Ody volt olyan kedves, és felhívta a figyelmemet egy tévéműsorra, mely arról tanúskodik, hogy az angol Sky TV ezen a héten szombaton műsorra tűzi a TCW Senate Murders című epizódját, amit ugye az amcsi Cartoon Network is csak március 19-én tervez leadni. Hogy mennyire lehet hinni ennek a tévéműsornak, az majd szombaton kiderül, addig is lehet reménykedni, hogy nem kell várnunk 19-ig.
Közben kiderült a Cat and Mouse-t követő epizód címe is, ami nagyon kreatívan hangzik: Bounty Hunters. El vagyok tőle ragadtatva. A szereplők természetesen a már az évad elején beharangozott fejvadászok lesznek és egy-két új karakter: Embo, Rumi Paramita, Seripas, Sugi.
Remélem tényleg leadják.
KedvelésKedvelés
Hát én is tudnám díjazni. 😀
KedvelésKedvelés