Megépült a Falcon?

Millennium Falcon 1979

Ha igaz a pletyka, akkor elkészült az életnagyságú Ezeréves Sólyom, melyet az új filmek forgatásakor használnak majd. Korábban is rebesgettek már ezt-azt róla, és a Scum and Villainy forrásának most van új híre:

A forgatásra egy teljes belsővel ellátott, 1:1 méretarányú Ezeréves Sólymot építettek. A hajó készen van, kívül-belül. Nem a helyszínen épült, de készen áll a szállításra, amint a Lucasfilm/Bad Robot beköltözik a Pinewoodba.

Eddig egyedül a A Birodalom visszavág számára épült életnagyságú Sólyom díszlet 1979-ben (képünkön). Azt három hónapig építették, majd a A Jedi visszatér forgatása után elégették. Már a VI. epizódban sem szerepelt sokat, hiszen túl költséges volt a mozgatása, lévén 23 tonna az összsúlya. Csupán a (végül kivágott) homokvihar-jelenetben használták, és a film többi részében festményekkel helyettesítették. Ehhez kapcsolódik a Making Star Wars cikke, mely rámutat, hogy hihetetlen költséges volt már akkor is a szállítás, szóval fura lenne, ha most nem a helyszínen építenék meg.

Annak ellenére, hogy sokba kerül a szállítás, és hogy a várhatónál kevesebb infó szivárgott ki eddig a készítéséről, bizakodhatunk, hiszen egy ilyen díszlet megépítése ésszerű lépés lehet, ha hosszú távra terveznek ezzel a bizonyos módosított YT-1300-assal. Ez a hosszú táv pedig lehet nagyon hosszú is, ha belegondolunk, hogy jön egy új trilógia, egy Han Solo spin-off, még egy trilógia, majd egy disneylandi látványosság… Persze ezek közül még csak a VII. epizód hivatalos, és ott sem biztos, hogy látjuk a Sólymot.

5 thoughts on “Megépült a Falcon?

  1. Én azért remélem, hogy Harison Ford csak és a többi veterán csak egy kis mellék szerepre ugrik be. A kristálykoponya királyságában sem volt már hiteles az aggastyán Indi szerepében, remélem átadják a történet szálát egy újabb generációnak.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s