Ma a spin-off filmekkel kapcsolatos infókkal folytatjuk a hírpótlást.
A szingapúri, új Lucasfilm központ megnyitóján, ahol George Lucas is jelen volt, Kathleen Kennedy ezt mondta a spin-offok kánonságáról:
George világossá tette, hogy is működik ez. A kánon, melyet ő alkotott, a Star Wars saga volt. Jelenleg [a VII. epizód] ebbe a kánonba esik. A spin-off filmek, vagy amilyen nevet majd kitalálunk nekik, abban a hatalmas univerzumban léteznek, melyet ő hozott létre.
Nem szándékozunk átvinni karaktereket [a spin-offokból] a saga epizódokba, sem fordítva. Lényegében, kreatív nézőpontból, ez egy olyan térkép, melyet George tisztán és érthetően vázolt fel nekünk.
Megint előkerült tehát Lucas nézete, miszerint két kánon van: az övé és az EU. Leland Chee, a Holokronok Őrzője éveken át kerülgette ezt a kérdést, és igyekezett egységes kánont alkotni, Lucas azonban újra és újra elmondta, hogy nincs baja az EU-val, de ő nem tekinti a kánon részének. Ebből következett az, hogy bevezették a többszintes kánonrendszert (G-T-C-S-N). Most, hogy minden egységes lesz (vagy kánon vagy nem), nincs túl nagy jelentősége Kennedy első mondatainak. Annyi leszűrhető, hogy a régi rendszer szerint nagyjából a G (azaz George Lucas) szinten helyezkednének el.
Mondandójának második fele már érdekesebb. Tehát nem jelennek majd meg az epizódok karakterei a spin-offokban és a spin-offokéi sem az epizódokban. Feltételezhetjük, hogy a klasszikus trilógia karaktereire (Han Solo, Boba Fett, Yoda) nem vonatkozik ez a kijelentés, hiszen lassan mindenki tényként kezeli, hogy velük foglalkoznak majd ezek az “eredetfilmek”. Minek eredetfilm, ha új karakterről beszélünk, és az utána meg sem jelenik máshol… Ez a kijelentés (és a korábbi pletykaözön) arra mutat, hogy időben is messzire játszódnak majd egymástól a spin-offok és az epizódok.
És most irány a szóbeszédek ingoványos talaja!
A Latino Review forrása szerint Lawrence Kasdan, aki egyre inkább úgy néz ki, hogy a Boba Fett filmet írja, állítólag elég fura ötlettel állt elő:
Az előzmény trilógiával szembemenve, a 2018-ra tervezett Boba Fett spin-off filmnek igen érdekes fordulata van, mellyel a VII. epizód egyik írója, Lawrence Kasdan állt elő. A spin-off azzal kezdődik majd, hogy egy vadidegen megöli Boba Fettet, és elveszi a páncélját. Ezzel elindítja a név nélküli fejvadász meséjét. Szóval: valaki megöli az előzmény filmek Boba Fettjét, és átveszi a névét, páncélját. Annyi bizonyos, hogy Kasdan nem kedvelte az előzményeket, és nem akar klón Boba Fettet a spin-off filmbe.
Na, eeeeeeeez aztán elég hihetetlen! Nem túl valószínű, hogy direkt fel akarnák bosszantani a rajongókat, hogy így szembeszállnának Lucas látomásával, és hogy éppen a régi barátja, Kasdan tenné ezt… A legtöbb nemzetközi oldal se nagyon veszi komolyan.
Ugyanez a forrás (és még másik kettő) állítja, hogy Joe Johnston (Jumanji, Rocketeer, Amerika Kapitány: Az első bosszúálló) a befutó a film rendezőjeként, főként azért, mert ő alkotta a karakter, és mert évek óta lobbizik Lucasnál egy Boba Fett filmért.
Ugyancsak a LR forrása adott hírt arról, hogy a Pixar és a Lucasfilm közös produkciót tervez a jövőben:
Jelenleg nem tudni, hogy a mekkora és milyen lesz ez a film végül, és tekintve a Pixarra jellemző hosszú távú terveket, lehet, hogy még nagyon messzire van. A Venn-diagramon valószínűleg egy Star Wars és egy Pixar mozi között helyezkedik majd el félúton. Hogy ez mit jelent, az azon áll, hogy miként definiáljuk a két franchise-t.
Csak beszélő a X-szárnyúakat és lépegetőket ne érjük meg! 😀
A végére pedig egy Twitter üzenet, melyet a török újságíró-filmkritikus, Ali Arikan tett közzé:
Hé, Lucasfilm! Lehet, hogy itt lenne az ideje elmondani a világnak, hogy az első Star Wars spin-offot 2017-re toltátok.
Persze nem elképzelhetetlen, hogy a VII. epizód csúsztatása miatt a többi film is később kerül mozikba, de egyelőre nincs okunk azt hinni, hogy eltérnének a tervezett decemberi premiertől évente. Eddig csak a VII. epizód bemutatója biztos, de nagyon úgy néz ki, hogy a Disney a Marvel filmeknek adta a nyarat és a Star Warsnak a karácsonyi időszakot.
Ha megölik az igazi Boba Fettet, akkor még több rajongó fog haragudni a Disneyre, de úgy látszik, ez sem érdekli őket. 😦
KedvelésKedvelés
Elég vad dolog, nem hiszen, hogy igaz.
KedvelésKedvelés
Remélem igazad lesz. 🙂
KedvelésKedvelés
Szinte kizárt, hogy így lesz. Azt még el tudnám képzelni, hogy megcsavarják az egészet, és tényleg ellopja valaki Boba ruciját valamikor A Birodalom visszavág idején, és a Jediben ő repül be a Karkun-verembe. Szólhatna róla a film, miközben Boba él és tiszteletét teszi a VII. epizódban. Persze jobban örülnék egy normális Boba Fett filmnek.
KedvelésKedvelés
Ha tényleg meg akarják csinálni a Boba filmet, akkor ne várjanak vele túl sokat, mert Temuera Morrison lassan már túl öreg lesz a szerephez, egy Daniel Logan féle Boba Fettről meg hallani se akarok.
KedvelésKedvelés
Az is lehet, hogy csak páncélban fog szerepelni, akkor meg mindegy. 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem Logannel sincs bajom. Csak ne egy harmadik színészt hozzanak be…
KedvelésKedvelés