Jó ideje halljuk már, hogy a Disney munkálatokat folytat a kaliforniai Disneyland és a floridai Disney World területén, hogy létrehozzon egy-egy Star Wars élményparkot. Időközben rajzokat is kaptunk a parkokról (itt, itt és itt), de semmi konkrét nem látott napvilágot. Egészen a hétvégi D23-ig, ahol a Disney bejelentette, hogy a parkok neve Galaxy’s Edge lesz, és valamikor 2019-ben nyitnak.
Bob Chapek, a Walt Disney Parks & Resorts igazgatója szerint a parkok a folytatás-trilógia idején “játszódnak” majd, és egy távoli kereskedelmi kikötőt keltenek életre, a “vadűr peremén.” A kikötőben jelen lesznek az Első Rend és az Ellenállás erői is, és olyan karakterekkel is összefuthatunk, mint Csubakka és BB-8.
A látványosságok között lesz az Első Rend egyik csillagrombolójának hangárja, és egy életnagyságú Ezeréves Sólyom is. A Sólyom fedélzetén űrcsatában is részt vehetnek a látogatók, aminek kimenetele befolyásolja parkbeli renoméjukat. Ha nagyon rosszul teljesítenek, még vérdíjat is kitűzhetnek a fejükre.
A floridai parkba lakosztályokat is terveznek, ahol minden négyzetcenti segít majd elmerülni a messzi-messzi galaxisban, és még a vendégek ruhatárát is ehhez igazítják. Azon túl, hogy az egész szálloda egy űrhajón kap majd helyet, a szolgáltatásról nem kaptunk most ennél több infót, de a Disney egy áprilisi kérdőíve szerint a “hajón” lesz vízesés, medence, konditerem, kantin és robotinas. A tartózkodás kétnapos, a második napon belépéssel a parkba, ahol a személyre szabott küldetéseik várják a rajongókat. A kétnapos program állítólagos irányára 900-1000 dollár.
Az e heti Star Wars Show is foglalkozik a Galaxy’s Edge-dzsel (6:35-től):
Mi is azonnal elképzeltük, ahogy kék tejet szürcsölgetünk a kantinban, miközben egy ithorival próbálunk szót érteni, de hacsak nem adjuk el a siklónkat (amiért, lássuk be, amúgy sem kapnánk sokat, mióta piacra dobták az új XP-38-ast), nem sokunk fog eljutni a galaxis peremére. Ha hihetünk annak a kérdőívnek, úgy 270.000 Ft lesz a kétnapos beugró, amire rájön a retúrjegy Floridába, ami 250.000 alatt nehezen úszható meg. De 2019-ig azért még van idő spórolni.
Visszajelzés: Videók a készülő Star Wars parkokról és egy új Williams téma | Jedi Rend