Rian Johnson saját trilógiájáról, mely független lesz az “epizódoktól”, eddig nem sokat hallottunk. A skóciai Daily Record egy néhány nappal ezelőtt megjelent cikkében azonban arról számolt be, hogy az első film forgatása már idén júniusban kezdetét veheti.
rian johnson címkéhez tartozó bejegyzések
Nem úgy végződik majd, ahogy elképzelted! – Gondolatok Az utolsó Jedikről
Azt nem tudom, hogy Az utolsó Jedik lett-e a legmegosztóbb film a szériában, hiszen sokan emlékszünk még arra az intenzív gyűlölethullámra, ami a Baljós árnyak premierje után indult, az viszont bátran kimondható, hogy a Disney-éra eddigi történetei közül ennek a filmnek kellett elszenvednie a legszélsőségesebb véleménynyilvánításokat. Vajon jogosan kap hideget-meleget a rajongóktól? Tőlem hidegre nem kell számítania, maximum egy kevés langyosra.
Innentől spoileres leszek, szóval….SPOILER!!!
Érkezik egy spin-off trilógia és egy élőszereplős sorozat is!
Igazán izgalmas hírekre ébredhettünk pénteken. A Lucasfilm hivatalos bejelentést tett, miszerint Az utolsó Jedik író-rendezője, Rian Johnson egy saját trilógiát kap!
Az utolsó Jedik új kulisszák mögötti videója
A hétvégén megtartott D23-on nagyon sok érdekességet jelentett be a Disney az élőszereplős filmjeikkel kapcsolatban, azonban a Star Wars talán egy picit a háttérbe szorult. Nem jelentettek be ugyanis semmit a Han Solo-mozival kapcsolatban (az Erőre…legalább egy címet kinyögnének végre…) és a távolabbi tervekről sem esett szó. Azonban nem hagytak minket teljesen bámulnivaló nélkül, íme az új bts-videó:
Az utolsó Jedik: érdekességek és fotók a Vanity Fairtől
A Vanity Fair mostani számában, melyet a Star Wars 40. évfordulójának szenteltek, sok-sok új fotót és érdekességet találhatunk Az utolsó Jedikkel kapcsolatban. Íme a négyfajta a borító (kattra nőnek):
Holnap kezdődik a Celebration, nézd online!
Nyakunkon az idei Celebration, ami nem kevés újdonsággal kecsegtet, hiszen alig tudunk valamit hivatalosan a Lucasfilm terveiről. Az idén Orlandóban megrendezésre kerülő eseményt a Youtube-on követhetjük majd figyelemmel. A stream magyar idő szerint holnap, azaz április 13-án 17:00-kor kezdődik és április 16-án 23:00-kor ér véget.
Megvan a 8. rész címe!
Elindult a VIII. epizód forgatása: hivatalos teaser és szereposztás
A mai nap volt az első forgatási nap Rian Johnson és a stáb számára, akik a VIII. epizódon dolgoznak. Ezt egy videóval ünnepelték:
A hivatalos közleményből az is kiderül, hogy a visszatérők mellé (Mark Hamill, Carrie Fisher, Adam Driver, Daisy Ridley, John Boyega, Oscar Isaac, Lupita Nyong’o, Domhnall Gleeson, Anthony Daniels, Gwendoline Christie, Andy Serkis) csatlakozik a régóta emlegetett Benicio Del Toro (A galaxis őrzői), a totális meglepetés, Laura Dern (Jurassic Park), és az újonc Kelly Marie Tran.
Érdekes, hogy Peter Mayhew neve nem olvasható. Lehet, hogy a 71 éves színész végleg levetette Csubakka bundáját?
Kész a forgatókönyv – Abrams a VIII. epizódról
J.J. Abrams ezt nyilatkozta a Wirednek tett interjújában a következő epizódról és a rendezővel, Rian Johnsonnal való együttműködéséről:
A VIII. epizód forgatókönyve már elkészült. Biztos vagyok benne, hogy az újraírások sora végtelen lesz, ahogy mindig az. Larryvel felállítottuk néhány fontos kapcsolatot, kérdést, konfliktust. Tudtuk, merre tartanak a dolgok. Többször találkoztunk Riannel és Ram Bergmannal, a VIII. epizód producerével. Megnézték a musztert, mikor forgattunk. Azt akartuk, hogy a folyamat részesei legyenek, hogy a két film közötti átmenet a lehető legsimábban menjen. Megmutattam Riannek a film egy korai vágását, mert tudtam, hogy az újraírásokon és az előkészületeken dolgozik. Továbbá a VIII. epizód executive producereként azt akarom, hogy igazán jól sikerüljön az a film. A titkolózás senkinek sem használ, a rajongóknak főként nem, szóval a lehető legnyíltabbak voltunk.
Rian néha-néha feltett egy kérdést, amire a történetéhez szüksége volt. Hihetetlenül sikeres filmkészítő és hihetetlenül erős író. Szóval fogta azt, amit mi csináltunk, és olyan irányba folytatta, amit a legjobbnak ítélt. Ez az irány nagyon is egyezik azzal, amit mi elképzeltünk, de ez az ő filmje lesz, úgy készíti el, ahogy jónak látja. Nem kéri és nem is szorul rá, hogy felügyeljem.
Ezek után felmerül a kérdés, hogy mi is pontosan a Story Group feladata és hatásköre. Vajon érdembeli döntéseket hoznak vagy csak próbálják beilleszteni a történéseket a történések közé, ahogy azt Leland Chee egymaga tette korábban? Vajon mennyire kapnak szabad kezet Abrams és Kasdan után az írók?
D23: Kiderült, ki rendezi a IX. epizódot!
Alan Horn, a Disney elnöke a D23-on jelentette be, hogy nem más rendezi IX. epizódot, mint a Jurassic World készítője, Colin Trevorrow.
A 38 éves Trevorrow a Jurassic World előtt, mely egyébként júniusi bemutatója óta a világon a harmadik legtöbb bevételt hozó filmmé nőtte ki magát, csupán egyetlen kis költségvetésű filmet készített, a Kockázatos túrát. Következő filmje, a Book of Henry jövőre érkezik.
Bővebben…