Megvan az operatőr és a formátum

Dan Mindel

A Boba Fett Fan Club ott volt a Dan Mindel operatőrrel tartott közönségbeszélgetésen, a ASC Breakfast with Dan Mindelen, ahol megtudták, hogy ő és csapata lesz felelős a VII. epizód képi világáért.
Mindel dolgozott már együtt Abrams-szel. Első közös filmjük a Mission: Impossible III volt, mely Abrams első rendezése is volt. Ekkor kezdték el közösen használni Abrams azóta híressé/hírhedté vált védjegyét, a lens flare-t. A Star Treket és a Sötétségben: Star Treket újra együtt készítette a két filmes, így nem meglepő, hogy a Star Wars legújabb részénél is ő lett a befutó. Az operatőr eddigi munkái között szerepel még a Kémjátszma, a Domino és a John Carter. Pályája során sokat dolgozott együtt a Ridley és Tony Scott-tal.

Mindel azt is elárulta, hogy az új epizód nem digitálisan forog majd, hanem analóg módon, 35 mm-es Kodak filmre. Pontosabban a 2007-ben bemutatott VISION3 500T 5219-esre.

Abrams híve a régimódi technikáknak, és rendszeresen filmre forgat, így talán ez a döntés sem olyan meglepő. Lucas a Baljós árnyak idején kezdett el a digitális módszerrel kísérletezni, és a trilógia utolsó két része már úgy is készült. Az analóg filmhez való visszatérés egybevág azzal, amit Kathleen Kennedy és Mark Hamill mondott arról, hogy visszatérnek a klasszikus trilógia hangulatához és készítésének módjához.

Szóval Gilbert Taylor (Ep IV), Peter Suschitzky (Ep V), Alan Hume (Ep VI) és David Tattersall (Ep I-III) után Dan Mindel is kamera mögé állhat egy Star Wars filmben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s