Érkezik egy spin-off trilógia és egy élőszereplős sorozat is!

Igazán izgalmas hírekre ébredhettünk pénteken. A Lucasfilm hivatalos bejelentést tett, miszerint Az utolsó Jedik író-rendezője, Rian Johnson egy saját trilógiát kap!

Rian Johnson

A bejelentésből:

Ennek az új trilógiának az őrzőjeként, mely nem képezi részét a Skywalker sagának, Johnson új karaktereket mutat be a galaxis egy olyan szegletéből, mely a Star Wars történetek által eddig felderítetlen.

Nem tudni, hogy itt mire is gondolnak: vajon csak az eddigi kánon által “felderítetlen” az a szeglet, vagy pedig olyasmiről szólnak majd a filmek, amivel még a Legendákban sem találkoztunk? Ha az előbbi esetről van szó, a legvalószínűbb a Régi Köztársaság korszaka, hiszen sok rajongó kedvencei az ott játszódó könyvek, képregények és játékok, a kánon eddig mégsem látogatott el oda.
Biztosan csak annyit tudhatunk, hogy legalább az első filmet Johnson írja és rendezi, régi munkatársa, Ram Bergman pedig, aki Az utolsó Jediken is dolgozott, producerként csatlakozik hozzá.

Mikor Johnson helyett J. J. Abramst választották, hogy betöltse a IX. epizód megüresedett rendezői székét, sok rajongó aggódni kezdett, hogy talán mégsem olyan elégedett a Lucasfilm Rian munkájával és a VIII. epizóddal. A tegnapi bejelentés valószínűleg ezt hivatott korrigálni, és minden bizonnyal sikerül is neki, hiszen nem kis bizalmat szavaznak meg Johnsonnak egy ilyen projekt vezetésével. Kathleen Kennedy ezt nyilatkozta:

Mind nagyon szerettünk Az utolsó Jediken dolgozni Riannel. Igazi kreatív erő, és az, hogy láthattam az elejétől a végéig, ahogy megalkotja Az utolsó Jediket, az volt az egyik legnagyobb öröm a pályafutásom során. Rian lenyűgöző dolgokat fest majd arra a fehér vászonra, ami ez az új trilógia.

Rian Johnson így reagált Twitteren a hírre:

Természetesen remélem, szeretitek majd Az utoló Jediket. De, öregem, most aztán IGAZÁN remélem, hogy szeretitek majd Az utolsó Jediket.

További konkrétumokat valószínűleg csak jövőre kapunk. Kitartás!

alvilág

A fentiek olvasása már önmagában boldoggá tenne bármely rajongót egész napra, de a Variety rátett még egy lapáttal. Értesüléseik szerint Bob Iger, a Disney feje a cég negyedéves költségvetési meetingjén közölte, hogy a Disney új streaming-szolgáltatására érkezik majd egy élőszereplős Star Wars-sorozat is.
Két éve már felröppentek pletykák arról, hogy a Daredevil mintájára, mely ugyancsak a Disneyhez tartozik, egy Star Wars-széria is elkészülne, felhasználva a Lucasék által a korábban tervezett sorozathoz sok-sok éve elkészített forgatókönyveket. A híresztelések szerint az a sorozat az alvilág ügyleteiről szólt volna a III. és IV. epizód között, és nem elképzelhetetlen, hogy most felélesztik és kicsit átdolgozva megvalósítják a projektet. Az sem lehetetlen, hogy a Boba Fett/fejvadász-film is, melyet Josh Trank rendezett volna, átugrik a mozivászonról a képernyőkre, ahogy a Marvel Embertelenekje tette. Ki tudja…talán még az elkaszált videojáték, a 1313 sztoriját is megkaphatjuk így.
A Disney fent említett szolgáltatásának tervezett indulása 2019 vége, addig sajnos várnunk kell.

Nos, ti milyen sorozatot látnátok szívesen? És milyen trilógiát? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s