Clancy Brown interjú

Az alábbi cikkben Savage Opress hangjával, Clancy Brownnal olvashattok egy interjút. Szerepelt például a Hegylakó, illetve a Starship Troopers című filmben, valamint a Spongya Bobban ő kölcsönzi az egyik karakternek a hangját. Hogy melyiknek? Az interjúból minden kiderül.

Hogyan keresztezte ez a félelmetes karakter az utadat?

Nagy rajongója vagyok A klónok háborújának már az első évad óta, a második évadot pedig már a fiammal együtt követtük figyelemmel. Nagyon izgatott volt, mivel Csillagok Háborúja, és én is izgatott voltam, bár inkább azért, hogy mennyire kifinomult az epizódok megírása. A barátaim, Dee Bradley Baker, James Arnold Taylor és Corey Burton is ezen a véleményen vannak.

Úgy gondolom, hogy lenyűgöző a munkájuk, különösképpen Dee-é, mivel tudom, hogy milyen nehéz munkája van, nem csupán azért, mert minden klónkatonának ő adja a hangját, hanem eltérő személyiségűek is. Ő olyan könnyedén csinálja. Én is részese vagyok a műsor sikerének. Tudom, milyen jó, mivel szívesen csinálom.

A fiam és én nagyon csípjük a sorozatot. Azt mondtam, ha bármilyen munka adódik, csak hívjanak. Valójában korábban is adódott valami, de közbejött más. Szerencsére kaptam még egy lehetőséget. Ismét felhívtak és igent mondtam. Az se érdekelt, hogy miről van szó. Aztán kiderült, hogy Savage-ról van szó! Elképzelésem se volt, hogy hogyan fogok megbirkózni egy ilyen kulcsfontosságú szereppel.

A fiad nagyon izgatott lehetett a szereped miatt. Elment veled az egyik mozis vetítésre is, igaz?

Így van. Elkértem őt délután az iskolából, és kapott autogramokat Dee-től, Matt Lantertől, és ez teljesen feldobta.

A kezdetek óta nagy Csillagok Háborúja rajongó vagy, nemde?

Hogyne, akkor láttam először amikor bemutatták 1977-ben. Luke Skywalker egy idős volt velem, én éppen akkor voltam végzős. Szóval igen, rajongó vagyok már a régi trilógia óta. Akkor fedeztem fel újra a Csillagok háborúját, mikor a fiamnak újra “menővé” kellett válnia. Épp iskolát váltottunk, és kellett neki valami, amiben profi lehet. Szóval leültünk, és megnéztük az összes filmet. Tudtam, hogy imádni fogja őket.

Most, hogy te játszod Savage Opresst, szerintem elég menőséget halmozott fel egy életre. Ő lesz a legkirályabb srác.

Hát, most már biztosan. Még a hatodikosok is isteníteni fogják.

Sok filmben, illetve tévéműsorban volt hallható a hangod, mennyiben különbözött ez a munkád a többitől?

Abban hasonlítanak egymásra, hogy mindenhol kedvesek egymással az emberek. A Spongya Bobnál évekig tartott elérni ezt a pontot, csakúgy mint a Supermannél. De mikor bementem A klónok háborúja stúdióba, minden színésszel azonnal megvolt a szoros kapcsolat. Dave Filonival és mindenkivel nagyon jó a hangulat, mivel mindenki rajongója annak, amit csinál. Mindenki segít mindenkinek. Ez a közvetlen bizalom nagyon kiváló.

Milyen Dave Filonival dolgozni?

Dave egy nagyszerű ember és egy remek rendező. Nincs más ilyen műsor a tévében, mint ez. Úgy gondolom, ez a legjobb műsor.

A karaktered annyira multidimenzionális. Ő nem egy unalmas jó vagy rossz fiú. Ő csak a körülmények áldozata.

Katie Lucas nagyszerű munkát végzett mikor ezt megírta. Sose volt kérdésem Savage motivációival kapcsolatban, mivel nagyon közvetlen voltam a karakterrel, bepillanthatunk egy réteggel a felszín alá.

Milyen érzés volt látni a munkád mint Savage a többi színésszel és azzal a sok rajongóval a vetítésen a múlt évben?

Nagyon jó volt nézni a fiammal, és amikor elkezdődik az űrcsata mindenki a saját elemében van. Ugyanakkor szívás is a dolog, mivel tisztában vagyok vele, hogy mi fog következni. Nagyszerű lenne ha a Lucasfilm egybe leadná a részeket a moziban, esetleg a régebbiekkel együtt.

Miután a karakter hivatalosan is a Star Wars univerzumának része, szerinted mennyire lenne klassz találkozni az első Savage Opress jelmezbe öltözött rajongóval a Comic-Conon?

Az nagyon klassz lenne!

Sok rajongó öltözött be az eddig általad játszott karaktereknek. Kurgannak a Hegylakóból, Zim őrmesternek a Starship Troopersből, és Mr. Krabsnek.

Nem tudom. Sose futottam bele Kurgan jelmezbe.

Talán a rajongók össze fogják mixelni a karaktereidet. Savage Opresst és Mr. Krabst összeolvasztják, és így lesz belőle egy bizarr karakter: Savage Krabs!

Az interneten találhatsz infót arról, hogy egy rajongó már készíti a vázlatát Mr. Krabsnek Savage tetoválásaival. Remélhetőleg pár rajongó meg fogja csinálni. Már látom is magam előtt a jelmezt.

A következő Comic-Conon a rajongók jelmezeire nézve láthatod majd az egész karriered felvonulni a szemeid előtt: Kurgan, Mr. Krabs, Savage Opress. Ez már nem is Comic-Con, ez már Clancy-Con!

Ez fantasztikus lenne! Izgatott lennék!

A Star Wars rajongók ugyanannyira szeretik a szinkronszínészeket, mint azokat a színészeket, akiket láthatnak a filmvásznon, szóval lehet, hogy az lesz a vége, hogy Darth Maul jelmezes srácok fognak mindenhová követni a Comic-Conon.

Ezt látni akarom! Szeretnék látni Maul és Savage jelmezeket! Na és persze Éjnővéreket!

4 hozzászólás a(z) “Clancy Brown interjú” bejegyzéshez

  1. Számomra Clancy Brown hangja összeforrt még egy karakterrel:
    Ő volt Dr. Neo Cortex is a nagy sikerű Crash Bandicoot c. Playstation játéksorozatban!
    És kulcsszerepet jászott az imDB lista 1. helyezett Remény Rabjai c. filmben is!
    Klassz, hogy itt is megvillanthatta tehetségét.

     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$