TCW – Az amcsi előzetes

Ahogy azt már egy ideje tudjuk, március 7-én felkerül a Netflixre az egész 6. évad, azaz a The Lost Missions. Ehhez kaptunk most egy angol előzetest.

http://widgets.ign.com/video/embed/content.html?url=http://www.ign.com/videos/2014/02/24/star-wars-the-clone-wars-season-6-trailer

42 thoughts on “TCW – Az amcsi előzetes

  1. Nagyon várós, viszont lenne egy apró kérdésem… Moriband? MORIBAND?! Úgy látszik, a jó öreg Lucas búcsúzásképpen még utoljára belénk rúg egy nagyot.

    Kedvelés

  2. Nem értem mi a gond. Már az eddigi források is több Sith őshazát említenek meg. Ott volt eddig Korriban, Ziost, Dromund Kaas. Kesh… (és még lehet, hogy van egy pár, amiről nem tudunk) most kapunk mellé még egy ilyen világot, Moriband névvel. Ennyi. Nem kell mindenben ellentmondást látni. Az ilyen dolgok, amelyek a legsimábban összeilleszthetőek.

    Kedvelés

    • Én is ebben bízok, hogy csak a név változott meg. Az egyik rendezvényen mutattak vázlatrajzokat erről a sith bolygóról, és azon teljesen úgy nézett ki, mint a Korriban a The Old Republicból. Ha viszont a két bolygó egy és ugyanaz, akkor nem értem, mi értelme volt a névváltoztatásnak.

      Kedvelés

    • Mindenesetre a Wookiepedia szerint ugyanaz a kettő, úgyhogy egyelőre nincs probléma, csak a sithek eredetébe ne kontárkodjanak bele.

      Ami még eszembe jutott a trailer alapján:
      – Úgy tűnik, a 66-os parancs bele van programozva a klónokba, vagyis ők nem dönthetik el, hogy végrehajtják-e vagy sem.
      – Yoda vs. Sidious. Ez érdekes lesz, nem tudom, hogy gondolták de szerintem csak egy látomás a barlangban a Dagobán, mint amilyen Luke-nak is volt a Birodalomban.
      – Az a bolygó, amin Yoda azokon a valamiken ugrál, valószínűleg a Tython (legalábbis az lenne a logikus).
      – A négy maszkos alak, akik elküldik Yodát a Kori… ízé, Morribandra, remélem a Whillek.

      Kedvelés

  3. Igen, de egyes klónok esetében előfordulhatnak gikszerek. Lásd pl volt már dezertőr klón, áruló klón a sorozatban. És az első 66-os paranccsal foglalkozó történetszál bizonyítja, hogy a beültetett chippel is lehetnek problémák.

    Kedvelés

  4. Moraband nem más mint Korriban. Lucas megváltoztatta a bolygó nevét. (Csak tudnám minek? Ez tényleg fölösleges volt.) Az Episode guide-ban benne lesz, hogy Korribannak számtalan neve volt eddig is a galaktikus történelem során. Tehát az eredmény: a Korriban bolygó megmaradt, csak kapott még egy plusz nevet.

    Kedvelés

  5. Ugyan miért gyaláznák már meg? A Disney nagyon is jó dolgokat adott a világnak, és nem csak Mickey egereket, meg gyerekeknek való ,,ha egyet láttál, láttad az összeset” limonádét. Kapásból ott van a Touchstone, ami saját alapítású egység, és olyan filmek kötődnek hozzá, mint a Holt költők társasága, a Con Air, az Armagaddeon vagy a Déja vu.
    Az utóbbi pár évben megvették a Pixart és a Marvelt, és közelről sem gyalázták meg a nem éppen ismeretlen franchise-okat.
    A Star Wars története során pedig idáig is történtek olyan dolgok, amiknek nem kellett volna (pl. Darth Maul visszahozatala, amivel Obi-Want megfosztották attól a jellemzőjétől, hogy ő ölte meg az első sithet ezer év óta), ha esteleg megint történik ilyen, az nem a Disney kirívó gonoszságának és inkompetenciájának következménye lesz.
    Egyébként is, szerintem kár addig szapulni őket, amíg egy Star Warsos termékük sem jelent meg.

    Kedvelés

    • Tényleg nem tudom mi alapján vagy ennyire pesszimista. Még nem láttunk semmit. A Marvelnek jót tett a Disney…

      Alapvetően kezd elegem lenni a Star Wars-t körüllengő negatív hozzáállásból. Valamit mindig utálni kell: az előzményeket, szegény Jar Jart, az ewokokat, a TCW-t, Lucast…. a Disney-t. Úgy érzem, ha jó lesz az Ep VII, ha nem, a listához csaphatjuk majd Abrams nevét is…
      Én nem vagyok hajlandó így hozzáállni, és szeretek a fent említettek közül mindent. 🙂

      Kedvelés

  6. Megnéztem a hatodik évadot, és valami eszméletlen jó volt. Az utolsó négy részre még mindig nem találok szavakat. Most sajnálom csak igazán, hogy lelőtték a sorozatot. El sem tudom képzelni, hogy hova fejlődhetett volna, ha adnak még neki 2-3 évadot.
    Remélem a Rebelsnél is megtartják ezt a sokkal felnőttesebb és sötétebb hangulatot, és nem térnek vissza ahhoz az inkább gyerekes hangvételhez, ami a TCW első két évadát jellemezte.

    Kedvelés

    • Tényleg jók voltak, bár alapvetően Clovis meg a politika engem mindig untat, de legalább Padméztunk egy kicsit. 🙂

      Nektek is feltűnt, hogy mennyi Indiana Jones utalás volt a Jar Jar szálban?
      [shush]-Bardotta építészete egyértelműen Akatort idézte a Kristálykoponyából.
      -A trónterem pedig teljesen úgy nézett ki, mint Akator trónterme.
      -A gonoszok egy sátánistának tűnő kultusz tagjai.
      -A rabokat ketrecekbe rakják, majd lávatenger felett feláldozzák, mint a Végzet templomában.
      -Piactéri fogócska, mint a Frigyládában. Itt is egy nőt kell megmenteni, akit a vállukon cipelnek a rosszak. Már vártam, hogy mikor dobják egy kosárba.
      -A gonoszokat egy kis szőrmók állat segíti (majom – Frigyláda).
      -Hősünk nagy bőszen rohan az ellen felé, majd a következő, amit látunk az az, hogy szalad visszafelé és rengetegen üldözik (Új remény, Végzet temploma).
      -Fegyver ostorral való megszerzése.
      -A siklóvonatok a sivatag közepén emlékeztettek az 51-es körzet rakétájára a Kristálykoponyából.
      -Jar Jar háttal száll fel a “lóra”, akárcsak Willie az elefántra. Az egyik állat nagyobb mint a másik, akárcsak az elefántok esetében volt.
      -A fogságban lévő nőt széttárt karokkal kikötözik mielőtt feláldoznák, mint a Végzet templomában.
      -A nap egy lencsén világít át egy bizonyos időben, mint a térképteremben a Frigyládában.
      -Jar Jar (Picur) egy falba rejtett gomb megnyomásával véletlenül beindítja a “védelmi rendszert”.
      -A végén ellovagolnak a “naplementében”, mint a Kereszteslovagban.[/shush]
      Ennyi minden nem lehet véletlen. 🙂
      Múltkor is Jar Jar részben volt a Rá pálca meg a csúcsdísz. 😀

      Kedvelés

      • Már azt hittem, csak én vagyok olyan hülye, hogy belelátom az Indyt. 😀 De a háttal lovaglásnál kezdtem gyanakodni, hogy ez már nem lehet véletlen.

        Kedvelés

      • Azért már az ostornál is elég erős volt a gyanúm, de nekem is a lovaglás volt az a pont, ahol egyértelmű lett. 😀

        Kedvelés

  7. Filoni posztolt néhány vázlatrajzot, amik eredetileg a sorozat 7-8. évadához készültek: http://starwarsblog.starwars.com/2014/03/10/to-fans-of-star-wars-the-clone-wars-thank-you/

    Korábban is említette, hogy már van jó pár kész forgatókönyvük, és hogy továbbra sem állnak le az új történetek írásával. Van egy olyan érzésem, hogy jövőre a Marvel szép sorban elkezdi majd leadaptálni a szkripteket, és ilyen formában folytatják majd a sorozatot.

    Kedvelés

    • Quinlan Vos vs Darth Maul, Darth Maul Junior(?), Tarrful, Boba Fett, fejvadászok, mandaloriak… idősebb Ahsoka…. Basszus, de kár érte. :s

      Nagyon remélem, hogy valamilyen formában jönni fognak, és hogy kánonok lesznek!

      Kedvelés

  8. Az utolsó szál akkor jól értem, hogy kánonon kívül helyezte a [shush] The Force Unleashedet? Shaak Ti halálára gondolok.
    Egyébként meg hogy nem ismerte fel Yoda Palpatine-t? 😀 Ez ilyen szuperhős mentalitás. Ha leveszi a szemüvegét, egyből: Ki vagy te és mit keresel itt??! [/shush]

    Nagyon szép “lezárása” volt a TCW-nek ez a szál. Szerintem szebb (nem biztos, hogy illőbb), mint az 5. évad vége. Amúgy mit jelentett [shush] az az utolsó kép? Az a virág vagy termés. Emlékeztetnie kellett volna valamire? Nem esett le. [/shush]

    Kedvelés

  9. [shush] Ha jól tudom, ennek a jelenetnek van egy másik verziója is, amikor Anakin öli meg őt a templomban, és egyik sem kánon. Szóval amíg mást nem mondanak, addig TFU verzió van érvényben (legalábbis addig, amíg ki nem jön a Rebels).
    Engem inkább Sifo-Dias halála zavar. Valorum elküldte őt egy küldetésre még a TPM előtt, és Dooku lelövette a siklóját, ami azt jelenti, hogy már akkor Sidioust szolgálta, pedig a Darth Plagueis szerint akkor még a rend tagja volt és nem tudott semmit se Sidiousról.
    Valorum feltámasztása pedig teljesen felesleges volt.[/shush]

    Kedvelés

    • Ezek a részek úgy kezelték az EU-t, mintha nem létezne.
      [shush] Kivéve a Darth Bane dolgot.
      -Az nem Korriban volt, hanem egy Lucas által kitalált bolygó, ami hasonlít rá. Chee-ék retconnoltak, és egyesítették a két bolygót.
      -Meggyőződésem, hogy az a látomás beemelte a G vagy T kánon szintjére Shaak Ti halálát, és ezzel kiütötte a TFU-t. Mi másért mutatnák éppen azt a hálát. Bárki más lehetne a filmekből.
      -Valorumnak és Dookunak pedig más az elő- vagy utóélete a TCW-ben. Nem hiszem, hogy nagyon foglalkoztak volna a Darth Plagueisszel vagy a képregényekkel.
      [/shush]

      Kedvelés

      • [shush] Moraband eredetileg Korriban volt, csak Lucas megváltoztatta a nevét, de ez még nem jelenti azt, hogy ő találta volna ki. A bolygó meg nem csak hasonlít az eredetire, hanem egy az egyben ugyanaz, mint a TOR-ban lévő Korriban.
        Emellett Sidious sith nyelven beszélt, és azt is megemlítették, hogy Sifo-Dias teste Dookuhoz került, így az EU-nak erre vonatkozó része érintetlen maradt. [/shush]

        Kedvelés

      • Egyébként Shaak Tit nem ölhette meg Grievous, mivel a Sith-ek bosszújában később ott ül a tanácsban.

        Kedvelés

      • Igazad van, régen láttam. Ebben az esetben a Skywalker-féle halál volt. Az is úgy néz ki.

        A Moriband-Korriban dolgot úgy értettem, hogy Lucasnak a fejében volt, hogy milyen a Sith őshaza, de csak vázlatosan, illetve volt egy neve. Ezt a Filoniék, Chee-ék egyetértésbe hozták az EU-val, amennyire tudták.

        Kedvelés

  10. A Sifo-Dyas dologgal kapcsolatban
    [shush] Szerintem Valorum még akkor küldte el a küldetésre amikor a hivatalában volt. A halálakor már valószínűleg egy kicsit túl voltunk a nabbo-i csatán. Így beilleszthető lesz a dolog a Plagueis regény Dooku-s Sidious-os eseményeibe. Viszont ezek alapján a klónsereg megrendelése, Dooku átállása és Dias halála pár nap, vagy max egy hét alatt bekövetkezett eseménysorozat volt. Szerencsére Luceno óvatosan írta meg a dolgokat, így beilleszthetők lesznek a dolgok. Ezért sem írta még meg a Darth Tyrannus c regényt. [/sush]

    Kedvelés

  11. Ez így működhet, emellett a TCW-verzió teljesen logikátlan, mert akkor Sidiousnak még Maul volt a tanítványa. Most akkor vagy titokban már lezsírozta Dookuval a dolgokat mert tudta, hogy Maul már nem húzza sokáig, vagy pedig Dooku önállóan cselekedett és még az előtt ölte meg Sifo-Diast, hogy kilépett volna a rendből és ismerte volna Sidioust. Az utóbbi nem ütközik a Plagueisszel, viszont teljesen logikátlan lenne.

    Kedvelés

  12. [shush] Szerintem egyszerűbb a dolog. Valorum akkor küldte el Dyast, amikor hivatalban volt, ez lehetett talán pont akkor, amikor Qui-gont és Obi-vant elküldte, vagy talán nem sokkal a leváltása előtt. Dyas küldetése és az egyéb utána játszódó események pedig már a naboo-i válság után játszódtak nem sokkal (pár nap, pár hét) [/shush]

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s