A héten új történeti szál indul, melynek főszereplője Ahsoka. És ezzel el is érkeztünk az ötödik évad utolsó történeti szálához. Az előzetesek után jön egy évadfinálés előzetes. A linkekért köszönet Grievousnek és és Bence1997-nek. A hozzászólásokhoz jöhetnek majd a vélemények is a részről. 🙂
Elvileg van még egy előzetes (bocsi, ha nem szabad linkelni):
KedvelésKedvelés
Ahhoz képest, hogy videót 4 előtt eddig nem találtam, most egy rakatnyi féle volt 🙂
A részről: a csata jó lett volna, ah nem lett volna ilyen rövid és 2 logikai hiba: 1. a droid tri-vadászokra miért nem lőttek az LAAT-k, ha szabad rálátásuk volt, a másik, hogy ezek a droidok miért nem lőttek a lövegeket, amik könnyű célpontok méretűk és lassúságuk miatt.
A tüntetés elégé kicsi volt, ahoz képest, hogy mennyien laknak azon a bolygón. A nyomozosdiról még nem nyilatkozok, mert meg kell néznem magyar felirattal is, hogy tiszta legyen minden, nem vagyok “perfect” angolos 😀
Remélem Ventress a következő részben feltűnik, legalábbis Ashoka “bújócskája” a következőben kéne kezdődni, legalábbis a cím erre utal.
KedvelésKedvelés
Nem volt annyira akciódús ez a rész, mint az előző, de mivel amúgy is szeretem (nézni) a krimiket, ezért nagyon tetszett a Sabotage (is). Feliratot még nem találtam éjjel hozzá, de nagy vonalakban azért megértettem a történteket. A kép/animáció minősége egyre jobb, 1080p-ben nézve ez is már valami elképesztően szép volt, a harci jelenetek egy része lassan már-már a mozifilmekét súrolja.
A harci rész igen, lehetett volna hosszabb is, de itt csak felvezető szerepet kapott, mert akkor a nyomozástól vettek volna el adásidőt, talán BD-n nem lesz ilyen rövid. (Az más kérdés, hogy lehetnének hosszabbak is a részek 🙂 A csatajelenetek célja szerintem kettős volt, megmutatta egyrészt azt, hogy már közel lehetünk a ROTS eseményeihez (a helyszín miatt), másrészt meg azt, hogy Ahsoka mennyire éretten viselkedik ‘stresszes’ helyzetben is ([shush]ahogyan megmenti mesterét[/shush]). És ez szerintem fontos lehet a következő részek miatt.
Hogy a LAATok miért nem lőttek a szepikre? Talán nem akarták a saját előrébb repülő hajóikat lelőni, vagy csak nem volt fontos a történet szempontjából (esetleg szűk volt a büdzsé :). A tüntetés nagyságához nem tudok hozzászólni, ebben az időszakban talán még pont ekkora volt, nagyobb majd esetleg a következő részekben lehet, pont a fokozatosság miatt. De jól mutatja az események irányát és, hogy ez lényegében egy jedi-ellenes tüntetés volt.
A nyomozást szerintem logikusan vitték végig. Kiváló feszültséggel teli, igazi thriller-jelenet volt, mikor kutatnak a lakásban: a zene és ahogy 16:18-nál Ahsoka – mintha lassított felvételen mutatnák – belépked a másik szobába. Az ember azt várná, hogy hirtelen előugrik valami a sarokból vagy felrobban az egész lakás :o)
[shush]A végefelé, amikor elfogják a feleséget, akkor azért látszik, hogy mennyire eltérő Anakin és Ahsoka jelleme, míg a lány csak normál hangnemben vonja kérdőre a nőt a tetteiért, addig Anakin már itt is elég ‘idegbetegen’ viselkedik. Így én egyre kevésbé látom valószínűnek, hogy Ahsoka a sötét oldalt választaná, s így szűkülnek a lehetőségek is: kettő vagy három marad.[/shush]
KedvelésKedvelés
Ha már a cikkben szerepelt a Season 5 Finale Trailer (amit rendszeresen final trailernek nézek, s így picit mást is jelent :), akkor agyaltam is rajta megmozgatva a kis szürke agysejteket. Megvan annak a veszélye is, hogy egy előzetes tévútra visz, a jelenetek összeválogatásától függően. De ez hamarosan úgy is kiderül. 🙂
Addig azért pár gondolatot szeretnék itt is megosztani.
Maga az előzetes nagyszerű, hangulatos, felkavaró, gondolatokat ébresztő, röviden: kiváló. A 100. epizód kapcsán kiadott trailer mellett a legjobb szvsz, ami e sorozathoz készült. (Egy még működő link hozzá: http://www.youtube.com/watch?v=0wSg3KvwkZU)
[shush]
A legnagyobb durranás az előzetesben szerintem pont az elején látható: két flashback Ahsokával kapcsolatban. Az első amikor megérkezik a Christophsisra, amikor Anakin padawanja lesz, s a másik, mikor visszatér a ‘trandoshan-vadászatról’. Ennél hangzik el Yoda mondata a pilotból valahogy úgy, hogy ‘(Anakin) alkalmas arra, hogy padawanja legyen, a neheze akkor jön, amikor el kell engednie’. S mindezt rögtön az elején, az ember rögtön valami rosszra gondol, valami nagy változás állhat be Anakin és padawanja kapcsolatában.
Jók azok a sötét hangulatú képek (pl 0:28-nál) egy általam fel nem ismert épületről (talán pont a börtön), aminek elég jelentősen birodalom-hangulata van. (Legalábbis az SWTOR nevű játékban meghökkentően hasonló Dromund Kaas, a birodalmi főváros). Ez is jelzi, hogy egyre csak közeledik a ROTS.
Fontosak lehetnek Barris Offee szavai 0:43-nál: ‘Ha úgy alakul, te megteszed, amit kell. Jól tudom.’ (Ezt a 2. évad 8. részében mondta Ahsokának, ekkor vették át a hatalmat egy kórházhajón a geonozisi férgek.) Vajon mit jelenthet ez itt? Talán a készítők által beígért sötét döntésről lehet szó? Lehet, hogy bosszút áll valakin, például egy jedin, akiben csalódott?
Később 1:12-nél Ahsoka: ‘most neked kell megbíznod bennem’, Anakin: ‘de én bízom benned’. A szavak hangsúlyából úgy tűnik, mintha Ahsoka valami olyat akarna tenni, amivel Anakin nem feltétlenül ért egyet. (Kontrasztként emlékezhetünk a Mortis-trilógiában a sötét-Ashoka mondatára: ‘sohasem tudtál bízni bennem, hinni bennem’.) Talán szökésre gondol, hogy maga ered nyomába a valódi tettesnek? Miközben a képeken klónok, jedik és Ventress elől menekül és Anakin követi.
1:20-nál Windu a Tanácsban Anakinról: ‘érzelmileg túlságosan kötődik hozzá’, majd ‘annyira, hogy ez ellen tenni kell valamit’ (ha jól értem). Talán engedély nélkül ment a lány után? Segíteni akar neki? Megfosztanák a kiválasztottat a padawanjától? Ez Anakin Tanács iránti bizalmatlanságát is növelné.
Közben jeleneteket látunk, amiken Ahsoka küzd Ventress-szel (maszkban, de a kardjáról felismerhető). Érdekesnek találtam, hogy Ventress a videóban kétféle ruhában is megjelenik (pl. 0:58-tól csuklyás köpeny barna felső, 1:02-nél köpeny nélkül mellényszerű valamiben). Lehet, hogy semmit nem jelent, de kíváncsi lennék ennek okára. A szereplők nem szoktak csak úgy átöltözni (kivéve Padmét :). Először azt hittem, hogy két külön szereplőről van szó, de a maszk és a kard markolatja alapján mindkettő Ventress.
1:28-nál úgy tűnik, kapunk egy Anakin vs Ventress összecsapást is: lehet, Anakin nem tűri, ha vadásznak a padawanjára. 😮
Az utolsó elhangzó mondat is tőle származik: ‘lesznek még jedik, akikben nagyot csalódunk’. S ezt pont ő mondja… 😀
Vajon itt kiben kell csalódni? Benne? Ahsokában?
A jelenetek közül megemlíteném még 1:31-nél Anakint: két karddal közeledik valaki felé. De kié lehet a zöld kard? A markolat alapján biztosan nem Ahsokáé. Talán egy áruló jedié? A jelenet mintha a Templomban játszódna.
Hogy mindebből mire jutottam? Arra, hogy történetileg ez egy kiváló alkalom, hogy Ahsoka így vagy úgy, de elkerüljön Anakin közeléből, s a készítők részéről vétek lenne kihagyni. Szerintem nem is fogják. És ez most végleges lesz.
Hogy mi történik a lánnyal? A lehetőségek száma csökkent: az előzetes alapján úgy tűnik, hogy vagy kezébe veszi az igazságszolgáltatást a bosszú érdekében (-> sötét oldal), vagy a hajtóvadászat miatt kiábrándul a jedikből és kilép a Rendből, vagy a helyzetének tisztázódása után új Mesterhez rendelik, avagy megölik/meghal. A véleményem az, hogy ez utóbbi kettő valószínűbb, de a készítőktől származó egyéb nyilatkozatok (az utolsó jelenetek felvételekor csak Anakin és/vagy Ahsoka hangja lehetett jelen a stúdióban; Ahsoka hangja csak a saját mondatait ismerte, a történet többi részét nem; s a későbbi zárt vetítés után ő is elsírta magát) alapján az utolsó néz ki nyerőnek. Magam is ezt várom (nem szeretném, nem ezt választanám, csak ezt várom). Sőt van egy olyan rossz érzésem is, hogy minden egyéb hírekkel szemben ez lesz az utolsó évad.
Persze ugyanakkor az is elhangzott, hogy olyan csavar van a végén, amitől nagyon meg fogunk lepődni. És az is igaz, hogy az egy évvel ezelőtti Maul-szállal ellentétben most nagy a titoktartás és elég nagy ködösítés is folyik, talán éppen a minél nagyobb nézettség érdekében a hype-ot növelendő. És akkor bármi bekövetkezhet.
[/shush]
Itt van a nyakunkon a következő rész (‘A Jedi, aki túl sokat tudott címmel’), ehhez két jobb minőségű és igen érdekes előzetes:
KedvelésKedvelés