Eredeti cím: Darth Bane: Path of Destruction

Írta: Drew Karpyshyn

Címlap: John Jude Palencar

USA kiadás: Del Rey, 2006. szeptember 26.

Magyar kiadás: Szukits Kiadó, 2010.

Fordította: Szente Mihály

Terjedelem: 324 oldal (USA kiadás), 413 oldal (magyar kiadás)

Éra: Régi Köztársaság

Galaktikus idő: BBY 1003-1000

Valaha a Sith-rend mestereinek száma több ezerre rúgott, ám a belviszályok megosztották őket. Végnélküli csatákat vívtak egymással, mígnem egy nagyúr egyesítette őket, hogy közösen hajtsák uralmuk alá a Galaxist – és az utolsó szálig kiírtsák a Jediket…

Dessel, a kortózisbányász a Köztársaság igazságszolgáltatása elől menekülve a Sith Hadseregben rejtőzik el, és hamarosan a Köztársaság és a Jedi ellen vívott háborúban találja magát. Ereje, ravaszsága és különleges képességei miatt a Sith-mesterek felfigyelnek rá, és lehetővé teszik számára, hogy a Sith Akadémia tanítványaként megismerje az Erő sötét oldalát – feltéve, ha bebizonyítja, hogy érdemes rá.

A Sith-ek köreiben megszokott árulások és orvgyilkosságok örökös viharában a könyörtelenség a túlélés egyetlen kulcsa. Bane egy napon rádöbben, hogy csakis akkor reménykedhet a Rend győzelmében, ha visszatér annak ősi hagyományaihoz, ha elveti mindazt, amit tanult, és a legelső Sith-ek rég elfeledett bölcsességéből merít – hogy a hamvaiból mindannak, amit meg kell semmisítenie, megteremthesse a sötét oldal új korszakát…

Eszter ajánlója

Mi mindenre elég három év

Soha nem rajongtam különösebben a régi Sith-ekről szóló történetekért. Meg lehet kövezni, a KOTOR-t se játszottam végig, már az első pályán megöltek a csövesek, ha jól emlékszem, és utána többet nem is nyúltam a játékhoz. Soha nem érdekelt, hogy mit gyilkolásztak a régi Sith-ek, ki kivel mit miért, stb. Nem is nagyon tudom, hogy ki kit követett a Sith Rend élén… Talán megbocsátható ez nekem, hiszen egy Jedi Rend nevezetű oldalt szerkesztek. 😉 Persze azért alap dolgokat tudtam, olyanokat, hogy Exar Kun a Yavin 4-en eszelt, akárcsak Naga Sadow a massassikkal, Darth Bane volt a “mindig csak két Sith van”-szabály feltámasztója, vele kezdődött a Sith-ek rejtőzködése, és nekem ennyi bőven meg is felelt. Tudtam még a fontosabb Sith-ek nevét, mint pl Darth Revan, Darth Malak, de tényleg soha nem néztem utána, hogy miért vannak oda értük olyan sokan. (Most utánanéztem jobban, de még mindig nem értem. 😉 ) Tehát oda akartam ezzel kilyukadni, hogy nem vártam A pusztítás útját, úgy voltam vele, hogy á, hülye régi Sith-ek, majd ezt is végigszenvedem, mint A gonosz útvesztőjét (bocs, ezt még mindig nem szenvedtem végig). Tévedtem.

A főszereplő egy teljesen átlagos bányász, Dessel. Valójában nem is vele kezdünk, mert kapunk egy néhány oldalas bevezetőt, ahol Kaan, Kopecz és Qordis nagyurak osztják egymásnak az észt (Megfigyeltétek, hogy a szereplők körülbelül felének k-val kezdődik a neve? Az író neve is k-val kezdődik…). Annyira felesleges volt az a két oldal, hogy hihetetlen. Majdnem el is vette a kedvemet az egésztől… Na mindegy. A kedvem a hosszúra nyúlt szabakkozásnak köszönhetően hamar vissza is jött. Imádom a szabakkot. Bár a Bolondból Őrült lett a magyar verzióban, azért erre lehetett volna figyelni. Szerintem minden Han Solós sztoriban Bolondnak van írva. Jó volt a szabakkozós rész, tudom, hogy nem volt benne sok akció, de én mindig is jobban szerettem a karakterközpontú történeteket, és ebben a könyvben remekül le van írva Dessel, azaz Darth Bane fejlődése, szép részletesen ki van bontva, hogy mit miért tesz, néha már kicsit túlságosan is az ember szájába akarják rágni. A történetet nem igazán akarom most elmesélni, de röviden: Desselnek el kell hagynia szülőbolygóját, mert megölt egy köztársasági tisztet. Egyik barátja segít neki, így kerül rövid úton a Sith-ek hadseregébe. A Sith-ek a változatosság kedvéért éppen hadban állnak a Köztársasággal és ősi ellenségeikkel, a Jedikkel. Ritkán olvashatunk olyan műveket, ahol az egész szituáció a gonoszok szemszögéből van elmesélve, és a könyv olvasása közben nekem olyan érzéseim támadtak, hogy ezek a Sith-ek nem is olyan velejéig gonoszak, mint amilyennek képzeljük őket. Az ember szinte már nekik kezd drukkolni, hogy nyerjenek a Ruusonon. Imádom a Ruusant. Ott vannak a cuki pattogók. ^^ [shush]Jaj, szegény Laa. :([/shush]

Dessel szépen halad felfelé a ranglétrán, közben néha különleges képességek törnek elő belőle, és neki egyszer sem jut eszébe, hogy ez bizony az Erő lehet… Nem, ő simán különleges. Persze aztán feltűnik ez a Sith-eknek, Dessel a Korribanra kerül, felveszi a Bane nevet és elkezd tanulni. Könyvtárba jár, akárcsak egy magyar szakos hallgató, kötelező jelleggel részt vesz az órákon, akárcsak egy magyar szakos hallgató… Megértem Bane-t; hova süllyedtek a Sith-ek?! Iskolást játszanak, miközben a galaxis másik felén tombol a háború.

És ha már háború, említsük meg az ellenfeleket. Hoth tábornok… Jó neve van. A másik Jedi meg Farfalla, nekem az egész könyvben ő volt a kedvencem! De komolyan, minden gúnyolódás nélkül mondom. Imádom! ^^ Tiszta Gilderoy Lockhart, annyi különbséggel, hogy ő azért érti a dolgát és hosszabb a haja. 😉 Varázspálca helyett pedig fénykardot forgat! A Jedik egyébként rettenetesen keveset szerepelnek. Jó, érthető, hiszen nem ők a főszereplők.

Visszatérve Bane-re… Tanul a Sith-ek akadémiáján, megöl néhány tanítványt, kiközösítik, elmegy a Sith Nagyurak Völgyébe. Nagyon jó rész volt szerintem, nagyon szeretem, amikor a szereplők régi legendákat fedeznek fel, itt annyi volt a csalódás, hogy Bane nem talált semmit. Aztán persze amikor lelép a Korribanról, és elmegy a Lehonra, az ember túlteszi magát a csalódáson, mert itt végre megkapjuk a legendát, aki nem kisebb személy, mint Darth Revan. Nagyon bejött a történet, ami ezzel a bolygóval, és a bolygón élő lényekkel történt nagyon-nagyon régen. Meg a szentély is tetszett, kár, hogy végül Bane lerombolta…

Mire ide elérünk a történetben, Bane már maga az überSith, senki se tudja legyőzni, nagyon sok trükkjét ismeri a régi Sith-eknek, erős, okos, ravasz, vagyis ő a Sith’ari (vagy a Kiválasztott, vagy a Kwisatz Haderach, mindegy…). Be akarja hozni megint a Kettő Szabályát, amihez az összes többi Sith-et meg kell ölnie. Nekiáll ravaszkodni, persze a többiek is ravaszkodnak, Bane szerelme (mert bizony van neki egy szerelme, akivel négy csókot vált a történet folyamán, legalábbis többről nem esett szó sajnos) megmérgezi az überSith-ünket, aki majdnem meg is hal, de mégse, mert akkor nem lehetne trilógia a történetből ugyebár. Bane-t meggyógyítja egy ambriai vajákos, aki Erő-érzékeny, de nem áll se a Jedik, se a Sith-ek oldalán. Bane a Ruusanra megy, átveri az egyenlő Sith-ek vezetőjét (micsoda paradoxon) és nyer. Na persze nem ilyen egyszerűen. A Sith fővezér enyhén bekattan, ezért úgy dönt, hogy a Jediket már csak azzal a régi varázslattal lehet elintézni, amit Bane magyarázott el neki. A gondolatbomba. Kaan, a Sith fővezér el is süti a fegyvert, az összes Sith meghal (Bane szerelme is), nagyjából száz Jedit magukkal visznek, és a lelkük fogságba esik.

Bane hihetetlenül ravasz terve beválik, ő maradt az egyetlen Sith, már csak tanítványt kell keresnie, akit meg is talál a Ruusanon, nem elég nagy ez a galaxis…

Na, mégis elmondtam a történetet… Nem olyan röviden, mint akartam, de sikerült. Ismeritek a Jedi vs. Sith képregényt? Nem? Akkor érdemes lesz megkeresni, megsúgom, az első rész fent van nálunk magyarul a képregényeknél. 😉 Ez a képregény ugyanis ezt a történetet meséli el, csak éppen más szemszögből. A könyvben a kis Eső (később Darth Zannah), aki Bane tanítványa lesz, körülbelül három oldalas szerephez jut, míg a képregényben ennél sokkal többet megtudhatunk róla és az unokatestvéreiről, Bogárról és Kandúrról. Na meg arról, hogy hogyan került egyáltalán a Ruusanra. A képregény kiegészíti a könyvet.

Összegezve: szerintem ez egy remek könyv, nem azt mondom, hogy hú, ez életem legjobb könyve, még hatezerszer újra fogom olvasni, de első olvasásra igen is érdekesnek bizonyult. Nem volt benne sok akció, amit én nem is bánok különösebben, de mégis voltak benne izgalmas részek. Tetszett a Lehon és a Ruusan, a Lehonnak a történelme, a Ruusannak meg a lehetséges jövője – a fogságba zárt lelkekre gondolok itt természetesen. Darth Bane továbbra se érdekel különösebben, de a következő részt is el fogom olvasni, mert Zannah sorsára kíváncsi vagyok.

A címről elfeledkeztem… Három év. El lehet mondani három szóval is. Desselből Sith lesz. 😉 És el lehet olvasni három nap alatt.

Egy-két szó a magyar kiadásról

Engem nagyon zavart az Eső, Bogár és Kandúr név. Ennyi erővel a Bane-t is lefordíthatták volna. 😛 Egyébként meg voltam elégedve a magyar kiadással, elég kevés hiba volt benne, végre jól toldalékolták a Sith kifejezést, aminek külön örültem. 😉 Viszont az “élt a gyanúperrel” kifejezés engem borzasztóan irritál (más könyvekben is), és legalább háromszor előfordult itt is. Ne. Egy is bőven elég ebből a rondaságból. Voltak még érdekes megnyilvánulások, olyanok, mint a lappadó, hagymázas, felködlött… Lehet, hogy én olvasok túl keveset (haha, jó vicc, magyar szakos vagyok), de életemben nem találkoztam még ezekkel. Mit jelent az, hogy hagymázas? Valaki világosítson fel. Aztán: jó lenne eldönteni, hogy orvgyilkos vagy orgyilkos. Az én bibliám (A magyar helyesírás szabályai) szerint olyan szó, hogy orvgyilkos nincs. Az orvvadász persze mindjárt más, ne menjünk bele. De ha jól tudom, az osirises könyvben sincs orvgyilkos, de javítsatok ki, ha tévedek.

Egy-két szó a szerzőről

Nem olvastam még ezelőtt semmit sem Karpyshyntől, kivéve a hivatalos oldalát, ahol néha elég bunkó megnyilvánulásai vannak. Lehet, hogy viccnek szánja, nekem nem jött át. Mindegy. Egyébként a neve ukrán eredetű, ő maga kanadai és nagy Star Wars rajongó (a nagyot lehet szó szerint is érteni 😉 ).

Nagy Sanyi Corran ajánlója

A közelmúltban volt szerencsém szert tenni a hazánkban újonnan megjelent Star Wars regényre, A pusztítás útjára. A regény Darth Bane, a Két Sith törvényét kiötlő, és megvalósító harcos útját mutatja be, egészen új nézőponttal ajándékozva meg az olvasót. Elolvastam, most pedig kissé megkésve, de összeszedem a gondolataimat, hogy a legjobb szívvel ajánlhassam minden rajongótársamnak!

A történetvezetés, mesélés, és egyéb nyalánkságok

A könyvről elmondható, hogy kissé lassan indul be, de miután megtette, végigdübörög, és folyamatosan fenntartja az érdeklődést.

Az elején megismerhetjük a kor helyzetét- ugyebár dúl a háború a Jedi és Sith erők közt -, valamint főhősünket is, aki ekkoriban még Dessel, az egyszerű bányász, akinek reménye sincs a szabad életre, adósságok alatt vergődve éli az életét.

Aztán, egy átkártyázott nap után, az élete eléggé éles fordulatot vesz, kivívja maga ellen a Köztársaság haragját, így menekülnie kell. Egyenesen a Sith Testvériség karjaiba.

A könyv kiválóan bemutatja Dessel előmenetelét, fejlődését, és logikáját, mit miért tesz, és a történetben mi miért történik.

Ami számomra a legérdekesebb volt, az a bizonyos másik oldal leírása. Eddig majdnem minden általam olvasott könyvben a Jedik vagy legalábbis a „jófiúk” szemszögéből olvashattuk az eseményeket, az ő gondolataikat ismerhettük meg. Ezúttal viszont a Sith oldal tárul a szemeink elé, ahol megláthatjuk, hogy a nagyurak talán gonoszak, de van, aki csak büszke, a katonák pedig ugyanolyanok, mint a Köztársaság emberei. Üdítő volt a változatosság.

Ahogyan Dessel átalakulása is. Nem akarok poénokat lelőni, így mindössze annyit mondok, ami már tudható volt: nagyon jól ki van dolgozva az, hogy miként lesz egy bányászból katona, majd Sith, és miként jön rá a Sith arra, mi szükséges a saját létéhez és fennmaradásához.

A karakterek

Mint minden jobb könyvnél, a szereplők itt is kidolgozottak. A Sith-ek, a Jedik, a katonák, vagy legyen szó akár egy világvégi csaposról.

Dessel, avagy Bane kezdetben közel kerül hozzánk, együtt tudunk érezni vele, és a továbbiakban sem távolodik messzire, hiszen az okai jól kiötlött, logikus tények – bár… poénok ellövése nélkül, néha kicsit nehezen emészthetőek voltak számomra a tettei – viszont különösen szimpatikus volt számomra a történet elején szereplő, már emlegetett csapos.

A Jedik jelleménél megfigyelhető a kor sötétsége, itt már senki nem lehet teljesen világos, erre kiváló példa Hoth tábornok kissé talán már őrületbe hajló jelleme.

Összegzés

Kiváló könyv. Az én tetszésemet teljesen elnyerte, várom már a folytatásait, amelyek a hírek szerint, minden bizonnyal el fognak érni bennünket. Addig is, aki teheti, tegyen egy próbát ezzel a könyvvel, nem hiszem, hogy meg fogja bánni.