A születésnapi játékunk során a kvíz mellett egy sokkal kreatívabb játékot is hirdettünk, melyre verseket és novellákat küldhettetek be. Ma pedig, hosszas tanakodás után a zsűri meghozta a döntést. Előtte azonban el kell mondanom, hogy összevontuk a verseket a novellákkal, mert összesen két vállalkozó szellemű rajongó volt, aki verssel próbálkozott. 😉 Tehát csak egy nyertesünk lesz.
A pályázók kihasználták a sok téma nyújtotta lehetőséget, úgyhogy a Star Wars univerzum mindegyik korszakából kaptunk egy-egy érdekes történetet. A zsűri szavazatai alapján egy olyan történet került ki győztesként, mely a Baljós árnyak előtti időkben játszódik. Ez pedig nem más, mint Ayamarus Vérvörös homok című novellája! 🙂 Gratulálok a zsűri nevében is! Ayamarus nyereménye egy 2000Ft értékű kupon, melyet az order66.hu webáruházában lehet beváltani és egy póló! A részleteket e-mailben küldjük majd el. 🙂
A nyertes novella, a Vérvörös homok ide kattintva letölthető! 🙂
Köszönjük szépen mindenkinek a részvételt, akik most nem nyertek, ne keseredjenek el, mert biztos jövünk még játékokkal és nyereményekkel a jövőben! 🙂 És köszönöm a segítséget a zsűri tagjainak, Giának, Sisinek és Kither Deckelnek!
Szóval egyetlen egy nyertes kerülhetett ki.
Pedig volt ám kategória…
Ezt olcsón megúszta az order 66.hu.
De senki ne értsen félre.
Az is jó, hogy egyáltalán van/volt ilyen.
Ha jól gondolom baromi kevés pályázó volt.
2 vers? Hát tényleg nem sok.
Titkon reménykedtem valami vigaszdíjban, reklámnak sem lett volna utolsó.
De megkérdezhetem itt, mert biztos emlékszel ránk (2 novellával és 1 verssel pályáztunk), hogy járt valamink az ezüstérem közelében?
Amúgy gratulálok a nyertesnek, már kíváncsi vagyok a műre!
Mégegyszer köszönjük a lehetőséget, remélem valóban lesz még ilyen!
KedvelésKedvelés
Szerintem összesen két kategória volt (azon belül voltak témák). Timi verse a harmadik lett egyébként.
KedvelésKedvelés
Köszi a választ. Azért az is valami! 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, igazából elég szoros volt a mezőny, a második helyezett egyébként MaraJadeEH pályázata lett. 🙂
KedvelésKedvelés
Na, neki is gratulálok, egyébként érdekelne a mezőny többi tagja és főleg a műveik.
Hisz ezek úgysem kerülhetnek a következő versenybe.
Kár, hogy csak a győztes mű elérhető.
Hisz nem volt olyan sok, van esély, hogy még még pár olvasható/letölthető lesz?
KedvelésKedvelés
Úristen! Pedig azt gondoltam, hogy Kenneth Withaker (remélem helyesen írtam le) magasan túlszárnyalt.
És csoli: Ha akarod, az enyémet elküldöm neked email-ben.
KedvelésKedvelés
Szerintem az lenne a legegyszerűbb, ha mindenki feltöltené a sajátját a fanfic részlegbe. https://jedirend.com/network/fanfiction-archivum/
KedvelésKedvelés
Oké.
KedvelésKedvelés
Oké, felrakom majd oda én is a mieinket. De eszembe jutott még valami.
Talán nem ártott volna személytelenebbül, mert látom, mindenki a becenevével fémjelezte a művét, mi meg olyan komolyan vettük, hogy a feleségem férjezett nevével láttuk el a címlapokat.
Az meg olyan, mintha egy 60 éves ügyvéd felesége lenne, pedig huszonévesek (28) vagyunk.
Nem azt mondom, hogy döntően befolyásolta a zsűrit, csak van egy olyan hogy tudatalatti.
Persze nem vitatom az arany és ezüst érmes alkotások értékét és értékelését sem.
A bronz is szép, jó volt az egészen agyalni és részt venni benne, már az maga egy kaland és program, hogy tudunk-e az ifjú Binks-ről verset írni.
A kihívás volt a lényeg.
Már várom, hogy elolvassam a helyezettek műveit, remélem páran feltöltik oda.
KedvelésKedvelés
az enyémet leírom ide, nem túl hosszú:
Az ifjú Jar-Jar Binks
Kicsi gungan, bölcsőben játszik,
De ráébred, kicsit fázik.
Elindul a szoba sarka felé,
S odaáll a kaadu jelmez elé.
Méregeti igazi-e, nem tudja,
Belemászik, milyen fura!
Jar-Jar nem fázik,
Vajon mit érez?
Korog a gyomra,
Nagyon éhes.
Kicsi gungan, kitotyog a házból,
Máris megérzi, mi vitte ki otthonából.
A finom bogár, ott száll tova,
Ahol anyja becézgette vala.
Ezt gondolja Jar-Jar,
No sebaj, szélnek ered.
Leszáll a bogár, harmatot iszik,
Kicsi gungan vár, vadászik.
Kiölti nyelvét, megragadja a rovart,
Visszahúzza, ízleli a zsákmányt.
Szinte indul visszafelé, már-már.
Nem éhes Jar-Jar.
Lándzsa süvít, fúródik földbe,
Apja szalad vadászik a vadra.
Kics gungan sírva megfordul,
Apja megtorpan, s kérdi:
Jar-Jar?
Fia megszólal:
Finom bogár!
KedvelésKedvelés
Én nem látok olyant a “vezérlőpultnál”, hogy “új bejegyzés”. Eszter?
KedvelésKedvelés
csoli1138: most próbáld meg. Remélem, ezt nem gondoltad komolyan, hogy a nevek alapján adtuk a pontokat. Csak mert mindenki megadta az igazi nevét is, lehet, hogy nem a dokumentumban, amit küldött, de legalább a levélben, amihez csatolta a művét. Mi csak és kizárólag az alapján pontoztunk, hogy mennyire tetszett, mennyire volt élvezhető a mű, hogy voltak ábrázolva a karakterek.
KedvelésKedvelés
Azthiszem sikerült a verset megcsinálnom az új bejegyzésben.
Sikerült? Minden oké?
Ha igen, berakom a 2 novellát is.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a pályazati lehetőséget a Jedi Rendnek és gratulálok a többieknek is a remek munkáik miatt!
KedvelésKedvelés
csoli1138: a címet legközelebb a cím mezőbe írd.
KedvelésKedvelés