Rian Johnson saját trilógiájáról, mely független lesz az “epizódoktól”, eddig nem sokat hallottunk. A skóciai Daily Record egy néhány nappal ezelőtt megjelent cikkében azonban arról számolt be, hogy az első film forgatása már idén júniusban kezdetét veheti.
star wars történet címkéhez tartozó bejegyzések
Solo: Új Williams-dallamra száll majd az Ezeréves Sólyom
John Williams néhány napja a Varietynek adott interjújában árulta el, hogy ő is közreműködik a következő Star Wars-film, a Solo: Egy Star Wars-történet zenéjének elkészítésében:
A jelenlegi terv az, hogy én írom Han Solo témáját, John Powell pedig a film további zenéjét, amivel briliáns munkát végez majd. […] Nagyon boldog vagyok, hogy őt kérték fel. Felajánlom ezt Johnnak és Ron Howardnak, és ha mindenkinek tetszik az ötlet, én leszek a legboldogabb.
Ebből az utolsó mondatból úgy tűnik, nem biztos még a dolog, de azt azért sejthetjük, hogy a Mestert nem fogja senki visszautasítani a Lucasfilmnél. 🙂
John Powellt eddig leginkább animációs filmek (Volt, Rio-filmek, Kung Fu Panda-filmek), vígjátékok (Evolúció, Üldözési mánia, Két hét múlva örökké) és akciófilmek (Ál/Arc, Mr. és Mrs. Smith, Bourne-filmek) szerzőjeként ismerhettük. Az Így neveld a sárkányodat zenéjéért Oscar-díjra is jelölték 2011-ben.
Kevesebb mint fél évre vagyunk a film bemutatójától, de még nem sok hivatalos reklámanyagot láttunk vele kapcsolatban. Néhány napja egy orosz oldalon feltűnt ez a kép, mely állítólag egy naptárhoz készült, de a Disney azóta cáfolta a valódiságát. Nekünk azért gyanús, hogy ez most mégsem fanok által készült. 🙂
Kiszivárgott képek Csubakkáról és az ifjú Han Solóról
A továbbra is cím nélküli, idő közben rendező nélkül maradó, majd új rendezőt kapó Han Solo-film első igazi, beltéri díszletek közötti lesifotóit és videóját tekinthetjük meg (kattra nőnek, csak nem nagyon):
Megvan a Solo-film új rendezője!
A tegnapi hírek olvasóinak nem meglepő hallani, hogy Ron Howard foglalta el a Han Solo-film megüresedett rendezői székét. A hivatalos bejelentést kísérő idézet Kathleen Kennedytől:
Mi a Lucasfilmnél úgy hisszük, hogy az összes film elsődleges célja az, hogy örömöt szerezzen az embereknek, miközben megtartja a George Lucas által negyven éve megteremtett szellemiséget. Ezt szem előtt tartva, örömmel jelentjük be, hogy Ron Howard veszi át a rendezői feladatokat a cím nélküli Han Solo-film elkészítésében. Csodálatos forgatókönyvvel, hihetetlen színészekkel és stábbal rendelkezünk, továbbá teljes az elkötelezettségünk, hogy egy nagyszerű filmet alkossunk. A forgatás július 10-én folytatódik.
Rendező nélkül maradt a Han Solo-film!
Tegnap érkezett a hír, miszerint Phil Lord és Christopher Miller rendezők nem dolgoznak tovább a készülő Han Solo-filmen! A hivatalos oldalon közzétett bejegyzést két rövid idézet kísérte. Az egyik Kathleen Kennedytől, a Lucasfilm vezetőjétől:
Phil Lord és Christopher Miller tehetséges filmkészítők, akik hihetetlen szereplőgárdát és stábot állítottak össze, de világossá vált, hogy különbözőképpen álmodtuk meg a filmet, ezért úgy döntöttünk, elválnak útjaink. Az új rendezőt hamarosan bejelentjük.
A másik a rendezőktől:
Sajnálatos módon, a mi elképzeléseink és munkamenetünk nem egyeztek a partnereinkével ezen a projekten. Általában nem rajongunk a “kreatív különbségek” kifejezésért, de ez esetben megállja a helyét ez a klisé. Igazán büszkék vagyunk a lenyűgöző és világszínvonalú munkára, amit a színészek és a stáb nyújtott.
Most akkor mi is a Han Solo-film címe?
A Disney eddig is azt a stratégiát követte, hogy egyszerre csak egy filmet promotál. Az utolsó Jedikről sem tudtunk sokat, amíg el nem ült a hacacáré a Zsivány Egyes körül. Feltételezhetőleg most is ez a terv, azonban most nem számolhatnak egy évvel a két film között, ugyanis Han Solo filmje májusban kerül bemutatásra. Ebből következik, hogy már most kevesebb idő van a premierig mint egy év. És nem nagy túlzás, ha azt mondjuk, semmit sem tudunk a filmről. Még a címét is csak találgattuk… egészen mostanáig?
Bővebben…
Képek az ifjú Han Solóról és másokról
A TMZ-nek hála először vethetjük szemünket Alden Ehrenreich Solójára és a film furábbnál furább járgányaira:
'Star Wars' Set Pics Reveal Alden Ehrenreich as a Young Han Solo (PHOTO GALLERY) https://t.co/59i74evayP
— TMZ (@TMZ) 2017. május 19.
Han Solo: kiszivárgott koncepciórajzok és részletek Woody Harrelson szerepéről
Mivel eddig borzasztóan kevés információt kaptunk a jövőre érkező (mééééég mindig cím nélküli) Han Solo-moziról, örülhetünk, hogy felbukkantak az alábbi képek az eBayen. Az első adagban láthatjuk a fiatal Hant A Birodalom visszavágban viselt ruhájában (bár erről el tudjuk képzelni, hogy nem eredeti rajz), és egy versenyrobogót:
Tények és pletykák a Star Wars-filmek és sorozatok jövőjéről
Nagyon izgalmas híreket hoztunk a Star Wars jövőjével kapcsolatban, azonban a legtöbb dolog még nem hivatalos, úgyhogy ne éljük bele magunkat túlságosan!
Először is tudjuk le azt, ami megbízható forrásból származik! Bob Iger, a Disney feje nagyjából egy hete beszélt a Solo-filmről, Carrie Fisherről és a jövőről:
Nem változtatunk [a VIII. epizódon]. [Carrie Fisher] játéka, amivel nagyon elégedettek vagyunk, marad, ahogy van.
Újabb másfél évtizednyi Star Wars történeten gondolkozunk.
Tehát Az utolsó Jedik nem változik Fisher halála miatt. Kérdés, hogy mit kezdenek majd a IX. epizóddal. Azt már egy ideje tudjuk, hogy a Disney abban a filmben sem szándékozik CGI karakterként visszahozni Leiát.
Bővebben…
Zsivány Egyes: Ki élte túl a forgatókönyv első változatában?
Mielőtt Chris Weitz átvette volna a helyét, mint forgatókönyvíró, Gary Whitta elkészítette a szkript első változatát. Bár az ő és a rendező, Gareth Edwards elmondása szerint is mindig az látszott a legjobb megoldásnak, ha úgy fejezik be a filmet, ahogy végül tették is, létezett egy biztonsági terv, egy hepiend-változat, arra az esetre, ha a stúdió nem bólint rá a dologra.
Whitta most ebbe az első változatba engedett bepillantást az Entertainment Weeklynek.