Ford több részre is visszatérhet

A Jedi News értesülései szerint Harrison Ford megegyezett a Disney-vel az új Star Wars filmekről. Szóban. Állítólag ugyanis papírt még nem írt alá.

Harrison Ford

Az anyagiakat a nyáron már lerendezték, azonban a megegyezésnek mindkét fél részéről volt néhány feltétele, melyek csak mostanra teljesültek:

Ford látni akarta Solo karakterfejlődésének körvonalait a VII. epizódot meghaladóan is. Augusztusban teljesült a kívánsága, és elégedett volt.

Ford le akart szerződni egy ötödik Indy filmre. Ezt nem kapta meg, mivel még nincs történet vagy forgatókönyv az asztalon. Abban viszont megegyeztek, hogy 2014 végéig elkészül egy vázlat a filmről, és ha mindenki rábólint, elindulnak a munkálatok egy 2016 vége előtti bemutató reményében.

A Disney többfilmes szerződést kívánt kötni Forddal, ami túlmutat a VII. epizódon. Mostanra Ford beleegyezett ebbe is.


Tehát Han Solo több részben, akár az egész trilógiában is szerepelhet, ha hihetünk a forrásnak. Mint azt sokan tudjátok, Ford szerette volna, hogy a csempész elhalálozzon A Jedi visszatér végén, így az, hogy elégedett a sztorival jelentheti azt is, hogy teljesül eme vágya. 4 (vagy 6) év múlva kiderül. :)
Miután Michael Arndt, az eddigi forgatókönyvíró (tisztázatlan okok miatt) kiesett a produkcióból, sokan kezdtek el félni, hogy a film csúszhat, és az Abrams-Kasdan páros biztosan a nulláról kezdi majd el megírni a filmet. Bár a forrás ragaszkodik hozzá, hogy (a hivatalos hírekkel ellentétben) télen lesz a premier, a könyvet biztosan nem írják újra teljesen, hiszen Ford egyszer már rábólintott.

Az új Indiana Jones film híre 2008 óta, a legutóbbi rész óta fel-felbukkan, de a Lucasfilm eladása és az új trilógia bejelentése miatt a háttérbe szorult. Hallottunk róla, hogy Ford nyitott lenne rá, de semmi konkrét lépés nem történt.
A 2016-os bemutató a VII. és a VIII. epizód közé helyezné a filmet, az első spin-off évébe. A színész már 74 éves lenne abban az évben és, bár nagyon jól tartja magát, lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy kihasználta ezt az alkalmat az előkészületek megsürgetésére. Ford utoljára 65 éves korában játszotta el az 58 éves professzort.

Szerintetek mi lesz kedvenc földkórósunk sorsa az új trilógiában? És mit szólnátok egy új Indy filmhez?

2 hozzászólás a(z) “Ford több részre is visszatérhet” bejegyzéshez

  1. Hát én remélem, hogy Han Solo-t nem viszik túlzásba. Lásd EU, ahol szintén nem tudták eltenni láb alól, mindent túl kellett élnie a Post Return of the Jedi korszakban.
    Remélem az új filmek nem esnek az EU hibájába, ott ugyanis az EP6 utáni események fő vonalában szinte mindig ott kellett, hogy legyen a Nagy Trió.

     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

^^ ;) :wtf: :wow: :star: :sexy: :omg: :love: :love3: :love2: :lol: :kiss: :heart: :ehh: :angry: :angel: :aha: :S :P :D :/ :) :( :$