Elérkeztünk a Mortis-trilógia feléhez és már biztos sokan meg is néztétek az új epizódot, melyet az swsaga Altar of Mortis topicjában is ki lehet beszélni. 🙂 Én hoztam a szokásos dolgokat, vagyis az adatlapot – letöltési linkkel, képekkel, érdekességekkel, színészekkel.
Remélem, mindenki nagyjából elégedett volt ezzel a résszel, és nagyon várjátok már a Ghosts of Mortis című epizódot, melyet jövő héten fognak leadni az USA-ban. Addig is itt van egy nem túl jó minőségű előzetes (az előzetessel kapcsolatos dolgokat majd tegyétek spoiler mögé, köszi):
Örömmel nyugtázom, hogy feltámadt a TCW! Azt se bánom, ha a fantasy-t kellett ehhez segítségül hívni.
De mi lesz itt még jövő héten?!
KedvelésKedvelés
Azt kell mondjam ez egy állat rész volt 😀
Elején Anakin álma érdekes volt, valamint a kijelentése, hogy sose fog átállni a sötét oldalra.
Ashoka áttérése volt az a rész amit én személy szerint már nagyon régóta vártam, de sejtettem, hogy valami trükk lesz a dologban, magától nem állna át. A viselkedése volt az ami nagyon tetszett. 😀
Anakinnal majd később Obival való párbaja nekem is tetszett, főleg amikor Ashoka kezéből kiesik a fénykard, majd egy szép szaltóval visszaveszi 😀
A Fiú húzása kicsit meglepett, hogy hátbatámadja az Apját, de hát ilyen a sötét oldal.
A kardal kapcsolatban: nekem is jobban tetszett volna az a megoldás ha egy ősrégi fénykardot talál Obi, a decemberi előzetes alapján én arra gondoltam, hogy az lesz, de nekem így is tetszett, végülis nem mindig létezett fénykard.
Mikor a templomban vannak, és az Apa beszélget a Fiával, mielőtt az hátbatámadja, a háttérben áll 2 megjelenési forma, a bal oldalinak ahol a Lány ücsörgött annak sárgás a szeme, a jobb oldalinak ahol a Fiúnak van a helye annak pedig piros.
Végén a fordulat érdekes volt, ahogy a Fiú megpróbálta megölni a Fatert, végül a Lány lett az aki nem élte túl. A Fiú viselkedése amikor tudatosúlt benne, hogy megölte a testvérét erősen hajazott arra a jelenetre az Ep 3 végén, mikor Vader megtudja, hogy dühében megölte Padmét.
Következő részben remélem megmutatják, hogy milyen hatással van a galaxisra, hogy meghalt a Lány.
Mindent egybevetve nálam 10/10, kíváncsian várom a folytatást.
KedvelésKedvelés
Nekem a legjobban a zenék tetszettek, ismét ismerős dallamok csendültek fel és még jobban fokozták a hangulatot.
A családból egyébként kinek ki a kedvence? Nekem a Fiú. 😉 Nem igazán ismerem a TFU-t, ugye Sam Witwer adta a hangját Starkillernek és most a TCW-ben meg a Fiúnak, és szerintem nagyon jó munkát végzett, tök jó hangja van. Miatta még a Being Humant is elkezdtem nézni, bár nem hiszem, hogy az első két rész után tovább maradok, vámpíros sorozatnak bőven elég a Vámpírnaplók… 😉
KedvelésKedvelés
Nekem is a Fiú, egyértelmű :Đ
Nekem is nagyon tetszett a rész, részletekbe nem tudok belemenni, mivel annyi van, mint a nyű xĐ És ha egyszer elkezdem, akkor befejezem, de aztán eszembe jut még egy, majd még egy, ami több kommentet igényel, ami nekem már régi bűnöm :):)
Szóval az előzetesről (még):
[shush]A végén szerintem meg fogják ölni a Fiút, és az Apa azért válik eggyé az Erővel, mivel nincs kiket egyben tartani, tehát az Apa egyedül nem tud élni, csak ha a gyerekei is. Nem tudom, értitek-e. És amikor kimennek a bolygóról akkor vagy rögtön vége lesz a résznek, vagy Yodával lépnek kapcsolatba, és az mondja nekik, hogy súlyos zavar volt az Erőben (mivel állandóan ezt mondja xĐ), és persze Palpatine is érezte, hogy nem stimmel valami. Most nagyon tömören fogalmaztam, mivel ezt hosszú sorokban tudnám igazán kifejteni :Đ[/shush]
KedvelésKedvelés
kav12: adok esélyt, hogy ki tudj fejteni mindent. 🙂 Úgy írd meg a kommentet, hogy leírod, ami először eszedbe jut, aztán átnézed, átgondolod és elküldöd. Ha mégis kimarad valami, megvárod, amíg valaki ír. Nehogy benned maradjon valami, még a végén valami bajod lesz. 😉
KedvelésKedvelés
az új trailerről:
[shush]
Hogy Vader is feltűnik?! Ez a csúcsok csúcsa. Bár az előzetes alapján azt mondom, nem lesz elrontva, mert úgy tűnik Anakin nem látja, mert a háta mögött dereng fel. Remélem a részben is csak annyira, mint az előzetesben és akkor jó is.
[/shush]
A Mortisról:
Szerintem ki lesz iktatva a család teljesen, hogy a jövőben minden Anakinon múlhasson.
Ha megmaradtak volna mind és Anakin elment volna, akkor is ez lenne,-ahogy az Apa is mondta- és igy hogy megbomlott a 3-as egység, így már mennie kell a maradék kettőnek is a családból!
Amúgy is ez a véleményem, mert túl mélyre ástak velük. El kell tűnniük a story-ból, bár jók voltak! 🙂
KedvelésKedvelés
Ha a család összes tagja meghal és hőseink még a Mortison vannak akkor nem fog eltűnni a “bolygó”?
Amúgy jó rész volt és lesz is. Reméljük ötletekből nem fogytak ki, de nemsokára újra kell várni őszre a 4. évadra…
KedvelésKedvelés
Szerintem nem fog eltűnni a bolygó 🙂 Mivel az maga az Erő, habár az csak egy szimbólum, így lehet, hogy a családdal együtt el fog szublimálni :Đ És a hősök meg felébrednek a hajójukon, amikor meglátják Rexék hajóját a találkozási pontnál :Đ És csak egy olyan látomás, vagy mi volt, ami megtörtént, de mivel túl kell élniük, ezért valahogy így fogják szerintem megoldani :Đ
Nos, Eszter köszönöm a lehetőséget, de már leírtam a starwars.hu egyik topicjában, így bemásolnám 🙂
Csoli te ne olvasd végig, te szerintem már olvastad 😛
És a Mustafart csak felismerhetné a régi emlékek közül is!!! A Children of the Force-ból!
Jó, hogy az Uralkodót el nem árulják! Ilyet…!
Én nagyon-nagyon-nagyon………………………………………………………. -nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon várom…
(szerintem ezekhez képest a harcos részek kismiskák :Đ)
Szerintem úgy lesz a végén…
– hogy a Fiút megölik, és az Apa emiatt meghal, mert nincs feladata, ami az összetartás volt.
– Winduék és Palpatine is megérezte ezt a vonaglást az Erőben.
– Vagy ami az eredeti trilógiában van: a Fiú nagyon erősnek tűnik, de a Lány egyre jobban életre kel (ugye Luke és Leia személyében), majd a végén a Fiút legyőzik, mert egy darabja kiválik, vagy valami ilyesmi lesz :Đ Tehát hogy a vége stimmeljen. Hogy a SO (Sötét Oldal) nagyon erős, de a végén a VO legyőzi őt. De akkor már nagyon előrehaladott az idő 😛
– vagy a Fiú meghal, és az Apa megmondja Anakinéknak, hogy csak rajta áll az Erő mivoltja, hogy ki lesz az erősebbik oldalon. Ez végülis igaz volt, mindig is…
Huh…
Ja, és lehet, hogy Anakin múltját is megmutatják neki?
Tehát a rabszolgaságot, az anyja halálát, az esküvőt, stb?
Mert ez olyan lehet, mint Ventressnél, igaz, ott CSAK a múltat mutatták végig :Đ
De ez akkor is állati lesz!!!!!!!
:ĐĐĐĐĐ
Még annyit fűznék hozzá, hogy lehetséges, hogy a végén Anakin látja csak ezt, és azt mondja az Apának, hogy nem akarja tudni a végzetét, és az Apa kitörli az emlékei közül, és akkor minden jó
Ez egy ép magyarázat lenne, de szerintem nem ez lesz… bár nem igazán ép magyarázat, mivel akkor minek mutatták meg? :Đ Hogy meganimálják az epIII fontosabb cselekményeit a TCW-be? :Đ Most amúgy az előzmény-trilógia minden szereplőjét meganimálták, legalábbis a fontosabbakat. :Đ És Darth Vader is benne van 😛 Csak Sidious “más” arca hiányzik az egészből :Đ
KedvelésKedvelés
Tényleg életre kelt a TCW, a politikai részek után nem gondoltam volna 😀
Nemhogy a jövőhét szombatot, hanem már a keddi trailer-t is alig győzöm kivárni!!!
KedvelésKedvelés
xĐ
Tudjátok mi jutott még eszembe a befejezés kapcsán?
[shush]Az szerintem mindenkinek világos, hogy a család meg fog halni (mindenki). Ám lehet, hogy a készítők máshogy oldják meg. Tehát valami nyolcadik megoldást találnak ki (mondtam egy számot :P). De nem ezért raktam SPOILERbe. Hanem: szerintem Ahsoka is csinálni fog valami hőstettet, ami azért van, mert a Világos Oldal Élete van benne, és ez biztos valamilyen hatással lesz a következő részre. :Đ Röviden ennyi. [/shush]
KedvelésKedvelés
Húh…kicsit féltem hogy a mortis trilogiának csak az első része lesz ütős de nem…Annyira jó dolgokat tesznek bele..és mg a hihető határon belül,ez az egész leszúrja a növérét, a tornyok stb…nagyon bejött, alig várom a következő részt! Ha belegondolok hogy pár résszel ezelőtt még arrol szólt egy egész rész hogy vizezik a teát..
KedvelésKedvelés
–sw.hun olvastam a commenteket, de nem tudom visszahozni a jelszavamat úgyhogy nemtudok hozzászólni…tehát itt pár dolgot még.Emlékeztek? a sia CW ben megjelent vader a barlangban mint festmény, s anakin letépte az arcárol a maszkot.Volt ott is sok minden.Szerintem itt csak az öreg értelmezi máshogy a kiválasztott dolgot, mert eddig ugye úgyvolt hogy azért anakin a kiválasztott mert…a végén,hát ő öli meg az uralkodót ,és hoz békét…csak előtte bukdácsol kicsitXD Csak kihoznak valamit belőle, elvégre lucas jött elő ezzel a storyval..mondjuk már bíztam benne hogy ahsoka kinyúlik végre.Jó lenne..nem zavar, de előbb utóbb elkéne tüntetni.Monjuk a nagy trailerben még ott futkos más bolygókon úgyhogy ha történik vele valami nem most lesz..N egy realisztikus halálnak is örülnék.Kitöri a bokáját egy résben, és ugy fejre esik hogy nem kell fel többé.Nem kell ide 3 résznyi előkészítés meg dráma.:D
KedvelésKedvelés
Kellemesen csalódok, szóval jöhet a következő! 😀
KedvelésKedvelés
Van itt pár érdekesség. Először pl azt hittem hogy azon a monoliton belül van egy bolygó…aztán nemrég esett le hogy ez amolyan 2001 űrodüsszeia féle monlit, belementek, és máshol kötöttek ki..érdekes:) Azt figyeltétek hogy a Fiú ….páros ujjú patás?:D Egyre jobbak az ötletek,és egyre több van benne egy epizódban.Itt volt wagner féle kard, vasudvard szerű torony, a starwarsba már 30 éve tervezett világító ember-az elején a kanyon ilyen világító lebegő fényutakkal…az Apa v Atya szárnyai,a Fiú “irodája”:D Nagyon jó kis design elemek végig.Öröm nézni.Kíváncsi vagyok a következő részre, remélem megoldják teljesen hihetően, mint pl shmii megjelenését stb.Aztán utána részben ha minden igaz kapunk egy éjszakai feluciás csatát,bár lehet nem lesz hosszabb mint a második évad első részében lévő:) Sokan vitáztak arról is hogy ha anakin a kiválasztott ,miért nem tudja simán megölni a fiut..Szerintem az hogy kiválasztott nem jelenti hogy a legerősebb a világon, csakhogy megvolt jósolva hogy a végén ő lesz az aki egyensúlyt teremt,megölni az uralkodót aki elnyomja a világosságot pl..Remélem nem írtak le semmit már leőttem, a spoilereket nem is nézem, mert most már túl jó a story ahoz hogy lelőjék:)
KedvelésKedvelés
Szerintem sem kell túl jónak lenni, mivel Obi-Wan (asszem ő) mondja az epIII-van Padmenak, hogy a prófécia csak az Egyensúly megteremtéséről szól, arról nem, hogy Jedinek kell lennie az illetőnek.
KedvelésKedvelés
Szerintem is nagyon jó rész volt, már nagyon várom a Ghosts of Mortis-t…….
Amúgy igen, a jövendölés csak az egyensúlyt említi, ami végül meg is valósul.
A repülő sziklák nagyon tetszettek, viszont engem az Avatarra emlékeztettek egy kicsit.
KedvelésKedvelés
igen…mindkét avatarból átvettek dolgokat…ez a sárkányos -kimérás egyensúly dolog engem az avatar sorozatra emlékeztet–ami nem is meglepő mert azt is filoni rendezte részben—a repülő kövek, világító fatörzsek meg a kékkutya avatarra hajaznak.Jó ez.Ha belegondolok hogy egy cartoon network sorozat..szerintem boldogok lehetünk hogy ennyire próbálkoznak:) Bár pár modellen, és a karakter fejlődésen még dolgozhatnának kicsit.Legalább van hova fejlődni.
KedvelésKedvelés
Szerintem most már direkt hagyják így pl Dooku fejszével vágott fejét, meg a többieket (kivéve a főszereplőket, mivel azokon sem sokat változtattak, hogy hasonlítsanak a régire is), mert akkor az már nem TCW lenne. Szerintem nagyon-nagyon jól meg tudnák oldani, hogy mindenkire kb 90%-osan tökéletes legyenek a karakterek. Szerintem azok direkt vannak így, mert akkor már túlontúl nem TCW lenne. Ez az egyik sajátossága sztem ennek a sorozatnak 🙂 De a Nightsisters elején lévő űrcsata olyan, mintha az epIII-ban lett volna (mármint nem csak az ötlet, hanem a kinézete is).
KedvelésKedvelés
Igen én is erre gondoltam..érdekes amúgy az ötlet, mutatták a készítését, hogy dookut direkt megváltoztatták, hogy ne annyira lee legyen, hanem gonoszabb, már már pengére emlékeztető feje legyen..Őszintén szólva én mindig védtem a dolgot, de ahogy javul a kinézete a sorozatnak pl ezeket is kicsit javíthatnák..merthogy nem is sikerült 100%-osan úgy mint a terveken, mert a főszereplőket modellezték először és akkor még nem voltak a legprofibbak..:S Amúgy azt észre vettétek hogy dooku ruháját is megújították? bár csak kismértékben.Bár neki is ráférne kis javítgatás a testarányaihoz.
KedvelésKedvelés
És Palpatine ruháját is :Đ Ja, és ha Dooku pizsamájára gondolsz, az nekem tetszik 😉
KedvelésKedvelés
nem a pizsamájára gondolok, ami amúgy tényleg nagyon jó lett, hanem a ruháját cserélték le.csak alig látszik.Kicsit leeresztették a mellkasát, lett pár gyűrődés, stb..szóval kicsit átgyúrták, én is csak azért vettem észre, mert írták az sw.comon és direkt kikockáztam:) A pizsamája amúgy kifejezetten jól nézett ki, lejjebb volt az öve is, és így emberibb arányokat kapott..
KedvelésKedvelés
Itt van a Ghosts of Mortis előzetes:
KedvelésKedvelés
valaki le tudná fordítani miről beszélnek angolt nem vágom
KedvelésKedvelés