Érkezik a második adag képregény és a harmadik Utóhatás

A Szukits nem vesztegeti az időt, hiszen alig jelent meg pár napja az első Star Wars kötet, a Vader pedig még nem is kapható, máris előrendelhető mindkét sorozat következő kötete.

Star Wars képregények

A Leszámolás a csempészek holdján 140 oldalas lesz, és május 17-én érkezik:

Luke többet szeretne megtudni a Jedikről, ezért elindul, hogy felkeresse a coruscanti Jedi Templomot, ám elrabolják a fénykardját, és hamarosan egy börtönben találja magát. Ezalatt Han és Leia nem várt ellenféllel kerülnek szembe: miközben a birodalmiak üldözik őket, Han múltjából felbukkan egy nő, aki személyes okokból bosszút forral ellene. Hannak pedig rövidesen újra a szabadságáért kell küzdenie. Csubakka eközben elszántan keresi Luke-ot, ám egyre fogy az idő: Luke egy kegyetlen bűnöző markába került, és ha a barátai nem mentik meg, akkor be kell lépnie a Halál Arénájába…

A kötet mindezeken felül tartalmaz egy különálló részt, amelyben bepillantást nyerünk Obi-van Kenobi tatuini életébe.

Ez a képregény gyűjtemény a MARVEL új Star Wars sorozatának 7-12. számát foglalja magában, Stuart Immonen és Simone Bianchi rajzaival és Jason Aaron szövegével.

Az Árnyak és titkok pedig május 31-én jelenik meg 136 oldal terjedelemben:

A fejvadászok támadásba lendültek, Vader pedig új feladatot kap az uralkodótól, amit egyedül kell elvégeznie. Vajon sikerül végrehajtania a küldetését? Darth Vader és doktor Aphra továbbra is szövetségesek – de meddig tarthat az együttműködésük? És ki lehet Tagge titokzatos, új ügynöke? Egy dolog biztosnak tűnik: ha Aphra nyomozása, amit Vader megbízásából végez, összeütközésbe kerül Vader nyomozásával, amit a császár megbízásából végez, az eredmény csakis halálos lehet!

Ez a képregény gyűjtemény a MARVEL új Darth Vader sorozatának 7-12. számát foglalja magában, Salvador Larroca rajzaival és Kieron Gillen szövegével.

Mindkét keménykötésű kiadvány előrendelhető a Szukits oldalán 30%-kal (együtt 40%-kal) olcsóbban, illetve a korábbi kötetekkel együtt is.

A Birodalom vége

Nem is olyan régen számoltunk be az Utóhatás-trilógia befejező darabjának, A Birodalom végének angol nyelven való érkezéséről, most pedig már a magyar kiadás megjelenésének dátuma is megvan: május 24.
Nem véletlenül csámcsognak ezen a könyvön egy hónapja a különböző Star Wars hírportálok és Youtube-csatornák, hiszen rengeteg szereplő utóéletéről kaphatunk információt belőle (köztük Jar Jaréról), és a galaktikus polgárháborút lezáró ütközet, a jakkui csata is fontos szerepet játszik benne.
Chuck Wendig kötete önmagában 30%, a korábbiakkal együtt 40% engedménnyel rendelhető elő.

Ti melyiket várjátok a legjobban?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s