A héten bemutatott első spin-off vagy “Star Wars történet”, a Zsivány Egyes szinkronjáról sok jót és egy kevés rosszat is el lehet mondani. A legtöbb pozitívum a főszereplők magyar hangjaival kapcsolatban sorolható fel, de ezt már megtette más (ajánlom figyelmetekbe Takács Máté írását a Fluxon), így én a visszatérő karakterekre koncentrálok. Mivel nagyjából az összes ilyen szereplő kiléte önmagában is SPOILER, csak az olvasson tovább, aki már látta a filmet…vagy akinek az internet már lelőtte az összes poént!
.
.
S
P
O
I
L
E
R
.
.
Kezdjük azokkal, akiknél nem volt lehetőség az eredeti színészt felkérni. DARTH VADER (James Earl Jones) hangjairól már sokat beszéltünk, általában a különböző halálesetek okán. Az 1982-es Nagy Attila és az 1984-es Kristóf Tibor után Vader megtalálta állandó hangjait, Hollósi Frigyest és Kránitz Lajost, akik lényegében felváltva szólaltatták meg őt. A trilógia utolsó, 1997-es szinkronjában az esetek 2/3-ában Kránitz hallható, és A Sith-ek bosszújában is ő teszi fel a kérdést: “Hol van Padmé?”. Azonban Kránitz halála után visszatért Hollósi, hogy kiegészítse a 2011-es Blu-Ray kiadás szinkronját, így nehéz lenne meghatározni Vader egy és igazi hangját. Ez mára sajnos lényegtelen is, hiszen egyik színész sincs köztünk.
A Lázadók első két évadához a Mafilm Audióra és Nikodém Zsigmond szinkronrendezőre nem kicsi feladat hárult, meg kellett találniuk az új hangot. A választás végül arra a Horányi Lászlóra esett, akit legtöbben az X-Menek Patrick Stewart-féle X Professzoraként ismerhetnek. A sorozat első évadban és a második évad első felében elég zavaró, hiszen Horányi hangja inkább bölcs tanítóként, nem pedig gyilkos gépemberként parancsol tiszteletet. Nem igazán működik a kor szempontjából sem, hiszen Vader hangja kortalan, ami Horányiról nem mondható el. Ez azonban lényegesen megváltozik a második évadzáróra, mikor is a stúdió átgondolja, mennyire is kell torzítani a színész hangját, és helyes döntést hoznak. A megnövelt torzítás hatására Horányi László hangja sokkal ridegebb, és alig felismerhető. Néhány mondatánál már el is felejtjük, mennyire hiányzik Kránitz és Hollósi. Csak néhánynál.
A Zsivány Egyes szinkronja az SDI-nál készült, és Dobay Brigitta rendező itt elvégezte a házi feladatot (a többi esetben nem tette meg), és megnézte mit is csináltak előtte. Aztán az is lehet, hogy a Disney kikötése volt, hogy ugyanaz legyen, aki a Lázadókban volt, hiszen tudjuk mennyire szeret belemászni a szinkronokban. A lényeg, hogy Horányi az új “filmes” Darth Vader is, azonban a korábbi problémák mind visszatérnek a keverés miatt. Ezt Angliában végezték, és feltételezhetően ugyanaz a szűrő került az összes ország szinkronjára, így nem róhatom fel a magyar stábnak, hogy Vader nem úgy hangzik, ahogy az említett évadzáróban…azonban ettől még nem lesz jó a Zsivány Egyes magyar Vadere. Azt kell mondjam, ilyen kevés torzítás mellett Vass Gábor is jobban megfelelt volna a célra, de számomra a következetesség legtöbbször fontosabb, mint a tökéletes szereposztás. És, mivel a tökéletes hangok már nem elérhetőek, meg kell szoknunk Horányi Lászlót Darth Vaderként.
Ő egyébként a második karakter, akit megörökölt, hiszen tavaly ő lett Ackbar admirális is.
TARKIN én Peter Cushing “feltámasztása” elég nagy dolog, amit rengeteg szempontból (művészeti, technikai, etikai) meg lehetne vitatni, de abban egyetérthetünk, hogy jó volt viszontlátni ezt a fontos szereplőt. Hallani viszont már nem hallhattuk, hiszen Versényi László, aki mellesleg Yoda hangja is volt 1999-től, az év elején elhunyt. A klónok háborúja fiatal(abb) Tarkinját Gubányi György István szólaltatta meg, és elméletileg a Lázadókban is ő kölcsönzi a hangját a kormányzónak, azonban ezt nehéz kihallani. Egyértelmű, hogy Gubányi nem lehet a 64 éves Wilhuff Tarkin magyar megfelelője (ahogy a pár évvel fiatalabb változatnál sem működik a Lázadókban), így valaki újat kellett találni. A rendező Újréti Lászlót szemelte ki, aki mérhetetlenül profi, és gond nélkül megoldja a feladatot. Állítólag az eredetiben sem sikerült tökéletesen leutánozni Cushing hangszínét, úgyhogy itt nem kapunk kevesebbet, mint az amerikai közönség. Jó választás.
Most jöjjenek azok, akiknél fájó, hogy nem sikerült eltalálni az eredetit. BAIL ORGANA (Jimmy Smits) esete talán a legbosszantóbb. A klónok támadásában és A Sith-ek bosszújában Sörös Sándor kapta az alderaani szenátort, és mindenki örülhetett. Aztán jött A klónok háborúja és a Lázadók, és minden boldog-boldogtalan (Dolmány Attila, Varga Rókus, Takátsy Péter, Tokaji Csaba, Varga Gábor) eljátszhatta néhány mondat erejéig Leia nevelőapját. Remélhető volt, és alapvetően elvárható, hogy a Zsivány Egyesben is az eredeti hangot halljuk majd, így amikor Baze Malbus megszólalt Sörös Sándor hangján, jogosan volt “rossz előérzetünk a dologgal kapcsolatban.” Bail hangja végül az a Szabó Sipos Barnabás lett, aki Typho kapitányt, Padmé Amidala biztonsági főnökét is játszotta ugyancsak a második és harmadik epizódban. Nem érdekes, hogy működik-e Bailként Szabó Sipos (működik) vagy Baze-ként Sörös (szintúgy), ez akkor is olyan szarvas hiba, amit nem lett volna szabad hagyni. Dobay Brigitta, egyes, leülhet.
Be kell valljam, akármennyire tartottam is profi színésznek Józsa Imrét, sosem tudtam elfogadni C-3PO-ként (Anthony Daniels). Annak ellenére sem, hogy 1999 óta szinte mindenhol, a filmekben és a TV-ben is, ő volt a kotnyeleskedő tolmácsdroid magyarítója. De ez csak az én személyes preferenciám. A kontinuitás megkívánta volna, hogy most is őt halljuk, azonban októberben bekövetkezett halála meggátolta ezt. Szép búcsú lett volna, ha esetleg fel tudják venni vele azt az egy mondatot kicsit korábban.
Azonban ne feledjük, hogy 3PO-nak ott van még az “eredeti” 1995-ös és 1997-es szinkronhangja, Maros Gábor. A 69 éves színész jelenleg igen rossz anyagi helyzetben van, így biztosan jól jött volna neki egy kis mellékes, még ha nem is kapna sokat egy ilyen cameóért. Tudom, hogy más egy rajongó és más egy szinkronrendező (ideális esetben nem más), de én zsebből fizettem volna egy kicsit többet, hogy az az egy mondat úgy szóljon, ahogy kell. Azon a hangon, amin pár órával később megszólal az Egy új remény elején.
Ehelyett megkaptuk, Galbenisz Tomaszt. Nem jó. De valószínűleg ezt a párosítást is meg kell szoknunk. Galbenisz amúgy Biggs Darklighter volt az Egy új reményben és Wedge Antilles A Jedi visszatérben a ’97-es szinkronokban.
Nehéz szigorúnak lennem, hiszen nem ismerjük a körülményeket. Lehet, hogy a rendező próbálkozott, de az elemek nem engedték. Vagy felsőbb utasítás volt, hogy mindenképpen egy fiatal hangot válasszanak, aki még évekig játszhatja a szerepet. De az is lehet, hogy a könnyű utat választotta. Talán idővel kiderül.
Van jó pár karakter, akik új színészt kaptak, de kedves meglepetés lett volna, ha azokon a hangokon szólalnak meg, amiken 20 éve hallgatják őket a rajongók. Egyik melléfogás sem véres hiba, de említésre bőven méltóak.
MON MOTHMA (Genevieve O’Reilly) visszakapta a 10 évvel ezelőtti színésznőt, de mivel A Sith-ek bosszújából kivágták azokat a jeleneteit, melyekben megszólal, szinkronhangot ott nem kapott. A Zsivány Egyes után nagyjából 4 évvel játszódó A Jedi visszatérben az eredeti színésznőnek Orosz Helga volt a ’97-es hangja, akinek továbbra is fiatalos az orgánuma. Minden gond nélkül képes lett volna eljátszani a szerepet, de tény, hogy neki nincs olyan meleg, gondoskodó hangja, mint Bertalan Ágnesnek. Jó választás, csak hát ott az eredeti is.
JAN DODONNA (Ian McElhinney) tábornok angolul és magyarul is színészt váltott, hiszen Alex McCrindle, Kaló Flórián és Horkai János is meghalt már. Az új magyar hang Szélyes Imre lett, aki mindig jó. Itt is.
Innentől igazán már csak a szőrszálhasogatás következik, de ha elkezdtük, nem hagyunk ki senkit.
DR. EVAZAN feltűnése Jedhán kedves kis cameo volt, azonban meglepő…ha valakit 12 naprendszerben ítélnek halálra távollétében, az, úgy gondolnád, nem utazgat annyit a Birodalom által megszállt bolygókra.
A doktort ’97-ben megszólaltató Imre István jelenleg is aktívan dolgozik, legtöbbször tömegezőként. Idén mégis inkább Fekete Zoltánt kérték fel, akinek hangja kicsit sem illik Evazanhoz. De megint csak egy mondat, túléljük. Csak ha már lehetne az is, aki volt…
A VÖRÖS VEZÉR (Drewe Henley) és ARANY VEZÉR (Angus MacInnes) eredeti felvételeket (és feltételezem egy kis CGI-t) felhasználva kerültek a filmbe. Mindkét, a pilótákat 19 évvel ezelőtt megszólaltató színész szinkronizál még, így egy kis odafigyeléssel lehetett volna újra Áron László és Végh Ferenc a kiszemelt. De nem így lett. Arany Vezér Baráth-Barta Attila lett, Garven Dreis, azaz Vörös Vezér új hangja pedig Juhász György.
Utoljára hagytam LEIÁt. Én úgy jöttem el a moziból, hogy kicsit fel is voltam háborodva miatta. Hogy lehet elrontani egy ilyen egyszerű dolgot? Leia = Kovács Nóra. A Zsivány Egyes végén elhangzó egy szó azonban közelről sem hasonlít Kovács Nórára. Egy nappal később szembesültem vele, hogy bizony mégiscsak őt hallottam, csak beütött a Disney agybaja, miszerint a magyar hangok is öregedtek, így fiatalítani kell rajtuk egy kicsit… Jelen esetben azonban fontosabb lett volna, hogy felismerjük a hangot, ezzel is megtámogatva a még döcögő CG-fiatalítást vagy arcújraalkotást. Már Az ébredő Erő előzetese esetében is napokig ment a vita, hogy ez most Stohl vagy nem Stohl, aki Luke mondatait idézi fel. Stohl volt, csak egy tonnányi smink alatt. Nem jó, bárcsak ezt is újrakeverné a Disney, mire DVD-re jön a film (ahogy Snoke-kal tették), de ennek az esélyét még K-2SO sem valószínű, hogy szeretné kiszámolni.
Tudom, a végén felhozott dolgokra a legtöbben csak legyintetek, még én is, de olyan jó lett volna érezni egy kis törődést a stúdiók (hazai és külföldi) részéről. Egy-két kikacsintást, mellyel tudatják, igen, mi is tudjuk, hogy vele és vele már találkoztunk. A film szinkronja egyébként nagyon jól sikerült, de csúsztak be olyan hibák, amik elkerülhetők lettek volna (rád nézünk, Bail Organa). Reméljük a további filmek magyar hangsávjai is megtartják színvonalukat, és egy szinttel feljebb lépnek kontinuitás terén!
Nektek hogy tetszett a szinkron?
Forrás:
www.iszdb.hu
www.starwarsklub.hu
www.aeonflux.blog.hu
Magánvélemény: szerintem Vader BORZALMAS…a többi nem annyira zavar, de neki sokkal jobbat is lehetett volna (kellett volna) találni…És félreértések elkerülése végett NEM a színésszel van bajom, csak egyszerűen a hang meg se közelíti azt a recsegő, fenyegető-nyomasztó feelinget, ami anno volt…elég volt megszólalnia, még meg se mozdult, de a gatya tele és tudtad, hogy az ellennek reszeltek 🙂
KedvelésKedvelés
Yep.
KedvelésKedvelés