Miért lesz érdemes elolvasni a Catalyst című regényt?

James Luceno Catalyst című regénye a Zsivány Egyes film előzménye lesz. Jen Heddle a StarWars.com-on ismét összeszedett pár okot, amiért érdemes lesz elolvasni a könyvet. Én már nagyon várom! 🙂

1. A Halálcsillag eredete. A Catalyst bemutatja a Halálcsillag tervezésének folyamatát és azt, hogy milyen akadályok álltak a hatalmas harcállomás megépítésének útjába. Krennic ismerteti meg velünk a Halálcsillag mechanikus és politikai működését.

2. Erso és Krennic kapcsolatának megalapozása. Mi történt kettejük között, ami végül a Zsivány Egyesben látottakhoz vezetett?

3. Jyn apja és anyja. A Catalystban fontos szerep jut Jyn anyjának, Lyrának, aki egy összetett karakter és nagy hatással volt a lányára is, ami a Zsivány Egyes filmben is látható lesz.

4. Jyn Erso születése és a korai évek. Többet megtudunk a szülei kapcsolatáról, a születésének nem éppen hétköznapi körülményeiről és a fura környezetről, amiben felnőtt.

5. Tarkin. Tarkin is szerepel a regényben, és ahogy megszokhattuk tőle, itt is brilliáns és fondorlatos. Az ő jeleneteinek köszönhetően azt is megtudjuk, hogy Krennic hol is áll ebben az újonnan létrehozott Birodalomban.

6. Honnan ismeri Saw Gerrera Jynt? A könyvből ez is kiderül. 😉

Rajongóknak kötelező olvasmány, reméljük, hogy hamarosan jön magyarul is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s