Eredeti cím: Threat of Peace

Írta: Rob Chestney

Címlap: Benjamin Carré

Rajzolta: Alex Sanchez

USA kiadás: Dark Horse Comics, 2009. február-november

Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2013. április 17.

Fordította: Szente Mihály

Terjedelem: 92 oldal (magyar kiadás)

Éra: a Régi Köztársaság kora

Galaktikus idő: 3653 évvel a yavini csata előtt

A Galaktikus Köztársaság és a Sith Birodalom évtizedeken keresztül háborúztak…

A Sith-ek a száműzetés évszázadai után visszatértek a Galaxisba. A Külső Gyűrűben már ők az urak, de a Magba egyelőre nem sikerült betörniük. A köztársasági katonák és a Jedik hősiesen küzdenek, hogy megállítsák a könyörtelen ellenséget, amikor a birodalmiak váratlan javaslattal állnak elő: tárgyalni akarnak a békekötésről. A tárgyalás megkezdődik, ám a Sith-ek árulása hátrányos és baljós helyzetbe hozza a Jediket, és az egész Köztársaságot…

Ahhoz képest, hogy a legutóbbi képregényről igen pozitívan nyilatkoztam, ez a mostani írás inkább hajlik a negatív irányba.

Hagyjuk most a külső megjelenést, ez már a második kötet, beletörődtünk, hogy ilyen, ennyibe kerül, stb. De maga a kivitelezés persze szép.

Ennek ellenére ez a képregény nálam nem üti azt a szintet, hogy újra és újra el akarjam olvasni, amikor akad egy-egy unatkozós fél órám. Először is nézzük a rajzolást. Ez is ugye egy webcomic. Nem tudom nem összehasonlítani A Birodalom vérével, aminek nagyon tetszett a rajzolása. Ez a Veszélyes béke viszont úgy néz ki, mintha valaki fél óra alatt összehányt volna valamit, hogy legyen mit felrakni az oldalra. A karaktereket gyakran csak a párbeszédeknek köszönhetően sikerült felismernem, arról nem is beszélve, hogy Satele Shan mindig fekete vagy valami nagyon sötét hajszínnel van ábrázolva. Itt viszont rozsdabarna. Ha nem mondják, hogy az ő, eszembe se jut, mert nem is a megszokott ruhájában és frizurájával van ábrázolva. Ami még nem is zavarna, mert nekik se árt néha átöltözni, de más hajszín? Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, de engem ez kiborít.

A történetről mit mondhatnék? Összevissza ugrál, a béna rajzok (a rajzolónak ez az egyetlen SW-munkája szerencsére) miatt követni is elég nehéz, különösebb élményt nem nyújtott a számomra. Nem éreztem azt, hogy szeretném olvasni a folytatását, inkább végig az járt a fejemben, hogy legyen már vége, úristen, még öt oldal hátravan, soha nem végzek vele. Dar’nala mester hatalmas nagy csalódás volt, Orgus mester szintén, ő igazából olyan feláldozható karakter, akit már a hetedik oldalon meg kellett volna ölnie Angralnak.
A párbeszédek is elég furák néha, van hogy nem értettem, miről van szó.

Ami érdekes lehet a sztorival kapcsolatban, hogy ugye ez az az alderaani találkozó, amiről Aryn Leneer az Árulás elején lelép. Szerintem ő csinálta jól.

Az vigasztal egyedül, hogy a következő rész ennél csak jobb lehet. Elég sok képregényhez volt már szerencsém eddig, és sajnos azt kell mondanom, hogy ez volt a legnagyobb csalódás. De most komolyan, nézzetek rá a borítóképre. Eszetekbe jutna, hogy a bal oldali csaj Satele Shan? (Hm, az egyetlen csaj… :P)

Ez most nagyon nem jött át. De kíváncsian várom a ti véleményeteket is.