Vajon mit forgat májusban Peter Mayhew?

Peter Mayhew, Chewbacca megformálója, aki a klasszikus trilógia után A Sith-ek bosszújában is magára öltötte a wookiee-hacukát, esélyes arra, hogy idén újra így tegyen.

Peter Mayhew 2014

Úgy volt, hogy Mayhew a május 23-26. között megrendezésre kerülő Comicpalooza vendége lesz, azonban a szervezők a mai nap folyamán ezt az üzenetet osztották meg Twitteren:

Sajnálattal közöljük, hogy Peter Mayhew lemondta szereplését az idei Comicpaloozán, mivel filmet forgat.

Ez azért igazán érdekes, mert az eddigi információk szerint májusban indul a VII. epizód forgatása, illetve Mayhew nem sok filmben szerepel mostanság.
Már korábban is hírt adtunk róla, hogy szeretné újra eljátszani Han Solo partnerét, és ezért (persze nem “csak” ezért) egy műtétsorozaton is átment tavaly, hiszen egy ideje már lábra sem tudott állni. A színész, aki május 19-én lesz 70 éves, azóta rehabilitáción vesz részt és elméletileg már a botot is elhagyhatja. 🙂

21 thoughts on “Vajon mit forgat májusban Peter Mayhew?

  1. Kedves optimisták, már elhiszitek hogy elkaszálják majd az EU nagy részét? Vagy majd Chewbacca visszatéréséről fog szólni a film?

    Kedvelés

    • Akkor valamit félreértettél, legalábbis abból, amit én írtam. A Jedi visszatér után szerintem is teljesen (vagy legalábbis a Trió és leszármazottai számára teljesen) tiszta lappal indulunk. Számomra sosem volt kérdéses, hogy ha új filmet csinálnak, akkor az nem lehet Chewbacca nélkül. A potenciális közönség 80%-a nem is tud róla, hogy meghalt a könyvekben…
      Viszont az EU ennél sokkal-sokkal több! Én csak azt mondtam, hogy ne temessük az EGÉSZET.

      Kedvelés

    • Ha elkaszálják, akkor elkaszálják. Most komolyan azt várod, hogy ne tegyenek bele egy ilyen ikonikus szereplőt az új filmekbe, csak mert meghalt valamelyik könyvben?

      Kedvelés

  2. A Disney-t ismerve? Ez mit jelent? Milyen ismérvek alapján nem vársz tőlük semmit? Mire alapozod azt, hogy az EGÉSZ rossz lesz? Ezekre azért kíváncsi lennék.

    Kedvelés

      • Mármint a Csodálatos Pókember? Csak mert annak köze nincs a Disney-hez, nem mintha amúgy rossz film lenne.

        Kedvelés

      • Nem, volt egyszer valami rajzfilm is, én meg még emlékszem a régire. De az lesz a legjobb ha nem is követem a híreket mert egyesek a legrosszabban is a jót látják. Irigylem őket.

        Kedvelés

      • Most komolyan, a Disney-nél addig jutott el mindenki, hogy megnézze, hogy miket adnak tizenéves gyerekeknek? 🙂 És, mivel – feltételezhetően – nem tizenéves az illető ezért rögtön szájhabzás keretében kinyilvánítja, hogy a Disney mekkora egy ****?

        Az EU-val kapcsolatban meg bár tisztelem, hogy a kieső időben sokan magukra vették a szerepet, hogy továbbszőjék a történetet mert erre szükség volt, hogy fenntartsák a franchiset, de emberek most készítik az IGAZI folytatást, ami nem egy hiánypótló valami, amit – szintén a franchise fenntartásáért – egybegyúrtak… hanem A FOLYTATÁS 🙂

        Kedvelés

      • Tényleg egy gyerekeknek szóló rajzfilm alapján akarod megjósolni, hogy milyen lesz az új SW film? Akkor már a Bosszúállókat, a Vasembert és a többi Marvel filmet vedd alapul, vagy talán azokat is jól elszúrta a Disney?

        Kedvelés

      • Az már egyéni ízlés dolga. A Bosszúállók lett minden idők harmadik, a Vasember 3 pedig az ötödik legsikeresebb filmje, úgyhogy valamit csak jól csinált a Disney.

        Kedvelés

      • Goten, van egy olyan érzésem, hogy te csak trollkodni jársz ide. 😀

        Kedvelés

      • Azért a TCW-t győztesként kihozni bármivel szemben ahhoz már komoly elvakultság kell 😀 Mondjuk akkor már értem, hogy miért sajnálod ennyire az EU-t 😀

        Kedvelés

  3. Elegem van ebből az esélylatolgatásból, hogy szar lesz-e az Ep7 vagy szar lesz-e és hogy milyen ócskaságok kerültek ki a Disney keze alól. 😛 A hírhez tessék hozzászólni, az Ep7 és Disney kérdésre meg visszatérünk, amint kaptunk belőle egy képet vagy egy előzetest.

    Végszónak még megemlíteném, hogy a Disney Jégvarázs című MESÉJE elhagyta az egy milliárd dolláros álomhatárt, és sikeresebb, mint a Jurassic Park vagy az Ep1.

    Erről ennyit, tessék találgatni, hogy vajon milyen filmet forgat Peter Mayhew!

    Kedvelés

Hozzászólás