Hírmorzsák

Rengeteg új film jön ki a Star Wars színészeinek főszereplésével a közeljövőben, sőt a lentebb említettek között van olyan is, amit a tengerentúlon már játszanak a mozik, nekünk azonban még várnunk kell a bemutatóra. Tehát lesz szó Natalie Portmanről (Thor, Black Swan), Harrison Fordról (és Jon Favreau-ról – Cowboys & Aliens), valamint Ewan McGregorról (A szellemíró) is :love: . Mindezt a továbbra kattintva tudjátok megnézni.

Ti melyik filmre vagytok a legkíváncsibbak az alábbiak közül? Mit szóltok az előzetesekhez? A Szellemírót ki látta/olvasta? Szerintetek megérdemelte a díjakat?

  • Natalie Portman Black Swan című filméről már volt szó korábban, előzetest is linkeltem annak idején. Most hoztam néhány posztert, szerintem mind igazán jól sikerült, érdemes őket megnézni. Natalie partnerei a filmben: Mila Kunis, Winona Ryder, Vincent Cassel.

  • Ezután a komoly hangvételű dráma után, hogy kicsit feloldódjon, Natalie leforgatta a Csak a szexre kellesz című vígjátékot, ahol Ashton Kutcher a partnere, előzetes már van a filmhez, itthon pedig február 10-én fogják bemutatni.

  • Még mindig nincs vége a komolytalankodásnak, az Ananász Expressz készítői ugyanis újabb vígjátékkal rukkolnak elő, melyben James Franco, Zooey Deschanel és Danny McBride mellett Natalie is fel fog tűnni, nem is akármilyen szerepben. 😛 Itt a Your Highness előzetese:

  • Ma jött ki a várva várt előzetes a Thor című filmhez, melyben természetesen Natalie Portman is szerepelni fog Chris Hemsworth és Anthony Hopkins oldalán. A filmet Kenneth Branagh rendezte, itthon pedig 2011 május 19-én fogják bemutatni. A történet röviden annyi, hogy Odin (Hopkins) száműzi a Földre Thort (Hemsworth), és innen indulnak a bonyodalmak, persze Thor vissza akarja szerezni a hatalmát, szerelmes lesz, stb. 😉 Már plakát is jött ki a filmhez, akárcsak magyar előzetes:

    http://videa.hu/flvplayer.swf?v=jvdHOskClR0X8xv1

  • Ewan McGregor Szellemíró című filmjét már a magyar mozik is játszották (körülbelül négy mozi az egész országban…), és DVD-n is megjelent (akárcsak könyvben, érdemes elolvasni 😉 ). A filmet Roman Polanski rendezte, akinek az utóbbi időben a botrányaitól volt hangos a sajtó – jó reklámot csináltak ezzel a filmnek, ami az Európai Filmdíjon rengeteg díjat be is zsebelt.

    Legjobb film: Szellemíró
    Legjobb rendező: Roman Polanski, Szellemíró
    Legjobb színész: Ewan McGregor, Szellemíró
    Legjobb forgatókönyv: Robert Harris és Roman Polanski, Szellemíró
    Legjobb filmzene: Alexandre Desplat, Szellemíró
    Legjobb látványterv: Albrecht Konrad, Szellemíró

  • Jon Favreau újabb képregényfilmmel jelentkezik 2011. augusztusában, ami nem más, mint a Cowboys & Aliens. Harrison Ford mellett olyan színészek fognak még feltűnni a vásznon, mint Daniel Craig, Olivia Wilde, Sam Rockwell és Noah Ringer. A történet a vadnyugaton játszódik, ahol egy kisvárost UFO-támadás ér… Magyar előzetes:

    http://videa.hu/flvplayer.swf?v=369EKUFfnnOTcCm5

4 thoughts on “Hírmorzsák

  1. Natalie Portman játszani fog a Thor movie-ban?
    Jeeeeee két legyet egy csapásra. Egy várva várt Marvel film, benne egy szívemnek igen kedves színesznővel. Ez igen.

    Kedvelés

  2. Nekem valahogy olyan fura ez a Thor… Főleg az a hatalmas kalapács. Sejtem, mit akar szimbolizálni, de elég nevetségesen hat szerintem. 😉 Vagy csak már megint én gondolok rosszra… De szerintem elővenném a jelképtárat, felütném a bazinagy kalapácsnál, az jönne ki, amire én gondolok. 😀

    Én a Your Highnesst jobban várom. 😉 Nem feltétlenül Natalie miatt, hanem mondjuk James Franco miatt. 😀

    Egyébként Natalie-t jelölték Golden Globe-ra a Black Swan kapcsán, azt mondják, hogy még az Oscarra is esélyes.

    Kedvelés

  3. Végül a kalapács tényleg kicsit fura így egy modern filmben de Thor istennek ez széria tartozék. A mondákban is mindig a kalapácsával emlegetik. Ez az egyik ismérve.

    Mellesleg a Black Swan nekem is nagyon bejön de én fenntartom állításom, hogy Natalie Portman legjobb filmje a V mint Vérbosszú (csak nem kellett volna kopaszra nyírni). Bár lehet hogy ez a kijelentésem megváltozik ha megnézem a filmet.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s