Rachel Hurd-Wood és Ksenia Solo után Saoirse Ronant hallgatták meg Han és (feltehetőleg) Leia lányának szerepére, jelenti a Latino Review, mely azért nem írt róla rögtön, mert a forrása megkérte, hogy várjon vele addig, míg meg nem történik a meghallgatás. Úgy tűnik megtörtént. A Bleeding Cool saját casting-közeli forrása is megerősíti ezt, azzal a kiegészítéssel, hogy nem az egyik főszerep lehet az övé, hanem A főszerep.
A 19 éves, ír színésznőt eddig olyan filmekben láthattuk, mint a Szikraváros, a Komfortos mennyország, a Hanna – Gyilkos természet és A burok. Nemrég passzolta Skarlát Boszorkány szerepét a Bosszúállók folytatásában, annak ellenére, hogy Joss Whedon direkt neki írta a karaktert. Lehet, hogy egy még csábítóbb ajánlat állhatott a döntés hátterében?
Ide kapcsolódik az a hír (pletyka), ugyancsak a LR-tól, hogy a VII. epizódban nem csak a protagonisták, de a “rosszfiúk” között is lesz női szereplő. Ha ez igaz, az üdítő lesz, hiszen a szebbik nem képviselői nem sok szerephez jutottak az előző két trilógiában (1-1 kivétellel, természetesen).
A Benedict Cumberbatch-szóbeszédet már sokan cáfolták, köztük a szóvivője és maga a színész is. A LR ennek ellenére is azt állítja, hogy a Sötétségben – Star Trek és a Sherlock sztárja szerepet kap a VII. epizódban. Sőt, az egész trilógiában! És ez a szerep minden epizódban növekedni fog.
Gondolom már mondanunk sem kell, hogy ebből semmi sem hivatalos még…
Mit gondoltok? Ki lenne a legjobb Solo leány? Mi lesz a Cumberpletyka vége?
A női ellensèg talán Lumiya lesz.
KedvelésKedvelés
Ennek a pletykának még annyi valóságalapja sincs, mint a többinek. Az egész abból indult ki, hogy Új-Mexikó hasonlít Korribanra. Ha meg már lesz Korriban, biztos ott képzi majd ki magát az új Sith. Ha meg már lesz gonosz csaj a filmben, miért ne lehetne Lumiya?
Íííígen, sok a ha, és a szokásosnál is több benne a találgatás… Amúgy is mondták már egy párszor, hogy nem az EU-t dolgozzák fel. Magyarul csak új karakter lehet.
A Solo lány szerepére nekem eddig Rachel Hurd-Wood jött be a legjobb. Drukkolok neki. 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem is az eddigi kedvenc az Rachel Hurt Wood, természetesen a solo lány szerepére. 🙂
KedvelésKedvelés
Van olyan pletyka, hogy Lumiya lesz a rosszkislány? Én csak abból gondoltam, hogy lesz egy rosszkislány, és azokban az időkben nem nagyon volt más.
KedvelésKedvelés
Olyan pletyka van, hogy Új-Mexikó Korriban lesz. Inkább csak felvetés. Lumiyát meg egy másik magyar oldalon olvastam, azt hittem, arra gondolsz. Tény, még bármi lehet, de ne nagyon számítsunk EU karakterekre!
KedvelésKedvelés
Akit szívesen látnék mint Solo lány az Jessica Alba vagy Kristen Bell. Bármelyik kiváló választás lenne.
KedvelésKedvelés
Az a baj, hogy ők mindketten öregek lennének a szerepre. Én jobban örülnék olyan színészeknek, akik annyira még nem ismertek.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: TESSERACT