Ahmed Best beszél Jar Jarról

Kevés olyan név és/vagy karakter van a filmtörténelemben, mely hallatán az emberek mindannyian fájdalmasan felnyögnek. Egy ilyen név Jar Jar Binksé is. Rengeteg blog bejegyzés, weboldal és Facebook csoport jött létre azért, hogy az emberek kifejezhessék utálatukat a fura Star Wars karakter iránt. A színész Ahmed Best, aki életre keltette az ügyetlen gungant, szembeszáll az 1999 (ekkor mutatták be a Baljós árnyakat) óta felgyülemlett negatív véleményekkel.
Az MTV News beszélgetett a színésszel arról, hogy mit gondol Jar Jarról és hogy vajon a nézők képesek-e végre elfogadni a karaktert.

„Egy kicsit változott a dolog”, mondja Ahmed Best. „A negatív sajtó, mely annak idején mindenütt jelen volt, nagy kihívást jelentett nekem, hogy bárhol is megjelenjek és beszéljek erről, mert mindig úgy éreztem, hogy meg kell védenem a karaktert. Soha nem láttam igazán, hogy mit gondoltak mások, mert túlságosan elzárkóztam.”
„Nem volt objektív rálátásom arra, amit mindenki mondott, és ahogy az évek teltek, gondoltam, majd mindenki visszavonja, amit mondott, azt hittem, rájönnek, hogy ez mennyire nevetséges. Egy kicsit extrém volt. Most, akik akkor gyerekek voltak, felnőttek. Most már csak ennyit mondanak: Mi a fene bajod van?”

Ahmed Best a Jar Jar utálatot leginkább A Jedi visszatér ewokjaihoz tudta hasonlítani.

„Mindenkinek volt valami baja az ewokokkal. ’Kik voltak ezek a teddy mackók?’ A médiában pedig ez volt: Ó, az ewokok, ők tették tönkre a filmet. Emlékszem, amikor gyerek voltam, nem értettem, mi a baj az ewokokkal. Én bírtam őket. Aranyosak, rajzfilmjük is volt. Wicket nagyon király volt. Úgy értem, ők kis szőrös lények voltak az Endor bolygóról [az ewokok az Endor holdon élnek, de Ahmednek elnézzük ^^ – a szerk.]. Ez olyan, mint a Jar Jar dolog. Mindenki azt gondolja, hogy ’Nem vágom. Mi ez a nagy felhajtás most?’. Szerintem ez rendben van. A karakter megítélése sokat változott a popkultúrában. Szerintem ez pozitív dolog.”

A 37 éves színész azt is elmondta, hogy amikor a nagy Star Wars rajongók arról faggatták, hogy hogyan fogadhatta el elsőre ezt a szerepet, azt válaszolta, hogy lehetetlen volt visszautasítani.

„Mindig volt egy része a Star Wars rajongóknak, akik nagyon azt akarták, hogy utasítsam vissza. Tudod, hogy értem? Egy srác egyszer azt kérdezte tőlem, hogy miért nem mondtam egyszerűen nemet a szerepre. Oké, engedd meg, hogy őszinte legyek. George Lucas 20 év után ismét előáll valamivel, megtalál engem és azt mondja: ’Tudod, mit? Bízom benned és valami olyan dolgot fogok csinálni, amit azelőtt soha. Mit szólsz ehhez a kihíváshoz, ami valószínűleg megváltoztatja az életed?’. Mondtam volna azt, hogy ’Bocs, de van néhány másik munkám a brooklyni apartman stúdiómban’? Megőrültél? Még szép, hogy igent mondtam!”

Mit gondoltok arról, amit Ahmed Best elmondott? Vannak még Jar Jar utálók? A kommenteknél kifejthetitek a véleményeteket! 🙂

http://media.mtvnservices.com/mgid:uma:video:mtv.com:581445

9 thoughts on “Ahmed Best beszél Jar Jarról

  1. Engem se igazán zavar JarJar persze néha már kicsir sok!(ez már nem igazán ide tarotzik de)Azt se értem hogy Ashokával mi a bajotok? :/ (már akinek van) sok helyen írják hogy idegesítő meg ilyenek.Hát am nem szerintem. ^^

    Kedvelés

  2. Jar-Jar jó karakter, bár először nekem sem jött be. A CW részekben még jobban előjönnek a karaktere jellemzői.
    A ewokok viszont nekem sem hiányoznának..

    Kedvelés

  3. Sorry, csak még valami: Ahsoka pedig a kedvencem lett! Egyedül a “Skysrác” megszólítás nem kéne, de erről nem ő tehet! Tetszik, hogy lovagokhoz hasonló szinten használja az erőt, miközben egy ifjú padavan hibáit követi el. A fordított kard fogása sem utolsó, és a harci technikája – ahogy fut, az pedig haláli!

    Kedvelés

  4. Jar Jar néha tényleg elég idegesitő de szerintem pont ez teszi a karakterét érdekessé és viccessé szóval ezért nem kell őt utálni.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s