mi lesz itt a végkifejlet :Đ Ebből a részből csak azt tudhatjuk, amit korábban már leírtam (ide is asszem). De ez a preview sok mindent megváltoztatott. Lehet, hogy olyan lesz, mint az Uralkodónál?
    [shush]Hogy Luke-ot a saját apja megölésével akarta átcsábítani, itt meg Anakint Ahsoka meggyilkolásával?[/shush]

    Kedvelés

  2. OFF
    Amúgy visszatérve egy régebbi témához, mert most jutott eszembe egy jó indok :Đ
    Az biztos, hogy Maul volt, mert Talzin bizonyára a gyermekkori nevét tudta Maulnak, nem pedig a Sith nevét, ami Darth Maul. Tehát segítséget nem tudhatott volna adni Opressnek, mivel lehet, hogy tudta a Sith nevét, de lehet, hogy se nem azt, se nem az eredetit használta. Sőt, az se biztos, hogy él, csak (egyes elméletek szerint, amik már elhangzottak) Talzin távol akarja magától tartani Opresst :Đ

    Kedvelés

  3. XD Majd én lekaszabolom! 😛 😀
    … Na jó talán nem… De akkor kaszabolja le Obi, ő már úgyis jól tud Zabrak Sitheket írtani. 😀

    Kedvelés

  4. Obi nem csak zabrakokra van specializálódva. Ő az egyetlen, aki egyáltalán ölt az utóbbi időben Sith-et. 😛

    Miért zavar titeket ennyire Opress? A Peremvidéken bolyong, majd a természet teszi a dolgát. 😉 Bár jobb lenne, ha visszatérne még a szereplő, és lezárnák normálisan a történetét.

    És akkor az Opress OFF-nak itt a vége! A téma folytatásához javaslom valamelyik vele foglalkozó bejegyzést.

    Nincs off, melyik része nem érthető? Tessék visszalapozni az Opress témához és ott válaszolni!

    Kedvelés

  5. Ghosts of Mortis előzetes!!!
    Hogy fogják ezt elmagyarázni, hogy nem tudta előre?!?!
    Remélem megoldják, és azzal magyarázzák, hogy Anakin azt hiszi, hogy csak a Fiú ültette belé ezeket a látomásokat, mintha igaz lenne.

    Itt van minden: Darth Vader, Padme fojtogatása, a Jedi gyerekek leölése, Obi-Wan kiáltása, MINDEN! :O
    Ha a Mortis-trilógiát ilyen előre hozták az öt évadhoz képest, milyen lesz majd az ötödik évad ÉVADZÁRÓJA? Hogyha ez nem évadzáró, de ennyire durva??!!?!?!
    Bocsánat, de nagyon kiakadtam az örömtől!!!!!! :ĐĐĐĐĐĐĐĐĐ

    Kedvelés

Hozzászólás