Nem nálunk, nehogy valaki megörüljön! 😉 Az USA októberi megjelenéseiről ejtünk most pár szót, de csak mert indul egy teljesen új sorozat, melynek szerzőjével az MTV interjút készített, én meg voltam olyan őrült, és lefordítottam, ezt majd a továbbra kattintva tudjátok elolvasni. Mielőtt azonban erre rátérnénk, jöjjenek a folytatások.
A Régi Köztársaság negyedik fejezete kezdődik meg, a címe pedig A Birodalom vére. A Sith Birodalom már száz éve visszatért a galaxisba, és azon mesterkedik, hogy összezúzza a Köztársaságot, ami száműzetésbe taszította a Sith-eket. Az ifjú Teneb Kelnek ez az egyetlen esélye, hogy rabszolga múltját elfeledve bizonyítsa rátermettségét a Sötét Tanácsnak. A Tanács egy váratlan feladatot bíz rá. Nem Jedikre kell vadásznia, hanem egy Sith-re, aki nem más, mint a Császár tanítványa.
A Vérvonalak sorozat tovább folytatja Jango és Boba Fett történetét, amelynek az első része ugyebár augusztusban fog megérkezni, ha lesz rá módom, igyekszem majd lefordítani. 😉 Boba rájön, hogy az apja ráhagyott valamit, amit egy Boba számára ismeretlen ember őriz. Boba a férfi nyomára bukkan, de mielőtt megkapná örökségét, meg kell mentenie az illetőt néhány fejvadásztól.
Folytatódik még az Invasion sorozat is a Rescues utolsó előtti részével, újabb The Clone Wars történet is érkezik, a középpontban Aayla Securával, az Omnibus sorozat pedig Quinlan Vos sötét oldalon tett kalandozásait foglalja össze egy szép kis kollekcióba. Ez utóbbi kettő viszont csak decemberben fog megjelenni. 😛
És a nagy durranást a végére hagytam. Legalábbis arra számítanak az alkotók, hogy a Knight Errant majd nagy durranás lesz, hát majd meglátjuk. A történet 1000 évvel a yavini csata előtt játszódik, nem sokkal Darth Bane ideje előtt. A főszereplőnk egy Kerra Holt nevű Jedi hölgyemény, aki az ellenséges vonalak mögött kalandozik, azaz irtani fogja a Sith-eket. A tovább mögött megtaláljátok az íróval, John Jackson Millerrel készített interjút.
A nyomtatásban megjelent Star Wars történeteknek hála bebarangolhatjuk ezt a nagyszerű univerzumot, de nem csak térben utazgathatunk, hanem időben is. Már láttuk, hogy milyen volt az élet a Régi Köztársaságban, amikor a Sith-ek olyan hatalmasak és erősek voltak, mint a Birodalom. Nyomon követhettük kedvenc hőseink útját a filmtrilógiáktól és a Klón Háborútól kezdve a sötét birodalmi időkön keresztül egészen a Yuuzhan Vong invázióig. És bepillantást nyerhettünk a távoli jövőbe is, ahol a Sith-eket Darth Krayt vezette, és uralmuk kiterjedt az egész galaxisra.
Most a Dark Horse Comics és a Del Rey Books jóvoltából visszautazhatunk azokba az időkbe, mielőtt a Sith Rend összeomlott volna Darth Bane Két Sith rendszerének elnyomása alatt.
A Star Wars: Knight Errant a magányos Jedi lovag, Kerra Holt történetét mutatja be, aki a Sith területeken kalandozik, messze a biztonságtól és mestereitől. A sorozat, melyet John Jackson Miller jegyez, idén októberben fog megjelenni, melyhez egy regény is készül (ezt is Miller írta), ez jövőre fog megjelenni. A képregényt Federico Dallocchio rajzolta.
Az MTV Newsnak volt szerencséje elbeszélgetni a szerzővel, John Jackson Millerrel arról, hogy mire számíthatnak a rajongók a Star Wars univerzum újonnan bemutatásra kerülő korszakában.
MTV NEWS: Beszélnél egy kicsit Kerra Holtról és az ő szerepéről ebben az új korszakban?
JOHN JACKSON MILLER: Szokatlan dolgot művelünk Kerra Holttal és a Star Wars: Knight Erranttal, hiszen egyszerre írom a képregény sorozatot és a regényt, ami február 22-én kerül a könyvesboltokba a Random House/Del Rey jóvoltából tehát Kerra kettős életet él a kezdetektől fogva. Kerra kalandjai kétféle médiában is megjelennek, és mivel én írom mindkettőt, lehetőségem van arra, hogy egy új világot kreáljak köré, ami árnyaltabb és jobban fel van építve.
Tehát nem kell elolvasnod a regényt ahhoz, hogy élvezni tudd a képregényt, vagy éppen fordítva. Reméljük, hogy az olvasók izgalmasnak találják majd Kerrát és az ő világát. A regény Kerra kalandjaival folytatódik, közvetlenül az első képregények befejezését követően. A történet többféleképpen próbál szórakoztatni, és ez visz igazi lendületet Kerra történetébe.
Kerra több szempontból is ideális főszereplőnek bizonyul. Egy olyan rendszerből származik, melyet évekkel ezelőtt meghódítottak a Sith-ek, A Köztársaságba menekült, és csak egy cél lebegett a szeme előtt: élő fegyverré akart válni, hogy visszatérhessen a Sith területre. Fiatal, de elszánt. Hatékony, halálos és eltökélt, olyan helyekre jut el, ahova senkinek se szabadna ellátogatnia csillagromboló nélkül. Milyen kár, hogy ekkor még nem kezdték el gyártani őket!MTV: Mi a helyzet a galaxis politikájával 1000 évvel Luke Skywalker napjai előtt? Ki irányítja a Köztársaságot?
MILLER: Több, mint 1000 évvel a Baljós árnyak előtt, a Knigth Errantban a Köztársaságot a legsötétebb óráiban találjuk. A galaxis külső régióiban aggasztóan sok hadúr lép hatalomra. A régi Sith tanítások követői között több Sith nagyúr is feltűnik és felállítják a saját despotikus mini birodalmaikat, melyek egymás ellen harcolnak a jogért, hogy elintézhessék a Köztársaságot, ahol pusztít a dögvész és a hadviselés. Váratlan események hosszú sora arra kényszeríti a Köztársaságot, hogy Jediket küldjenek a galaxis külső régióiba, hogy deaktiválják az ottani kommunikációs rendszereket, melyek fenntartották a kapcsolatot e régiók és a mag között.
De nem minden Jedi vállalja el a megmentő szerepet. Kerra jól tudja, hogy ha a Sith-ek nem harcolnak tovább egymással, a Köztársaságnak ellenségei egyesített erejével kell szembeszállnia. Tehát a galaktikus politika helyzete valóban kaotikus. És ha elég szerencsétlen vagy ahhoz, hogy láb alatt legyél, miközben ezek a titánok harcolnak, az igazán nyomorúságos.
Végül is Kerra számos választással találja szemben magát, melyek megmutatják, hogy igazából mit kellene tennie és mi az ő valódi szerepe. Mit jelent ez egy Jedi lovag számára, egyedül, a Jedi Rend védelme nélkül? Hogyan őrizhetné a békét és a rendet egy olyan helyen, ahol mindez nem is létezett évtizedekig? Az első feladat, hogy életben maradjon, már önmagában elég nehéz, de még azt is ki kell találnia, hogy mit kéne tennie ezen kívül.MTV: Találkozunk majd ismerős karakterekkel? Yoda? Darth Plagueis? Vagy utalásokkal a Star Wars filmekre, könyvekre, képregényekre, játékokra, stb.? Esetleg az ismert karakterek őseivel?
MILLER: Egy évezreddel a filmek előtt járunk, teljesen új hátteret szeretnénk létrehozni teljesen új karakterekkel – és nem foglalkozunk a filmbéli családokkal, mert ilyen sok ideig nem lehetnek jelentősek. A filmek viszonylatában Kerra Holt közelebb áll Szent Johannához, mint bárki más.
Tehát az ismerős beállítások megmaradnak: a messzi-messzi galaxis és a díszítés. A Jedi Rend, a Sith-ek, hipertér, fénykardok, sugárvetők – ez mind része lesz annak a miliőnek, amit létrehozunk, és ugyanolyan fontosak, mint bármelyik SW cameo. Ezen túl ugyanolyan kötelességünk és felelősségünk van dönteni jó és rossz között, ami határozott Star Wars érzés.
A Régi Köztársaság lovagjai című sorozat ötven fejezetén keresztül pontosan egyetlen egy oldalon jelentek meg a film karakterei, és mégis az olvasók úgy vélték, hogy nagyon jól visszaadtuk a filmek szellemét. A Knight Errant szereplői teljesen mások, de a végső célunk itt is ugyanaz.MTV: A rövid tartalom szerint Kerra Holt mélyen az ellenséges vonalak mögött fog utazgatni… Ki az ellenség ebben az időszakban?
MILLER: Jobb lenne úgy kérdezni, hogy ki nem ellenség. Olyan helyre merészkedik, mely apró Sith államokkal van tele, ezeket nők és férfiak vezetik – emberek és idegenek – akik mind úgy gondolják, hogy a legjobb úton haladnak afelé, hogy elirányíthassanak egy gonosz birodalmat. Ez egy fontos kérdés, mert a Sith Kódex csupán az öndicsőítésről és mások leigázásáról szól: ez elméletben jól hangzik, de csak addig, amíg el nem jutnak addig, hogy egy csillagközi birodalmat irányítsanak. Nehéz támogatás (vagy éppen végrehajtó rendszer) nélkül rávenni az embereket, hogy segítsenek, amikor mások is vannak odakint saját galaktikus uralomra törő tervekkel. Palpatine, évekkel később, talált egy nagyszerű megoldást, felforgatta az egész Köztársaságot, hogy ő irányíthassa a saját galaxisát. Ezeknek a fickóknak is megvannak a maguk elképzeléseik, néhány ezek közül igazán ördögi.
Rögtön a kezdetekkor Kerra két háborúzó testvérrel akad össze – Lord Odion és Lord Daiman – akiknek teljesen eltérő elképzeléseik vannak. Teljesen eltérő módon értelmezték a Sith tanításokat és a véleménykülönbözőségeik miatt már rengeteg világ lángokban állt. Ahogy majd a képregény elején látni fogjuk, még csak ekkor kezdik!MTV: A Star Warsban a Sith-ek legfontosabb dolga Darth Bane óta, hogy rejtőzködjenek, egészen Palpatine császár felemelkedéséig és hogy legyőzzék a Jediket. Számomra ez azt jelenti, hogy a Sith-ek a kulisszák mögött rejtőznek, és igazán látványos dolgokba nem bonyolódnak… és természetesen mindig csak ketten vannak. Milyen lesz a Sith tényező ebben a sorozatban?
MILLER: A két Sith szabály nem lép érvénybe egészen Darth Bane-ig. Bemutatjuk az addig tartó káoszt. Egy generációval Bane előtt járunk, egy őrült világban, ahol a Sith nagyurak nyíltan cselekednek annak érdekében, hogy ők irányíthassák a galaxist.
Természetesen ők Sith-ek – vannak titkos céljaik és ambícióik nekik is. És ebben is különbözik az utolsó sorozatomtól, A Régi Köztársaság lovagjaitól, ahol a hősök mindig félrevezetést használtak. A Knight Errantban Kerrának nyílt taktikája van – ki kell találnia a Sith-ek szándékait!MTV: Vannak olyan tervek, miszerint Kerrát és a többi karaktert más aspektusból mutatják be? Tényleg, gondoltak egy esetleges videojáték megjelenésre? A filmek és a tévés sorozatok eléggé távol vannak ettől a korszaktól, de a játékok tovább mesélik a Star Wars univerzum történetét.
MILLER: Minden lehetséges szerintem. Többféle Star Wars licencben is érdekelt vagyok, karaktereket és koncepciókat viszek át a képregényekből a szerepjátékokba és az elektronikus könyvekbe. A képregények és a regények határtalanná teszik az Expanded Universe-t, és közel kerül más médiákhoz is.
MTV: Mekkora az EU faktor ebben a történetben? Hapanok? Chissek? Ssi-ruukok?
MILLER: Felhasználtuk az ismert részeit a galaxisnak és igazán jól néz ki, ahogy felhasználtuk azokat a fajokat és vállalatokat, melyekről már eddig is tudtunk és megfigyeltük, hogyan jelennek meg ebben a korszakban. Együtt dolgoztam a Star Wars Atlas íróival, hogy nyomon tudjam követni, mi létezik és ez új sztorikat is szült.
De szerintem a kulcs a képregényekben és a regényben, hogy nem kapcsolódnak más folytatásokhoz. Tiszteletben tartjuk mindazt, ami ezelőtt volt és ezt felhasználjuk és alaposan ki is dolgozzuk. De az elsődleges célunk, hogy érdekes történeteket mondjunk el érdekes karakterekről. Ha ez sikerül, a többi már csak hab a tortán.