Jeff Grubb új regénye, a Scourge áprlis 24-én fog megjelenni az USA-ban. Korábban már írtunk róla, de most hoztam belőle három rövid részletet is. A történet 19 évvel a yavini csata után játszódik. Ti kíváncsiak vagytok erre a regényre?
– A Jedi oda megy, ahol szükség van rá. – mondta Mander – A bátyád tudta ezt. Úgy tanítottam, ahogy nekem is tanították. Befejezem Toro feladatát, és ha tudom, igazságot szolgáltatok azoknak, akik felelősek a haláláért. Értékelném a segítséget. – Ránézett a bothanra. – Mindkettőtöktől.
Még egy homályos zagyvaság, a droid habozott.
– A hatalmas Zonnos azt akarja, hogy tudd, ha nem is találod meg a bátyját vagy túl késő már megmenteni, akkor is lesz egy szövetségesed az Anjiliacok között.
Zonnos megvárta, míg a droid befejezi, majd lustán kacsintott egyet és felnevetett. Egy pillanatra Manderben megfagyott a vér.
– A Hangot használtad? – kérdezte Reen.
– Mit? – kérdezett vissza Mander
– Tudod, a Hangot. Jedi humbug. Elme trükk. – Reen színpadiasan integetett a kezével. – Azt mondod neki, hogy “Le akarsz szállni azon a bolygón” vagy valami ilyesmi. Ő megteszi, mi meg lelépünk.
– Ez nem egészen így működik – mondta Mander.
Figyelj, ha 19 évvel YU játszódik, akkor mindenképpen kíváncsi vagyok rá. 😀
KedvelésKedvelés
Kíváncsi vagyok, szerintem rágni kéne a Szukits fülét, hogy kihozzák magyarul is.
KedvelésKedvelés
Az elkövetkezendő években biztos nem lesz magyarul.
De engem nem hozott lázba. Ha már a Jedi visszatér utáni könyvekről van szó én inkább olvasnám szívesebben a Tatooine Ghost-ot, Kemp Jaden Korr regényeit.
Most végre valahára a Fate of the Jedi sorozat is épkézláb sztorival állt elő. Ez viszont elég hosszú, 9 rész, és hogy mindent megértsünk a New Jedi Oreder-rel kéne indítani. Esetleg a Legacy of the Force-szal is lehetne startolni, de úgy már kevésbé lennének érthetők a dolgok.
Amerikában nemrég jelent meg a Fate of the Jedi befejező része, az Apocalypse. Na az, nagyon nagyszabású.
Nemrég jelentették be, hogy a Fate of the Jedi után is indul egy sorozat, de az már csak duológia vagy trilógia lesz. Ha jobban előremennek ott az időben és a hangsúlyt inkább az új generációra helyezik, akkor azt már ki lehetne adni magyarul.
A Scourge kiadása egyébként reális.
KedvelésKedvelés
Hogy lehet ilyen nevet adni egy szereplőnek vagy a kiadványnak? Nemrég jelent meg a Revan c. könyv, abban van Scourge szereplő. Tisztára megtévesztő, már azt hittem, hogy önálló regénye lesz 😦
KedvelésKedvelés
Engem minden érdekel, ami Star Wars, de a Tatooine Ghost-ot különösen szívesen látnám én is.
KedvelésKedvelés
Én is kiváncsi vagyok a Scourge-ra, főleg mert a yavini csata után játszódik.
Darth Revan9, a New Jedi Oreder és a Legacy of the Force egyáltalán tervbe van véve a szukitsnál?Mert azokat is elolvasnám.
KedvelésKedvelés
Nincs tervbe véve se a New Jedi Order, se a Legacy of the Force. Nem zárkóznak el az esetleges kiadásuktól, de ez nagyon, de nagyon a távoli jövőben dől el.
Yavin után sok minden játszódik, olyan könyvek is, melyek még az Endor előtt vannak. Pl. Allegiance, Choices of One.
KedvelésKedvelés