Biztos sokatoknak feltűnt, hogy rengeteg, főleg a film végével kapcsolatos felvétel, melyet az előzetesekben láttunk, nem került bele a végleges műbe. Ennek okairól beszélt a Zsivány Egyes rendezője, Gareth Edwards a /Filmnek:
Azt hiszem, a legfőbb dolog, ami a végével kapcsolatban megváltozott… korábban úgy nézett ki, ahogy az az előzetesekből is leszűrhető volt, hogy az adótorony nem a fő bázison kapott helyett a Scarifon. Ahhoz, hogy elküldjék a terveket, ki kellett jutniuk, végigrohanni a parton, és felmenni a toronyba. Vágás közben túl hosszúnak éreztük. Találnunk kellett egy módot, hogy kicsit tömörítsünk a harmadik felvonáson, mert nem volt éppen rövid. Az igazi, gyors és brutális megoldás az volt, hogy a tornyot a bázison helyezzük el, tehát nem kell megejteniük a parti futást és a vele járó dolgokat. Ez a döntés törölte el az előzetesben látható jeleneteket Cassiannel, Jynnel és az AT-AT-kkal. Ez volt az újragondolás egy része. Minden a tömörség érdekében történt.
Akármilyen menő is valami, amit csinálsz, nem szabad visszaélni a közönség türelmével. Mindünkkel előfordult már. Mind ültünk már úgy egy film alatt, hogy még ha imádod is, ott az a pillanat, amikor ránézel az órádra, és azt gondolod: “Oké, remélem, hamar vége lesz már.” Nem akarod, hogy a közönség ezt gondolja. Nem akarod untatni őket. Ha ezt érzed valahol az újranézés során, találnod kell egy módot, hogy feszesebbre vedd. Ez a megoldás rengeteget tett a tömörségért.
Kicsit több mint egy hónap múlva érkezik a legújabb Star Wars-film BD-n és DVD-n, így joggal remélhetnénk, hogy ezekből a felvételekből megtekinthetünk majd néhányat. Azonban el kell, hogy szomorítsunk mindenkit, nem lesznek kivágott jelenetek az extrák között. Ennek okairól a Fandangónak mesélt Edwards:
Nem létezik teljes jelenet, amit megfoghatna az ember, és rátehetne a Blu-rayre . Csak kis dolgok, amik jöttek és mentek az utómunkálatok során, de ezek nem jelenetek. Inkább csak pillanatok vagy snittek egy jeleneten belül. Emiatt nem lehetséges [felrakni őket a lemezekre], és ezért döntöttünk így. […] Ezek fonalak, amik közül ha egyet meghúzunk, minden változik. Az egész egyfolytában átalakulóban volt. Nem úgy nézett ki, hogy volt egy változat, aztán volt egy másik. Az egész lépésről-lépésre fejlődött az utómunkálatok során, és meg sem állt egészen addig, amíg pisztolyt nem fogtak a fejünkhöz, hogy most már mutassuk be a filmet.
Azért tűnik furának ez a kifogás, mert sokan láttunk már olyan DVD-t, amire felkerültek akár csak néhány másodperces, befejezetlen felvételek is, és szerintünk jelen esetben sem bánná senki, ha mazsolázhatna közülük. Azt pedig egy korábbi videóból tudjuk, hogy Cassian és K-2SO halálára létezett egy, feltételezhetőleg teljes, alternatív jelenet.
A legtöbb rajongó fantáziáját minden bizonnyal az a kép mozgatta meg a teaserből, melyen Jyn egy TIE vadásszal néz farkasszemet. Erről a felvételről is megkérdezték a rendezőt:
Ennek rejtélynek kell maradnia, mivel ez is egy olyan dolog volt, ahol ötleteket próbálgattunk ki, hogy megtaláljuk a film legjobb változatát, közben pedig a marketing részleg is izgatottá vált bizonyos felvételekkel, pillanatokkal kapcsolatban. Elkerülhetetlen volt, hogy végül valami olyan köszönjön vissza, amire azt mondod: “Várjuk csak egy percet, ez már nincs is a filmben!”
Az utolsó percekben Raddus admirális hajóján ügyködő Vader a film egyik legemlékezetesebb pillanatává vált, azonban meglepő módon, a jelenet nem szerepelt a kezdetektől a tervek között:
Megérkezik, elintézi a calamari hajót, de a blokádtörőnek még éppen sikerül megszöknie, Vader pedig üldözőbe veszi. Jabez [Olssen, a vágó] ekkor azt mondta: “Szerintem Darth-ot fel kéne vinnünk a hajóra”, én pedig azt gondoltam, hogy ez egy ragyogó ötlet, és meg is csinálnám, de esélytelen, hogy megengedik nekünk. Nem kis dologról volt szó, és volt, mennyink is, 3 vagy 4 hónapunk a bemutatóig. Kathy [Kennedy] benézett hozzánk, Jabez pedig úgy volt vele, hogy a fene vigye, elmondja neki az ötletét. Kathy pedig imádta. Hirtelen, egy-két héten belül már Pinewoodban forgattuk a jelenetet.
Mivel ez volt az utolsó lehetőségem, hogy Csillagok háborúját készítsek, és mivel már a végén jártunk, nagyon óvatosan bántunk vele. Mindenről sztoribord készült, és próbáltunk biztosra menni, hogy ne bánjunk meg semmit később.
Helyesnek éreztük. Úgy éreztük, helyes dolog beletenni a filmbe. Az a folyosó, az Darth slágergyűjteménye. És nem is akartuk, hogy olyat tegyen, amit nem láttunk már tőle korábban, így nem zökkenti ki a nézőket. Ragaszkodtunk ahhoz, amit előttünk lefektettek.
[A kaszkadőrcsapat] előállt egy hosszú ötletlistával. 70%-át felhasználtuk, de 30%-a kicsit szélsőségesnek hatott. Olyan dolgok voltak, amiket korábban nem csinált.