Veszélyben a LucasArts és a Lucasfilm Animation?

Több forrásból hallani, hogy a Lucasfilm Animation súlyos leépítéseken megy keresztül. Főként a Detours és a A klónok háborúja készítői által ellátott munkakörök szűnnek meg. Pletykák szerint a kreatív csapat is feloszlik. Hát ennyit arról, hogy Filoni átvezeti az animációs részleget az új sorozatba. Ennyit arról, hogy megmarad a TCW képviselte minőség.
Sokan kezdtek aggódni a “bónusz tartalmak” miatt. Hiszen miért is bocsátaná el az alkalmazottakat a Disney a részek befejezése előtt? Azonban a Lucasfilm egyik szóvivője felvette a Big Shiny Robottal a kapcsolatot és elmondta, hogy a rajongók biztosan látni fogják majd az “új” részeket.
Bizonyos mértékű leépítés nem meglepő egy ilyen felvásárlásnál, azonban akkor is rossz hallani, hogy így szétvernek egy olajozottan működő csapatot. Biztos úgy gondolják, nem az animáció miatt vették meg a Lucasfilmet, arra ott van nekik a Pixar. Pedig televíziós műsorok terén lenne mit tanulni a TCW alkotóitól.

Bár a tavaly kiadott hivatalos közleményben a Disney még azt írta, hogy a LucasArts biztonságban van, és nem terveznek változtatásokat, az utóbbi időben felröppent az a szóbeszéd, hogy itt a vég a Lucasfilm videojáték részlege számára. A Kotaku a 1313 eltűnésére hivatkozik, melyet azóta cáfolt a Lucasfilm:

A Star Wars 1313 készítése folytatódik.

Az 1982-ben indult cégnek tavaly óta nincs igazgatója és a volt alkalmazottak pedig nincsenek megelégedve az eredményekkel:

Az “üzlet” lélegeztetőgépen van, mióta a Star Wars licenc és az erre alapuló későbbi játékok joga a Bioware/EA-hez került. Őszintén csodálom, hogy ilyen sokáig életben maradtak. Nem mernek igazán eredeti terméket kihozni, és a korábbi fejős teheneket -Indy és Star Wars– se használják ki rendesen.

Mit gondoltok, mi lesz a két részleg sorsa? A TCW törlése után nehéz pozitívnak maradni, nem?

12 thoughts on “Veszélyben a LucasArts és a Lucasfilm Animation?

  1. Azt hiszem létrehoznak egy teljesen új univerzumot az új filmek köré. Mondhatnánk új “fejős tehenet” nevelnek. És ennek az az ára, hogy lesz egy ilyen átmeneti időszak. De aztán biztos beindul a gépezet minden téren. Csak szerintem az már a 7. rész előtt, közben, után fog játszódni.

    Kedvelés

  2. Naneee..Erről nem is hallottam-EA hoz került a későbbi játékok joga? Most hogy a csődfelé tart? A nagy simcity botrány után úgy néz ki(és sokan remélik is) hogy az EA oriás cégnek, miután többször megválasztották a legutáltabb cégnek, végre befellegzett, és nem kebelez be és ver szét több kis kreativ csapatot.A battlefront 3 mat is sok év után és a fanok nyomására talán végre újra fontolóra vették, de úgy hírlik a disney lehet azt is elkaszálta.Most meg ez…Nem igazán vagyok oda az ötletért hogy új filmekkel jöjjenek elő, 3 éven belül ,miközben az alap story ölteteket is most találják ki, nem azért csinálják mert elakarnak egy történetet mondani, hanem mert pénzt akarnak és ehhez most gyorsan összedobnak egy storyt- a tcw befejezetlen történeteit meg random úgy hagyják.Szegény filoniék.Megnéztem volna még hová fejlődik a sorozat.Elég sokkoló lehetett nekik hogy ennyi év után a disney egyszer csak a semmiből elkaszálja őket:S Más oldalakon már petíciokrol olvasok hogy biztosan adják ki a maradék tcw részeket,és ha lesz uj sorozat minőségi legyen.Hát nem egy szép jövőkép.A nagyvállalatok szépen szétzúznak mindent ,az emberek meg sorra csak petíciokat írnak meg kikelnek magukból.
    Nevetséges ami pár helyen megy-
    sok , fórumon igy megy a kommunikáció:
    “elég volt ! Nem látjátok hogy az embereknek elege van?! Hogy gondoljátok ezt?Vissza követelem a pénzem! Folyamatosan csak hazudik az egész cég,mindent tönkretesznek a pénzért!Nem látjátok hogy milliók csak a fejeteket akarják? Kívánom a pestist az összes vezetőnek és családjának!!!” — Pár ezer dühöngö vélemény után egy egy válasz:
    -Köszönjük a sok pozitiv visszajelzést, igyekszünk a tervezett úton tovább haladni, jól esik hogy ennyien támogatnak!
    Hát úgy érzem a mostani új sw-disney dologgal is hasonló dolgokat várhatunk.
    Pár év és a netes közösség nem fog többet se játékot ,se filmet venni, abban biztos vagyok.Előbb utóbb belebuknak ezek a cégek.

    Kedvelés

  3. Ez egyszerűen katasztrófa!!!
    Az okés hogy létrehoznak egy “új univerzumot az új filmek köré” de akkor nem kéne mindent tönkreverni. Filóniék csapata már sok-sok tapasztalatot szerzett és milyen szépen fejlődött a tcw, ezt a jó csapatot símán átírányíthatták volna az új projektre és ez csak egy minőségbeli biztosítékot jelentett volna a rajongóknak és a disneynek egyaránt. Erre szétcsapnak mindent.
    Én nem tudom mit akar elérni a disney de ezzel a mentalitással rajongók ezreit veszítik el egy-egy ilyen lépéssel, aztán a végén majd ott tartunk hogy már senkit se érdekel a disney féle SW.

    Kedvelés

  4. “Pár év és a netes közösség nem fog többet se játékot ,se filmet venni, abban biztos vagyok.”
    Már bocsi Anma, de a netes közösség most sem vásárol meg szinte semmit, a fájlmegosztás korát éljük. 🙂

    Kedvelés

  5. MarciCFH, részben igazad van de egy rajongó ha megteheti akkor inkább eredetiben megveszi legyen az játék, film vagy könyv. Legalábbis én így gondolom. Otthon nekem sok eredeti SW cuccom van többek közt könyvek, filmek.

    Kedvelés

  6. Mikor a Disney megvette a Marvelt, akkor is hasonló vélemények voltak, hogy tönkreteszik a szuperhősöket Miki egérrel, aztán meg jött a Bosszúállók.
    Szerintem itt is hasonló lesz a helyzet, én pozitív vagyok. De ha nem is lesznek jók a filmek, akkor is jövedelmező lesz. Lesz utána kereslet, mert rányomják a Star Wars bélyeget és az emberek vinni fogják, mint a cukrot.
    Az ilyen megjegyzéseken meg, hogy “csak a pénzért csinálják” felnevetek, hát miért csinálnák, most komolyan.
    Hogy nem fognak az emberek se a Star Wars filmek, könyvek, játékok stb. iránt érdeklődni azt mi nem hiszem, hogy megéljük.
    Mikor jött az I-III epizód, akkor is minden SW médium arra állt rá, és (egy időre) hagyták az eredeti trilógiát, most ugyanez a helyzet.

    Kedvelés

  7. MarciCFH: Több mint fél éve angliában élek, és meglepve tapasztaltam hogy igazán csak magyarországon szokás mindent letölteni.Ott az embereknek van pénze vásárolni ilyen luxus cikkeket mint játékok.ÉS veszi is mindenki! Itt Magyarországon viszont valóban a letöltés korát éljük..emiatt is mennek rá inkább arra az üzlet politikára a cégek hogy olcsó ,gyorsan összedobott szart adnak ki, de régen pl én is megvettem a star wars 6 részét díszdobozban, és rengeteg játékot.Most már nem igazán tenném.
    Janosh: igen, sokan hozzák fel az avangers példáját, én is reménykedem.De ezzel a tcw és játék üggyel felhúztak.-a pénzes dolog meg- rengeteg olyan játék és film van amit azért csinált egy kreativ csapat mert ötlete volt és alkotni akart-meg persze pénzt is de látszott hogy valamit igazán kiakarnak hozni a dologból( régi final fantasy játékok pl mindig eszembe jutnak ilyenkor, pálya részek 70 ora játék után amiket az átlag játékos 90% a megsem talál mégis megcsinálták kis extraként, rengeteg pluzs, másod percekig látható jelenetek és tájat tökéletes kidolgozása..Meghát maga a star wars első filmje is , lucas a speciális effectek akkori szinvonala miatt eléggé megszenvedett hogy végül összejöjjön a film ,most meg…ok van vlmi nagy cím, összedobunk valamit vele..ennyi.)

    Kedvelés

  8. Bocsánat a második hozzászólásért de- Abban még reménykedhetünk hogy hátha mégis tudják mit csinálnak ,mert bár nagyon szépen rendereltek a lucasfilm animationnél, a modellekkel még azért volt probléma a tcw ben.És igen igen, a tv sorozatok nem kapnak sok pénzt, de könyörgöm, minden utcajelenetnél 4 karakter mászkál 5 évadon át sokszorosítva.Szenátorok ugyanabban a ruhában,de onderon volt eddig a csucs, 1 nő, egy férfi karakter egymás meleltt 500 példányban.Már a játékok is lejutottak 8 éve arra a szintre hogy alapkarakter de 5 féle orr, szakáll, sapka, köpeny stb mixelésével lehet 50 különbözö karaktert összeállítani.Egy zbrusht megvesznek, pillanatok alatt lehet karaktert modellezni-és texturákra és tájakra is külön generátorok vannak amit tudnak iindulási pontkjént használni.Ez a lucas film animation ott koreában egy kezdő csapatként indult, sokat fejlődött de profinak még nem mondanám.

    Kedvelés

  9. anma:
    Nem tudom pontosan, hogy állnak a jogok. Ez volt az eredeti szöveg: “The ‘business’ has been on life-support since the Star Wars license and subsequent development for their best title went to Bioware/EA.”
    Azért egyforma karakterek ide vagy oda, nem sok ilyen jól összerakott animációs sorozat volt eddig a tv-ben. És nekik aztán tényleg nem volt óriási költségvetésük.

    JanosH:
    Kíváncsi leszek, mi történik, mikor a Star Wars és a pénz találkozik, hiszen eddig mindegyik rész úgy készült, hogy Lucas a lehető legalacsonyabban tartotta a költségeket (pl.: sok CGI az előzményekben). Alapvetően én is pozitív vagyok, de amit a kánonnal műveltek (vagy művelni fognak) az nem tetszik…

    oneilez:
    Én sem hiszem el, hogy nem látják, hogy fel van mindenki háborodva. Ha már a TCW-t nem is kapjuk vissza, azért megtehették volna, hogy a csapatot nagyjából megtartják. Sajnálom őket.

    Kedvelés

  10. Kalevala: Alacsony költségek a cgi nél? hogy érted? Azért a baljós árnyak elég durva cgi vel rendelkezett annak idején, ráadásul ok nélkül szidta a nép, mivel több makettet használtak benne mint az eredeti trilógiában.Csak nem vették észre.(a kereskedelmi szövetség hajói mind makettek voltak, a belső folyosóival együtt, a nabooi házak, utcák, a nabooi nagy kőfej szobrok ,,a podrace sziklái, a mosespa aréna, a köztársasági cirkáló a film elején, stb.A nabooi palota belülről létező helyszín volt, a neimoidiak maszkos emberek, yoda báb- Szerencsétlen jar jar ütötte annyira ki a biztosítékot hogy ez a cg fikázás elkezdődjön.persze a story attól még gyenge és gyerekes)Én csak a klónok támadásánál éreztem egy kicsit hogy már nincs annyira kidolgozva mint a baljós árnyakban a techologia fejlődése ellenére, szerintem lucas már nem vitte annyira túlzásba azok után hogy ennyien szidták az első részt.A makett űrhajók légköri-és csatajelenetekben meg nem működnek( csillagközi invázió …Csodás makettek, mégis látszott hogy kékvásznas karton dobozok szálldosnak.)
    Én már nem is gondolkozom hogy a nagy cégek miért csinálják az ellenkezőjét mint amit az emberek kérnek, mert az utobbi években folyamatosan azt tapasztalom hogy hazudnak és az ellenkezőjét csinálják mint amit a tömegek kérnek.Ötletem sincs mi a logikájuk emögött- mert pénzt biztosan nem hoz többet..

    Kedvelés

  11. anma: Nem úgy értettem, hogy gagyi a CGI. Olcsóbb számítógéppel megcsinálni valamit, mint full díszlettel. Pl. arra gondolok, hogy a díszleteket pontosan addig építették meg, amíg a színészek értek, és onnantól CGI volt. Meg is dobta a költségvetést, mikor Liam Neesonnel forgattak, mert meg kellett toldani a díszleteket (193 cm magas).
    Sok makett volt, de amit lehetett megoldott CGI-jal. Ezzel csökkentette a költségeket és fejlesztette az ipart.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s