A messzi-messzi galaxisban nagyon sok időszámítás létezik, azonban a rajongók által legszélesebb körben használt, nagyjából 25 éve létező változat a BBY/ABY, mely a yavini csata előtti és utáni éveket számolja éppen úgy, mint a Gergely naptár az időszámításunk előttieket és utániakat (kivéve, hogy nálunk nincs 0. év). Ez a “naptár” azonban az univerzumon belül nehezen használható, hiszen csak a IV. epizód történései után léphet életbe, így nem is nagyon találkozhatunk vele a referenciakönyveken és a Wookieepedián kívül.
A legújabb, az USA-ban októberben megjelent, Scum and Villainy: Case Files on the Galaxy’s Most Notorious című könyv azonban bevezetett egy új számítási rendszert, a C.R.C.-t, mely a Pablo Hidalgo által készített Real-World (Valódi Világ), azaz RW dátumozást veszi alapul.
Az RW lényege, hogy az Egy új reményt, azaz az ABY/BBY naptár nullpontját veszi 1977-nek (ebből adódik a név), és innen kiindulva számítja ki a többi film eseményeinek időpontjait. Így A Birodalom visszavág 1980-ban, A Jedi visszatér 1981-ben, Az ébredő Erő pedig 2011-ben játszódik.
A CRC annyit tesz, hogy 1-est 7-esre cseréli, így a yavini csata 7977-ben történt meg. A StarWarsReference Blog összegyűjtötte a könyvben szereplő példadátumokat, és ki is számolta a filmek/sorozatok évszámait:
Baljós árnyak: 7945
A klónok támadás: 7955
A klónok háborúja: 7955-7958
A Sith-ek bosszúja: 7958
Solo: 7964 & 7967
Lázadók: 7972-7977
Zsivány Egyes & Egy új remény: 7977
A Birodalom visszavág: 7980
A Jedi visszatér: 7981
Az ébredő Erő & Az utolsó Jedik: 8011
A könyv legtöbbször rövidítve használja a dátumokat (‘977), illetve további számokat is csatol hozzá. Példának okáért, A klónok háborújából megismert Tan Divo nyomozó “diplomaosztóját” a 7953.441.3-as dátummal jelöli, melyből az utolsó szám az aktára utal. A középső három számjegy jelentősége egyelőre még nem ismert, de valószínűsíthető, hogy a hónapot vagy napot jelöli valamilyen formában.
Arról se tudni eddig semmit, hogy a rövidítés mit takarhat. Elképzelhető, hogy a Köztársaság alapítására utal (Creation of the Republic Calendar, Common Republic Calendar), de ez csupán találgatás. Ki tudja, talán idővel kapunk egy olyan történetet is, mely megmutatja, hogy mi is történt 8 évezreddel a filmek előtt. 🙂
Szerintem üdítő változás lenne, ha ez a rendszer szélesebb körben is elterjedne és néhányszor a szereplők száját is elhagyná egy-egy évszám. Ti mit szóltok?