Vége a TCW-nek? (frissítve)

A Jedi News bizonyos forrásokra hivatkozva jelentette be az éjszaka folyamán, hogy a The Clone Wars animációs sorozatnak vége. A Big Shiny Robot is hasonló híresztelésekről számolt be, de még bíznak benne, hogy jön egy hivatalos cáfolat.

Már azóta bizonytalan volt a TCW helyzete, hogy a Disney képbe került, ennek ellenére mindvégig abban bízott minden rajongó, hogy a Cartoon Networköt elhagyva a sorozat tovább folytatódhat valamelyik Disney csatornán.

A Disney állítólag holnap fogja bejelenteni a csatornái 2013-2014-es programját, hátha akkor kapunk valami konkrétumot a TCW-vel kapcsolatban.

Ha mégis a legrosszabb igazolódna be, azaz hogy nem folytatódik sehol a TCW, vajon mi lesz a sorsa a már teljesen elkészített epizódoknak? A legjobb talán egy DVD/Blu-ray kiadás lenne, hiszen rengeteg elvarratlan szál maradt az ötödik évadban is, na meg ott van a már beharangozott Clovis-történet is.

Egyelőre csak reménykedhetünk, hogy a TCW nem jut a filmek 3D-megjelenésének sorsára, bár azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a másik sorozat, a Detours sem hallat magáról semmit, a facebook oldaluk november óta nem frissült.

Persze a TCW-t sokkal kiemeltebb helyen kell kezelni, hiszen mégis csak öt évadról és több mint száz epizódról beszélünk. Reméljük a legjobbakat.

The Clone Wars

FRISSÍTVE:
Mint már hallottátok, A klónok háborújának ebben a formában hivatalosan is vége.
A Starwars.com tegnapi közleményében ezt olvashatjuk:

Ahogy ebbe az izgalmas, új időszakba lépünk, melyben a következő Star Wars trilógiára koncentrálunk, a Lucasfilm úgy döntött, új irányba indul az animációs műsoraival. Egy teljesen új, a filmek vagy a televíziós műsorok által érintetlen periódusban játszódó Star Wars sorozattal készülünk. További részletekre az elkövetkező hónapokban számíthattok.

Logikusnak az tűnne, ha A Jedi visszatér utáni időszakról lenne szó, azonban akár még a Régi Köztársaság kora is szóba jöhet. Azt sem tartom kizártnak, hogy az élőszereplős sorozat támad fel hibernált hamvaiból ebben az új formában. Így talán még Ahsokával is találkozhatunk. 🙂

A klónok háborújáról és a “bónusz tartalmakról”:

Öt sikeres és a kritika által elismert évad után, úgy érezzük, hogy itt az idő pontot tenni a sorozat végére. Bár a stúdió nem készít új epizódokat a Cartoon Network számára, mi továbbra is folytatjuk az újabb történetek (story arcs) készítését, melyek nagyon izgalmas kalandoknak ígérkeznek. Nézzetek vissza később a további infókért arról, hogy a rajongók hol juthatnak hozzá ezekhez a bónusz tartalmakhoz!

Ez valószínűleg a 6. évad félig-meddig kész epizódjait takarja. Itt egy videót is találtok, ahol Dave Filoni mesél arról, hogy mi várható.

Hosszú hónapok után végre a Detours-ról is olvashatunk:

A tavaly megrendezett Star Wars Celebration VI-on a rajongók bepillantást nyerhettek a Seth Green, Matthew Senreich és Todd Grimes által készített animációs sorozatba, a Detours-ba. A sorozat kitalálása és elkészítése az előtt történt, hogy eldöntöttük volna, új Star Wars trilógiával folytatjuk. E miatt a döntés miatt a Lucasfilm átgondolta, van-e értelme a VII. rész előtt egy animációs vígjáték indításának. Végül úgy határoztunk, hogy a Detours-t egy későbbi időpontban mutatjuk be.

Bizony szomorú hírek ezek. Én azért reménykedem benne, hogy az új animációs sorozat hasonlóan színvonalas lesz és valamilyen formában kötődik majd A klónok háborújához. – Kalevala

27 thoughts on “Vége a TCW-nek? (frissítve)

  1. 😦 a Clone Wars nekem eddig mindig is része volt az életemnek.. Nagyon szeretem a sorozatot.. ha véget ér gyászolni fogom de megpróbálom majd túlélni… valahogy tudtam hogy a Disney sötét korszakot hoz a Clone Wars-ra, de remélem az EP VII. kárpótol majd …

    Kedvelés

  2. Körvonalakban: öt sikeresnek mondható év után befejezik a sorozatot. A már elkészült részeket valamilyen bónuszként kiadják. De a sztori tovább folytatódik, talán képregényekben, játékokban, könyvekben.

    Kedvelés

  3. A lényeg az, hogy _mindent_ beáldoznak az új mozifilm oltárán. Várható volt sajnos. Amikor felröppent az a pletyka, hogy megváltoztatták a Wrong Jedi befejezését, már lehetett erre számítani.
    Én valahogy sose jöttem extázisba attól, hogy lesz új trilógia. Egyrészt azért, mert korszakilag nekem a TCW időszaka jobban tetszik, másrészt nem mindegy, hogy évente kapunk nettó 7-8 órányi történetet (20-22 epizód), vagy három évente másfél-kettő órányit.
    Most meg pláne nem örülök az új résznek. Valami nagyon nagyot kell alakítaniuk, hogy meggyőzzenek, de szvsz nem fognak.

    A Disneyt meg sikerült nekem is megutálni. Evvan.

    Kedvelés

  4. De ne már! Ez most tényleg… de ne… ezt nem hiszem el! Már azt se tartottam jó húzásnak, hogy a Disney megvette Lucastól az egész hóbelebancot, de hogy elkaszálják a kedvenc sorozatom, na ez mindennek a teteje! Nincs valakinek egy atombombája – kölcsönbe…

    Kedvelés

  5. Ez nagyon lesújtó hír. Miután olvastam hogy jégre tették az 1313-at, sejtettem hogy a TCW is követni fogja a sírba. Az a szomorú igazság, hogy minden szemétté válik, amire a Disney ráteszi a kezét és sajnos a Star Warsra is ez a sors vár.
    Először még reménykedtem, hogy a LucasFilmben talán van elég erő, hogy a Marvelhez hasonlóan félig-meddig megálljon a saját lábán és ne engedje a Disney-t, hogy túlzottan beleszóljon a dolgokba, de tévedtem.
    Nagyon szerettem a sorozatot és lehet egyedül vagyok ezzel, de én inkább néznék meg még egy évadot belőle, mint egy új filmet.
    A másik hír, hogy egy új animációs sorozaton kezdenek el dolgozni, ami az eddig “érintetlen” Jedi visszatér után korszakban játszódik.
    Szóval viszlát Expanded Universe, örülök hogy ismerhettelek.

    Kedvelés

  6. RIP: TCW

    Köszönjük Disney.

    Amúgy a hivatalos hírnél lévő videóról:
    OMG
    1. Szép csata lett volna, remélem látjuk is majd valamikor
    2. 2 új látszólag fontosabb szerepet kapó klón tűnt fel szép színnel
    3. elmetrükk vagy mi volt a
    4. Nem voltam benne 100%-os a harch az e aki volt korábban, de mikor megszólalt akkor biztossá vált számomra: Trench túlélte a Christophsisnál történteket, bár nem úszta meg szárazon.

    Kedvelés

  7. 😦 Nagyon sajnálom hogy ennek is vége lett 😦 Komolyan nem gondoltam volna hogy a Clone Wars ilyen értelmetlenül és csúfosan végzi. Bár a Wrong Jedi szép volt, jó volt azért szerintem befejezésnek nem épp megfelelő, és remélem hogy nem csak a Blu-Ray-es kiadáson lehet majd megnézni az sw.com-on látott jelenet történetét, vagy a Clovis szálat.

    Mellékesen: Köszönöm Dave Filoni, hogy anno 2008-ban elindítottad a legendát, a Clone Wars-t és ezúton még jobban megszerettetted velem a Star Wars világát és köszönöm hogy öt évadon keresztül szórakoztató és izgalmas epizódokkal szolgáltatok nekünk. Köszönök mindent és viszlát Clone Wars remélem még hallok rólad … 😦

    Kedvelés

  8. Annyi előnye lehet ennek az egésznek, hogy még ősz előtt láthatjuk a lemaradt részeket és ha az írók nem tudták rendesen lezárni a történeteket, akkor lehet ezt majd a tapasztalt EU írókra bízzák könyvek és képregények formájában, akik össze tudják passzintani a korábbi klónháborús anyagokkal a sorozatot és végleg elsimítják a kontinuitásproblémákat amit a TCW okozott.

    Kedvelés

  9. Azért jó kis meglepetés lehetett filoniéknak is mikor 7 év után nagyban dolgoznak még a részeken, tudják hogy mennyi elvarratlan szál van, jó a nézetség és elkaszálják őket:S A fél szeparatista tanács még börtönben van, rune haakot még nem is láttuk, rex ,lux bonteri, ahsoka, ventress, maul ,hondo dolgát lekell zárni…épp hívták a köztársaságot mandalorera, vártam már egy rendes csatát ott:S palaptine kérte hogy klonozzák a zilo sárkányt, Maar tuukot a ryloth trilogiábol megmentették mert ivsszaakarták még hozni,v winget még nem is láttuk,meg az at ap- a kedvenc lépegetőmet a háromlábut:S Felsem merólt bennem a legutobbi résznél hogy utoljára látok rendes tcw t.Teljesen sokkolt a dolog.Most jöttem rá hogy bár az elején szidtam hogy a 2d -s eredeti sorozathoz képest nincs benne lélek, a karakterek vlhogy nem élnek, a csatákat midnig midnenki tuléli, aztán 5 év alatt mégis annyit fejlődött és megszerettem .Pedig a nyáron akartam venni agyagot hogy modellezzek pár tcw fejet -hogy szerintem hogy alakkíthatnának át pár karaktet és a fotokat és terveket beküldeni nekik -dehát annak is lőttek…

    Kedvelés

  10. Anma, azért arra a modellezésre kíváncsi lennék. Szerintem csináld meg. Ha nem is küldöd el nekik, de szerintem itt a JediRenden közzé tehetnéd. Érdekes lenne.

    Kedvelés

  11. Hát ez felháborító! :angry: :angry: :angry: A kedvenc sorozatomat a kukába vágják… De most mi volt az a videó? Vagy azt mikor adták ki? Akkor még lesz folytatás? És az a csata? Valaki válaszolna a tudatlanságomra? Köszi..

    Kedvelés

  12. Úgy tűnik nem küldte el azt a hsz-t amit pár napja írtam, mindegy 😀

    hevdanaa: a szöveget nem elolvasva kb ez az elképzelésem: kb itt tartanak a készítők vagy csak bemutatták, hogy Trench úgy-ahogy, de túlélte a hajója felrobbanását (ahhoz képest, hogy a rakéták becsapódásánál volt), esetleg, hogy kb mikre lehetett volna számítani.

    —————–
    De elküldte a legutóbbi hsz-t is, viszont a játékoknak közük nincs ehhez a bejegyzéshez, ezért töröltem. – Eszter

    Kedvelés

  13. hevdanaa : Erről szó volt a cikkben is.Már megvan a hatodik évad nagy része-Abbol volt a csata jelenet.A 7 edik évad írás és tervezés, concpet art fazisban lehetett.A clovis arc ot meg a negyedik évad részeként készítették, csak addig tolták hogy az ötödik évadba se fért be.Most van úgy néz ki – minimum hat kész rész- talán 15-20 is ha még kiadható formába tudják hozni- aztán még értesítik an épet hogy adják ki.Valszeg bónuszként, vlmi bluray formában stb.Az a baj hogy ha ennek a cégnek mostm egparancsolják hogy akkor bizony most uj sorozaton kell dolgozni akkor annak a tervezési fázisa lesz 2 -3 év biztosan.Úgyhogy nem is értem ….2015 előtt nem létunk új sorozatot.Amúgy azt modnták hogy olyan korszaban játszódna amit még nem láttunk tv n- és filmen.Azaz nem a régi és uj trilogia kora- úgyhogy szerintem van remény valami kotoros sorozatra.Ami modnjuk nagyon jó lenne.Korribannal stb.Az elvarratlan szálakat meg majd…képregényben elintézik.Vagy azt isk inézem bleőleük hogy hagyják a fenébe.Sajnálom.

    Kedvelés

  14. A napokban adott Catherine Taber és James Arnold Taylor rádióinterjút, cikk itt: http://www.bigshinyrobot.com/reviews/archives/49763.
    Ebben elvileg elhangzott, hogy a teljes 6. évad már készen volt, ami legalább 22 rész lehet. A Lucasfilm hétfői bejelentése szerint még dolgoznak történeteken, de számomra egyelőre az nem világos, hogy ezt mire értették: vagy
    1) a már elkészült (6. évadba szánt) részekből vágnak össze egy-két (vagy több) mozifilmet; vagy
    2) olyan későbbi (7. vagy 8. évadba szánt) részeket fejeznek be, amik gyártását korábban már megkezdték; vagy
    3) külön csinálnak egy-két (vagy több) lezáró történetszálat mozifilmként kiadva.
    Ezt nem lehet egyelőre megítélni. Nagyon remélem, hogy a lehető legtöbb részt kiadják valamilyen formában (ez szerencsés esetben akár 25-30 db 22 perces epizód is lehet). Nem látok olyan pénzügyi okot, ami miatt nekik jobban megérné az elkészült és már kifizetett részeket kukázni, ahelyett, hogy megpróbálnának belőle pénzt csinálni. Ez még talán a tévés bemutatást is magában hordozhatná (bár az őszi műsorstruktúrában nem szerepel), hiszen reklámidőt drágábban tudna eladni az SW névvel, később a szindikátusi sugárzásért is jó pénzt lehetne kérni, nem beszélve a külföldi nem saját tulajdonú tévécsatornák által fizetett díjakról. Igaz, nem vagyok nagy gazdasági szaki, ezért is érthetetlen számomra egy kicsit a dolog.
    Az új sorozatukkal ugyanúgy Filoni foglalkozik, remélhetőleg a gyártás is marad a TCW-hez hasonló színvonalon (lejjebb azért sem adhatják, mert akkor joggal morgolódnának azon a rajongók, hogy azért a ratyiért érdemes volt-e törölni a TCW-t).
    Személy szerint én legjobban annak örülnék, ha több ilyen animációs és élőszereplős sorozat futna egymással párhuzamosan, úgy is elég nagy a Star Wars univerzum, évtizedekre elégséges forrást szolgáltat. Ha csak egyet indítanának, akkor én legszívesebben az EP3 és EP4 közötti időszakot választanám, benne többek között pár a TCW-ből átvitt karakterrel.

    Kedvelés

Hozzászólás